Felsőbányai Hírlap, 1911 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1911-10-05 / 20. szám
XVI. évfolyam. 30. szám, C: v/K 1011. Október 5, -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------= MEGJELENI« NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = ; Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. | Egyes szám ára 20 fillér. 1 Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC s A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére •' Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá- f ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- | zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Harc a munkanélküliség ellen. A modern kor egyik nyavalyája közé sorolható a munkanélküliség, a melylyel kiváltképen nálunk nem tudnak sikeresen megküzdeni, pedig lehetne. Hiába hangoztatjuk azt, hogy Magyar- országon lenne elegendő munka, mely minden komolyan dolgozni akaró embernek kenyeret juttatna. Fájdalom, ez nem felel meg a valóságnak. Eltekintve az ipari munkások óriási számától, kiknek javarészük ugyan kap itten munkát, csakhogy néha elegendő nekik a munkabér és ennek emelésit- sztrájkkal szokták — ha tudják — kivívni, vagy tényleg nem jutnak munkához idehaza, hát egészen más foglalkozás után néznek, vagy idegenben próbálnak szerencsét. Egészen másképen áll azonban a mezőgazdasági,' illetve földmives munkásoknál, a kiknek tekintélyes számuk nem jut tisztességes munkához, bár mindenképen dolgozni szeretnének, munkakedvelők, józanok, izmos két karjuk van, de a tétlenség, a semmittevés lassacskán megbomlasztja a kemény idegszálakat, a sziklaszilárd izmokat és bármennyire is ragaszkodnak az anyai földhöz, bárhogy is szeretnének itthon munkálkodni, nem tudnak, mert nincs munkájuk. Ezekből kerül ki a kivándorlók legnagyobb hányada; a mezőgazdasági munkások hagyják el százával és ezrével a hazai földet, mert hát koldulni nem akarnak, önérzetük nem engedi az alamizsna kérést, tehát Ha én elmúlnék .. . Ha én elmúlnék, csak az anyám sajnálnám . . . . .. Reggel az utcában sütne a nap. Az emberek felkel- [nének mosdani, öltözködni. Én magam nem hiányzanám szegény magamnak. . . . De a házunkban nagy csönd volna. A házi kabátom elvinnék a fogasról. Az órám este felé megállana magától. A könyvek oldalt dűlve aludnának. A nagyapám gyűrűje visszakerülne az apám fiókjába. A zongorába egypár téli kotta lenne bezárva. Az én tollszárammal senki se merne Írni. Az asztalnál kettőnek terítenének. Csak néha hiányzanám valakinek. Csak néha várnák, hogy tán megjövök. .. . Ha én elmúlnék, csak az apámat félteném . . . iíj. Kárpáti Endre. Noémi. Gyerekkorukban együtt játszottak. A lány jobban bírta a futást, merészebben kúszott a diófára. A fiú bátortalan volt, szelíd, szótalan. Később egymásnak szánták magukat. A lány várt-várt a fiúra. S mégis másnak lett a párja. A fiú is talált magának csöndben egy asszonyt. S egyszer megint összetalálkoztak. * * * * Az asszony özvegyi gyászban, tapogatódzva járt a fekete bútorok között. Még friss volt az arca, sötét a haja, fiatalok a mozgásai. De sokszor halk, régi hangokat hallott. Egy könyvből fölcihelődnek és egész családok, falvak mennek Amerikába. A kivándorlás oly méreteket ölt, annyira beleveszi magát a köztudatba, hogy mig azok itt hagyják a hazai földet, kiknek pedig van itthon valamelyes kenyérkeresetük. így aztán nem csodálható, ha a földek sok helyütt parlagon, miveletlenül heverész- nek, melyek pedig dús gyümölcsöket nyújtanának. Ilyenkor kezdünk el rimánkodni, hogy volna munka elegendő, csakhogy nincs hozzá munkás. A baj gyökere abban van, hogy felette lanyhán, hányi-veti módon kezeljük ezt a nagybecsű és fontos szociális kérdést. Nem tudunk rendszert teremteni. Hozzunk olyan törvényeket, mely valóban megvédené a magyarokat minden ellenséges áramlattól. Igen, volna elegendő munka idehaza, de megengedjük azt, hogy idegen munkások ezrével dolgozhassanak Magyarországon, idegen munkafelügyelők basáskodjanak nálunk, mig honfitársaink kiszorulnak, mellőzésben részesülnek. Pedig számos állami munka van folyamatban és lesz is rövidesen, ami ezer meg ezer embernek ad és nyújt majd kenyeret, de tekintettel kell lenni elsősorban és mindenek felett a munkások honosságára. Ha már magyar munkás nem akad, de csak ebben az esetben kerülhet sor a külföldire; addig semmi körülmények között nem. Emel- let gondoskodni kell tisztességes munkabérekről, a mi könnyen megtehető, ha másoldalon meg annyi valóban felesleges kilila betűkön át sajgós emlékek íródtak vissza a leikébe. S elkezdett várni. Várta azt, akiről azóta se kapott hirt s akiről elhitette magával, hogy egyedül lézeng a világban, őt keresi mindenütt és egyszer el fog jönni, itt lesz, beül a szobába s elmondja, merre bolyongott, kikkel kellett harcolnia és itt fogja hagyni a lelkét nála, a homályos függönyök mögött. A világitó, meleg lelkét és itt marad a leikénél örök vigasztaló világosságnak ... * * * S egyszer sokára megint összetalálkoztak. Egy téli estén váratlanul becsöngetett a férfi a harmadik emeleten. Az asszony szeretett volna felsikoltva a nyakába ugrani, de csak csendben behívta a szobába. A következő percben már egész természetesnek találta, hogy eljött. Nehezen indult a szavuk. Féltek egymástól. Később rendes időközönként feljárt hozzá a férfi. Elhozta a felesége, gyerekei arcképét. És az asszonynak mindent beszámolt. Az asszony előhozta a férje legutolsó arcképét. Mikor már nagyon az utolsókat járta szegény s a szeméből a fénykép merevségén át is a tulvilági nézés révedezett. Megsiratták együtt az eltávozott jó embert és az asszony újra szerette azt a tönkresorvadt férfit a megbocsátó, régi szeretettel, aki miatt elvesztette azt a másikat, aki itt ül újra mellette és bolygatja a lelke temetett halottait . . . És a férfi szerelemmel telve ment haza innét adásokat korlátozzuk. így aztán elejét vehetjük a nagyarányú és egyre fokozódó kivándorlásnak, véreinket idehaza tartjuk, a nyomorúságos viszonyokat szanáljuk ; mindkevesebb lesz a koldus-kenyéren élők száma és az ország tetemesen fellendül az áldásos munka nyomán, mert az itthon maradt polgárok, kik tisztességes munkával keresik meg a kenyerüket, mindegyike külön közremunkálni fog hazánk virágzóvá tételén, Magyarország fejlődésének, haladásának névtelen, de hasznos munkásai lesznek. Az államnak tehát szerető gonddal kell felkarolni a munkanélküliség becses és értékes ügyét és adni kell ott, ahol máskép nem lehet, de ha ad is a kormányzat, akkor is megszolgált munkáért fogja adni. A szatmári kiállítás. Szatmárvármegye gazdasági egyesülete ez évben ünnepelte 50 éves fenállását s ezzel kapcsolatban általános gazdasági és ipari kiállítást rendezett Szatmáron. A kiállítás első sorban a vármegye mező- gazdaságát, állattenyésztését, bányászatát, erdészetet, házi-, kis- és nagyiparát mutatta be 8 csarnokban, 1 pavillonban, mezőgazdasági gépipari csoportban és általános állatkiállitásban. A gépipari osztály országos kiállítás volt, melyen igen sok gépet működésben lehetett megszemlélni. Egyes osztályokban a vármegye határain túlról is részt vettek magánosok és cégek a kiállításon. A kiállítás a szatmári Kossuth-kertben, az állat- és gépkiállítás a városi faiskola és az uj közkórház-telek területén volt elhelyezve. * Nem akarunk a kiállítás részletes leirásájó feleségéhez, aki egyszerű, tiszta s neki szép, egészséges, igézetes gyerekeket nevel. Újra szépnek látta az életet egy ideig. * * * De mire megint elnehezült a lelke, elnézett vissza a múltakba, az asszonyhoz, akivel együtt máskép tervezték ki ezt a jelen életet. Az asszony sóhajtva, boldogan nyitott neki ajtót. Bevitte a szomorú szobába. A kis konyhába teát főztek vacsorára. A forró viz kettőjüknek duruzsolt a tűzhelyen. Aztán az asszony leszedte az asztalt, kün eloltják a konyhában a világot. A férfi végigdül a meleg díványon. Az asszony halkan jár az asztal körül. A villanyfény a könnyű haját átáztatta levegővel. Aztán megmossa a kezét és hüs ujjaival beleforgat a kottákba. Grieg Berceuse hárfáz a húrokon. Lépked, ringat, dudorász. A szoba álommal nehezül tele. Az asszony átnéz a férfi arcába, A dal elhanyatlik. Ébred a tompa levegő. A férfi megnézi az óráját. Éjfél A vonat egyóra után iodul. Bebújik a prémes bundába s a keztyün keresztül kezet fognak. Az asszony szeretne feljajdului. A férfi csak csendesen lép ki a metsző téli éjbe s pár perc múlva len az utcán friss léptekkel kopog a pályaudvarhoz. (Reggel még ágyban lesznek, mikor megérkezem.) Ifj. Kárpáti Endre,
