Felsőbányai Hírlap, 1914 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1914-09-17 / 19. szám
TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ES VEGYESTARTALMU LAP. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = ? ft------ , i Előfize tési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona, jj Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC !?; A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére j| Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamáld ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilltér garmond sora 40 fillér. Takarékoskodjunk. A háború nem csupán abból áll, hogy a nép egyrésze a harctérre vonul és harcol, más része pedig gonddal tele, reménységgel várja vissza a háborúba vonultakat s itt-ott a segítségre szorultakról sem feledkezik meg. A háború átalakította az egész gazdasági életet s ehhez az átalakuláshoz való hozzáilleszkedés szegénynek, gazdagnak legfőbb kötelessége. Az a gyorsaság, mellyel az ország népe ezt a hozzáilleszkedést eléri, a nép érettségének a fokmérője. Szomorúan kell bevallanunk, hogy a főváros közönsége nem igazolta ebbeli föltevéseinket. A székesfőváros magára vállalta tehát, hogy lakosságát figyelmeztesse erre. Bárczy István dr. polgármester a következő hirdetményt tette közzé: E nehéz napokban, mikor előrelátással kell mindannyiunknak a jövőre gondolnunk, a székesfőváros is kötelességének érzi, hogy ahol józanul lehet és szükséges, egész háztartásában takarékoskodjék. Ezért a tanács egyebek közt elhatározta, hogy utcáink és köztereink világítását korlátozza, természetesen csak amennyire ez a közlekedés és közrend biztonságával megfér. Ez nemcsak azért történt, hogy készleteinket minél továbbra biztosítsuk, hanem azért is, hogy a székesfőváros példát mutasson lakosságának a helyes takarékosságra. Felhasználom az alkalmat, hogy e takarékosságra komolyan intsem polgártársaimat. Nem csupán a világításnak magánosok háztartásában is kívánatos megszorítására, de általában mindenfajta fogyasztásunkban józan mértékletességre és kivált okos beosztására. Fogyasszunk elsősorban olyasmiket amiket, hiába tennénk el, mert megromlanának. Viszont az eltehetőkből rakjunk el mindent, ami ma felesleges, vagy ami nélkül is meglehet lenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy szükséges és hasznos beszerzések riadt elhalasztásával megakasszuk az ipar és kereskedelem vérkeriegését s siettessük az amúgy is fenyegető munkanélküliséget. Nincs okunk félni s nem kell megijednünk, de komolyan kell vennünk a komoly időket. Budapest, 1914. augusztus hó 24-én. Bárczy polgármester. Ez a felhívás nem csak a fővárosnak, hanem a vidéknek is szólhat és lényegében mindenekelőtt az asszonyokhoz fordul. Ok azok, kik hazájuknak rengeteg nagy I szolgálatot tehetnek anélkül, hogy család- I jukat észrevehető nélkülözéseknek tennék ki. A takarékoskodás nem annyira a készkiadások csökkentését célozza (ámbár 'ez is feltétlenül szükséges), mint inkább a rendelkezésünkre álló nyersanyag jobb : kihasználását. Nehezen érthető, de mégis | úgy van, hogy ma több a pénz, mint a nyerstermék. A háború gondolható legszerencsésebb kimenetele sem változtat azon a tényen, hogy háboruközben az országközi árucsere meg van kötve, hogy a meglevő élelmiszer mennyisége megszámlálható, hogy mindazok a milliók, akik eddigelé termeltek, jelenleg már csak fogyasztanak és pedig, kétszeres erőkifejtésük folytán kétszerannyit. Isten őrizzen meg bennünket attól, hogy élelmiszerünk kevés legyen drága hadseregünk részére. Mivel ennek semmiképen sem szabad sorra kerülnie, mégis annyit vesznek a hombárokból, hogy még a polgárság- éhsége is csillapittassék. A hombár, mint modtuk, jól megtelt, de nem végtelen nagy! Az tehát, aki érti, hogy hogyan kell a saját, vagy embertársa egészségének kockáztatása nélkül, ennek az anyag- készletnek (nemcsak az élelmiszert értjük) egy részét érintetlenül hagyni, amennyiben azt, amit tényleg felhasznál, hasznot- hajtólag értékesítheti, az az államnak és a társadalomnak legalább is oly szolgálatot tesz, mintha ennek az érintetlenül hagyott résznek értékét készpénzben adta volna oda. Ne pazaroljatok, még ha telik is pénzetekből! Ne gyiijtsétek garmadára az élelmiszert; az éléskamarában őrzött nagy zsák liszt, a sok szén a pincében hiányzik a forgalomból s megdrágítja az árakat. Ez a vagyonosok előítélete, mely a jelen súlyos időben a közre való tekintettel nem egészen tisztességes eljárás. A bőséges készlet másrészt pazarlásra is csábit. Ilyen módon az illető, mivel a háború nemcsak néhány hétig fog tartani, önmaga is segít előidézni azt az állapotot, melyet annakidején ő maga fog a legnehezebben elviselni. T A R C A. * * A hin hatalma. A hírnek mindig volt hatalma. Csendes, békés időkben is feltűnik, mint az ellenség. Nemzeteket, családokat és egyeseket támad meg. Kárt csinálhat. Az igazságot homályosit- hatja el. Mint a természetben nincs voltakép szélmentes idő : úgy a társadalmi életben sem képzelhető hirmentes időszak. De most! . . A háború időkben. Mikor a nagy hatalmak hadai, azaz tizennyolc millió ember fegyverben, vérben van ... a hir is — felcsapott nagy hatalomnak. A jó hirt bizony, mint nagy hatalmat értékelik a nagy hatalmak és kis hatalmak egyaránt. A jó hirért feláldozzák a nemzet igazságérzetét, becsületét és megbízhatóságát. Példa reá úgy az orosz, mint a szerencsétlen francia nemzet, mely az egész világ füle hallatára - hazudott. És a többi . . ..mind, a melynek a rossz, leverő hir, az ellenség győzelmének hire többet ártana legalább momentán — mint az ágyú golyó. * A harcoló táborban is körül bástyázzák magukat a hir nagy hatalma ellenében még a győzedelmeskedő hadseregek is. A japánok annak idején semmi néven nevezendő hirt ki nem eresztettek táborukból. A hirt először is hadi fogságba rakták. A hir hatásának lélektanát nagyra becsülte a nagy Moltke is. Az 1866-iki hadjáratban történt, hogy egy világlap harctéri tudósítója egyenesen a német nagyvezérkar főnökéhez fordult panaszával. — Kegyelmes uram, lehetetlen állapot. Semmi biztos nem sikerült megtudnunk arról, ami a harctéren végbe megy. És Moltke, a kit tálán sohasem láttak mosolyogni, szeme közé nevetett a külföldi hírlapírónak s igy szólt: — Fogadja köszönetemet azért a bókért a vezérkar nevében. Nem is hiszi, hogy a mit ön most mondott, a német vezérkar legnagyobb dicsérete. Moltke tehát büszke volt arra, hogy a hir ellen, melyet ő is nagy hatalomnak tartott — az ő tábora eredményesen védekezett. Tisza István is védekezik e hatalom rombolása ellen. Nyomatékosan, nyíltsággal szólal fel a nagyképü fontoskodók ellen, kik a jól értesültség nevébem folytonosan aggasztó híreket terjesztenek. És vigasztalja magát, hogy ez nem csak magyar betegség. A németek is küzdenek ellene és számolnak a lélektani jelenséggel, hogy - a mint Bismarck kifejezte — sehol sem hazudnak annyit, mint a háborúban, vadászaton és választásnál. Tehát a hirgyártás nem magyar specialitás. * Érdekes jelenség az is, hogy mily termé- i szétesnek találja a közönség, ha csakhamar kisült, hogy az egész háború hir - mese. És nem keresi a megcsiszoit hírnek forrását. Ez a tünet is a tömeglélektanhoz tartozik. A tömeg nem felelős, nem keresi, ki dobta közé a hir bombáját. Egyszerre felizgul és egy más hir hatása alatt azonnal uj hullámvonalba esik. * És nem nagy tömeg kell ahhoz, hogy azonnal lecsendesedjék és más lelki állapotba jusson a lélek. Egyesek lelke is ilyen. Példa: — Hallottad ? Két foglyot agyon lőttek a határban. — Rettenetes! Borzasztó. Megyek hírül adom a feleségemnek. — Még a’ kell . . Várj csak. Minden hir hallatára várj egy kicsit. — Hát nem igaz ? — Persze ! Fogoly madarakról van szó. Vadász puskák lőtték a város határában. De lehet, hogy ez sem fogoly hanem — kacsa. Mester. * Ne kegyetlen kérijetek! Tapintatlanságnak nevezik. Pedig kegyetlenkedés az igazi neve. Mikor már valaldben annyira vickándozik a hir ördöge, hogy apákat, anyákat, testvéreket áilit meg az utcán, olyanokat, akik elfojtott lélegzettel, szivszorongva gondolnak arra, mi történik a szerető férjjel, fiúval, testvérrel a harctéren. Ilyen szivekbe döfi bele a lándzsát a kérdéseivel . . .
