Felsőbányai Hírlap, 1911 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1911-12-14 / 25. szám
Felsőbányái Hírlap műveltségével fokozza erejét, mely hatalomhoz, jóléthez vezet. Nem riad vissza attól a nagy áldozattól, melyet ez az intézkedés követel, milliókat szentel tanügyének. Mi meg nem tudjuk, mi nagyobb nálunk: az analfabéták száma, vagy néptanítóink éhessége. Vájjon mikor jutunk odáig, hogy a német példát követnők? A kincstári bányász- és kohászaltisztek mozgalma. A fokozódó drágaság és nehéz megélhetés a kincstári bányász- és kohászaltiszteket is a cselekvés terére szólította. Memorandumot készítettek, melyben kimutatták, hogy milyen jogtalan mellőzésben és hátrányban van részük a szén- és vas- bányász-altisztekkel szemben. A felhozott érvek bizony mind igazak és megdönthe- tetlenek. A mozgalom folyamán Batthyány Tivadar gróf vette kezébe az ügyet, hozzá terjesztették fel a memorandumot s kérték, hogy érdekükben a pénzügyminiszternél járjon el. A múlt hónapban nagy küldöttség járt a pénzügyminiszternél, hol Teleszky államtitkár fogadta barátságosan a küldöttséget, melyben Batthyány gróf, Földes Béla és több országgyűlési képviselő vett részt. Az Ígéretben nem volt hiány, a tettek fogják majd megmutatni, hogy vájjon legalább részben meghallgatásra fog-e találni az igazságos és méltányos kérelem. Városunk és vidékünk sok bányász- és kohász-altisztjének rokonszenves mozgalma nem lehet közönyös előttünk sem és bizonyára érdekelni fogja olvasóinkat a memorandum, melyet Batthyány Tivadar grófhoz intéztek. A mozgalom a felsőbányái altisztek köréből indult ki és természetesen ahoz azonnal csatlakozott az országos egyesület is. Az altisztek most szorongva várják a költségvetés tárgyalását, melynek során gróf Batthyány megígérte, hogy mindent megtesz a kérelmezők érdekében s ha csak valami vis major nem következik be, reméli, hogy a mozgalomnak meglesz az eredménye. A memorandumot az alábbiakban közöljük : Méltóságos Gróf Ur! Méltóságod kegyes volt a magyar bányász- és kohász-altisztek egyesületének pártfogását megígérni, melyet mi hálásan fogadtunk. Nagyrabecsült ígéretének teljesítését látjuk a költségvetési bizottság tárgyalása alatt tett ama felszólalásában, melylyel pártunkra kelni méltóztatott. A Nagyméltóságu pénzügyminiszter Ur erre vonatkozó válaszának némely része — talán téves informatio alapján — nem fedi teljesen a valót, mire ezúttal Méltóságod becses figyelmét felhívni bátorkodunk, azon alázatos kéréssel, hogy Méltóságod azt a költségvetés részletes tárgyalása során javunkra értékesiteni méltóztassék. A »Budapesti Napló« folyó évi november hó 7-ediki számában olvassuk, hogy a pénzügy- miniszter Ur elismeri, miszerint a vas- és szén- bányászatnál szolgáló altisztek helyzete némileg kedvezőbb, ami egyrészt a történeti fejlődés folyománya, amennyiben a vasgyáriak a kereskedelmi miniszter fenhatósága alatt álló magyar államvasutaktól vétettek át, másrészt ezen alkalmazottaknak nagyobb qualifikatioban és főleg abban találja okát, hogy súlyosabb természetű szolgálatot kell teljesiteniök. Ezen sorokra legyen szabad a következőket megjegyeznünk: A vas- és szénbánya-altisztek helyzete nem »némileg* kedvezőbb a mienknél, de 60—120 százalékkal, amennyiben ott 1200 K a kezdő fizetés, nálunk 700 K; ott 3600 K a legmagasabb, nálunk pedig 1700 K. A vas- és szénbányászok 30 év alatt elérik a 3600 koronás fokozatot, mi 60 év alatt érhetnék el a mi 1700 koronás legmagasabb fokozatunkat, mert ők minden 3 évben 200—300, sőt a magasabb fokozatokban 400 koronával is lépnek elő, ellenben mi csak minden 5 évben 100 koronával, mert náluk csak 10 fizetési fokozat van, nálunk pedig 12, de csak azon esetben, ha a kinevezési fokozaton meg nem akad. Rátérve a történelmi fejlődés kérdésére, kiemeljük, hogy csak a diósgyőri vasgyár volt a magyar államvasutakkal kapcsolatban; Zólyom- brezó a selmeczbányai kincstári bánya- és jószágigazgatóságnak a 80-as évek elején történt beszüntetéséig velünk egy fenhatóság alá tartozott. Ekkor csatoltatott a kereskedelemügyi minisztériumhoz s alkalmazottjai megkapták a diósgyőri vasgyárnál érvényben volt dotációt. A qualification vonatkozólag legyen szabad megjegyeznünk, hogy valamennyien egy iskolából kerültünk ki és sem a vasgyáraknál, sem pedig a vas- és szénbányászatnál az altiszti állás nincs bányaiskolánál nagyobb készültséghez kötve. Sőt az újonnan keletkezett szénbányász-iskola a fémbánya-iskoláuál alacsonyabb nívón áll, ameny- nyiben a fémbánya-iskola három, ellenben a szénbányász-iskola csak két évi tanfolyamból áll; fémbánya-iskolai készültséggel lehet még szénbányász, de szénbányász nem tölthet be fém- bányaszatnál altiszti állást. De még az is tény, hogy közülünk sokan a szénbányászathoz még kezelő tiszteknek is alkalmasoknak bizonyultak. Az sem áll, hogy a vasgyáraknál, vas- és szénbányászatnál súlyosabb természetű szolgálatot kellene teljesíteni. Vasgyárakkal szemben az a megjegyzésünk, hogy a föld alatt már csak súlyosabb a szolgálat, mint a föld felett; a vasbányászattal szemben pedig azt, hogy ott ép’ úgy nincsenek sujtógázok, mint a fém- és sóbányászatnál és általában a fémbányászat is ép’ úgy, mint a vas- és szénbányászat is, a föld alatt folyik, tehát egyformán veszélyes és egyformán terhes; még ha a mélységet és hőmérsékletet vesszük tekintetbe — terhesebb. A vas- és szén- bányászatnál szolgálnak 6 órától 6 óráig, mi meg reggeli esti 6 óráig, sőt némelyek esti 9 óráig is. Figyelembe veendő még, hogy a fémbányászat legnagyobb része a legexponáltabb helyeken van, hol úgy a gyermekek nevelése, mint a megélhetéshez és háztartáshoz szükséges dolgok beszerzése sok nehézséggel és nagyobb költséggel jár, mint a vas- és szénbányászatnál, hol ezekről is a felsőbbség részéről történik gondoskodás. Legjobban vélünk igazunk mellett bizonyítani, ha kijelentjük, hogy szívesen megyünk át a vas- és szénbányászathoz, illetve vasgyárakhoz az állítólag súlyosabb természetű szolgálatot teljesíteni. Félreértés kikerülése kedvéért kiemeljük még, hogy nem irigyeljük mi a vas- és szénbányász kartársainkat, csak a rengeteg drágaság által űzetve, nekünk is legalább oly javadalmazást kérünk, mert az egyenlő qualifikatiot és egyenlő munkateljesítést — azt hisszük — a fentebbiekben kétségbevonhatatlanul bebizonyítottuk. Azt valljuk, hogy a Gondviselés azért ruházta fel befolyással és azért áldotta meg jó szívvel a hatalmasokat, hogy a gyengéken, az elnyomottakon segítsenek. Méltóságod oly sokszor adta tanujelét nemesszivüségének, oly sokszor karolta fel az elhagyottakat, hogy mi nyomorunkban csak bizalommal tudunk tekinteni Méltóságod felé, hatalmas pártfogásáért esedezve. Ha Méltóságod rajtunk segít, közel 400 családapa, családtagjukkal együtt körülbelül 1000 ember fogja áldani Méltóságod nevét! Hiszen kihez forduljunk már, midőn közvetlen Urunk szive elfordult tőlünk. — Imádkozni fogok éried Juli, hogy az Ur távolítsa el lelkedből az ilyen gondolatokat. És bement a kis szobába imádkozni, de mintha nem találta volna meg a szavakat, ott térdepelt a Megváltó előtt késő estig. A feszületről bánatosan nézett le rá az ember fia, szeíid szemei csak bocsánatról, csak elnézésről, csak irgalomról szóltak. Mária szinte hallotta a szép, szomorú ember hangját: — Én vagyok a tökéletesség, a bölcsesség, a tudás. De aki igazán ismer engem, az nem ezeken a neveken szólít engem, hanem az igazi nevemen: Irgalom. Én vagyok a tökéletesség, ki tudom, hogy az ember csak gyarló lehet, én vagyok a tudás, ki ismeri a ti elméteknek korlátoltságát., én vagyok a jóság, ki látom a ti sziveteknek keménységét. De az igazi nevem Irgalom, mert mindezeket megbocsátom nektek és fogyatkozásaitok ellenére is úgy szeretlek benneteket, mintha tökéletesek volnátok. Szivem vérét ontottam értetek, hogy abban megtisztuljatok, de annyira romlottak vagytok, hogy nektek már nem elég egy Messiás vére. Majd ha szükségtek lesz rám, újra eljövök, újra meghalok értetek. Mert én vagyok a Jóság, ki ismeri gonoszságtokat. Én vagyok a Erény, ki világosan látja bűneiteket, de engem az én atyám nem azért küldött, hogy igazságot tegyek, hanem azért küldött, hogy irgalmasságot gyakoroljak. És aki engem szeret, az ne igazságos elméjű akarjon lenni, hanem irgalmas szivü. így beszélt a legnemesebb férfi a szent leánynak, ki imádkozni jött a testvérért. Mária megzavarodva hallgatta őt. Aztán hallotta a csöndes éjben, mint nyílik ki Juli szobájának ajtaja. Mária kilopódzott a szobából és utánna ment testvérének. A kertben a bokrok közé rejtette magát. Onnan nézte, mint sétál Juli egy szép sugár ifjúval. Juli az ifjú vállára hajtotta fejét és azt mondta: — Ha meghalnál, én utánad halnék, ne halj, ne halj meg édes ... A férfi magához szorította a leány karcsú termetét és úgy mondta: — Nem halok meg virágszálam. Élni fogok, szeretlek mindig, mindig... És csókolta a leány ajkát, szemeit lázasan, értelmetlen szavakat sugdosva hozzá. Töredezett szavakat, melyeknek nincs értelmük, csak a szív őrült dobogása magyarázza őket. Mária eltakarta arcát, mintha őt érték volna a tüzes, bűnös csókok, izzott egész teste. Megrázkódott a földöntúli nagy indulattól, amely először remegtette meg testét. Leikébe édes sejtelmek, szivébe kinos vágyak lopóztak. Mária észrevette, hogy a kisértés ellen igenis szükség van a kolostor magas falára és a szigorú szabályokra. Mert van egy kisértés a viiágon, amelyen a legnemesebb, legintenzívebb lélek ereje is megtörik. Valami hatalmas sóvár vágy támad benne futni, futni, mig föl nem találja azt, akit elvesztett, akit megsiratott, eltemetett és imádott az Üdvözítő képével együtt szivében. Utána, utána, fölkeresni a végtelenben, keresni milliárd csillag között, mig rá nem talál. Odaborulni keblére, csókoltatni magát, mint a hogy a kis Julit csókolta kedvese. És ugv érezte, hogy megcsalták, rászedték, hazudott minden minden. Neki adós maradt sok csókkal és azt ő soha meg nem kaphatja. Ősz hajszálai előre hullottak, kigyult arcába és Mária sirt keservesen. Évek mentek, évek jöttek, szerelmesek esküdöztek, csókoióztak, elhagyták egymást, újra meggyógyultak, csak ő maradt egyedül. Egyedül, mig hamvasszőke hajában egyre több lett az ezüstszál, most már fehér lett egészen s most már vége mindennek. És a szent leány megértette, hogy jobb volna most neki a kolostorban lenni, háborgó szivével, fellázadt leikével, amely kéri, követeli, akarja a boldogságot. Mária most már nemcsak jó volt, de bölcs is. Fehér hajára nézett és lecsillapította a lelkében fellázádt vadállatot. Érezte, hogy bűnös, kárhozatos gondolatok mocskolták be hófehér lelkét. Ethatározta, hogy húgát férjhez adja az ifjúhoz ő maga pedig kolostorba lép. Össze tette két kezét és imádkozni akart húgáért kit a szenvedély tilos, bűnös útra vezérelt, Imádkozni akart, hogy az Isten ne vegye bünül tőlük a tilalmas, bűnös, szerelmes csókokat, melyeket csak akkor lett volna szabad váltaniok, ha a házasság szentsége köti össze őket. Mária ott térdelt a földön, kezét összelőve. A húgáért akart imádkozni, de az igazi imádság nem akarat, nem gondolat, hanem pusztán érzés. És bármit susogtak Mária szintelen ajkai, az, aki olvas a lelkekben kérlelhetetlen szemmel és megbocsát minden kiolvasott bűnt, irgalmas szívvel, ezt hallotta a mennyei trónuson. »Én irgalmas Istenem, bocsásd meg az én bűnös lelkemnek, hogy annyi örömet elmulasztott, hogy egy pillanatra sem felejtkezett meg a rászabott kötelességekről. És bocsásd meg, hogy millió meg millió elcsattant szerelmes csók közül egyetlen egy sem volt az övé«.
