Felsőbányai Hírlap, 1910 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1910-10-06 / 20. szám

Felsőbányái Hírlap

ügyes felhasználásával és céltudatos tevékenységével keresztül vitte Farkas Jenő az egész gazdag programmját.

Ezen közös erdőügyben Kozma István miniszteri erdőtanácsos legtöbbet dolgozott, tehát szakértő véleménye döntő és valóságon alapuló: ő kinyilvánította az átadáskor a következőt: »Minden polgármester foglalkozott városának ügyeivel, de aki ezen ügyeket szívóssággal, szorgalmas utánjárással, személyesen győződne meg az ügy állásáról a minisztériumban s egyéb hatóságoknál és személyesen érintkezve az illető osztályok főnökeivel, semmi fáradságot nem ; sajnálva, keresztül is viszi, csak két pol- j gármester van az országban: dr. Telbisz j Károly temesvári és Farkas Jenő felső- [ bányai polgármester. Ezért és csak ezért ! sikerült ezen bonyodalmas közös erdőügyet a város javára bevégezni, de azért Farkas Jenő polgármester nem a kis Felsőbányának való*), hanem nagyobb városban az ő helye, hol tevékenysége egészen érvényre juthatna*.

Igaz, hogy az ügy majdnem egészen I fennakadt volna a jogügyi hajszálhasogatá- sokban, de Stoll Béla erélyes fellépésének j és szakavatott közbejárásának köszönhető, ! hogy még a minisztériumnak is legnagyobb meglepetésére, ezen kuszáit ügy a legrö- ! videbb idő alatt rendezve lett. De hogy Stoll Béla Felsőbánya ügyésze, csak Farkasnak köszönhető.

Tehát 1910. szept. 28-án megszűnt a közös erdő! Még 24-én birói interveniálással a határjárás főbb vonalai és az át- j adás elvei lettek megállapítva, 28-án reg- ; gél 8 órakor összegyűlt a teljes bizottság**) a tanácsteremben a hivatalos felvétel módozatainak rövid megbeszélésére 83/4-kor kiindult a bizottság a Kacsó Károly-házhoz, hová 9Va-kor érkezett és onnan gyalog | sietett a társassg a helyszínére. Az első ; határhalomhoz érkezve, Szentpéleri Ferenc !

megállapította, hogy a tavaly kötött szerző'--------*) No az ellen erősen tiltakoztak a jelenlevő felső- ! bányaiak.

**) A bizottság tagjai: Kozma István erdőtanácsos, Bathó Elek jogügi tanácsos, Hubay Zsigmond nagybányai j erdőigazgató, Beier Jenő erdőrendező, Szentpéteri Ferenc I járásbiró mint a bizottság elnöke, Károly Imre telekkönyv- j vezető, Farkas Jenő polgármester, Stoll Béla városi ügyész, ! Gábor Sándor erdőfőmérnök és Münnich Sándor városi j tanácsnok.

dés értelmében a Zazar és a Bódi-tó patakának az összefolyásánál helyesen van felállítva a határhalom és kijelenti, hogy innen a Zazar-patak közepén felfelé megy a városi és kincstári birtok elosztó határvonala, fel a nyiladékig. A bizottság tovább haladt a patak mentében, eleintén jó utón, de csakhamar megváltozott a helyzet. Az ut megszűnt és a Zazar medrében, kőről-kőre lépve, tovább ment a bizottság, minden betorkoló pataknál a határhalmokat igazolva. A járás lépésről-lépésre fárasztóbb, bajosabb lett és a nyiladékhoz érve, a 60—70 fokos meredek sem lett kecsegtetőbb. Csúszva, kapaszkodva, sokszor négykéz-lábbal ment felfelé a bizottság, minden határhalmot számba véve, mig végre elérte a gerincet és a szénhajtó utón rövid pihenésre leülve, fogyasztotta a villásreggelit; de 10 perc múlva újra kezdődött a mászás felfelé a meredek hegylejtőn, mig végre délután 1 órakor elérték az Arsicza tetejét és azzal együtt a határjárás végét is.

A hivatalos átadási teendők közt elég idő maradt a szép kilátást is élvezni, mely most nagy fák által korlátozva van és 3 órakor szerencsésen érkezett a bizottság kiéhezve, szomjan, fáradtan a Hartág Sándor házhoz (hármas forrás) hol Pap Márton városi számvevő gulyásról és cigánypecsenyéről gondoskodott. De a vezető biró tiltakozott minden étel és ital ellen, mig nincs megszerkesztve, felolvasva és aláírva a jegyzőkönyv, ami rövid idő múlva a Hartig ház verandáján meg is történt, mely ténykedés által az utolsó formalitásnak is elég lett téve és Felsőbánya város a közös erdőből reá eső részt tényleg birtokába vette.

Végre ebédhez ülhetett a bizottság, melyhez már előbb többen csatlakoztak, kimutatván kivált a miniszteriumbeli uraknak, hogy van érdeklődés a városi ügyek iránt; kedélyesen mulatva hamar elmúlt a rövid idő. A felköszöntők sorát Hubay kezdte, szép szavakkal méltatva Farkas polgármester érdemeit, ki Kozmát, Hubayt és Bathót éltette, Stoll Béla kiemelte Szentpéteri birói tevékenységét, a biró pedig Stollra emelte poharát, mint a magyar ügyvédi karnak mintaképére. Még Bradofka Frigyest, Fizély Sándort és Gábor Sándort éltették; azután a nap lenyugtával az egész

j társaság eloszlott, a nagybányaiak pedig a ! vasúttal hazautaztak.

Felsőbánya fejlődésének alapja tehát véglegesen meg van vetve és ezen az alapon egy tevékeny, intelligens polgárság- í nak meg van adva a talaj, és a módjólé- ! tét minden irányban kezdeményezni, fejleszteni. Hogy Farkas Jenő polgármester az alap megvetésénél meg nem áll, az biztos, sőt már a további fejlesztésén (csipkeverés, fazekasipar támogatás, nyiresi földek bérbeadása és lankadatlanul, már természeténél fogva, tovább fog működni a város javára. Feltehető, hogy mint e polgármester az idegen fórumoknál, idegen emberekkel, idegen körökben keresztülvitt Felsőbánya város érdekében, ugyanezen város polgársága nem fogja szétrontani és cserben hagyni lelkes polgármesterét, sőt elvárható, hogy fáradságos működésében vállvetve, saját jól felfogott érdekében Felsőbánya intelligens közönsége támogatni fogja, mi által egy magyar város fejlődése biztosítva lesz. m. S.

Különfélék.

Személyi hirek. Farkas JeDŐ polgármester a rend. tan. városok orsz. egyesületének közgyűlésére Szombathelyre utazott. — Mckmann Richárd bányamérnök nejével Bradofka Frigyes bányatanácsos látogatására itt tartózkodik. — Papp Béla méneskari huszárhadnagy nehány napot rokonainál töltött és Nagy Károly takarékpénztári főkönyvelő vendége volt.

Őfelsége nevenapján a rom. kath. plébániatemplomban fényes istentisztelet volt, melyen a város és bányahivatal tisztviselői testületileg vettek részt.

Hymen. Viski Lator Zoltán honvédfőhadnagy eljegyezte Regéczi Arankát, Regéczi Sándor ref. fögimn. tanár és nejének, bogáti Juhász Vilmának leányát Szatmárnémetiben.

Országos vásár volt f. hó 3-án és 4-én Felsőbányán. Az izraelita ünnep a kirakóvásáron meglátszott. Az állatvásár forgalmas volt, az árak mindvégig magasan állottak. Felhajtatott: szarvasmarha 1000 drb, eladatott 514 drb; ló 300 drb, eladatott 126 drb; sertés 400 drb, eladatott 287 drb; juh 120 drb, eladatott 48 drb. összes felhajtás: 1820 drb, eladás: 975 drb.

Városi közgyűlés volt ma, azaz október 6-án, melyen több fontos tárgy került tárgyalás alá.

Megkezdődött a betétszerkesztés. Felsőbánya város telekkönyveinek kiigazítását és fa birtokviszonyok rendezését a betétszerkesztőbizottság f. hó 3-án kezdte meg. Minden telek— Mari, Mari! Mi most elválunk egymástól. Mari, te most itt hagysz engem.

Fölállt és elgondolkozott egy pillanatra, azután megerősödött hangon folytatja:

— Igen ... Én azt tanácsolom, menj kolostorba.

— Kolostorba?

Rémült volt a leány hangja és amint végig csendült a szobában, Turynak úgy tetszett, a szivében is viszhangra talált, onnan is föl- bugott valami keserűség válaszul a rémületre.

— Igen ennek igy kell lenni!

Sóhajtott.

— De miért, Istenem, Istenem, hát miért, de mit tettem én, mi rosszat tettem én.

Sirt szegény leány és a kendővel eltakart arcát még el is fordította Thury elől. Megrogy- gyanó lépésekkel, előreszegezett fejjel indult az ajtó felé. Ott megállott egy pillanatra, félénken, nagyon félénken visszafordította a fejét. A pillantása fájdalmas volt, ott tükröződött szemeibe a tudat, hogy többé nem látja a megszokott bútordarabokat, hogy meg kell vállnia ettől az édes környezettől. Amikor Thury szemei közé tévedt a pillantása, sokkal erősebbé vált a zokogása és nagyon bánatosan nézett.

A leány gyámoltalansága, hogy még magyarázatát is alig merte kérni kiutasittatásának és az a különös, még soha nem látott színárnyalat a szemében, odakényszeritette Thuryt a leány mellé.

— Várj csak!

Megfogta a kezét, húzta maga után és leültette egy székbe. A leány akaratlanul követte, mintha nem is tudná, mi történik vele.

— El kell mondanom, miért küldelek el. Az emberek nagyon gonoszak és az emberek nagyon ostobák.

Nem tudta, hogy folytassa. Elveszítette a bátorságát, hogy elmondja az ocsmány pletykát, amikor odapiilantott Mari arczára. A szegény leány olyan gyámoltalanul nézett kék szemeivel. A bárányok szemében látni hasonlót ehhez, a mikor torkukban érzik a kést.

Bele kellett harapnia az ajkába és igy kicsöppent néhány könnye és folyt le az arczán.

— Igen, azt mondják, hogy én meg te, hogy mi ketten, érted, hogy mi ketten, hogy te a szeretőm vagy.

Lángbaborulí a lány arcza és ösztönszerü- leg kinyúltak a karjai a pap irányában. Thury mikor kimondta, valami nagyon különöset érzett. Mintha a szive igen nagyon fájna ésavéreany- nyira hánykolódott, mintha tüdeje bort szívott volna be levegő helyett. Még sohasem érezte azt az érzést és maga is elvörösödött, amikor ránézett a leány kipirult arczára.

Mintha a torka hirtelen megszükült volna és mintha minden hang mázsás kanalakat czipelne maga után, olyan nehezen jöttek ki ajkán a szavak.

— Ezért kell elmenned. Menj, menj hát.

Elfordult a leánytól és amig az ablak felé

közeledett, remegve, félhangos mormolással imát mondott.

— Miatyánk, ki vagy, miatyánk, ki vagy .. .

Nem jutott tovább. Az agya elmondotta a szöveget, de képtelen volt kiadni egyetlen hangot is. Akkor rápillantott a feszületre. A keresztülszögezett Krisztus látása valami kis erőhöz juttatta, az ajka sebesen mormogta az ima szavait s mintha csak a mennyezet súlya nyomná a fejét, maga sem tudta hogyan, térdre ereszkedett.

Sirt, egészen őszintén. Nem szégyenkezett a könnyei miatt és megnyugtatta. Amikor elhalkult a zokogása, lassan felállott, arczczal folyton a feszület felé fordulva, mire kiegyenesedett, bátran — úgy, hogy maga is elcsodálkozott ezen — hátrafordult. Sápadt, zöldes-fehér volt az arcza. Ránézett a leányra, aki megérezte nézését és fölemelte a térdére hajtott fejét.

— Ne űzzön el, hagyjon itt. Én meghalok, ha el kell mennem!

Mig ezeket mondotta folyton csuklott a hangja.

— ügy kell lenni, úgy! Menj, mert elhágy az erőm.

Thury segélykérőén nézett a feszületre, de az most hideg bronz maradt: nem szívta magába az ő nagy keserűségét. Hiába erőlködött, hiába fordította el a fejét, Krisztus testét már eltakarta előle a leány könybe ázó arca, nem látta tőle a feszületet és amikor a szoba másik sarkába fordította a fejét, ott is csak a Mari könyező, bánatos arcával találkozott.

És a leány még egyre könyörgött.

— Ne űzzön el, ne űzzön el!

— Meg kell lennie, úgy kell lenni.

A hangja már egészen erélytelen volt s ma