Felsőbányai Hírlap, 1914 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1914-04-16 / 8. szám
iXilIXl. évfolyam. 8. szám. 1914. áp FELSŐBÁNYÁI HIRLA TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. \ '*■* = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. i Felelős szerkesztő : IK MOLDOVÁN FERENC j A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamációk és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Följegyzések. Nem érne semmit a keresztény vallás, ha Krisztus halottaiból föl nem támadt volna. Hiszen ezzel a tényével pecsételte meg a megváltás nagy művét; ezzel a tényévei mutatta meg/ bizonyította be, hogy a keresztény vallás isteni eredetű. A feltámadás ténye, a benne' való hitnek határait már lerombolja. Ezt : már nem hinnünk kell, nem. ezt már tudjuk. Tudjuk, hogy valóság, hogy igazi, hamisítatlan történelem az, amelyhez a hitnek támogató, erősítő támasza nem is igen szükséges. Mert Krisztus Isten volt. Ha pedig Isten volt, akkor mindenhatósága nyilvánvaló. Ha pedig mindenhatóságát elismerjük, mi rendkívüli, mi csodálatos van azon, hogy az Isten halottaiból föltámadott? Én természetesnek tartom. A mindenhatóság kizárja a lehetetlenséget, a minden- hatóság az erők és az akaratok határtalansága; a mindenhatóság a tettek végtelensége. Azért nem ejt csodálatba engem a természet nagyszerűsége. Nem ejt csodálatba az a pedáns rend, az a változatos beosztása mindennek, ami él és ami halott anyag ebben a nagy természetben. Nem ejtenek bámulatba a nap, a hold, a csillagok milliárdjainak azon pontosan kiszabott munkaközei, feladatai, teendői. Nem ejtenek bámulatba, most tudom, hogy a mindenhatóság ezt mind-mind könnyen megtehette, megteremthette; mert tudom, hogy a mindenható Isten ezt játszi könnyedséggel kormányozhatja, megadva mindnek a maga teendőit. Tudom, hogy nincs hiába semmi a világűrben. A levegő egyetlen atomjától a tengő élet legapróbb bacillusáig meg van mindennek a maga szorosan kiszabott feladata. A mindenhatóság ezt megteheti. A mindenhatóságnak nincs semmi lehetetlen. És éppen azért, mert Isten mindenható, elvárom tőle a fantasztikus, a nagyszerű alkotásokat. Sőt az ejtene bámulatba, ha a természet nagy berendezkedésében az egyszerűséget, a szegény egyformaságot, a csetlő-botló rendetlenséget látnám. Mert ez a mindenhatóságába vetett erős hitemet megingatná. Egyedül az emberi erő, az emberi ész alkotásai ejtenek bámulatba. Mert amikor látom az emberi erő hatalmas, bonyodalmas konstrukcióit, amikor élvezem a technika vívmányainak csodálatos hasznát; amikor az ész alkotásai ejtenek bámulatba az irodalmi alkotások terén, akkor eszembe jut az az emberi kéz, az az emberi ész, amely kéz egyhónapos korában gyönge, rózsáskörmü volt. Olyan volt mint a har- matcsöpp a reggeli pírban; amely kéz határozatlanul, ösztönösen kapkodott, hadonászott a levegőben, amely kéz semmi tettre, semmi alkotásra képes nem volt és ime pár év leforgása alatt hatalmas alkotások hirdetik dicsőségét. Bámulom az emberi észt. Azt az elmét, amely egy hónapos korában nem tudta megkülömböztetni az anyatejet a Nesztlé-kotyvaléktól, a cukros vizet a herbateától és pár év múlva dróttalan távírókat talál fel, repülőgépeket konstruál, a villámot fogja járomba. „És . ebben a megdöbbentően nagy bámulásban érek .vissza ismét az Istenhez. Im&s\Csakis Isten lehelhette bele az emberbe a lelket. És> amikor belelehelte, az O végte|en mjn^ehhatósagábój is bele- szakadtí^g'y csöppnyi- csöpp. És ez a csöppnyi mindenfjátőság, ez az Istentől örökölt terprutő^ erő az, ami a lelket istenivé teszi. A halhatatlanságot tehát tőlünk elvitatni nem lehet. Mert borzasztó is volna elgondolni, hogy az a sok-sok százezer hatalmas lélek, amely a földön csodálatos alkotásokat végez, hogy az a halál pillanatában semmivé lenne! Hogy az a — számtalan bűneiben is — hatalmas emberi lélek a halál pillanatában elvesztené létét, elvesztené önmagát. Ezt lelkűnknek isteni eredete megcáfolja, ennek ellenkezőjét bizonyítja. Ha tehát még a közönséges ember sem hal meg, ha még az is romlandó anyagból és isteni szikrából van összetéve, mely isteni szikra örökké él és fenntartja az ember mivoltát az idők végtelenségéig, mi hihetetlen lehet azon, hogy az emberi testet öltött Isten, Krisztus, halottaiból testével együtt feltámadott? Mert hiszen a Feltámadás az a pillér, amelyen a keresztény vallás már ezer- kilencszáztizennégy esztendeje áll, de erősen megingathatatlanul áll. A föltámadáson tehát nem csodálkozni, hanem „Allelujázni,“ örvendeni kell. . . Rácz Pál. Cserepek.*) — Irta: Hegedűs Gyula — Szokott vakációs utamra indultam. Velence, ameddig jól esik, azután egy kicsit Milánó, Bologna, Verona. Lejjebb nem igen lehet a nagy melegben, — Nápolyba, Romába - az más időkre való. A keleti pályaudvar másodosztályú várótermében ültem. Jöttek-mentek az emberek. Iszonyú suhanással csukták be a nagy ajtót. A portás egyhangon trombitálta az induló vonatok állomásait. Egy fiatal, szinte gyermekarcu pap — újdonsült káplán — sebesen ment el előttem, egyenesen a portáshoz. Nyolc órakor, mindjárt beszállás, - szólt a portás, anélkül, hogy ránézett volna. — Köszönöm! — Hamarosan lerakta útitáskáját, meg a felöltőjét. Elszaladt a bejáró ajtóig, majd hirtelen visszafordult, megnézte óráját, egy pillanatig gondolkozott, aztán a mellettem levő székre leült. Szemben velem egy szemüveges, egyszerűen, falusiasán öltözött, jóarcu öreg uriasszony ült. Az ölében egy üvegforma, papirosba csavart, bekötözött valamit szorongatott. Hol le*) Mutatvány Hegedűs Gyula „Komédia,, cimü, most sajtó alatt levő müvéből, mely a szerző saját kiadásában jelenik meg, de megrendelhető a „Tolnai Világlapja“ utján is, fűzve 3 K, angol bőrdiszkötés- ben 10 K. tette, hol felvette, látszott, hogy nagyon gondozza. Egyszer csak nagyot koppant az üveg és összetört. A dunsztos lé csurgóit az asztalra, a ruhájára. Szó nélkül, ijjedten nézett egy darabig. A káplán oldalvást rámpislantott. Mind a ketten elszoritotlunk egy nevetést. Az öreg asszony, szegény, érezte, hogy valamit mondani kéne, legalább is: - Ménkű csapja meg! -- Erre aztán mind a ketten elnevettük magunkat, de meg ő is, szegény, elmosolyodott. — Kelenföld, Sárosd, Sárbogárd, Dombóvár, Kaposvár, Zákány, Zágráb, Fiume felé gyorsvonat, beszállni ! Nagy rohanás az ajtó felé. A kis káplánnal egy kupéba kerültünk. Egy fél fülke volt. Szótlanul helyezkedtünk el. Ketten voltunk csak. Egy hely még üres volt, amikor az öreg asszony kukkantott be az ajtón és letelepedett. Mikor tekinteteink találkoztak, mind a hárman elmosolyodtunk. Elindultunk. Gépileg nyúltam a szivartárcám után. Ez már olyan szokása a szivaros embernek vasúton. Ha kell, ha nem, az ember rágyújt. Azután újságot vesz a kezébe és mire minden előkészületet megtett a kényelemre, megjelenik a kalauz és kéri a jegyet. Az öreg asszony Sárbogárdon volt kiszállandó. — De megállunk-e kérem ? — Hogyne, persze, meg! — De én tovább akarok menni Szeg- szárdra, megvár-e a vonat ? — Meg, meg! — Fiúméig? — Igen ? — felelte a káplán és szinte elpirult bele. — Köszönöm, mondja a kalauz, ujja hegyével sipkájához bökve és bevágta az ajtót, ahogy csak tudta. — Júj! - mondta az öreg asszony. — Szinte Fiúméig ? — fordult felém a káplán. — Igen és aztán Velencébe. — Ah ! Velencébe ? Akkor együtt tartunk. Az öreg asszony Sárbogárdon kiszállt. Mind a ketten egyszerre szólaltunk meg : — Szegény öreg asszony! — és elnevettük magunkat. Még egy ideig variáltuk a dunsztos üveg dolgát. Aztán következett a bemutatkozás. — Nagyon örülök, hogy utitársra akadtam, aki már járt a szép Olaszországban. Régóta ez az én legfőbb vágyam. Mikor Zámbón káplán lettem, elhatároztam, hogy a legelső megtakarított összegemből Velencébe utazom. A plébános ur,.egy aranyos, kedves, jó ember, szívesen megengedte. Két heti szabadságom van. O eszközölte ki, neki köszönhetem. Hálás is leszek iránta ! Van egy kis pénzem az útra. Vigyázva fogok költeni, hogy maradjon egy kis ajándékra való. Elhatároztam, hogy elmegyek Páduába és onnan egy szép kis Szent Antal- szobrot hozok neki. Milyen boldog lesz. Az ő kedves, egyszerű, fehér szobájában az imazsámolyra teszem le és csak akkor veszi észre, mikor eléje térdel reggeli imádkozáskor.
