Felsőbányai Hírlap, 1911 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1911-11-16 / 23. szám

Felsőbányái Hírlap

termékeinek értékesítésére a leghálásabb és legtermészetesebb tér a tőszomszédságunkban fekszik. A Balkán ez, A Balkán felé kell irányítanunk kiviteli forgalmunkat, mert ez az a darabja Európának, ahol nekünk a legnagyobb és leghasznosabb terünk van.

Az az idegenkedés, ami a Balkánállamokban Magyarorszaggal és annak termékeivel szemben talán valamennyire fennállott, már erősen szünőfélben van azon actio hatása alatt, amely iparkodik a magyar gyári vállalatoknál és kéz- müiparosoknál kiképeztetés végett bosnyák és török ifjakat elhelyezni. Ezt az actiót az Országos Iparegyesület kezdte meg egy év előtt s az actió már is a legnagyobb sikerrel járt, amennyiben már mintegy ötven bosnyák és török ifjú van budapesti és vidéki vállalatoknál elhelyezve.

így érjük el azt, hogy a magyar ipar eltekintve attól, hogy szorgalmas munkásokat nyert a muzulmán ifjakban, még fontos exponensekhez is jut bennök a Balkánon, amely felé minden magyar produktiv munkának gravitálnia kell. Helyes vezetés mellett rövid pár év alatt megnyithatnánk igy magunk előtt az összes balkáni piacokat, ami gazdasági életünk mérhetetlen nagy javulását vonná maga után.

Hogy ez a mozgalom milyen rokonszenvre talál az érdekelt Balkánon, mutatja az a példa is, amely szerint Szaloniki török város tanácsa aziránt kereste meg az Országos Iparegyesületet, hogy közvetítse néhány török ifjúnak magyar mintagazdaságokban való elhelyezését is.

A Balkán a mi egyetlen piacunk. Ezt be kell látni. Iparkodjunk ezt magunknak kellőkép és gyorsan lekötni, mert immár Ausztria is észrevette ezt a hálás területet s kezd komoly lépéseket tenni annak a maga részére leendő lefoglalása iránt.

Annak a hírét halljuk, hogy Ausztria már felvétette Bosznia-Hercegovinával való közvetlen vasúti összeköttetés létesittetését, ami nyilvánvalóan oda irányul, hogy a hálás teret és pedig első sorban Bosznia-Hercegovinát, aztán Törökországot és végül az összes Balkán államokat a maga részére kösse le s természetesen ennek nagy anyagi, illetve gazdasági előnyeit önmagának kaparintsa meg.

A vasúti összeköttetés különbsége ma Ausztriából, vagy Magyarországról a Balkánra oly lényeges nagy, hogy ma még Ausztria komoly konkurrensünk a Balkánon nem lehet. Azonban sietnünk kell a balkáni piacok mielőbbi lefoglalására, mert tudjuk, hogy Ausztria mindenre képes ügyes, élelmes és ravasz akkor, amikor gazdasági előnyeinek kiterjesztéséről van szó és gyors külöuösen akkor, amikor ezt Magyarország rovására kell, vagy lehet megcsinálni.

A felhozott okok mellett még egy döntő érv bizonyit amellett, hogy Magyarországnak szinte fatális joga van a Balkánhoz e kérdésben. Nyugat felé azért nem gravitálhatunk, mert a

mögött messzire elmaradtunk. Elmaradásunk oka, mint minden haladásban úgy ebben is, a másfélszázados török uralom, amely lidércként nehezedett ránk s amelytől semmi komoly munkába nem foghattunk, haladásra még csak nem is gondolhattunk, mert véső és kalapács helyett állandóan kardot kellett forgatnunk, hogy a müveit nyugat annál biztosabban, nyugodtabban haladhasson előre művelődésben, tudásban és mindennemű ismeretekben.

Nem természetes-e és nem szép-e a sorsnak az a fátumszerü satisfactiója, amikor ugyanaz a Balkán segítene most bennünket előre, amely akkor lenyűgözte erőnket és megakadályozott bennünket a produktiv ipari és gazdasági életben való elöhaladásunkban ? I

íme, az idő és a sors kiegyenlíti azt a számlát az unokáknál, amelyet a nagyapák könnyelmű kalandvágya idézett elő régmúlt viharos századokban. Gamma.

A tripoliszi arab harcosok.

Amióta az arabok az olasz-török háborúba beleszóltak, a viszonyok egészen megváltoztak. Ezt a változást az arab harcosok nagy bátorsága idézte elő. Ezek az arabok — ugylátszik — a harc további folyamán is igen nagy szerepet fognak játszani és ezért nincs aktualitás hijján az ő temperamentumuknak és jellemüknek a kérdése. Ezek az »arabok« nagyobbrészt nem azoknak a leszármazottjai, akik mintegy 250,000-en a prófétával Kr. u. 1050 ben Északafrikába vándoroltak nagyobbára elarabosodott berberek és Északafrika érdekes őslakóitól származnak, akiknek jellemvonásaik a mostani lakókkal a legfontosabb ismertetőjelekben megegyeznek. A tripoliszi berberek faja nem maradt oly tiszta, mint a magas hegységekben lakóké, akiket a framiák kabyloknak neveznek, de mindazonáltal abban a nagy iszlám mozgalomban, amely most az olaszok ellen kitört, igen nagy szerepet játszanak. Azt a nagy jelentőséget és szerepet, amelyre a berberek Északafrika népei között hivatva vannak, egy marburgi tanár, aki a középtengeri partvidékeknek kitűnő ismerője, részletesen megírja. A berberek már a történelem előtti időkben is mai lakóhelyükön éltek és azt a kérdést, hogy ezekben az időkben Európából vagy Kis- ázsiából vándoroltak-e ide, már nagyon sokan fejtegették.

A legújabb időkben valószinüsitették európai származásukat és szőke tipusból és kék szemükből germán származásra következtettek. Bevándorlásuk időpontja valószínűleg Krisztus születése előtt 1500 táján történt. A római korban a berberek nagy kultúrál teremtettek és az arab középkorban is nagy lehetett a befolyásuk. Ennek a népnek sikerült, a sok idegen faj beházasodása dacára is, kemény tetterejénél és

nagy szivósságánál fogva, faji jellegét megtartani és ahelyett, hogy az arab jellemvonásokat vették volna magukra, ők préselték az arabokra a magukéit. A berber-faj testileg különösen erős és munkára képes faj, nyúlánk, valamivel nagyobb a középnagyságnál, izmos és vad. Kedvezőtlen időjárásnál testi fáradalmak elviselésében csodálatosak. Hogy mennyire kedvelik a rest arabokkal szemben a munkát, mutatja, hogy esténkint tornászati versenyeket rendeznek maguk között. A marburgi tanár azt mondja, hogy a berberekben megvan minden testi és lelki tulajdonság ahhoz, hogy kitűnő katonák legyenek megvan bennük a személyes bátorság, a halálmegvetés és a józanság. Fajuknak különös nagy ereje és hosszú élete abból magyarázható, hogy a gyermekek hanyag gondozása mellett csak az erős egyének maradnak életben. A berber szenvedélyes és könnyed, amellett azonban komoly, sőt szomorú — mondja dr. Fisher, aki ezeket irja — megfigyelhettem, hogy a berberekben igen nagy személyes büszkeség van és nem tűri a durva, rossz bánásmódot. A berber megtartja a szavát. Nagy nyereségvágy van bennük és épp oly szerény a táplálkozásban a szegény, mint a gazdag. A gazdag berber ugyanazt a piszkos és eltépett burnuszt hordja, mint a szegény. A berber ismeri és tiszteli a magántulajdont.

Csodálatosan tudták ezek az emberek Tri- polisz vidékén a kopár sziklafalakat zsilipekkel és csatornákkal ilt-ott valóságos csodakertekké varázsolni. Amióta a 16. században felvették a mohamedán vallást, azóta nagy szerepet játszanak nálunk a szekták. Egy ilyen, a Semzsije- szekta ébresztette fel bennük a nemzeti összetartozás érzését és ez bírta őket most harcra az olaszok ellen.

Különfélék.

Személyi hírek. DicsSffy Kálmán budapesti műszaki főtanácsos az állami utak ügyében Felsőbányán járt. — Obholczer Gyula nagykárolyi pénzügyi tanácsos a városi adóhivatalt egy napon át vizsgálta. -- llosvay Aladár alispán Kacsó Károly műszaki tanácsossal a kap- niki törvh. utat f. hó 15-én bejárta. — Mangu, Béla várm. tb. főjegyző, mint a vármegye kiküldöttje és Gábor Sándor erdőtanácsos f. hó 14-én a városi faárverésen hivatalosan részt vettek. — Pap László, a földmivelésügyi minisztériumhoz beosztott segédmérnök egy hetet városunkban töltött.

Uj vasúti igazgató. A szamosvölgyi vasút múlt héten tartott közgyűlésen a Bánffy Dezső báró halálával megüresedett igazgatói állásra ludányi Bay Lajost, a diósadi kerület országos képviselőjét választotta meg.

Kitüntetés. Dr. Csausz Károly városi főorvosnak a vörheny elfojtása körüli buzgalés gyávaság fúriái és nincs erő, nincs tekintély, mely a menekülő hadsorokat feltartóztatta. Ma- tosi is egészen odaadta magát a halál érzésnek. Minden porcikájában érezte a megsemmisülés és iszonytató tehetetlenségét.

Mikor könnyei kiapadtak s felnézett, még dultabb, kisértetiesebb volt az arca.

— Ez már alig bírja pár napig, gondolta a főhadnagy,

— Jobban vagy drágám f — kérdezte az asszony.

— Jobban. Nem sokára egészen jól leszek.

— Ne beszélj igy, mondta őszinte fájdalommal Katica. A gondolat, hogy férjét elfogja veszíteni, most ötlött először határozott alakot a lelkében. És szidta, gyalázta magát, hogy nem tud kétségbeesni a gondolat fölött. Pedig menynyire szerette ezt az embert! Nyilván, ha egészséges korában, amikor éjszakáról éjszakára mohón szerették egymást, éri valami hirtelen halálos baleset, megörült volna a fájdalomtól. De a már hónapok óta tartó betegség lefokozta a szerelem érzetét s részvétét és gyöngeség jött a helyébe. Hónapokon át hűvösen, egyenletesen szendergett a vére s megdöbbent pár nap előtt önmaga fölött, amikor észre vette, hogy reagál a főhadnagy mohó pillantásaira. Mialatt csukló, sóhajtozó férje haját simogatta, hitvány asszonynak nevezte magát s gyűlölte a főhadnagyot. El szerette volna kergetni az asztaltól.

A beteg ember hálásan csókolgatta az asz- szony kezét, a forró ajkak égetése fölhatott Katica szivéig s e percben úgy szerette az urát,

mint amikor egészséges volt. Odaadó pillantást vetett utána és meggyőződéssel mondta :

— Meg fogsz gyógyulni, meglátod meg fogsz gyógyulni.

A beteg ember most már mosolygott. Megérezte az asszony nekimelegedését s ez nagyon jól esett neki.

— Elhiszem, hogy te szeretnéd, mert te szeretsz és nagyon jó vagy hozzám. Ilyen az igazi jó asszony, a férjéé marad a sírig, még azon is túl, ha igazán szeretett. Mit is tudna neked egy uj férfi, egy uj férj nyújtani azok után, amiket mi együtt átéltünk? Tudnál-e egy más férfit szeretni ? Valakit, akinek más a hangja, az arca, a keze simogatása ? Más a csókja és más becéző szavakat súgna a füledbe ? Egy másikat !. . .

Marosi lázban égő szemeit az asszonyra meresztette s öt nézte a főhadnagy is, meglehetősen bambán. Az asszony pedig keserves sírásban tört ki.

— Miért gyötörsz, ó miért gyötörsz ? Soha, soha másról nem akarok tudni.

— Ugyan, Marosi, mondta a főhadnagy, miért kínozza úgy őnagyságát ? Ha valaki beteg, azért még nem kell meghalni és .

Nem folytathatta tovább, mert az asszony ingerülten, durván közbeszólt:

— Miért ? Miért avatkozik bele ? A férjem nekem azt mondhatja, amit akar, azt teheti velem, amit akar.

Az asszony lelkiismeret furdalásokat érzett. Égette a nyakát a főhadnagy tegnapi csókja s arcul tudta volna ütni ezt az embert. Oda szerette volna kiáltani az urának: Meg akartalak csalni, de én inkább meghalok! . . . Kezét a dobogó szivéhez szorította és hideg, gonosz pillantást vetett a főhadnagyra, aki zavartan rágta a bajszát. Letett a reményről, hogy már ma megkapja az első találkát az asszonytól.

Fölkelt. Távozni készült. Ebben a pillanatban megszólalt a fürdő zenekara. Lágy, ritmikusolasz operát játszottak, kedves, szerelmes hangok zsongtak a fülekbe.

— Szép a zene, mondta a főhadnagy.

— Szép, mondta a férj.

— Szép, szólt az asszony.

A főhadnagy visszaült.

Kósza felhők közül ismét kibújt a nap és aranyos sugárözön vonta glóriába az erdős hegyeket, amiknek ölébe feküdt a fürdő. A vendéglő terrasza megnépesült, urak és hölgyek1 betegek és egészségesek vidám arccal, beszédesen sürög- teg forogtak. Kacagó gyermeksereg szaladgált keresztül-kasul az asztalok között, zsongás lárma, élet támadt köröskörül. Pezsgő, lüktető élet, amely nem akar tudni semmit a halálról, a pusztulásról. Amely halad a maga utján boldogan, könyörtelenül és önzőén és virágokat támaszt a sírok földjébe.

Hallgattak. Az asszony könnyeit törölgette. A főhadnagy mereven nézett a szemébe.

A zenekar egy pajkos utcai nótába fogott s a publikum harsogva kiabálta a neveletlen dal neveletlen refrénjét.

Mindenki kacagott és az asszony könnyein keresztül mosolygott a főhadnagyra.