Felsőbányai Hírlap, 1910 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1910-10-06 / 20. szám
^y\ \ XL'V- é^rfolya-xn. SO. szám. 1910. Október ©. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MiNDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. — Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. 1« 1« Felelős szerkesztő: j DR MOLDOVÁN FERENC A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamációk és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Október 6. (F.É.) A dob pergett, vezényszó hallszott fel, a szürke, vértelen őszi hajnalba s az osztrák uralom zsoldos bérencei halállal büntették a nemzetnek mindent feláldozó honfiakat, legszebb erényükért, a hazaszeretetért. A vénasszonyok nyara langyos meleg- ségü napsugára szomorúan tűzött a bitókra, melyet az aradi vár sáncában állított fel, a más erejével győztes ellenség. Glóriát font a dicstelen halállal kimúltak viaszsárga homloka körül s a Messiással egy halált halt nemzeti hősök ott, a nedves, mocskos sáncárokban nyerték el az örök halhatatlanság dicsőségteljes predikátumát. Akasztófával, golyóval kivégezték a tizenhárom dicső tábornok földi porhüvelyét, a gyilkos erőszak erőt vehetett földi gyengeségükön, de örök életüktől, a nemzet bálványozó szeretetéből, sem a pribékek, sem a hóhérok nem foszthaták meg azokat, kik martyrhalálukkal gyémánt betűkkel vésték nevüket a nemzet történetkönyvébe. S ha az osztrák had felujonghatott, láttára a szégyenteljes halállal kimúlt tábornokokkal, ha Bécsben örömtüzeket gyújthattak a tizenhárom aradi vértanú martyr- halálakor, azért a magyar nemzet erejét, bizalmát egy szebb jövőben nem gyengíthették a fényes példák, sőt megerősítették azt. Minden erőszak, ellentállást szül s mennél nagyobb kegyetlenséggel igyekeztek megterelni nemzetünk szabadságvágyát s függetlenségének kivivására irányuló törekvését, annál nagyobb erővel markolt a szivekbe, a hősök gyönyörű példája, mindent, mindent feláldozni a haza érdekéken. Október hatodika! Gyászos emlékezetű nap hazánkra. De az emlékek, melyek ellentétben minden földi múlandósággal, időben és térben nyernek, mennél mesz- szebb kerülnek a cselekvés idejétől, annál magasabbra emelkednek az utódok szemei előtt. Az aradi Golgotha csak most sugárzik teljes fényében. Most, mikor már hatvanegy esztendeje mullott annak, hogy a bitó s golyó ily véres, ily szörnyű ergiát csapott. Most tündöklik pompázatos fényben az ő dicsőségük, most látszik óriási nagyságuk, melylyel nemcsak a mostani törpe korból, de korszakuk jelesei közül is, mint hatalmas árbőc emelkednek ki. Nem halt meg az, kit pribék kéz bitón fojtott meg, s nem múlt ki az árnyékvilágból, kinek szive dobbanását, ellenség ádáz golyója hallgattatott el. Az örök hallhatatlanság sugárkévéje világit be emlékének a késői utódok emlékezetébe s annál ragyogóbb, mennél si- várabb, mennél homályosabb, mennél kietlenebb a jelen. Az aradi gyásznap nemzetünk leg- szomorubb évfordulója. S ime, idők folyamán, mint nemzeti gyásznapunk alakult ki, melyet megünnepelni, megülni nemcsak a magyar társadalom, hanem a politikai s az egész hivatalos világ szent és elmulaszt- hatatlan kötelessége, S mig lassan-lassan odafejlődtek a dolgok, hogy minden hivatalos forum, az egész magyar nemzet egyetemes gyászünnepe lett, addig a kegyeletes érzés odatörekedett, hogy azt a területet, amelyen mártirvérüket a föld beszívta, a magyar nemzet tulajdonává tegyék s hatalmas emlékkel örökítsék meg. íme, ez a törekvés is valóra vált s most már az aradi Golgotha helye a nemzet tulajdona, oda imádkozni, leborulva kegyeletüknek áldozni, minden magyar ember kötelessége. A mártyrok emlékezete erősiti a nemzeti érzületet. Éppen ezért tartsuk meg emlékezetünkben azok emlékét, kik mo- solylyal ajkukon, hőn dobogó érzéssel szi- vökben mentek a bitó alá, mert tudták, hogy az az eszme, melyért sikra szállottak, győzedelmeskedni fog, bármiképen erőlködjék az ellenség annak meghiúsítására. Október hatodika! Te szent, te dicső nap, meleg hazafiui érzelmünkkel köszöntünk! Megszűnt a közös erdő. Mikor tizennégy évvel ezelőtt Farkas Jenő Felsőbánya sz. kir. város polgármestere hivatalát átvette, azon főcélokra utalt, melyeket meg kell valósítani, ha azt akarjuk, hogy egyáltalában városi fejlődésről szó legyen; kifejtette, hogy ahoz vagyoni gyarapodás (bányakárpótlás elérése és közös erdő elosztása) és egy modern város megélhetéséhez alapvető intézmények létrehozása (vízvezeték, fürdő, villany, vasút, vágóhid, szálloda) feltétlenül szükséges. Légváraknak mondták a legkészebb barátai, csak úgy kettőnek a megvalósítását is; hiszen maga a megye feladta ezen mindenféle bajjal küzküdó helyet — és ime, f. é. szeptember 28-án ezen dús programm utolsó pontja is, az elosztott közös erdő bírói birtokba adása által fényesen befejezést nyert. Önzetlen munkával, tántoríthatatlan utánjárással, a körülmények és személyek Kisértés. Nagy léptekkel járkál Thury Péter föl és alá, ideges. Egyik kezével a másikra üt és a reverenda messzi előrelebben, amikor a nyugtalanul mozgó lába hevesen meglöki. Már vagy tiz perce sétál, föl meg alá; föl meg alá a csipkés függönyöktől a sárgára mázolt szobaajtóig. A léptei egyre gyorsulnak és az arcza szinte eltorzul, hogy indulatosan, de magának mondja: — Az ostobák, a gazemberek I Amikor kimondta e szavakat, meglátni rajta, hogy megbánta, ám csakhamar elnyomja krisztusi érzését: — Igen, igen. Gazemberek! Erre, mintha párává foszlott volna az energiája : nem ült le, beleesett a széles karosszékbe. A feje mélyen lehanyatlott a mellére és az egyik keze úgy lógott le, térden alulig, mintha az erek nem szállítanának vért oda. A kezei közé temette a fejét, a válla megrángott, néhányszor és a síráshoz nagyon is közelállóvá vált az arcz- kifejezése, amikor erős hangon háromszor egymásután kiáltott: — Mari! Mari! Mari! Néhány perez múlva egy leány lépett a szobába: Mari. Az arca üde, a szeme mosolygó, de a derüségének abban az árnyalatában, amely az ifjúság és nem a temperamentum kifejezője. Vagy két esztendővel ezelőtt került Thury parókiájára a háztartást vezetni, valami távoli rokonságban is volt a pappal. Kőt esztendő óta nagy gondossággal tett eleget kötelességének és a koldusok szemüvegén keresztül az egész falu népe olyannak látta őt, amilyen a szegényekkel szemben volt: jóságosnak. Tisztelték is, az ut- czán a módosabb gazdaemberek sem röstelték előre ráköszönteni, a templomban pedig mindig szorítottak számára egy ülőhelyet. Nagyon őszinte lány volt és a szemében annyira kiült az ártatlanság, hogy hosszú időn keresztül elkerülte azt a sorsot, amelyben a papok gazdaasszonyainak rendszerint részük van. Annyira, hogy vagy két hónapja Bognár Pál megkérte a kezét. Thury is nógatta, a házhoz járatos emberek is, de Mari vonakodott. Nem adta okát, miért utasítja el a vagyonos paraszt ajánlatát és éppen ez a titkolózása okozta vesztét. A megsértődött Bognár az esel után szobájába bezárkózva, napokon keresztül csak ivott. Ha nagynéha az emberek elé került csak ennyit felelt a kérdezősködésekre: — Persze, persze, hiszen ott van a pap is! Eleinte rosszalták a rágalmat, Bognár csaknem hírbe került, de azután annyit terjesztették a szavait, hogy mindenki készpénzül vette. Szállt a pletyka; nyolez nap múlva már másról sem beszélt a falu. A visszautasításban úgy érezte minden paraszt, neki is van egy kicsinyke szégyen, a közülök való kikosarazása valamennyire kellemetlenül hatott. Eleinte csak gőgösnek mondták, de mert a magyar paraszt nem áll meg a fél megállapításoknál, kikerült egészen a rágalom országújára. Színezték, szőtték Bognár szavait s rövidesen jelentkeztek a szemtanuk is, akik csókok közben lepték meg a papot és Marit. Már hosszú idő óta nem köszönlötték és a pap is gúnyos, czélozgaíó pillantásokkal találkozott mindennapos sétautján. Nem volt nehéz kitudnia a változás okát, faluhelyen még annak is a szemébe mondják a pletykát, akiről költötték, nyilván mert képtelenek fölfogni, mennyi, mennyi fájdalmat okoznak. Thury Péter napokig emésztődött, amig arra az elhatározásra jutott, amit most akar közölni Marival. Maga is elrémült, milyen nehéz küzdelmébe kerül ez, nagyon megszokta maga körül a leányt, akiben ő legalább igy gondolta, észre sem vette a nőt. Azután Mari dolgos, vidám és nagyon eszes leány. Iskolázatlanul került hozzá és most már irodalmi, politikai nézeteiben is tudott gyönyörködni, ha beszélgetésbe kezdett vele. Friss, fogékony volt Mari agya, de azonkívül valami vágy is hajtotta hogy méltó legyen a tisztességre, hogy Thury házában él. Nagyon sokat olvasott: falta a könyveket és gyakran könnyek szöktek a szemébe, annyira hálás volt, ha Thury elbeszélt egyet s mást a nagyvilág dolgairól. Becsületes, dologszerető volt a vére is Marinak és a feje józan: nem vetette meg a cselédmunkát akkor sem, amikor értelme messze tulfejlődött az ilyen foglalatosságokon és önözésében is egyszerű maradt. — Mari! így kezdi a szót Thury Péter, de megakadt az a torkán és egészen elsáppadt, amikor ránéz az arcára. Fojtogatja valami a torkát és a szeméből úgy érezte mindjárt kibuggyant a köny.
