Felsőbányai Hírlap, 1915 (20. évfolyam, 1-26. szám)

1915-06-24 / 13. szám

Felsőbányái Hírlap alap terhére 10.000 K névértékű ö'/j/Vo-os hadi kölcsönkötvényt jegyez és meghatalmazza a polgármestert, hogy az e célra szükséges ősz- szeget a városi árvagyámpénztári tartalékalap tu­lajdonát képező a Felsőbányái Részvénytakarék­pénztárnál gyümölcsözőleg elhelyezett 15.804 K 27 fillért kitevő tőkéből felvehesse és elszámol­hassa. A szatmármegyei románság hűségnyilatkozatai. L Hogy a szatmármegyei románság első helyen jár a hazafiságban, azt impozánsan bizo­nyította a tegnapi napon Csaba Adorján fő­ispán elé járult küldöttség, amelynek vezetője Marchis Romulus nagykárolyi gör. kath. es­peres gyönyörű, megható beszédben jelentette j be a főispán, mint a kormány képviselője előtt a megyebeli románság hfiségi fogadalmát. A küldöttségben résztvettek a Szatmár- megye legtávolabbi részeiből is egybegyült papok, a románság intelligenciája. Sok volt azoknak a száma, akik a nehéz közlekedési vi­szonyok miatt nem jöhettek el, de csatlakozá­sukat Írásban jelentették be. A bejelentő beszédet Marchis esperes tartotta. A gyönyörűen megkonstruált, házas­ságtól lángoló beszédet helyenként hatalmas éljenzés szakította félbe. Egyes megragadóbb részeinél könnyek gyűltek a hallgatóság szemébe. A beszédre Csaba Adorján főispán vála­szolt, aki igaz szeretettel fogadta a románság nyilatkozatát. Marchis esperes beszédét következőleg fejezte be: „Adjon a jóságos Isten fegyvereinknek győzelmet, hogy hazánk dicsőségesen, területi ! épségben és sértetlenül kerüljön ki e világ­háborúból (éljenzés), óvja és tartsa meg szere­tett apostoli királyunkat, népeink atyját (éljen­zés) és vitéz szövetségeseink fenkölt ural­kodóját! (Éljenzés.) Ezek után kérjük Méltóságos Főispán Urat, -kegyeskedjék a szatmármegyei románság tántoríthatatlan királyhűsége és törhetetlen hazaszeretete biztosítékának zálogául ^érzel­meink jelen kifejezését fogadni és azt O Fel­sége a Király, legkegyelmesebb Urunk trónjá­nak zsámolya elé juttatni. Éljen a király! Éljen a haza! A főispán a beszédre a következőképpen válaszolt: I denkinek bőven jutott. Továbbá rendbe hoztuk ! fegyvereinket, főztünk rizst, krumplit, éltünk mint ! a hal a vízben ; a főtt húsból gulyást csináltunk ; a menázsi nagyon jó volt, még tlieát is kaptunk. A harmadik napon aztán tovább vettük utunkat, — áthaladtunk a romhalmaz városon, hóban, sárban, vízben mentünk estig ; este egy faluba értünk. Itt éjjeleztünk. Másnap zsold fi­zetés volt, disznóhust kaptunk, melyet aztán szépen kisülve, krumplival köröztük, 7j deci szesz is volt hozzá fejenként. Természetesen minden honvéd, ahogy csak egy kis szabad időt érez, mindjárt élelem és tűz után néz. Gyalog­sági ásójával dolgozza a beláthatatlan krumpli földet, s mikor kenyérzsákját már megtöltötte krumplival, hozzá fog a főzéshez és sütéshez. Innen is tovább űzve az ellenséget az éjjeli me­netelés alkalmával térdig gázoltunk a vizes, ha­vas sárban. Bakkancsom talpa lejött, igy hát a legközelebbi faluban kellett maradnom, inig a bakkancsomat megvártam. V* napi ut után be­értem egy zsidó házba harmad megammal. Itt az atyuska emberei leöltek egy tehenet, amelyet ott hagytak. Nem tudom az idő rövidsége, vagy a rablási, fosztogatási mánia késztette őket arra, hogy a tehenet leölve hagyják ott. Szegény házigazda kivette a belét és nagyon szívesen kínálta nekünk. Megtöltöttem a javából a kenyér­zsákomat, pénzt adtam érte, mert honvéd va­gyok és nem az atyuska rabló hadaiból való katona. Fölvittem bajtársaimhoz és elkészítettük gulyásnak és jóízűen olfogyasztva, tovább in­dultunk. Kisebb ellenállás után Podluz nevű községbe értünk, hol tábori őrsi szolgálatot teljesítettem. Alkonyaira erős tüzelés után be­Mélyen tisztelt Uraim! Mélységesen meghatva és szivbeli öröm­mel veszem az Uraknak itteni megjelenését. Amiben nem kételkedtem sohasem, ebben a percben kitörölhetetlen meggyőződéssé lett lelkemben, hogy a románok ennek a hazának mindig hűséges polgárai, a királynak hűséges alattvalói voltak. A román nemzetiség, vitéz fiaink vérével | pecsételte meg a haza és király iránti hűségét. Az Önök megjelenése itten egy záloga a hazaszeretetnek, amelyet én örök emlékül te­szek el magamnak, emlékeztetőül, hogy mig egyrészről e hazának egyenjogú polgárai va­gyunk, viszont másoknál több jogot nem köve­telhetünk. Eléggé ismeretes önök előtt az én köz­életi szereplésem és azt hiszem, megvannak győződve arról, hogy nem frázisokat mondok, amikor kijelentem, hogy életemnek egyik leg­szentebb feladata volt, hogy a nemzetiségek és vallások közti differenciák, ahol csak megterem­nek, elimináltassanak. Hogy sikerült-e ezen tö­rekvésem és mennyiben sikerült, azt nem kívá­nom elbírálni, azt azonban tudhatják, hogy nekem a románokkal vagy a különböző feleke­zetekkel sohasem voltak differenciáim. Olyan eljárást részemről senki sem tapasztalhatott, hogy én az egyik vagy a másik felet előnyben részesítsem. ígérem, hogy a jövőben is ez lesz a hitvallásom. (Éljenzés.) Minket a múltban elválaszthattak egyes elvi kérdések s a vallás, a nemzetiség különb­sége. De meg vagyok győződve, hogy egy kérdésben: a hazaszeretet és a király iránti hűségben mindig együtt éreztünk. Ez a közös és legőszintébb érzelem kell, hogy a jövőben is összetartson bennünket. Ez a közös érzelem lehet csak alapja annak, hogy a jövőben fennállásunkat biztosíthassuk és imá­dott hazánkat felvirágoztathassuk. Arra kérem tehát önöket, hogy amit mi megteszünk..annak az érdekében, hogy egyek lehessünk, Önök is kövessenek el mindent az összetartásért és együttműködésért. (Éljenzés.) Igaz szivemből köszönöm, hogy engem kerestek fel hűségnyilatkozatuk tolmácsolásá­val és legyenek meggyőződve, hogy hűségük nyilvánítását olyan érzelmekkel fogom tolmá­csolni illetékes helyen, amilyen igaz érzelmek­kel Önök ma itt előttem megjelentek. (Éljenzés.) II. A nagybányai gör. kath. egyházkerületnek esperesévé a szatnosujvári püspök Brebán Sán­dor Nagybányai plébánost nevezte ki. Az uj es­peres folyó hó 7-ére összehívta kerületének papságát, hogy bemutatkozzék nekik, kifejtse vonultunk a község égjük felébe, a másik felé­ben pedig ellenség volt, amit csak reggel tud­tunk meg. Jól aludtunk egy elhagyott úri la­kásban, hol minden kényelem meg volt. Ágyat vetettünk s puhán párnák közt pihentük ki fáradalmainkat. Mint elővédők biztosított menet­ben mentünk előre, főhadnagy századparancs­nokunk által vezetve. Egyszer csak erős puska ! és gépfegyver tüzet kaptunk, mely borzalmasan j megtizedelt, mondhatom huszadolt bennünket, i A községház házaiból gépfegyver, )a hegytető­ről pedig gyalogsági tűz. De hogy a zene teljes legyen, bőgött még az ágyú is. Elképzelhető rémes állapotba voltunk. Sok bajtársunk meghalt és megsebesült, de azért a lélekjelenlétünk és a hideg vérünk nem hagyott el. Házakba mentünk s az abla­koknál készen álltunk az esetleges és igazán várt támadásra és ez tartott estig. Este aztán lövész teknöket készítve, elástuk magunkat és két napig a fedezékben ülve vártuk az ellensé­get, mely idő alatt folyton jött az ágyutíiz. Ekkor szép októberi idők voltak. Innen is tovább menve, rövidesen Tali Sanbor határába értünk, hol rengeteg ellenség­gel találkoztunk. Hallomás szerint 60 ezer orosz i gyalogos és kozák volt ott összpontosítva és j beásva. A mi századunk mint bal oldalvéd 5 ! napig küzdött és a 3 ezrednyi honvédség napo- j kig tartotta fel a rengeteg ellenséget. Végre is az óriási túlerő folytán megkezdődött az álta­lános visszavonulás, mely óriási levertséget gya­korolt mireánk. Visszavonulásunk alkalmával két napot egy magaslaton töltöttünk. Itt újra előléptetésbe részesültem tizedes, lettem. előttük működésének alapelveit, melyeket a szeretet és egyetértés bázisára akar fektetni. Az egyházkerületi gyűlés a jelenlegi világ­háború viharos zajában is messze kimagaslott j a rendes egyházi tanácskozások sorából, mei t gazdag politikai vonatkozásai mellett, örök időkre szóló hazafias dokumentuma marad a görög katholikus papság és hívek rendületlen hazaszeretetének és királyhűségének. Hétfőn délelőtt 11 órakor vette kezdetét az ünnepélyes gyűlés. Brebán Sándor esperes fölolvastatta a magas püspöki leiratot, mely az esperesi kinevezést tartalmazta. Pap Endre láposi lelkész meleg szavakkal üdvözölte a ke­rületi papság nevében az uj esperest s hálás köszönetét mondott dr. Hosszic Vazul megyés püspöknek, hogy szivük óhaját teljesítette s \ olyan méltó férfiul állított a kerületi papság élére, ki nagy tudása mellett általános tisztelet- | nek és szeretetnek is részese. Brebán Sándor válaszolt a rendkívül me­leg üdvözletre s kijelentette, hogy uj állásában ; is életének két vezérelve fogja vezetni minden­kor: az igazság és a szeretet. Üdvözli megjelent paptársait s Isten áldását kéri hazafias munká­jukra. Ezután egy javaslatot terjesztett elő, mely igy szól: „Minthogy a szamosujvári egyházme­gye két lelkésze Lukács Konstantin királydaróci és dr. Lukács László laczfalusi lelkészek beszeny- nyezték a gör. kath. papságnak századokon át, ! szent féltékenységgel őrzött jó hírnevét azzal, hogy híveiket elhagyták s hazájuknak tartozó hűségüket elárulták: keressék föl Szamosujvár nagynevű főpásztorát, hogy nevezett hazaáruló­kat a papság sorából törölje.“ Az esperesi gyűlés a javaslatot egyhangúan elfogadta s elhatározta, hogy fölkéri Szatmár, Máramaros és Ugocsa megyék kerületi papságát is, hogy csatlakozzanak s hasonló szellemben Írjanak föl a megyés püspökhöz. Több belső egyházi ügy elintézése után végül Pap Endre főgimnáziumi hittanár indítvá­nyozta, hogy dr. Hossza Vazul megyés püspök­nek Írásban fejezzék ki hálás köszönetüket azért, hogy a nagybányai egyházkerület élére Brebán Sándort állította. Az indítványt lelkesedéssel egy­hangúan elfogadták. Déli 12 órára Brebán Sándor az István Király szálló kis termébe összehívta a környék és Nagj'bánya város összes román intelligenciáját értekezletre, melyen 3 esperes és körülbelül 60 lelkész és világi jelent meg. Elnöklő Brebán Sándor magas szárnyalásu beszéd keretében ismertette a mai világháború által előidézett politikai helyzetet s végül a követ­kező indítványt terjesztette elő, amit az értekez­let egyhangúan elfogadott: „A Nagybányavidéki románság kimondja, hogy bármely oldalról jövő Nem lévén élelmünk, egyik barátom hat emberrel lement a faluba élelmet vásárolni. Dél felé azután nyers húst kaptunk, amit nem volt időnk megsütni, mert erős rajvonal jött felénk. A túlerővel nem vehettük fel, a tü­zelést, kénytelenek voltunk menekülni. Fin az­nap századküldönc voltam, nagyon ki voltam fáradva és nem tudtam századom után menni. Erős gépfegyver tüzet szórtak utánunk. Kény­telen voltam egy patak mentén lévő százados tölgy barlangszerü kikotort gyökerei közt meg­húzódni. Éhes voltam. Enni valóm pedig csak a kapott nyers hús volt. Ezt kenyér és só nélkül jóízűen megettem. Éjfél tájig voltam a rejtek helyemen. Azután kibújtam és tovább bujkálva felkerestem a századomat. Kevés pihenő után még sötét volt, mikor útnak indultunk. Több napi ut közben tüzelések után, mellyel csak az ellenség feltartóztatására szorítkoztunk. Uzsok- nál ismét megláthattuk szép hazánkat. A hosz- szu 4 hónap alatti viszontagságoktól kimerül­tén a malom-réti hegyen kénytelen voltam csa­patomtól betegségem miatt le maradni, mely akkor Nagy-Bereznára vonult pihenőre. Nem tudtam az utat és igy más századhoz kerültem, melynél 12 napig voltam. Ez idő alatt többször megtámadtuk az ellenséget. Összejártuk Ligetes, Sósiak, Patakujfaiut s Csillagfalván át galíciai határszélen újra üldöztük az ellenséget. V.-ban 6 muszka lovat fogtunk el és egy nehány musz­kát is sikerült kézre kerítenünk. Innen Kies­völgy felé vettük az utunkat. Estére parancsot kaptunk, hogy Volsziatiban ellenség van, azon­nal menjünk földeríteni és ha lehetséges verjük ki. Ezt meg is tettük. Térdig érő hóban, nagy

Next

/
Thumbnails
Contents