Felsőbányai Hírlap, 1912 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-17 / 10. szám
Felsőbányái Hírlap tona ügyosztályhoz legkésőbb f. év május hó 19-ig beadandók. Azon lótulajdonosok, akik az elővezetést elmulasztják a szomszéd községbeli elővezetésre utaltatnak s minden ló után 30 K-ig terjedhető birsággal fognak bűntetteim. Farkas Jenő polgármester. Az országos jellegű képkiállitás. A nag}rbányai országos jellegű képkiál- lilást érdeklő ügyekben naponta délután 5 és 6 óra között értekezni lehet a Börtsök festőművész által bérelt műteremben, hol a kiállításra vonatkozó minden fölvilágositást készséggel megad a rendezőség. A láposvölgyi vasút. A láposvölgyi vasút segélyezési ügyével a vármegyei (örvényhatóság az elmúlt csütörtökön tartott közgyűlésében har- madizben foglalkozott. Elhatározta a törvény- hatóság, hogy a halmi—bikszádi, a láposvölgyi, a nagykároly—fehérgyarmati és a nagykároly — peéri vasutak segélyezésére újabb 3°/0*os pótadót vet ki. Ez a pótadó fog alapjául szolgálni a láposvölgyi vasút részére megszavazott 200.000 K segélynek is. E pótadó kivetésére azonban még a törvényhozás fölhatalmazása is szükséges, aminek megtörténtéhez azonban kétség sem fér. Nagyon valószínű, hogy a láposvölgyi vasút építését még a folyó év őszén megkezdik s ezzel városunk közgazdasági életében is egészen uj éra kezdődik. A törvényhatósági közgyűlésen városunknak majdnem valamennyi bizottsági tagja jelen volt. Bányászati és kohászati kiállitás Nagybányán. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület folyó évi közgyűlését augusztus hó 25-én Nagybányán fog megtartani, amely alkalommal a Nagybánya-Vidéki osztály a kerü leli kincstári bánya és kohó termékeiből szakkiállítást rendez, amely kiállítást aug. hó 25 én délután gróf Teleki Géza őnagyméltósága, egyesületi elnök fogja ünnepélyesen megnyílni. Ezen kiállítással karöltve a Nagybánya-Vidéki osztály alkalmat kivan nyújtani különösen a magán- czégek- és vállalatoknak, hogy az ideérkező bányászati és kohászati szakférfiak előtt különleges gyártmányaikat bemutathassák. A legutóbb meglartott bizottsági ülés határozata értelmében ezennel érlesittetnek azon hazai magánczégek, vállalatok, akik különösen a bányászatra vonatkozó tárgyak slb. gyártásával vagy eladásával oglalkoznak, hogy a kiállításon mint kiállítók is szívesen láttatnak s résztvehetnek azon határozott kikötés mellett, hogy az általuk kiállítandó tárgyak részére saját költségükön pavil lont (amely lehet deszkaponyvából összeró!!) emelni s azt a kiállilás befejeztével saját költségükön eltávolítani s az esetleg okozott kárt megtéríteni kötelesek. Azon esetben, ha a kiállító a kiállított tárgyak egynémelyikét üzem ben kivánja tartani s igy bemutatni, úgy Nagybánya város elektromos művétől (Ganz féle vili. r.-t. üzemvezetősége), illetve a városi villanyhálózatból motorikus czélra áramol kaphat a városi díjszabás szerint. Ha a kiállított tárgyaknak biztosítása kivántatnék, úgy ezt a kiállító tél eszközli, illetve a felmerülő költségeket viseli. Térdij egyáltalában nincs, azonban a kiállításra szánt tárgyak összes szállítási költségét a kiállító fél viseli. A tárgyakat a kiállítás helyéről augusztus hó 28 án a kiállító elszállítani köteles. A kiállítás a jelentkezők száma szerint vagy a helybeli gazdasági iskolában s ennek mintegy 1400 m2 területű udvarán, vagy pedig a város tulajdonát képező Széchenyi ligetben fog megtartatni, A kiállításon való részvételre jelentkezni lehet f. évi julius hó 1 ig György Gusztáv kir. főmérnök, osztály-titkárnál, aki egyúttal a kiállításra vonatkozó megkeresésekre szi vesen szolgál felvilágosítással. Öngyikosssági kísérlet. Török Pál nagybányai vendéglős 17 éves cselédje Bas» Freszina vasárnap öngyilkossági kísérletet követett el. Ellopta gazdája forgópisztolyát s hasba lőtte magát. Élet- veszélyes sebével a városi kórházba szállították, hol dr. Herotinger Ferencz főorvos megoperálta. Eltávolította a golyót, mely a hátgerinczben akadt meg. öngyilkossági kísérletének hihetetlenül csekély dolog az oka. Gazdája nem engedte el vasárnap a templomba, melyet a legények láncz- mulatsága követelt. E miatt keseredett el annyira, hogy megakart válni az élettől. Felépüléséhez kevés a remény. A tiszavidéki ev egyházmegye lelkész-egyesülete május hó 29-én Nagybányán tartja szokásos gyűlését. Ez alkalomból a lelkészek 28-án d. u. 5 órakor érkeznek. 29-én reggel 8 órakor urvacsora- osztás lesz, 9 órától gyűlés d. u. 1 óráig. 29-én szerdán d. u. 5 órakor a lelkész-egyesület, a helybeli főgimnázium tornacsarnokában vallásos estélyt tart, melynek műsora a következő: 1. Közének. 2. Elnöki megnyitó, tartja Paulik János nyíregyházai lelkész. 3. Zongora szóló, tartja Zsem- bery Ilona. 4. A nőkérdés az evangeliom megvilágításában. Előadás, tartja Duszik Lajos szatmári lelkész. 5 Hegedű szóló, dr. Homola László. Zongorán kiséri Révész Jánosné. 6 Záróima. Ma- terny Lajos főesperes. 7. Közének. — A vallásos estélynek nincs belépő dija, önkéntes adományok a helybeli ev. fcmplom javára adhatók. Műsor után együttes vacsora lesz az István Királyban. A fagyos szentek. A rettegett fagyos szentek: Szervácz, Pongrácz és Bonifácz napjai minden veszedelem nélkül tovasuhantak városunk fölött. Az első két napon meleg májusi eső esett, mely csak a második nap délutánján viharzott át záporrá. Később óriási szélvihar támadt s kitisztult. A levegő kissé lehűlt, ami annak tulajdoniiható, hogy a vármegye egyes helyein nagy jégverések voltak. Hátra van még azonban Orbán napja, mely már nem egy ízben tönkretette a gazdaközönség minden reményét. A törvény nem tudása. Milyen keserves igazság, melyet nem ritkán hall kétségbeesett, vesztett peresfél, hogy a törvény nem tudásával senki sem mentheti magát. Vagy talán nem is igazság, hanem csak feleb- bezhetetlen kijelentés, a mely ellen jogorvoslat nincs, még az adomabeli sóhivatalhoz sem. Pedig keserű, való, igaz. A törvényt mindenkinek tudni kell, mert az mentségül nem szolgál, ha valaki arra hivatkozik, hogy nem tudta, nem ismerte a törvényt. Mintha olyan nagyon kézenfekvő, egyszerű dolog lenne tudni a törvényt, még csak azt is, a mire az embernek esetenkint szüksége van, hát még az egész törvénytárt, a mely egész könyvtárt tölt be, valóságos útvesztő a módosítások, pótlások és helyesbítések tömegével. Kérkedés számba megy, de ránk fogták és mi ezt a ráfogást kiválóságnak, megkülönböztetésnek tekintettük, mikor rólunk magyarokról, mint excellenter »jogász nemzetről« beszéltek. Ezt a megjelölést első sorban mint politikai, közjogi vonatkozást értették, a mire reá szolgált évszázados küzdelmünk törvényben biztosított jogaink megvédése érdekében, államjogi helyzetünk kiváltotta viszonylatok és alakulatok és az a rövid egypár évtized, a mióta: a kiegyezés óta számot tarthatunk köznyelven szólva a müveit állam névre. De ez az egypár évtized is — igen természetes — a törvényalkotás terén, nem tudta utolérni a múltat, képtelen volt megfelelő szabályokat teremteni és hiával volt annak az előrelátásnak, melyet a haladó élet megkövetelt. Szükek, kicsinyek lettek a gyermekczipők, kinőtt a keretből az, a mit befogni rendeltetése volt időnap előtt és a nélkül, hogy ezt megszokta, abba beleilleszkedni tudott volna. S vájjon miért ? Nemcsak a természet és fejlődés törvényeiből kifolyólag, hanem azért, mert elhelyezkedni nem tudott. Ezt az elhelyezkedési nehézséget mindenesetre öregbítette a jogi képzettség általános hiánya és az a nemtörődömség, a mivel nálunk széliében ennek a szükségességét lekicsinyelték. Ha már ésszel nem is, de még ököllel sem érték fei, hogy valamit a jogról, a törvényről mégis szükséges lenne tudni. Az élet számára és a mi javunkra. Csak gondoljunk vissza. Menynyi minden az, a mire tanítottak minket az iskolában és mily kevés, a minek használ vettük. Nem akarunk példákat felhozni, hiszen önmagunkkal vitáznánk, hanem mosoly hnzódik meg szánk körül, mikor annak a tanítási rendnek és rendszernek annyiszor hangoztatott célját: az általános műveltség megszerzését emlékünkbe visszaidézzük. De vájjon az életnek tanitottak-e ? S akár Homer, akár Ovidius örökszép strófái vagy a legelrontottabb algebrai képletek káprázatos láncolatai váltak e annyit hasznunkra, mintha azt tudtuk volna, hogy mint kell katona ügyben eljárni, micsoda jogunk van a bizonyítás kérdésében vagy csak azt is, melyik a felső fórum egy bírósági ügyben. Igen, azt éreztük, sokszor keserűen éreztük, hogy a törvény nem tudása sokszor pótolhatatlan károkat okozott és hiába idéztük Hornért vegy Ovidiust, elverték rajtunk a port. Mit tegyünk, mit kell tehát tennünk? Magunkon, a magunk során már keveset változtathatunk, hanem a jövő nemzedék számára a tapasztalat öregbitette megbizonyosodással hirdethetjük, hogy a középiskolák tanrendjében külön jog- és törvényismertető órákat kell fevenni, a felnőttek számára ingyenes tanfolyamokat kell szervezni és a szabad iskola keretében meg kell adni a módot és alkalmat, hogy mindenki az alapvető törvényekkel, eljárásokkal és különösen ezek gyakorlati módjával megismerkedjék. Kell, szükséges, hogy igy legyen. Nemcsak mi mondjuk, hanem ha plebiscitumra hívnák fel az országot, a többség ezt mondaná. Mert keserves igazság, letagadhatatlan valóság az, hogy a törvény nem tudása miatt ezreknek és százezereknek kára származott. Minden kár pedig veszteség a nemzeti közvagyono- sodás tekintetébői. Nagy Sándor törvényszéki biró. Az olvasóegylet 70 éves jubileumára. Uraim! .... Rég volt Mikor a költő igy dalolt: »Ébredj nagy álmaidból, Ébredj Árpád fia! Föl kelt a nap, s hazádnak Fel kell virúlnia.« — Még régebben Budapesten Mikor szólott nagy Széchenyi: »Ébredjen a társadalom, Mert a tudás nagy hatalom, Tenni kell itt, sokat tenni. Mert a nemzet nyelvében él; De csak úgy él, ha nem henyél. Nézzük a nagy nemzeteket. Példát találunk eleget, Alapítsunk egyleteket!« — És szózatja messze szállott Bejárta egész országot így jutott e vég határra, Ide a hegyek aljára, Hol az ige testet öltött Sok honfi szivet betöltött És a példa hamar tett lett, így alakult ez az egylet. — íme: ma van 70 éve, Hogy a kultúra nevébe összeállott egy kis csapat. Hogy a haladás tengerén Csupán csak egy kis dereglyén Nyilt vizeken tovább halad. Tudjuk, mily csekély erővel, Küzdöttek meg az idővel, Nagy cél felé. Mig nem fújt a vihar szele. De jöttek rá borús napok, Hullámot vertek a habok. Nagy viharoknak korszakába, Eveztek egy nagy éjszakába, Mely hazánk egén És tengerén, Pusztitólag átviharzott ; Nem állhatta ki a harcot, Mert a haladás vizein, Az elnyomatás évein A zsarnokság kalózkodott . . . — Mély honfi búban, fájdalomban, Siratták, hogy már oda van Ez a kis gyönge szerkezet. Azt hitték — miként többi társa — Sokkal erősebb alkotásra, Ez is örökre elveszett ... Pedig csupán csak elvonúlt Mig a pusztitó vihar dúlt. Pihenőre; Egy titkon rejtett kikötőbe, Hogy mig nyomasztó lessz a lég Ne essen rajta semmi lék. És alig derült: egy napon, Ismét ott látjuk a habon Újult erővel rengeni, A tépett zászlót lengeni!... — Ma büszkeség szállja keblünk
