Felsőbányai Hírlap, 1909 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1909-09-09 / 18. szám
Felsőbányái Hírlap port 29 taggal s Spáczay Gyula v. tanácsos közvetítése mellett jutottak befizetett illetékeik a központhoz 1899. év aug. haváig, a mikor a megalakításhoz szükséges 50 tag öszejött. 1898. év folyamán belépett uj tag 19 tagúim" 38 1899. » » » 28 » 58 1900. » » » 5 » 63 1901. » » » 10 » 73 1902. » » » 3 » 76 1903. » » * 15 » 91 1904. » » » 13 * 104 1905. » » » 6 » 110 1906. » » » 11 » 121 1907. » » » 14 » 135 1908. » » » 53 » 188 1909. aug. 15-ig » » 117 » 315 Tagdijakból befolyt: 1898. év folyamán 124 f. 50 K 249 K 1899. » » 228 » 38 » 456 K 76 f. 1900. » 611 » 80 » 1901. » 771 » 74 » 1902. » 800 » 08 » 1903. » 947 » 16 » 1904. » » 11222 » 06 » 1905. » » 1159 » 76 » 1906. » » 1335 » 90 » 1907. » • 1386 » 76 » 1908. > 1822 . 02 » 10 év alatt összesen 10788 K 04 f. 1909 augusztus 15-én 2027 K 35 f. Ezzel szemben az évi kiadás 2 k. 40 fillértől 6 koronáig terejd, mivel kezelési költségül csak a portódij és a gyűlések eljáratása terheli a fiókot, mig nyomtatványokkal, könyvekkel a központ látja el a fiókot. Mindkét statisztikai kimutatás azt igazolja, hogy bár apró léptekkel, nem rohamosan, de évről évre fejlődtünk s erősödtünk, mig végre a fiókunknál is bekövetkezett első nyugdíjazás megadta ama erősebb lökést, amely a tagnövekedésnél tapasztalható és a mely a tiz évi összes szaporodást csaknem felül múlja. A vezetőség tagjai következők voltak : A tagcsoport létrehozásakor mint vezető és a fiók megalakulása óta pedig elnök : Spáczay Gyula. Jegyző: Bartos Lajos, 1899-től Jeremiás János, 1900. aug. 26-tól 1903 évig Kormos Sándor, Szabó Lajos, 1904-től ismét Kormos Sándor, Czettele Frigyes. Pénztáruok: ifj. Lévay Sándor 1899 aug. 13- tól 1904 ápril 17-ig, 1904 ápril 17-től Smillár Mihály 1906 aug. 4-ig, ettől Marcsics Menyhért. Ellenőrök : Dorogi Sándor, Palkovics Márton 1901-től ellenőrök Dorogi Sándor és Tánczer György. Választmányi tagok: I-ső csoportban Tánczer György, Smillár Mihály, Hajdú István Kántor Sándor, Smillár József, Nagy Mihály, Bakó István, Kormos Sándor, id. ifj. Lévay Károly, Sesterák János, Bakó Pál, Kandó András. H-ik- ban Palkovits Márton, Rusolán István, Haldinszky József, Bartos Lajos, Szabó Lajos. Ill ik csoportban 1905-től Maksai Lajos, Marcsics Menyhért, Pap Márton, Szász Gusztáv. 1904-től Lévay Sándor. Mai vezetőség: 1909. aug. 29. Védnök: Farkas Jenő polgármester. Elnök: Spáczay Gyula, jegyzők: Kormos Sándor, Almássy Cornól. Ellenőrök: Dorogi Sándor, Mazalik Bazil, Tanczer György, ifj. Lévay Lajos. Pénztárnok: Marcsics Menyhért. Választmányi tagok: Lévay Sándor, ifj. Kántor Sándor, Nagy Mihály, id. Kormos Sándor, Sesterák János, Haldinszky József, Maksai Lajos, Pap János, Pap Márton, Bónis Sándor, Szabó Károly, Krasznay Zsigmond, Hajdú Lajos, Juhász Ferencz, Kuharek Árpád, Majercsik József, Rusolán István, Nagy Károly. A tagdijak befizetése az alakulás óta a pénztárnok lakásán minden hó 7-ikét követő vasárnap délután 2—4 óráig történik, a befizetéseknél a pénztárnokon kívül 2 jegyző, 2 ellenőr, időnként az elnök is jelen szokott lenni, ez utóbbi leginkább olyankor, a midőn a központ a kezelésre uj intézkedést léptei éleibe vagy észrevételt tesz. A beszedett tagdijak már másnap cheque számla mellett postára tétetnek s a központnak beküldetnek. A központtól a tiz év alatt Katies Antal igazgató múlt 1908. év junius hó 14- én a kapniki fiók megalakítása alkalmával fiókunkat is meglátogatta s az itteni ügy és pénzkezelést megvizsgálta, azokat helyesnek találta. Fiókpónztárunknak erősbödése választmányunknál azon határozatot érlelte meg, hogy egyletünk ügyeinek nagyobb támogatása és népszerűsítése végett védnököt kérjen fel. E végből választmányunk küldöttségileg tisztelgett Tek. Farkas Jenő polgármester urnái — kinek ismerve minden szép és nemes iránti érdeklődését s az egyesületi élet terén tapasztalt agilitását — a védnökség elfogadására felkért, ki is azt elvállalni szives volt. Tisztelt közgyűlés ! Ezek lennének fiókpénztárunk 10 éves életében a főbb mozzanatok, melyekből látszik, mit már előbb is kellett volna hangoztatni, hogy egyletünkből a politika kizárva van, a tagok kü- lömböző rangú egyének ugyan, munkás, iparos, hivatalnok, de zászlónk alatt egyenlően küzdenek, »egy a mindnyájáért, mindnyája az egyért« elvvel az eszme terjesztésén, továbbá igazolják azt is, hogy egyletünk valódi humánus hivatását e tiz év eltelte előtt is igyekeztünk a külön alapból nyújtott segélyekkel is megkezdeni s betölteni, azok, akiknél az eszme idején viszhangra talált, már egy nehányan tényleg részesülnek az egylet áldásaiban a többieket, kik zászlóbontáskor már sorakoztak, most a 10 év elteltével, bizonyos megelégedettség, nyugodtság tölthet el, mert mitől Isten óvja őket valami nehéz betegség vagy baleset folytán rokkanttá lennének, immár megvan igényük, fiatalabb tagjaink pedig kitartással, pontos fizetés mellett bizton elérik. Azért azzal zárom szerény jelentésem, hogy bár az eszme nemességéről meggyőződnének az iparosok, munkások zömének azon tagjai is, kik azt eddig meg nem értették és sietnének tagul belépni addig, mig nem késő, hogy igy öreg napjaikra csekély filléreik árán nyugdijjat biztosítva, jövőjükről idejekorán gondoskodnának. S. Gy. Ezután következett Pap Márton disz- beszéde: Igen tisztelt díszközgyűlés! Alig van feladat, amelynek megoldására szívesebben vállalkoztam volna, mint arra, hogy szives, megtisztelő fölszólitásuk folytán a Magyar- országi Munkások Rokkant- és Nyugdijegyletének 10 éves fönnállása alkalmából az egyesület jelentőségét méltassam. Én, aki különben is tagja vagyok ezen egyletnek, nagyon jól tudom méltányolni ennek a társadalmi élet nagy problémáit megoldani hivatott, nagy és nemes rendeltetésű egyesületnek áldásos működését. Az emberi szervezetet úgy alkotta meg a természet, hogy életének nem minden szakában képes a produktiv munkára; ellenben szükségletei meg vannak születése pillanatától kezdve egészen haláláig. Már a csecsemő gyermek is nagy gondozást és költséget igényel, amig felnő, megerősödik és keresni képes lesz. így vagyunk az öregséggel is. A szervezet, legyen bármily erős, az élet nehéz munkájában megőrlődik, az erők hanyatlanak és beáll a munkaképtelenség, olykor a nehéz munkát teljesítőknél időnap előtt. így van ez a rendes körülmények között is; de rendkívüli körülmények folytán, minők a betegség, baleset stb. a munka- képtelenség nagyon korán is beállhat. Pedig az elöregedett, vagy elnyomorodott ember szintén íöntartást igényel és bizony sok esetben több költséget, mint maga az egészséges és munkabíró ember. A vademberek társadalmában úgy segítenek ezen a dolgon, hogy az öregeket és az önmagukkal tehetetlen nyomorékokat egyszerűen megölik, vagy sorsukra bízva őket — elhagyják. A müveit társadalom azonban elismeri az ember igényét arra nézve, hogyha a természet rendje következtében saját hibáján kívül munkaképtelenné válik, megélhetése erre az időre is biztosítva legyen. Azon társadalmi osztályoknál, T. K., amelyeknek módjukban van vagyont gyűjteni, ez a kérdés már meg van oldva. A productió tartama alatt egyszerűen félre kell tenni a fölösleget a munkaképtelenség idejére. Ámde máskép áll a dolog azoknál, akiknek vagyonuk nincsen és akik keresményüket kénytelenek az utolsó fillérig fölemészteni. Ilyenek első sorban azok, akik munkabérből élnek. Lassalle Ferdinánd, a gazdasági élet törvényeinek ezen kiváló ismerője, a maga »vasmunkabér-törvény« elméleti munkájában igen szépen fejti ki, hogy a mai fejlődött gazdasági viszonyok mellett a munkás rendes körülmények között nem kereshet többet, mint amennyi magának és családjának tisztességes eltartására szükséges. A munkabér is alája van vetve a kereslet és kínálat gazdasági törvényeinek s épen ezért egy bizonyos normális magasságon felül rém emelkedhetik. Csak á legritkább esetekben sikerül a verejtékkel szerzett munkabérből annyit félretenni, amennyi a munkaképtelenség esetere megélhetési alapot képezhet. De tudjuk azt, tisztelt uraim, hogy ezek az esetek a fehér holló számba mennek. Már most ha tekintetbe vesszük, hogy a produktiv társadalom nagyobb részét a munkás- osztály tagjai alkotják, épen azok, akiknek megélhetése munkaképtelenség esetére biztosítva nincsen; akikre munkaképtelenség esetén — családjukkal együtt — kolduskenyér vár: íme megjelenik szemeink előtt korunk leghatalmasabb társadalmi problémája a maga teljes nagyságában, az, ami a gazdasági szociálizrausnak is magvát képezi. Hogy miképpen kell e kérdést megoldani, arra én hivatva nem érzem magamat s arra egy rövid beszéd keretében feleletet adni nem is lehet. Hiszen nagy, világhírű emberek már eddig is könyvtárakat Írtak össze erről a nagy kérdésről, amely ma is százezreket foglalkoztat. Azt sem kívánhatja tőlem senki, hogy kritikáját adjam azoknak a törekvéseknek, amelyek akár a nyers erőszak fölhasználásával kívánják a megoldást, akár az államhatalomtól várják azt, hogy mindenkinek munkát adjon és a munkaképteleneket eltartsa. Tudjuk, hogy ezek a megoldási módok a mai társadalmi rend gyökerében való megváltoztatását vonnák maguk után, amit pedig máról-holnapra megcsinálni nem lehet. S még ha e törekvésekből meg is valósulhat valami a távol jövőben, ez a kilátás még oly messze van, hogy addig még a nemzedékek százezrei, sőt milliói pusztulhatnak el a kolduskenyéren, ha gyors segítség nem jön. Nem marad tehát más hátra, t. díszközgyűlés, mint belátnunk azt, hogy az adott körülmények között csupán csak egy megoldás van s vezethet célhoz, — az, amely az önsegélyezés és az erőegyesítés magasztos elvén épül föl. Két mondat az, amelybe a jövő programmját foglalnunk lehet és kell. Egyik a király ő felsége uralkodói jeligéje: »egyesült erővel,« vagyis: egy a mindnyájáért, mindnyája az egyért, másik pedig az a bibliai igazság, hogy: segíts magadon s az Isten is megsegít l« S ha körültekintünk a müveit nemzetek társadalmában, azt látjuk, hogy e két nagy eszme jelentősége mindenütt méltánylásra talál. Összerakják a filléreket, amelyekből ezrek, majd százezrek és végre milliók lesznek. És ezek a milliók csudát képesek művelni. Megoldják azt a kérdést, amely megoldhatatlannak látszott. Tisztességes kenyeret adnak az elaggott, megrokkant munkásoknak. A tömegben rejlő óriási erő, mig egyrészről meg sem érezhető csekély áldozatot kíván az egészséges ifjú embertől, másrészt az öregeknek és nyomorékoknak valóságos áldást jelent. S ha még tekintetbe vesszük azt is, hogy az ilyen erőegyesítéseket az állam és a társadalom is támogatásban részesíti: meg kell győződnünk arról, hogy ez a mód egyik leghelyesebb megoldását képezi a korunkban oly nagy szerepet játszó szociális kérdésnek. Mélyen tisztelt díszközgyűlés 1 Egyesületünk, mely ez évben ünnepli fennállásának tiz éves jubileumát, fölismerte és csudálatos módon értékesítette az önsegély és az egyesülés eszméjében rejlő hatalmas erőket. Csudálatos módon, ismétlem, mert hiszen — mikor ezt az egyesületet ezelőtt tiz évvel Spáczay Gyula jelenlegi érdemes elnök, nehány lelkes ember támogatása mellett megszervezte, a legnagyobb ábrándozó sem gondolhatott olyan szép eredményre, amely eléretett s aminő ma szemeink előtt áll. Statisztikai adatokat nem sorolok fel, mert azokat már az imént a tiz év történetének felolvasásánál hallottuk; azonban le kell szögeznem, hogy a tiz év történetében foglalt számadatok beszélő tanúbizonyságai annak, hogy az egykor elvetett kis mustármag valóban terebélyes fává növekedett, amelynek árnyéka és gyümölcse immár sok száz embernek ad enyhet és védelmet, akik az élet hajótöröttjei lettek. Tiz év nem nagy idő, t. kgy. az ember életében sem; annál kevésbbé nagy az egy állandó egyesület életében. És én mégis azt mondom : ha valakinek jogcíme van egy tízéves jubileumot ünnepelni, úgy ez az egyesület az. Az a csudás fejlődés, amit tiz év alatt ez az egyesület fel- mutatui képes, világos tanúbizonysága annak, hogy az az ut, amelyen halad, helyes. Fényes tanúbizonysága annak, hogy ez az intézmény nemcsak tagjainak, de az egész társadalomnak hathatós támogatására érdemes. S ha lelkem el-
