Felsőbányai Hírlap, 1912 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1912-05-17 / 10. szám

Felsőbányái Hírlap ismerőseik sincsenek, ily körülmények között egy ilyen szálló megjelölése nem lenne feles­leges, nagyon is szükséget pótolna és e mellett az illető szállodásnak is lenne tisztességes jö­vedelme, tekintve, hogy évről-évre többen je­lentkeznek rokkantnak. 2 Indítványozza a fiók, hogy a törült tagnak a törlési határozat a fiókok úján kézbe- sittessék s a hivatalos közlönyben nemcsak a tagok számai, de neveik is közöltessenek, mi­vel a központban a tagszám kinevezésével egyidejűleg a tag neve is könnyen kiolvasható és igy a fiókok minden nagyobb nehézség nél­kül a tagot azonnal figyelmeztetheti, mig csak a tagszám kiírásával saját jegyzékeiket kényte- telenek hosszabb fáradsággal utánna nézni s kikeresni, kit is jelöl ezen tagszám, ami népe ■ sebb fiókoknál még nagyobb munkát okozhat. Ezt indokolnunk felesleges tovább, mert az indítványban elő van adva az indok is. A vármegye tavaszi közgyűlése. (Szm.) A hagyomány romantikája sokat vesztett vele, a modern haladás, pedig — saj­nos — még eddig semmit se nyert azzal, hogy a vármegyei közgyűlések szinehagyottak, kopot­tak lettek. Hajdanában lázas érdeklődés, nagy nekikészülödések előzték meg a tavaszi közgyű­léseket, amely fogadósok, muzsikus czigányok aratása, falusi magyar urak nagy és ünnepélyes lumpolási alkalma volt. Ködbevesztek ezek a hajdani, sokak által siratott »régi jó idők«, a melyek, hogy elmúltak és soha vissza nem tér­nek : áldassék az egyre szélesebb sávokban ter­jedő kultúra géniusza. Szürke, kopott volt a csütörtöki közgyűlés is, melynek közönsége, nagyobbára a mezei ha­dakból került ki. Nem volt veszekedés, lárma, torokkal való hazafiaskodás ezen a közgyűlésen, amely igy hasznos munkával is foglalkozhatott. Az egész megyére nagyjelentőségű körül­mény, hogy a vármegye közönsége több szat- mármegyei helyiérdekű vasút alapját rakta le csütörtökön. A közgyűlésen Csaba Adorján főispán, a gyűlés megnyitása után a f. hó 2-án megtartott számonkérőszék eredményéből kifolyólag elisme­rését fejezi ki a vármegyei tisztikarnak lelkiisme­retes és kötelességtudó munkálkodásokért. Az alispán az elmúlt félévről szóló jelen­tésének tudomásul vétele után, N. Szabó Antal és társai azon indítványát, hogy a vármegye területén létesülés előtt álló h. é. vasutak segélye­zésére hozzájárulások megszavazása és ezen hoz­zájárulások fedezésére 3 százalék újabb várme­gyei pótadó vettessék ki — egyetlen felszólalás nélkül határozottá emelték. A határozat végre­hajtásához a törvényhozás jóváhagyása is meg- kivántatik. A jóváhagyandó újabb pótadók terhére egy hsszu lejáratú nagy kölcsönt vesznek majd tel, amelyből a Halmi-bikszádi h. é. vasút 200,000 koronát, a Láposvölgyj h. é. vasút újabb 100,000 koronát, a Nagykároly—peőri h. é. vasút újabb 50.000 koronát, a Nagykároly—fehérgyarmati h. é. vasút 400.000 koronát és végül Ezek anyagában találtató ásványokból (pyrit, földpát, biotif, pyroxen, kősó, gipsz) oxidátió, vegybomlás és oldás utján kivált vegyületek (chloridok, sulypátok, carbonatok, kénhydrogén, jódnátrium stb), nemkülönben a kénes anyagok­ból és bitumenes részekből (naphtaszerü szén- hydrogén) a források vizébe átszármaznak. Mind a két kutforrás lényegesebb alkat­részei : nátriumchlorid, nátrium- és magnesium- hydrocarbonát, nátriumsu'phát, jódnátrium, kén­hydrogén. Az első négyből a felső forrás vize jóval többet, az utóbbi kettőből kevesebbet tar­talmaz, mint az alsó szökő forrás. Mindkét kút ásványvize fürdésre használva kitűnő hatásúnak bizonyult, különösen az idült rheumatikus bántalmakban. A mélyebb pontokból kikerült iszap mutatja a radioactioitás nyomait és valószínű, hogy a leirt dacitnak is, főképpen mállásba átmenő ré­szeiben, van radioactiv anyaga. a Nagykároly—nyírbátori vasút 150,000 koronát fog kapni. A minket érdeklő vasút tehát napról-napra közeledik a megvalósulás felé és remélhető, hogy ez év őszén annak építését megkezdhetik. Hogy mekkora volt Nagybánya város ré­széről is az érdeklődés legjobban bizonyítja, hogy a megyegyülésre mintegy 30-an vonultak be. Harcra azonban nem került a sor, mert a vár­megye bölcsen tett eleget a vármegyében épí­tendő vasutak kérelmeinek és mindenik kapott hozzájárulást. Városunkból a polgármester, Nagy Lajos és dr. Moldován Ferenc megyebizottsági tagok vettek részt a közgyűlésen. Különfélék. Személyi hírek. Bradofka Frigyes bánya- tanácsos és Fizély Sándor főmérnök bányabecs­lésre Dobsinára utaztak. — Farkas Jenő polgár- mester családjával két heti tartózkodásra Buda­pestre mentek. — Dr. Moldován Ferenc v. jegyző néhány napra Kassára távozott. — Plaohy Gyula pü. tanácsos pénzügyigazgató Baudisz Jenő vár­megyei ügyész Nagykárolyból néhány napra vá­rosunkba érkeztek. Kataszteri munkálatok. A pénzügyminiszter a Felsőbánya város területén az ingatlanok meg­osztásának ellenőrzésére és helyesbítésére Bán- hidy Antal a szatmári kataszteri felmérési fel­ügyelőséghez beosztott mérnököt városunkba ren­delte ki. Róvay Károly jubileuma. A nagybányai Teleki-Társaság elnökének 40 évi irói működése emlékére ünnepi felolvasó estélyt rendez. Az erre vonatkozó meghívó a következő: Meghívó. A Teleki-Társaság 1912. május 18-án Révay Károly elnök 40 éves irói jubileumára a Lendvay-szin- házban tartandó ünnepi felolvasó ülésére. Tárgy- sorozat : 1. Einöki megnyitó. Pásztor István al- elnök. 2. Révay költészetéből felolvas Németh Béla titkár. 3 Zongorán játszik Almer Annuska k. a. 4. Költemények, felolvassa Zempléni Árpád a Kisfaludy és Petőfi Társaság tagja. 5. Beszéd. Mondja Révész János r. t. 6. Révay Károly vá­lasza; Kezdete este 8 órakor. Belépő dij nÍDCs. Szives admányokat a Társaság céljaira köszö­nettel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. A föld­szint I—V. sorára számozott helyek jegyezhetők Németh Béla titkárnál. BuCSU. Felsőbányái jóismerőitől és bará­taitól, kiktől személyesen nem búcsúzhatott el, lapunk utján vesz meleg búcsút Láng Pál r. kath. s. lelkész. Ünnep a nagybányai polgári iskolában. A nagybányai áll. polgári leányiskola igazgatónőjét Waigandt Annát nagy ünneplésben részesítették régi és jelenlegi tenitványai és a város egész intelligens közönsége 25 éves tanítónői működése alkalmából. Az iskolában megható ünnepély folyt le, utánna pedig közebéd volt az István szálló termeiben. Felsőbánya tanácsa átiratban melegen üdvözölte az ünnepelt igazgatónőt. Az orsz. bányászati és kohászati egyesület Osztálya Nagybányán f. hó 11-én közgyűlést tar­tott élénk érdeklődés mellett. Az elnöki, titkári, pénztárnoki jelentés és az 1912. évi előirányzat tárgyalása^után az osztály az elmúlt évi felolva­sások jutalmazásánál Neubauer Ferenc miniszteri tanácsos, bányaigazgatónak a Rádiumról tartott felolvasását találta s ennek elismeréséül az osz­tály egy művészi olajfestményt ajándékozott a kitüntetettnek. A pénzbeli jutalmat Fischer kohó­mérnök Alsófernezelyről nyerte el. — Megállapí­tották a nyári kongresszus programmját is. mely­ben Felsőbánya is szerepel, mert egy nap a hár­mas forrás és város megtekintésére van szánva. Dr. Szokol Pál felsőbányái bányatanácsos szabad előadást tartott Bajfalu fürdő artézi vizéről föld­tani ismertetésekkel. A jellemző földtani viszo­nyokat alapos fejtegetésekkel tudományos magas­laton, de mindenki által megérthető módon ter­mészet után készített rajzok, érdekes kőzetpél­dányok és földnemek bemutatásával tárgyalta. Az előadást nagy érdeklődéssel és élvezettel hall­gatták, melynek végén a tudós előadót lelkesen megéljenezték. A gyűlés után társasösszejövetel volt az István szállóban, melyen városunkból is többen részt vettek. Orsz. képviselőválasztók jegyzéke. A vár­megyei központi választmány határozata értel­mében a képviselőválasztók névjegyzékét május 5-től 25-ig közszemlére teszik ki. Május 5-től 15-ig a névjegyzék ellen lehet felszólamlani, 15-től 25-ig pedig a felszólamlásokra lehet észre­vételeket tenni. Hirdetmény. Figyelmeztetem a város közön­ségét, hogy a már kihirdetett vármegyei fegy­vertartási szabályrendelet, mely a városra is köte­lező, f. év május hó 4-én életbe lépett. Ez alapon felhivom a fegyvertartó közönséget, hogy a bir­tokukban levő lőfegyvereket (revolver, flóbert, pisztoly, puska, vadászfegyverek), amennyiben azok tartásához rendőrhatósági engedély szüksé­ges, akár szóval, akár Írásban f. hó 20 ig ide annyival is inkább jelentsék be, mert a fegyver- tartási engedéllyel nem biró egyének birtokában levő lőfegyverek el fognak koboztatni s tulajdo­nosuk szigorúan meg fog büntettni. Rendőr- kapitány. Ha izzad a lába, kizárólag „GLORIA“ lábizzadáa elleni szert használjon, mely a kellemetlenséget néhány napi használat után teljesen megszünteti. Kis doboz 60 fillér. Nagy doboz 1 korona. Kapható: Kilián Béla gyógyszertárában. Térzene. Május hó 4-én volt az első térzene a főtéren délután 5 órától 7 óráig. A bányász­zenekar igen előnyösen mutatkozott be és a téli tanulásnak szép eredménye van. Mazalik karmester nagy türelemmel és szakértelemmel szép uj darabokat tanított be, s a régieket nagy precizitással adták elő. A fennt jelzett órákban minden szombaton lesz térzene. Pintér Imre kabaretestélye. Kitünően sike­rült estélyt rendezett Pintér Imre, Parlagi Kor­nélia, Szemere Gyula és Kereszthy Jenő. Az elő­adás művészi színvonalon állott, élvezetes, mu­latságos és discrét volt elejétől végig. A szerep­lőket nem kritizáljuk. Az első kettőnek országos hírneve van, az utóbbiaknak művészetük után még lehet. Az estélyen igen szép és nagy kö­zönség gyűlt össze és sok tapssal, nagy derült séggel honorált minden számot. A közönség is, a művészek is jó emlékekkel távoztak el. örü­lünk, hogy a város érdeklődése megmozdult s nem kerültünk az elkerülni tanácsos helyek fekete könyvébe. Vásár. F. hó 13-án országós állatvásár volt városunkban élénk forgalommal és keres­lettel. Felhajtatott szarvasmarha 800, ló 100, juh 120, sertés 500, összesen 1520. Eladatott szarvasmarha 264, ló 36, juh 43, sertés 399, ösz- szesen 842 A kínálat és kereslet elég kedvező volt. A másnapi kirakó vásár is keresett és né­pes volt. Az utasok kézi podgyászai. A Máv. igaz­gatósága rendeletben utasította az állomásveze­tőket annak ellenőrzésére, hogy az utasok a jövőben csak annyi kézipodgyászt vihessenek magukkal a személykocsiba, a mennyi saját ülőhelyük felett és ülőhelyük alatt elférhet. A rendelet értelmében tahát az ülőhelyeken és folyosókon nem szabad podgyászokat elhe­lyezni. Kedvezésben csak a III osztályú uta­sok részesülnek, kik annyi szerszámot és kézi holmit vihetnek magukkal, amennyit a gyalog­járó emberek magukkal szoktak hordozni. A rendelettel a Máv. részben az utasok kényel­mét óhajtja biztosítani, részint pedig saját be­vételét óhajtja növelni. Hirtelen halál F. hó 14-én este 9 órakor a kirakó vásár végeztével Mák Antal helybeli lakos bányamunkás kisá beborozva hazafelé tar­tott, amidőn a Nagybányai-utcában a Matya- sovszky József háza előtt a járdán elesett és meghalt, szivszélhüdés érte, özvegye s 4 árvája siratja. Hirdetmény Az 1879. évi XX. t.-c. végre­hajtása iránt az 1891. évi április hó 3-án 16500. sz alatt kiadott utasítás 2. §-ához képest a Ma­gyar szent korona országai lóállományának a folyó évben való osztályozása elrendelteti. Felhivom a lótartó közönséget, hogy lovaikat Felsőbányán május hó 20 án d. e 9 órakor a rendőri hivatal előtti térre vezettessék elő. Az osztályozó bizottság elé vezetés alul mentesek azon csikók, melyek a 4 évüket nem halad­ták tűi, a ragályos, lázas, vagy egyéb nehéz betegségben sínylődő lovak. Az osztályozó bi­zottság elé vezetés alóli mentesítést minden lótulajdonos a felmetési okot bizonyítvánnyal tartozik igazolni, ezen bizonyítvány két oly városi lakos által állítandó ki, akiknek előve­zetendő lovaik vannak s e bizonylatok a ka­

Next

/
Thumbnails
Contents