Felsőbányai Hírlap, 1911 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1911-12-14 / 25. szám

évfolyam,

S35. száixri.

1911- December 14FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP

TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP.

á ! < Ti

£ jíJ W

i

ELENIK NAGYBÁNYÁN MiNDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN.

Előfizf tési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő :

D' MOLDOVÁN FERENC

A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamációk és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. '

A nemzetek ereje.

Felsőbánya, 1911. dec. 13.

A levegőt csaknem világszerte puska- poivszaga tölti ki. Itália bőszülten nekitör az ozmánnak, a muszka fogait vicsorgatja Perzsiára, melyet minden teketória nélkül fel fog falni, a franczia, kiben a reváns vágya nem tud nyugodni, ujjat húz Németországgal, ez viszont a nagy brit birodalommal akar hajba kapni s csak most — mikor a veszedelem már látszólag elmúlt — tudódik ki, hogy egy osztrák-magyar- olasz háború fenyegetett. Ki tudhatja, tényleg elmult-e már ez a veszély s ha igen, nem fenyeget-e más háborús veszedelem? Hiszen a balkáni tűzfészket a legcsekélyebb vigyázatlanság is lángba borithatja és ez a láng nagyon is könnyen átcsaphat a közeli szomszédságba.

Titokban, suttyomban folyik a fegyverkezés. A hadi erőt megszilárdítják, hogy minden pillanatban síkra kelhessen az ország és jogainak sikeres védelmére. A nagyhangú békefrázisoknak csakugyan nincs hathatósabb eszköze a hadseregnél és az ügyes diplomáciánál. De az országok sorsát irányitő férfiak rég belátták már, hogy e kettőn kívül még van más erős védelmi eszköz is, melynek az említettekkel szemben még az is előnye, hogy produktiv hasznot is hajt: a nép tanultsága, fokozott értelmisége.

Ha a népet csak ágyutölteléknek tekintik, úgy az csak a legnagyobb veszély: háború idején állja meg helyét. Az ország jóllétét a tudatlan nép nem emeli, hatalmát pedig csak a hadakozást gépiesen végző katonatömeg védheti meg. Békés időben

azonban a szellemileg elmaradt nép az élet követelményei és a kereseti viszonyok közti rikító disszonáncia következtében beálló nyomornak esik áldozatul, nem úgy, mint régebben, a patriarchális időkben, amikor elég volt, ha a paraszt, a mesterember a maga sablonos kézimunkáját nap- ról-napra elvégezvén, bőségesen, de legalább is elegendően keresett, hogy magát és övéit fentarthassa és leginkább attól kellett tartania, hogy háború tör ki, amely békés munkájának gyümölcseit elpusztítja.

Nagyot fordult azóta a világ kereke. A háború — mint embert öldöklő rém — még rettenetesebb lett ugyan, de egyrészt ritkább, másrészt pedig a veszélyét lokalizálják. Attól ma már nem kell félni, hogy a magánvagyonokat - egyszerre elpusztítsa. Mert bár szent igaz, hogy a háború milliár- dokat emészt el, mégis nem képes arra, hogy a dolgos, munkás népet vagvonüag tönkretehesse.

Ezzel a biztonságtudattal meg van adva a békés műnk;';'kodással eszközlendő vagyonszerzés előfeltétele. Hiányzik azonban a másik feltétel, a kereseti viszonyok kielégítő volta.

Abban a nagy herce-hurcában, abban a minden képzeleten tulcsapongó vetélkedésben, melyet az egyes nemzetek hatalmuk megerősítésében és a többieken való tul- tevésen, mondhatni, lázasan folytatnak, talán a leggyőzedelmesebb fegyver: a tudás. Nemcsak a vezérférfiak, hanem az egész nép tudása, értelmisége.

Netn indokolatlanul mondta az az államférfi, kitől megkérdezték, minek köszönhették a németek, hogy a franciákon győzedelmeskedtek, hogy ez első sorban a

német néptanítók érdeme. Ök voltak azok, kik oly értelmes katonaanyagot adtak a hadvezetőségnek, melylyel annak könnyű volt még a túlerővel is sikeresen szembeszállni.

A nép magas értelmisége ereje a hatalmas Németországnak, mig a mi gyengeségünk szomorú jele az analfabéták nagy száma. Folyton csak a hadsereg fejlesztésével védékezünk, ellenben népiskoláinkra, de még inkább a jövendő nemzedék nevelőire, derék néptanítóinkra csak annyit költünk, amennyit félig-meddig elégségesnek tartunk arra, hogy ne foghassák reánk tanügyünk teljes dekadenciáját.

Felnőtteknek oktatására, művelődésére pedig alig jut valami figyelem vagy éppen pénz. Lássék-tessék tanfolyamaink, úgynevezett népakadémiáink is vannak ugyan, de mily szegényes azoknak felszerelése, látogatottsága. Bármily üdvös is a cél, melyet követnek, bármily lelkesek, buzgók és önzetlenül fáradozók is tanerőik, mégis az az eredmény, melyet ezen a réven elérni lehet, aránytalanul csekély a szükséglethez képest.

Mennyire más a helyzet' e tekintetben a külföldön! Németországban nemcsak alkalma nyílik minden felnőttnek, hogy kenyérkereső munkájának elhanyagolása nélkül szakavatott tanerők vezetése alatt tovább képezhesse magát, hanem erre minden rendelkezésre álló eszközzel buzdítják, sőt esetleg kötelezik is őket.

Ennek jellemzésére a legfényesebb tanúbizonyság az az újítás, melyet most léptetnek életbe a német birodalomban. Arra kötelezik ugyanis az üzleti árusitő- nőket, hogy esti tanfolyamban tanuljanak.

így fegyverkezik Németország! A nép

Vezeklés.

— Irta: Lengyel Laura. —

Régen, messze idegen országban élt két leánytestvér egymás mellett békességben, szere- tetben, Mária és Juli. Mária volt az idősebbik szép, szőke, szelíd leány, akinek a vőlegénye elesett a szent harcban a hitetlenek ellen. Mikor mint láz járta át az emberek szivét a szent sir után való vágyakozás, hogy érette elfelejtettek mindent, öreg anyát, ifjú menyasszonyt és boldogan rohantak a halálba. Boldogan, mondom, mert az élet csak úgy édes, ha van valami e világon, amiért feláldozhatjuk. Akár hitnek, akár hazának, akár szerelemnek hívják azt a valamit. A boldogtalanok csak mi vagyunk, akik hirdetjük ugyan, hogy az élet nyomorúságos meddő küzdelem, akik napjában harmincháromszor készülünk a halálra, de azért óvatosan begomboljuk őszi kabátunkat esténkint és elzöldülünk a méregtől ha nem sikerül az uj ruhánk dereka.

A szép Mária azonban nem ismerte a mi nyomorúságos hiúságunkat. ÉH Istenfélelemben, embe.rszereteibeD, boldogan. És mikor a fiatal vőlegénye elesett a szent harcban, akkor meg- siratta kegyeletes szívvel és fogadalmat tett a szent szűznek, hogy leány marad örökké.

Nem mehetett kolostorba, mint a többi fogadalmat tevő leányok, mert ott volt a kis húga, a barna Juli, kit nagyon szeretett, ki csak

egy éves volt, mikor szüleiket elvesztették. A tizennyolc éves Mária anyja lett a kis húgának és mikor vőlegénye halála után fogadalmat tett, nem mehetett kolostorba, mert húgát nem hagyhatta el. De azért úgy élt, mintha kolostorban lett volna. Az erőslelkü Mária azt gondolta, hogy a tiszta léleknek nincs szüksége magas kőfalakra, szigorú rendszabályokra, megtudja az magát védeni úgy is. így gondolkozott a szép Mária, ki tiszta lelkű és jószivü, de még igen fiatal vala.

És nevelte az ő kis húgát is emberszeretet- ben, Istenfélelemben. És múltak az évek, egyik a másik után Mária szőke hajába ősz szálak vegyültek és az emberek immár jó Máriának hívták. Mert ha az ő arcának szépsége el is múlt, annál inkább tündökölt szivének jósága.

Mellette pedig virult a szép, fiatal, barna Juli, Mária, aki meghalt vőlegénye után nem ismert szerelmet, sokszor beszélt Julinak arról az ifjúról, aki szép volt, jó, hü és nemes. Juli ilyenkor könnyes szemmel kérdezte Máriától :

— És meghalt az ifjú, ki olyan szép volt?

— Meghalt — felelt neki Mária boldog mosolylyal.

— Szegény, milyen kár érié — sóhajtott Juli.

— Juli, Juli, — fedte őt szomorúan Mária — hogy beszélhetsz te igy ? Sajnálni valakit, aki a szent csatában esett el, hitetlenek ellen a mi Urunkért? Ö a mennyben van és üdvözölt.

— De a földön veled lett volna boldog és téged tett volna boldoggá. — felelte a kislány.

Mária szelíden csóválta a fejét, nem értette meg húgát, mert azóta sok-sok esztendő telt el és Mária hamvas szőke hajában már nagyon sok volt az ezüst szál. A kis leány tovább beszélt:

— Te nem sirattad, mikor meghalt?

— Sirattam — felelt Mária. — Sirattam hogy ő már az üdvözültek honába jutott és nekem lenn kellett maradnom. De megvigasztalt a hit, hogy ott fönn látjuk egymást.

A kislány közelebb hajolt nénjéhez és úgy kérdezte:

— - Mária, megcsókolt téged a vőlegényed ?

A szent lány arcát nem öntötte el a pir. Nyugodt, fehér maradt, mint a felelet:

— Igen, mikor a csatába ment, akkor először és utlojára.

— De ha élt volna, tovább is csókolt volna, a sok csókot nem sajnálod ?

A szent leány iszonyattal, borzalommal takarta el arcát, tiszta nyugodt szivében vőlegényének szeretete lassanként egybeolvadt az Ur imádatával. Abban sem volt több földi indulat, több szenvedély, mint ebben. Mária lelke tiszta fehér volt, mint a gyermeké, A vőlegénye meg, halt, mielőtt egyszernél többet csókolta volna és meghalt vőlegényéért a fölfeszitett Üdvöztő elő tt szokott imádkozni. A két alak már majdnem egy lett lelkében. Mikor Juli ezt a kérdést, intézte hozzá úgy érezte, mintha az ő urát és Istenét gyalázta volna meg valaki. De mert jólelkü és szelíd volt, csak ennyit mondott a kislánynak:

I