Felsőbányai Hírlap, 1909 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1909-01-28 / 2. szám
XIV. évfolyam. Í2. széim. 1009. janiiéir Í28, == MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = ’ Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. % Felelős szerkesztő: DR MOLDOVÁN FERENC Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a lap I szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 20 fillér. Mit kivannak a városok? A városok életében korszakalkotó és fejlődésükre mélyreható kérdések megoldásának küszöbén állunk. Öröm és jól teljesített kötelesség érzete töltheti el a polgár- mesterek keblét, midőn látják, hogy azoknak a mozgalmaknak, amelyeket főleg 1904. óta napirenden tartanak, immár mutatkozik a pozitív eredménye, amennyiben kormány és képviselőház egyaránt kiléptek azon közönyös magatartásból, amelylyel a városok ügyei iránt viseltettek. A legékesebben szóló bizonyíték ez a mellett, amit hangoztatni nem szűnünk meg ezután sem, hogy a szolidaritás, a közös és egyetértő működés mily eredményeket tud létrehozni. De ha valaha szükség volt az éberségre és az együttes cselekvésre, úgy most elengedhetetlen az. Lehet-e városok jövő sorsára nagyobb fontosságú kérdés, mint az, hogy a városok háztartásának rendezése miképpen fog megoldatni? Azt el kell ismernünk, hogy a városok országgyűlési képviselőiben, valamint a miniszterelnök és belügyminiszterben — valljuk be őszintén — nem remélt jóakarat és készség nyilvánul meg a városok háztartásának rendezése iránt. Azonban akármilyen tiszteletreméltó is ez a jóakarat, joggal elvárhatják ügy ők, mint a városok közönsége is, hogy azon módozatoknak, amelyek alkalmazásával a városokon segíteni akarnak, a városokra gyakor- landó hatása felől az arra leghivatottabbak, a városok élén működő vezető férfiak nyilatkozzanak. Most még csak az értekezleteken hányják-vetik meg a dolgot, paragrafusokba nem szedték azokat. A komoly, tárgyilagos és szakszerű felszólalások, vélemények és tanácsok jó néven fogadtatnak. Ha azonban mély hallgatásba merülnek a leghivatottabbak, az esetleges hibákért a felelősségben ők is osztozkodnak. Az adóreform a város lakosságára kétségkívül hátrányosabb lesz az eddigi adózásnál, tehát a teherviselő képességük jobban igénybe lesz véve s igy még kevésbé lesznek alkalmasak azoknak a köz- terheknek a viselésére, amelyek a városok nehéz viszonyai közepett most is, a jövőben pedig fokozottabb mértékben reájuk hárulnak. Ily körülmények között a költség- vetésbe már is felvett 2 millió korona s a kilátásba helyezett további 2, illetve 4 millió korona, kérdés, nem-e csak az uj adótörvény szülte roszabb viszonyok kiegyenliléseül tekinthető. Már pedig ez nem elég. Mert ha a városok pénzügyi helyzete a maihoz mérten nem javul, akkor haladásról szó sem lehet, hanem folytatódik tovább a sorvadás processusa. Az átiratási pótilletékek szedése lényegében sem segítség, hanem a több városban ma is divó városi illetékek egységesítése. Az ebből nyerendő jövedelmi többlet ugyanazon városi lakosság zsebéből származik, amely lakosságon a pótadó csökkenésével segíteni akarunk. Mig a pótadónál tehát csökkentünk a terhén, a pótilleték szedésnél nagyrészt vissza rakjuk reá azt — csak más alakban és jogcímen. Ha még hoszáveszszük ehez, hogy a tisztviselők fizetésének a rendezése a kilátásba helyezett összegek nagy részét ab- sorbeálja, azt kérdezzük: mit fordíthatunk akkor a városok kulturális intézményeinek a kiépítésére? Az állami és megyei tisztviselők megadóztatása még a legeredetibb és legtisztább módja lenne az uj jövedelmi forrásnak, azonban a bizottság ennek hangoztatásától elállóit. A városi tisztviselők számának apasz- tása még mint jó tanács sem váltható fel aprópénzzel, mert még amelyik város csak ezt a jószántából megcselekedte, az állami teendők rohamos növekedése folytán azt visszacsinálni volt kénytelen. Mindezeket fontolóra véve azon városoknál, amelyeknek helyzete a nagyobb mérvű támogatásra leginkább reá szorul, még rendkívüli kedvezmények megadását tartjuk szükségesnek. Ily kedvezmények volnának pl. az iskolai hozzájárulások részben vagy egészben leendő elengedése, az állami fogyasztási adóért fizetendő bérösszeg leszállítása és az államkasszából a legkedvezményesebb hitel nyújtása. Az összes városoknak nyújtandó támogatásul pedig óhajtanók az összes városi adósságok konvertálásába városi kölcsönöknek állami garantia mellett közvetítését s végül az összes állami egyenesadők 5%-ának megfelelő összeg juttatását, vagy pedig, ami az ipari és kereskedői köröket is megnyugtatná, a jövedelmi adó kontingentálását s a kontingentált összegen felül befolyó ösz- szegnek a városok részére való átengedését. A városok jövőjéről, az ország életfájának a gyökereiről van szó. Mit tartanak hasznosnak, mit tartanak közömbösnek, vagy ártalmasnak, szóljanak hozzá, addig, mig nem késő, azok, akik legjobban érdekeltek, t. i. a városok. v L Jókívánságok. Kedves barátom, neved napján azt kívánom, hogy kelljen neked részt venned egy ilyen előadáson, de nem is egyszer, hanem minden két hétben egyszer egyen, még pedig ötször egymás ulán. Az előadást egy gyönyörű díszteremben tartják. Tükör simára van kefélve az óriási terem parketje, az igen magas terem tiszta fehér, a falai is, s a gipsz-diszitésekkel pazarul ellátott plafond is egészen fehérek, imitt-amott pedig mégis némi gyér aranyozás enyhíti a nagy fehérséget. A nagy ablakok között hosszú, nagy tükrök borítják a falat. A távolban, a nagy diszterem egyik sarkában, néhány parádés ülőhely is látható, mind egy csomóban egymáshoz közel tolva, támla nélküli rövidebb-hosszabb ülőhelyek, — a fája mindegyiknek fehér, egy kis aranyozás is van rajtok, a borítékuk igen halvány kék selyem-brokát, piros és zöld virágocskákból álló mintázattal. A roppant kiterjedésű diszterem közepe táján egy kis területen csekélyebb számú székek vannak szépen sorokba rakva a fényes parketen a hallgatóság részére. A terem villanynyal van világítva, de azért a dobogón álló asztalkán két nehéz vert ezüst gyertyatartó díszeleg. Az előadó asztalkához egy igen magas és borzasztóan sovány kisasszony lép, egy általánosan elismert roppant tudományos képzettséggel biró urhölgy, aki jelenleg életkorának harminc- kilencedik évében van. Az előadó kisasszonynak fehér keztyü van a kezein, toalettjén sötét, komoly tonus az uralkodó, ellenben annál több a csipkéi-azon, fekete keretű pápaszemet hord s ezenfelül még lorg- nonja is van, melyet gyakorta visz szemei elé. A kisasszonynak borzasztóan hegyes az álla. Előadását e fölött a tárgy fölött tartja: A renaissance-modor néhány főbb módosulási formájáról s ugyanezek érvényesüléséről a barokk- stylben, különös tekintettel Franciaország, Belgium, Németalföld és Luxemburg kézműiparára a XVIII. század utolsó évtizedeiben. Az érdeklődő közönség száma inkább csekélyebb, mint nagy, mindössze vagy ötvenen vannak, túlnyomóan hölgyek, még pedig akként, hogyha ezek életéveinek számát összeadjuk s azután az összeget elosztjuk annyival, a hányán jelen vannak, negyvenegy és felet kapunk eredményül. Csak egy-két férfi van a közönség soraiban, jelesül: egy felsőbb leányiskolái igazgató, egy muzeura-őr, egy nyugalmazott alezredes meg egy nyugalmazott őrnagy, egy főbányatanácsos két fiával, kik közül az egyik első éves bölcsész, a másik hetedik osztályú gimnázista és egy prépost-plébános is, valamint egy újságíró. Az érdekfeszitő előadás este 9 órakor kezdődik s mindannyiszor pont háromnegyed tizenegyig tart. Hanem az igaz, hogy előadás után mindenkinek egy csésze teát adnak. Ezeken az előadásokon kelljen neked a kereszt-anyád kedvéért részt venned. Boldog ifjú, számítsd össze kérlek, hányat ásítottál s tedd meg a lutriára, még szerencsés lehetsz. * De hogy azt ne gondold kedves barátom, hogy én nem vagyok jó akaród, tölts — azt kívánom — egy szüreti délutánt is egy úri embernél, ahol a házigazda jó két esztendős borral, a házikisasszony pedig liba-pecsenyével, meg szőlővel és sült gesztenyével kinál. Terített asztalnál ültök, ragyogó őszi napsugárnak özönében a présház előtt egy öreg diófa alatt. Már olt van mint vendég egy csinos méneskari százados is. Jóval távolabb tőletek, a mesgye szélén, a hol már a tőkék tengernyi sorai kezdődnek, egy kilenc tagból álló cigánybanda muzsikál, hallgató nótákat huzva. Megyeszékhelyen, akármilyen kis város legyen is, mindenütt jó cigány van. A lakk-cipős zenészek bokáig állanak a nagy zajjal zörgő száraz falevélben. A cimbalom egy üres hordóra van rátéve s egy 19 év körüli ragyás képű legény keményen csapkodja plektrumjaival a réz húrokat, ellenben a klarinétba, hogy ne legyen igen nagy a zaj, csak imitt-amott fuj bele egyet a széles képű öreg, akinek a homlokáról hátra van taszítva a kalapja. A hegy-oldalból időnkint le-lehallatszik valami a szőlőt szedő asszonyok nótáiból. Kocsizörgés hallatszik, vendégek jönnek újra. Megjött az alispán a sógorával s ennek leányával, az országosan ünnepelt, hires primadonnával, a Király-szinház tagjával. A kisasszonynak, aki inkább magas, mint
