Felsőbányai Hírlap, 1912 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1912-08-23 / 17. szám
Felsőbányái Hírlap maznak hazulról. Ki vissza megy tovább szolgálni a katonasághoz; ki elmegy pénzügyőrnek; ki beáll vasutasnak vagy csendőrnek. Elmennek fiaink a szélrózsa minden irányában. Mindenütt az ország minden részében lehet velők találkozni, csak itthon nincsenek, de mi is vonzza, mi is kösse ide őket a vérségi köteléken kívül ? Az ipar, a kereskedés pang. Nincs forgalom. Nincs kereslet; nincs kinálat. Egyik-másik iparág, mint például: a tímár, szabó, kovács, czipész, asztalos, fazekas csak két-két egyénnel; — a lakatos, szíjgyártó, borbély, bádogos, kádár, kerékgyártó csak egy-egy egyénnel van képviselve. Rézműves, kalapos, kötélverő, ékszerész, késcsináló és csizmadia már nincsenek is városunkban. Ha ez az apadási folyamat tovább is igy tart, kérdem: kik fogják alkotni a lakosságot ? E szomorú állapot kétségtelenül összefügg a magánbányászat elhanyatlásával és azon körülménnyel, hogy nélkülözzük városunkban azokat a közintézményeket, amelyeknek birtokában a lakosság száma mennyiségileg és minőségileg egyaránt növekednék. Felsőbányát a már r. t. városi jellegében megtartani — mert csak erről lehet és van szó — az nem lehet közönbös: milyen lesz a lakosság összetétele — csak- is egy járásbíróság, melylyel kapcsolatban telekkönyvi és adóhivatal lenne és egy olyan valamely gyár létesítésével lehetne, amely gyár legalább is 5—600 munkást foglalkoztatna és iderögzitene állandóan. — Ha ezen indítványok létesittetnének, a város mai csendes vérkeringése legott egyszerre — mintegy varázsvessző érintésére — felfrissülne; elevenebben lüktető gazdasági- és társadalmi élet rezdüine fel itt. Növekednék a lakosság száma: ebből kifolyóan fokozódnék a kereslet és kinálat. A növekedő élénkebb forgalom lökerőt és lendületet adna iparnak, kereskedésnek, fejlődésnek egyaránt. A város feje — elismerem, az illetékes helyeken közvetlenül és közvetve a jó ügyhöz méltó becsvággyal megmozgatott már minden követ, füt és fát az iránt, hogy ezen közintézményeket a város fejlesztése czél- jából megkapjuk. Fájdalom, — ez irányú fáradságait még eddigelé nem koronázta a siker. Felhangzott kérő, könyörgő szava elhangzott visszhang nélkül mint kiáltó szó a pusztában. Valóban bámulom, sőt csudálom a város polgármesterét, hogy még nem ernyedt meg agilitása, nem őrlődött meg lelkesedéstől áthatott energiája; nem lohadt le duzzadó, tiszta forrásból táplálkozó, hatni, alkotni vágyó munkakedve. De főleg csudálom, hogy még nem hagyta el a város szebb és jobb jövőjébe vetett hite, reménye optimizmusa, hogy t. i. megvirrad, meg kell virradnia még valaha Felsőbányának. Adja Isten! — De én szülővárosomnak a jövőjét, mai rend. tanácsú jellegét, — hacsak a jelenlegi intézmények birtokába marad meg; ha itt újabb közintézmények, mint a minőket fentebb felsoroltam, nem léte- sittetnek: biztosítva nem látom. Őszintén mondom. Lehet, hogy homályos a szemüvegem. Lehet, hogy — öregedvén — magában a szemben van a hiba ! Ami gazdasági és társadalmi élete van ma a városnak, az szerintem nem élet, csak vegetáczió. Afözvetlen tapasztalásból mondom. Ütőerén tartom a kezemet. Valaki talán azt vethetné ellen és azzal érvelhetne, hogy az országban páratlan város él és virágzik közintézmények nélkül is. Megengedem. De azoknak a városoknak — ne feledjük — nem az az elszigetelt földrajzi fekvésük van a mi Felsőbányának. Itt nincsenek meg azok a gazdasági tényezők, amelyek máshol az ipar és kereskedés, szóval: az élénk forgalom rugói, emeltyűi. Felsőbányának nincs gazdasági vidéke, melynek a város természetes, u. n. csomópontja lenne. Szóval: városunk se nem földmivelö-, se nem ipari város. Itt még csak konyha-kertészetet se kultiválnak. (Az is igaz, hogy nincs is hol.) Ami vetemény- magvat itt vetnek, az mind Kohón kel ki s zöldség alakjában úgy hozzák ide. A város közelében levő, föidmiveléssel, marhatenyésztéssel, szóval: őstermeléssel foglalkozó falvak mind Nagybánya felé, e kis élénk ipari- és kereskedelmi emporum felé ^rivitálnak már most is. Még inkább oda fognak gravitálni, ha a tervbe vett lápos völgyi vasút a közeljövőben kiépülni fog. Apropos, láposvölgyi vasút! Én azt hiszem, hogy e vasútvonal kiépítése, melyhez 100.000 K-val fogunk hozzájárulni, első sorban is nem Felsőbánya érdekét, hanem Nagybánya- és Szatmár város érdekét fogja szolgálni s a meghozott áldozat fejében csak egy éles fütty szót fogunk kapni, Ugyanis azok a falvak lakosai, kiket ez a vasút érint — eladnivalójukat értékesítendő — akkor midőn egyenesen mehetnek Nagybányára vagy Szatmárra: bizonyára nem igen fognak Felsőbánya kis piaczára jönni, hol kisebb a fogyasztó közönség, a kereslet és igy a nyereségi esély ? Azt nem is említem, hogy városunk a jelzett vasút létesítésével kapcsolatban az eddig élvezett kövezetvám díjtételeinél mily érzékeny veszteséget fog szenvedni; mert az, aki eddig terményét befuvarozta Felsőbányára és továbbítás céljából itt átadva a vasútnak, midőn azt otthon, közvetlenül megteheti majd: csak nem fogja terhét hosszú hepe-hupás, szóval: rossz utakon tengelyen Felsőbányára szállítani? Felsőbánya város megértette a haladó kor szellemét akkor, amidőn az újabb kor igényének megfelelő közszükségleti alkotásokat, — minő a vendéglő, járdalerakás, piaczkikövezés, fürdő, uszoda, közvágóhíd, vízvezeték és fertőtlenítő ház — létesítette, A meghozott áldozatok eddigelé még vagyoni állapotával arányban állanak. Ez egyelőre elég nekünk örömnek is, szomorúságnak is. További alkotásokra, beruházásokra, felveendő kölcsönökre, melyeknek kamatai már megbillentenék a városi háztartás mérlegének egyensúlyát, nem gondolunk. . Szűrjük le a tanulságot abból, amit legutóbb a pénzügyőri szakasz megtagadásával szereztünk. Tehát egyelőre tovább egy lépést se j tegyünk az alkotások terén mindaddig, amig j például a kilátásba helyezett járásbíróságot ; tényleg meg nem kapjuk. Ezen közintézmény nélkül Felsőbánya mai rendezett tanácsú városi jellegét biztosítva nem látom, föllendülését nem tudom elképzelni. Kezdjük ismét ott, ahol elhagytuk. Zörgessünk újból mindaddig, mig kérésünk, amely Felsőbánya létkérdése, visszhangra talál, Mert ha illetékes helyen kérésünk teljesítése elől elzárkóznak, ha süket fülekre találunk ez esetben is, mint a kért pénzügyőri szakasz felállításának megtagadásával — bizony mondom: az eddigi áldozatok árán létesített alkotások csak annyi értékkel birnak mint a drága pénzen megvett, egyenruhára való arany gombok, amelyeket korábban vettünk meg, mint a kabátot, amely még meg sincs varrva, sót még eddigelé a posztója sincs megszőve. Kultur-est. — Hangverseny és táncmulatság. — Felsőbánya, aug. 8. Úgyszólván ötletszerűen merült fel a terve egy nagyobbszabásu, műsorral egybekötött tánc- estély rendezésének, amely szerény keretek között indult, de amelynek sikere után méltán adhatjuk a komoly és művészi igényekkel fellépő »Kultur-esl« elnevezést. Ezt a címet nemcsak a műsorra kilűzölt klasszikus zeneszámok igazolják, hanem a fellépő művészek készültsége és tökéletes interpretálása is, amely hivatott zenekriíikusok szemében is határozott értékeket jelenthet. A közönség, amely élvezettel figyelte végig a műsor minden egyes pontját, sűrű sorokban tarkállott a Korona-szálloda hangversenytermében és élénk tapsokkal üdvözölte a függöny előtt megjelenő kedves ismerősét, Harant Dezsőt, aki szellemes prolog keretében a következő tréfás makámában köszöntötte a kultur-est résztvevőit: Uraim és hölgyeim, — ne vegyék tőlem zokon, — ha örvendő arcomon végig peregnek könnyeim mert uraim és hölgyeim, mindez el- lágyulás csupán s nem vagyok indiszkrét talán, — ha bevallom az igazat, — onnét ered, — mert rá mered — sok szép szem tüzes fénye, — s van — e világnak oly erős legénye, — ki, ha rásülnek ily fénysugarak, — marad, — miként — a jégdarab, — vagy fagyott kocsanyafalat, — oly hidegen, — és pláne ily melegben, — mint e teremben, — épen nem csoda, — ha ez ifjú ember homloka, — s szive tája hevülni kezd, — s alig várja, — hogy a mü-.or árja: — prolog, — monológ, — hegedű, dal, dialog, — véget érjen, — s gyöDgéd kézen, — vezethesse párját, •— s ki- pirultan járják, — a tánc ütemét buzgón, reggelig. És hogy ez ép igy lesz pedig, — az már több, mint bizonyos, — hisz itt van a kis aranyos, — igen, ne bújj el, igen, te! te! .. . — a marcone Farkas Jenőke, — aki ugyan ellensége a láncnak, — de azért buzgón forog a hölgyek körű', — s ma tán még ő is örül, — hogy vannak még sok nyaralók, — sőt az idevalók, — azok is berukkoltak szépen ma, — hogy kiki megtapasztalja, — mit tud Sziklay Ernő, — a főfő muri rendező, ki hegedűn is fog ma játszani, — s az estély többi hősei, — a finomhangu szólóénekes, — a zongorista és szerény magam, — kit arra Ítélt sorsom, a kegyetlen, — hogy ezt a prologot itt elcsevegjem. — Én tiltakoztam, — kapálóztam szörnyen ellene, — azért, ha valakinek mégse tetszene, — ne szidjon engem, kérve kérem, — hanem forduljon ahhoz, aki irta. — Bár nem tanácslom, mert a milyen ő, — nyilván az is hihető, — mint afféle revol- ver-zsurnalista, az egész mulatságot még lerántja — a Felsőbányái Hírlap himes mezején, — amit különben kár lesz ám sirafölni, — hisz ma jelent meg a friss szám belőle, — és pedig oly fényes vezércikkel — száll szembe a közvéleménnyel, — hogy olyat még nem irt Zalay, — akárhogy is akarná bizonyítani. — Sőt ez a mai szép muzsikás este — szintén szinesen meg lesz írva benne. — Ábécze-rendbe szedik majd a névsort, — megírják, a négyesben hány pár tánczoit, — hogy mulattak a lányok. — s a párok, — hogy barátkoztak össze, — és a szegény mamák eközbe — hogy ásitoztak hajnal felé már. — S — a kvaterzáró, — adomázó, — fénylő- képű, — vigbeszédü, — dereshaju jó család-apák
