Felsőbányai Hírlap, 1910 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1910-07-28 / 15. szám
L XV _ évfolyam. 15. szám, r 1910_ Julius S8, felsöbíniaMblap TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Felelős S2erkesztő: Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. D" MOLDOVÁN FERENC | A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére •; Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá- • ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára intéI zendők. — Nyilttér garmond sora íO fillér. Városszépitő egyesület. — Irta: Tury József. — Ha társaságunkban szó esik városunknak különösen az utolsó évtizedre eső fejlődéséről: általános és egyértelmű a nézet róla, hogy a fellendült forgalommal nem áll arányban a város szépítésében és csinosításában elért haladás. Sajnos, hogy az igy van, mert hiszen a kulturális fejlettségnek mégis csak a szép iránti érzék a legintenzivebb kifejezője és bizonysága. Ha azonban ezen lehangoló eredményben rejlő szembeszökő ellentétek okait behatóbban kutatjuk, úgy találjuk, hogy a város szépítésében nem az igyekezet hiánya miatt nem mutatkoznak jobb eredmények, hanem azon oknál fogva, mert a nagyközönség részéről az ilyen irányú törekvések semmiféle pártolásban nem részesülnek. A közízlésnek igen súlyos lazasága és hanyatlása lévén ebből a tényből megállapítható, a baj orvoslására is csupán ennek megfelelő széles alapon keresztülvitt intézkedések lehetnek megfelelők. A város szépítése, csinosítása csak úgy lehet eredményes, ha abban a városnak minden józanul és müveit ember módjára gondolkozó polgára részt vesz. Ebből a meggyőződésből kiindulva alakítják meg a németországi városok városszépitő egyesületeiket. Ott már régen kialakult az a helyes felfogás, hogy a város csinositása a legelsöbbrendü közérdek s hogy azt mindenkinek kötelessége előmozdítani. Nálunk ellenkező fölfogás dívik ebben: a hatóságtól várja, sőt követeli a közönség a város szépítését, de maga nemcsak nem segít ebben, hanem inkább ellenszegül s a mutatkozó eredményt valósággal ’tönkreteszi. A sűrűn tapasztalható lehangoló jelenségek után halaszthatlan nagy szüksége mutatkozik nálunk is a városszépitő egyesület megalakításának. Egyesületről lévén szó, ne rémüljön meg senki már előre a fenyegető tagsági nyugta bőven kijáró átkától. A városszépitő egyesületnek nem fizető, hanem működő tagokra van szüksége, hogy célját elérje. Rendkívül hálás tér kínálkoznék városunkban as egyesület működésére. Egyelőre azonban a védekezésre kellene teljes erejét fordítania. Nálunk minden szépítésnek esküdt ellenségei a magukra hagyott kószáló gyermekek, továbbá az éretlen és sokszor ittasságuk miatt romboló kedvben levő suhancok. Aki kételkedik ebben, nézze meg a házak falait, kapuit, nézze meg a terek és utcák díszítésére ültetett fákat, melyek állandóan tépáztatnak s gondoljon arra, hogy pusztitottátc ei a vonathoz vezető gyalogút két oldalára ültetett akácsort s hogy pusztították ki a két év előtt 4000 feketefenyőcsemetét s azután mondja meg, vájjon lehet-e, szabad-e igy tűrni ezt tétlenül tovább, nem érkezett-é el az ideje a legszélesebb körű mozgalomnak arra nézve, hogy ami a város szépítése érdekében bármi csekélység megtörtént, az meg is maradjon rendeltetésének. A városunkban megalakítandó szépítő egyesületnek egyelőre teljesen a védekezés álláspontjára kellene helyezkednie. Az egyesület tagjainak becsületbeli fogadalmat kell tenniök arra nézve, hogy az utcán a legcsekélyebb kártevést sem nézik el a tudatlanul pusztító gyermekeknek és más kártevőknek. Csakis ilyen széleskörű ellenőrzéssel lehetne megakadályozni a már tűrhetetlenné vált vandalizmust. Felelőssé kell tenni gyermekeik pusztításaiért a szülőket is, akik a legtöbb esetben egyszerűen megmosolyogják és az elevenséggel, életrevalósággal mentik gyermekeik rakoncátlankodásait. Ilyen szomorú jelenségek leküzdésére össze kell fogni a város minden müveit polgárának. Nagy szerep jut ebben a védekezésben az iskoláknak is. Az ültetvények, a növényzet megki- mélésére különösen fogékonnyá kellene tenni a gyermekeket. Ha az egyesületnek egyelőre csupán azt sikerül elérnie, hogy működése révén a gyermekek utcai viselkedése megváltozik, — olyan nagy eredmény volna ez, melynek hatása a város külsején rövid idő múlva feltétlenül meglátszanék. Ma a háztulajdonosok valósággal tartózkodnak az utcai homlokzat rendbehozásától, hiszen egy hét múlva már nyoma sem látszik a költséges munkának, úgy összefirkálják és karcolják a gyermekek, suhancok. Kell-e ezt bővebben magyarázni, Az áldozat. — Irta: ifj. Kárpáti Endre. — — Mit csinál kend, Magyar szomszéd? — hangzott át az alacsony sövénykeritésen. A postás kiáltott, akit utcahosszat szoktak ugatni a kutyák a kapu alól. — Láthatja kend, szomszéd. Ezt a kevés szőlőt szüreteljük. Beljebb kerülhetne egy ital friss lére. Hozott tán levelet? — Kettőt is akár; ehol vannak. Azzal lehajtott egy pohár édes mustot, kétfelé törölte a bajuszát utána és elballagott. József gazda pedig felhasitotta a leveleit, végig böngészett rajtuk és a zsebébe csúsztatta. Nem szólt róla senkinek, még magához sem beszélgetett, hanem nyugodt taglejtéssel szedegette tovább a fürtöket a puttonyba. Csupán az arca tekintete volt kissé szomorú. Sűrűn pislogat, mintha mindjárt elfakadna sírva. De csak hajlong, dolgozik. Akár a masina. Koldusos a szüretje, már az igaz. Imitt- amott lóg a fürt a tőkén. S az is milyen rongyos ! Ragyavert, savanyu és olyan kőkemény, hogy nyulat lehetne vele lőni.,Nem is lesz tán több egy holdon pár akónál. Es mit csináljon akkor a szegény ember?... Elveszik, amije van. Nincs más hátra, mert lehetetlen kifizetni az adósságot. Az van az egyik levélben, hogy felmondják a kölcsönt a hitelezők. — Oh, jó Isten segíts meg! Keserűség önti el a szivét Józsefnek amint búnak eresztett fejjel nézegeti a sanyarú fürtöt a markában. Nehezen akarnak telni a puttonyok, de mintha a többi két szedőnek is elmúlt volna a régi jókedve. Hej, valamikor milyen nótázást vittek véghez ! Vigadtak másnap reggelig tavalyi bor, cigány mellett.. . Igen ám, mikor ötven akót is fizetett egy-egy holdja a hegynek! . .. Vége mindennek örökre 1... Ilyen lélekemésztő gondolatok járják át a lelkét Józsefnek, szegénynek. Megkeserülte már azt a percet ezerszer és egyszer, mikor kölcsönt vett fel a birtokára. De hát akkor is mit tehetett? Beteg volt a felesége és beteg lett a fia is. A felesége megmaradt, de a gyerek belepusztult a nyavalyába. Téli idő lévén, kénytelen volt adósságba verni magát, különben nincs amiből doktort fizessen, meg patikát. Azt gondolta, hogy ha fel is szedegeti a pénzecskéket, majd csak kiizzadják a nyáron és szent Mihálykor lemegy a teher a nyakukból. De nem igy lett ám! A rendetlen időjárás miatt a vetemények is elkényszeredtek, no a bortermés pedig egyszerűen kétségbeejtő. Se pénzük nem maradt, se termésük nem lett. Hát nem kinos állapot? Pedig talán segíthetnek még magukon. A munka nem szégyen, tudja jól. Nem is szokták a henyélést. Ha egyszer elveszik, amijök van, még mindig marad az az egy pár darab bútor, mi-egymás, abból szerezhetnek valami kis összeget. Meg ott a két dolgos kezük, kezdhetnek valamit. Munkás annyi kell a gyárakban, konvenciós hely is akad az urasági majorban. Csak keresni kell és mindent talál az ember. Persze, ha akar. De nem! József gazda,, egy percig se gondol a kenyérkeresetre. Ö, aki maga ura volt eddig, ezután más előtt álljon féllábon ?... Ezt nem teszi. Inkább a Dunának megy, elemészti magát. Hogy neki más parancsoljon? ... Neki, az eddigi szőlősgazdának? . . . Nem, sohasem. Már ilyen a természete. Belehalna a megszé- gyenülésbe. Inkább . .. . . . Már tudta József gazda, hová fordul, ha kenyértörésre kerül. Remélte eddig, hogy a jó szüret kirántja a romlás örvényéből, de csalódott. Itt a sovány istenáldás és azok a kegyetlen uzsorások nem ismernek irgalmat. Maholnap pördül a dob az udvaron. Ott van, ott, a körmük közt... Hiába minden; József bácsi nem tétováz. Tudja ő, mire indul. Lesz, ami lesz. Rosszabb nem jöhet. * A nap leáldozott, millió csillag szikrázik a tiszta égen. Hűvös, nyirkos az esti levegő és az a nagy, nehéz sötétség olyan igen barátságtalan . . . Persze, ősz már az idő, vakok az éjjelek. Dér is szokott lenni ilyenkor. Reggelre megint fehér lesz a fű az utszélen. A présház ablakában kioltották a világosságot. Fekete alakok kopognak el, ki jobbra, ki balra. Pihenhet mindenki. Vége a szüretnek. József gazda ráfordította a nyikorgó kulcsot kétszer és bizonytalan lépéssel tart a ház felé. Belülről vacsora-szag ütődik az orrához. A konyhán az asszony tesz-vesz szaporán. Visszafordul amint a gazda benyitja a verőceajtót. — Asszony, kész vagy-e ? . .. Megjött a hajójegy. S olyan nagyon elhallgatnak.
