Felsőbányai Hírlap, 1912 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1912-01-25 / 2. szám

ZXL'V'TT. évfolyam. í3_ szám, 191S_ Tania éir SS. FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = fizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. 0 Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő cimére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá­ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Városi közgyűlés. A városi képviselőtestület ez évben első közgyűlését f. hó 13-án tartotta. Aki babonás, rossz ómennek vehetné, hogy az első közgyűlés 13-án volt, ám erre mindjárt a főtárgy, a költségvetés cáfol rá, mely érőtétjességével, reális Összeállításával és fejlesztő irányzatával nyugodt jövőt és ha­ladást jósol a városnak. A tárgysorozat kevésbé jelentős többi ügyei hamar le­peregtek; Jó Antal képviselő 3 beadvány­nyal foglalkoztatta a képviselőtestületet, de mindenikre megkapta a megnyugtató választ. Részletes tudósításunk a következő: Polgármester elnök a rendes közgyűlést d. e. fél 11 órakor nyitotta meg, a hitelesítésre Nagy Lajos, Pap Márton és Likker Károly kép­viselőket kérte fel. 1. Tárgysorozat előtt polgármester bejelenti, hogy Jó Antal városi képviselő 2 interpellációt nyújtott be, és pedig: 1. A hetivásárok áthelye­zése ügyének sürgetésére nézve, melyre polgár- mester felvilágosításul előadta, hogy az ügy a minisztériumból kiegészítés végett visszaküldetett azért, hogy a debreczeni keresk. és iparkamara megkérdeztessék é3 Kapnikbáuya községtől bele­egyező nyilatkozat vétessék ki. Nevezett ható­ságok megkerestettek, de ezen megkeresésekre válasz még nem érkezett. 2. Interpellált a felől, hogy a vásárvámkezelő megbízottjának van-e jogában az eladást a városba vezető utak mentén megakadályozni és az az ellen vétőket rendbír­sággal büntetni? Mire polgármester a vásárvám- szabályzat vonatkozó szakaszát idézve előadta, hogy a szabályzat értelmében adás-revést csak a város megjelölt terein és utcájában szabad folytatni és igy akik másutt a vásárvám meg­takarításának célzatával árusítanak, kihágást kö­vetnek el és a szabályzat büntető sanctiója sze­rint a vétők ellen birság jogosan alkalmazható. Interpelláló képviselő és közgyűlés a polgármester válaszát tudomásul vette. 2. Polgármester jelentést tesz a virili- sekről. Közgyűlés az eddig beérkezett jelenté­sek alapján, melyek szerint Roth Salamon, Salamon Majer, dr. Tóih Gábor és ifj. Szabó Károly a képviselő testületnek választott tag­jai akarnak maradni s hogy Farkas Jenő pol­gármester, dr. Csausz Károly, Bernovits Emil virilis tisztviselők hivatalból tagjai a kép­viselőtestületnek, a virilis képviselőknek 1912 évi névjegyzékét a következőkben állapítja meg: 1. Felsőbányái részvénytakarékpénztár képviseletében Lóvay Károly. 2. Felsőbányái róm. kath. templom-pénztár uj képviselő be­jelentésére kéretik fel, miután megbízottja sa­ját személyében lelt virilis képviselő. 3. Felső­bányái kincstári erdészet képviselőjének be­jelentése még meg nem érkezett. 4 Bradofka Frigyes. 5. Roth Mihály. 6. Kincstári bányá­szat képviseletében Fizély Sándor. 7. Szellemy László. 8. Dr. Szokol Pál. 9 Kilián Béla. 10. Pály Ede. 11. Roth Lázár, 12. Dacsek Péter. 13. Felsőbányái ref. t egyház képviseletében Tury István. 14. Wider Lázár. 15. Sarudy Sándor. 16. Nagy Lajos. 17. Ferenc Mihály. 18. Háraory Nándor. '9. Növi SalamoD, 20. Dr. Berks Aurél. 21. Özv. Kremnyiczky Al- bertné képviseletében Likker Károly. 22. Hu- sovszki Gyula. 23. Özv. Lávay Ferencné meg­bízottjának bejelentése még nem érkezett meg. 24. Szőke Károly. A szükséges bejelentések megsürgetésével tanács megbizatik. 3. Olvastatott tanács, gazd. és pénzügyi bi­zottság jelentése az 1912. évi városi költségelő­irányzatról. Miután tanács jelentése szerint az 1912. évi költségvetést a gazdasági és pénzügyi bi­zottság letárgyalta, 15 napig közszemlére ki­tette s az ellen észrevétel be nem adatott, közgyűlés az 1912. évi költségelőirányzatot és külön a községi közmunkaadó-előirányzatot el­fogadja és jogerőre emelkedés után a vármegyei törvényhatósághoz jóváhagyás végett felterjesz­teni határozza. Közgyűlés az egyes alapok költségvetését számszertileg a következőleg állapítja meg: A gazdasági pénztárnál: Rendes bevételek .... 144382 K 59 f. Átfutó » .... 156.506 » — » Rendkívüli bevételek . . . 56 506 » — » 1911. évi pénzt, maradvány 962 » 03 » Összes bevételek 358.350 K 62 f. Rendes kiadások ................... 162 670 K 47 f. Átfut ó ............................ 162 380 » 15 » Rendkívüli kiadások . . . 33300 » — > Összes kiadások 358 350 K 62 f. Előirányzati felesleg ... — K — f. Előirányzati bevétel . . . 358.350 > 62 f. » kiadás .... 358.350 » 62 » Maradvány — K — f. 'Bányakárpótlási alapnál: Bevétel................................. 169 258 K 48 f. Ki adás................................. 169.258 » 48 » Maradvány — K — f. Az ^Erzsébet« szeg íny ápolda alapjánál: Bevétel......................................... 4.626 K 77 f. Ki adás......................................... 4.626 » 77 » Maradvány — K — f. Nyugdíjalapnál: Bevétel......................................... 4.336 K 53 f. Ki adás..................................... 4,336 » 53 » Maradvány — K — f. » Viktória« tűzoltási alapnál: Bevétel..............................................213 K 83 f. Kiadás.......................................... 213 » 83 » Mar advány — K — f. Nyílt levél Nagyságos Kuszkó István úrhoz, mint a törté­nelmi ereklye muzeum alelnökéhez Kolozsvárt. A »Felsőbányái Hirlap« folyó évi január hó 11-én megjelent 1-ső számából olvastam, a Szetukézek című közleményből, hogy érdemesnek tartja Nagyságod foglalkozni egy régi vers szö­vegével, melyről Budai József ur véleménye sze­rint még senki sem irt. Ez okból veszek tehát bátorságot, hogy amit gyermekkori emlékeimből felújítva, még teljes szövegében vissza adhatok, azt Nagyságoddal közöljem. Szülő városomban, Debreczenben, különösen a ref. leányiskolák növendékei között volt ked­velt az: Érik a megyfa ... cimü társasjáték ; to­vábbá a : Porum porum, festékes ... Mind két játék szokásban maradt még a felnőtt korban is, különösen a hagyományos pünkösd másodnapi nagy erdei kirándulásokon, mely kirándulások Családias jellegűek és egész napra szólók valá- nak. Itt verődött össze három-négy család ifija lánya, egy-egy erdei tisztáson, hol kéz-kézben fogva, körben állva felzendült a dal, melynek minden motívuma ma is fülembe cseng: Hajlik a megyfa, vagy az árnyéka, Alatta ül egy szép barna menyecske, Akit szeretsz kapd be! Mely bevezető rész után a körből párosán kiválva, lassú csárdás lépésben, dalolva folyt a tánc és pedig a következő versszakok szerint rythmikusan gyorsabb fordulatokban. Ezt szeretem, ezt kedvelem, Ez az én édes kedvesem. Ha pénz volnék pendülnék, Rózsa volnék terülnék, Olyan dicső volnék. — Ég a gyertya, ha meggyujtják, El is alszik, ha eloltják. Járjad, járjad, jó katona, Hadd robogjon az az utca, Ej, haj szegfüszál, De szépen ki nyitottál, Bokrétának maradjál, Soha el ne hervadjál. — Te kis lány, álj ki már! ... Mely befejező rész után, a párok esetleg cserélődve, újra kört alakítva a dalt ismételve, a játék tovább folyt. Két vagy háromszori is­métlés után következett a szilajabb mozgást igénylő: Porum, porum, festékes ... Eme játék­ban már csak a leányok fogtak jól erősen kezet és kört képezvén, feszes lánczolatban a felső test­részt hátra vetve a lábakat feszes tartásban előre nyújtva, gyors oldalt mozdulattal, bokát-bokához kapva, körben forogtak. A dallam szövege ez volt: Porum, porum festékes, A kisasszony penészes. Szél fújja pántlikámat. Lobogtatja a szoknyámat. Aki ügyes, kap szoknyát. Melyre a körön kívül álló ifjúságnak ügyes­kedni kellett, hogy a repülő szoknyát elkapja.' Amihez tényleg ügyesség is kivántatott, mert ilyenkor volt a mozgás legszilajabb és óvatosabb is. Sokszor cserben is maradt a válogatós, vagy szégyent vallott az ügyetlen, ha a szoknya rán­cokban okozott folytonossági hiányt. Nagyon kedélyes játék volt ez, de annyi bizonyos, hogy a mai szoknyadivathoz legkevésbbé sem alkalmas. Gyakran ellátogatok még piros pünkösd napján szülővárosomba és gyönyörködöm is a népáradat hullámzó tömegén ott kint a nagy erdő messze nyúló homokos utain; de Nemzetes Uraimék divatosan öltözött leányaikkal már a «Dobos pavilion előtt« söröznek. Csak a Bugyi Sándorok* visznek még kulacsot, meg a fazék­ban töltött káposztát: — de a játszi kedvnek vége 1 Midőn Felsőbányára jöttem, a nyolcvanas évek elején még divatban volt itt úri körökben is egy hasonló társasjáték: a szenes tőke... Mennyi báj és tűz volt még akkor benne, csak az tudja aki melegét érezte; de ma már annak tüze is elhamvadt, kialudt. Ritka ember az — miként Nngyságod is — aki a múltak tüzét éle­sítve, fáklyát gyújt, hogy bevilágítson a régmúlt idők homályában, melynek fényénél feléled keb­lünkben egy régen feledésnek hitt igénytelen, de bűbájos dallam akkordja. Ha ezzel szolgálatára vagyok: — nemcsak a szetuk kedvéért — igen nagy örömmel tettem. Tisztelője Mikola A. Gyula, * Debreczeni talyigás tipus.

Next

/
Thumbnails
Contents