Felsőbányai Hírlap, 1907 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1907-01-16 / 2. szám
I TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYEST ART ALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimé Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Városi közgyűlés. 1907. január 9. Első közgyűlését tartotta ez évben f. hó 9-én városunk képviselőtestülete s ha babonások volnánk, nagyon rossz jóslatot mondhatnánk ez évre a városatyáknak a közügyek iránti érdeklődése felől, amennyiben igen sokan távollétükkel tündököltek. Isten őrizzen, hogy ez egész évben igy legyen! Pedig a napirendre elég érdekes tárgyak voltak kitűzve. A belügyminiszter nem hagyta jóvá a városnak a Farkas, Porzsolt, Krausz-céggel kötött szerződését. Erre vonatkozólag Stoll Béla szépen megokolt indítványa után elhatározta a közgyűlés, hogy felterjesztéssel él a belügyminiszterhez. A polgármester előterjesztése az adókezelés egyszerűsítése tárgyában, a pénzügyigazgalóság átirata az adóhivatal rendezésére vonatkozólag, a legelőbérek megállapítására vonatkozó indítvány mind olyan közérdekű dolgok voltak, amelyeknek megvitatására bizony érdemes lett volna nagyobb számmal összejönni a képviselőknek. Külömben a közgyűlés tárgyainak fontosságára való tekintetből az alábbiakban közöljük az arról felvett jegyzőkönyvet: Jegyzőkönyv. Felvétetett Felsőbányán 1907. évi január hó 9-én a városi képviselőtestületnek rendes közgyűlésében. Jelen voltak: Farnas Jenő polgármester, Spáczay Gyula tanácsos, Münnich Sándor gazdtanácsos, Bay Károly rkapitány, Pap Márton számvevő, Háder Ferenc pénztárnok, Stoll Béla t. ügyész és dr Moldován Ferencz tanácsjegyző, id. Szabó Károly, Szalai László, Joó Antal, Kerekes Sándor, Tánczel György, Nagy Lajos, Imre Károly, Rettegi Károly, Lévay Károly, Dimand Károly képviselőtestületi tagok. Polgármester elnök az egybegyült. képviseleti tagokat üdvözölve, a közgyűlést megnyitja, a jegyzőkönyv hitelesítésére Szalay László, Imre Károly és Münnich Sándor tagokat kéri fel s a hitelesítés napjául folyó hó 11-ének d. e. 10 óráját tűzi ki. 1. FelolvastatotP a belügyminiszter urnák 103364—1906. II. b. sz. rendelete, mely szerint a város közönségének Farkas, Porzsolt, Krausz- céggel a gőzfürészgyár bérlet és tölgyfa anyag vétel iránt kötött szerződését jóváhagyhatónak nem találta. Felolvastatott a v. tisztiügyésznek véleményes jelentése és javaslata a szerződésnek jóváhagyás végett a m kir. belügyminiszter úrhoz ujhól való felterjesztése iránt. Közgyűlés a bizottság javaslatával egybehangzóan kimondja, hogy a szerződés a t. ügyész véleményes jelentése, illetve javaslata mellett a bizottság által megállapított hozzáadással a belügyminiszter úrhoz jóváhagyás végett újból felterjesztessék. 2. Olvastatott Szatmárvármegye alispáni hivatalának 4 drb értesítése, melyek szerint a felsőbányái ev. ref, egyház a város képviselőtestületében az 1907. év folyamán legtöbb adót fizető jogát Rettegi Károlylyal, özv. Kremnitzky Albertné Likker Károly ny. m. kir. erdőszámvevővel, Kende Dániel Imre Károlylyal és Lőkös Já- nosné Imre Károly felsőbányái lakossal kívánja gyakorolni. Olvastatott Hámori Nándor és Lévay Károly jelentései, kik a folyó évre a képviselőtestületnek mint virilis tagjai óhajtanak maradni, továbbá ifj. Szabó Károly jelentése, ki mint választott tag óhajta képviselőtestületben résztvenni. A közgyüjés az összes bejelentéseket tudomásul veszi azzal, hogy özv. Lőkös Jánosné póttag, amennyiben a rendes képviselőtestületi tagok közé kerülne be, felhívandó, hogy Imre Károly helyett más megbizottat jelöljön ki. 3. Mezőgazdasági és más bizottsági tagok választása. A közgyűlés polg* mester előterjesztésére : az egészségügyi, közművelődési, gazdasági és pénzügyi, jogügyi, nyugdijügyi, mezőgazdasági bizottságba tagnak Nyisztor István helyett Spáczay Gyulát. Gazdasági és pénzügyi, jogügyi, nyugdijügyi, mezőgazdasági, gazdasági ismétlő iskola széki, esküdteket összeíró, szegényügyi, községi közmunka összeíró és katonai puhatoló bizottságba jegyzőnek Spáczay Gyula helyett dr Moldován Ferencet. Építési és szépitési bizottságba tagnak Burkárt Ferenc helyett Orbán Károlyt. Esküdteket összeíró bizottságba tagnak Smil- lár Mihály helyett Imre Károlyt. Községi közmunka összeíró bizottságba Smillár Mihály helyett Pap Mártont. Katonai puhatoló bizottságba tagnak Smillár Mihály helyett Rettegi Károlyt. Mezőgazdasági bizottságba póttagnak Lévay Károlyt, id. Szabó Károlyt, ifj. Lévay Sándort és Róth Mihályt, egyhangúlag megválasztottaknak nyilvánítja. 4. Polgármester előterjesztése az adókezel egys^erüsi^ése Ángyában. \ A 'kQzg$fhé|/ a bizottsággal egvetértőleg Pác tárttá# evő által szerkesztett s a várt és ÍSi|legi fökigrfvk és egyéb közadóknak egy fi könyvb^Tr'TüTo nyilvántartására szolgáló 3 d táblázat mintának alkalmazását és használat elrendeli s azoknak 500—500 példányban va megrendelésére a polgármestert felhatalmazz miután ezen összevont rendszerű kezelés alka mazása áttekinthetősége s világossága mellet tetemes munka és időmegtakarítással jár. 5. Felolvastatott a 60746/1906. IV. szán pénzügyigazgatósági átirat a városi adóhivat rendezése tárgyában. Közgyűlés a bizottság javaslatát elfogadv határozatilag kimondja : A pénzügyigazgató az< felhívásának, hogy Pfeilmayer Ödön ideiglen városi adótiszt a szolgálatból azonnal elbocsá tassék — eleget nem tesz, miután az adóhivi talban mutatkozott mulasztások részben hely hozattak, a hiányok fokozatosan pótoltatnak ebben Pfeilmayer Ödön adótisztnek is érden van, kit munkája megkönnyítésére a jövőre i igazgatósági kiküldöttek utasításokkal és utmut; tásokkal bőven elláttak; ellenben adótisztnek hátralékos munkák elvégzésére f. év február 1- haladék adatik és kedvező eredmény eseté állásában meghagyatik. Polgármester előterjeszti az adóhivatal rei dezése tárgyában a további bizottsági javaslatod A közgyűlés a tett javaslatokat elfogadja tekintettel az adóhivatalban a munka szaporiti sának elkerülhetetlen szükségességére, felhata mázzá polgármestert, hogy egy uj ideiglenes ad hivatali segédtiszti állásra évi 800 korona ala] fizetés,160 koronalakpénz és 24 m3 tüzifaátalár javadalmazás mellett pályázatot hirdessen, illeti eziránt a szükséges intézkedéseket tegye me továbbá, hogy egy ideiglenes végrehajtót na egy korona dij javadalmazás mellett fogadja fe A közgyűlés a földadó nyilvántartás önkér vállalt vezetése s felügyelete fejében folyó 190 évre Pap Márton v. számvevőnek 240 koror jutalékot, — a vízvezetéki dijak önként válla kivetése és beszedése körüli tevékenység fejébt Háder Ferenc v. pénztárnoknak folyó évre lí korona jutalékot megszavaz s annak kiutalv nyozását elrendeli. Az adóhivatal rendezésével felmerült össze kiadások a folyó évre megállapított költségvetéí nrk, előre nem látható költségekre előirányzó 7500 korona összegéből lesznek fedezendők. Költészet a tánczban. — Farsangi elmélkedés. — A tánc rytmikus költemény, amely élő képekben mutatja be nekünk a plasztikus szépséget, az idomok és tartás tökéletességében. E bájos művészetből fejlődik a legbensőbb, legáthatóbb és legpazarabb költészet, amely bennünket — ép úgy, mint a zene — ábrándokba, szép álmokba ringat. A tánc csak a báj, a kellem, a természetfölötti könnyedség gondolatait ébreszti. A nő teste valósággal fölszabadul a nehézség fizikai törvénye alul. Olyanná válik, mint egy angyal. Átalakul, átszelemül. Önfeledtté lesz és mennyei harmónia nyilvánul minden mozdulatában. Eredetétől fogva a tánc művészet volt. Megvoltak a szabályai, a törvényei, akárcsak a zenének és a szobrászatnak. És mint minden művészet, amely az élet bánatában megvigasztal, úgy ez is az istenek adománya, ajándéka. Görögországban, a művészetek bölcsőjében a költők szerint, a Múzsák karban mutatkoztak az emberek előtt, Terpsichore vezetése mellett. Pán a kellén pásztorokat táncra tanítja és virágfüzérekkel ékíti őket. Az Olympus és Pelion megszentelt erdőiben a Gráciák elvegyülnek a források a Nympháival és körtáncaikra ragyog le a hold ezüst fénye. Hesiodos a hajnalpir-fényben látta, hogy a Múzsák, alabastrom lábacskáikkal, táncolva jöttek le a Parnassus virágos lejtőin. A költészet és ábrándok egész világával vegyül el az őskori Görögország táncra. Az erdők csendjében a szent oltárok előtt a fenyőlombokkal, virágfüzérekkel koronázott leányok táncol- gatva haladnak el és igy ünnepük Pánt, Apollót, Dianát. A templomokban is táncolnak az istenek tiszteletére, a szüret befejeztével, az aratás után, az utolsó kocsi mellett fiatal leányok táncolnak, mig az arató, a szüretelő nők karban éneklik Coresnek, a szőke és jó istennőnek, himnuszát, aki a kenyeret és bort adta. A pogányok és később azután a bibliai őskorban a tánc elvegyül a vallással, a kultusz- szál. Osiris papjai táncot járnak, komoly és kimért mozdulataikkal jelképezik a végtelen világűrben elszórt csillagok titokzatos útjait. A héberek táncolnak és énekelnek az örökkévaló ünneplésére, hogy szeretelüket, hálájukat fejezzék ki iránta. Maga Dávid király is elvegyült a leviták közé, hogy ott táncoljon az oltár előtt. A szent táncok mellett a profán táncok, amelyben a kor szelleme tükröződik vissza, a történelem intim titkait fedik fel előttünk. A rómaiak, akik a görögöknek utánzói voltak minden tekintetben, tőlük kölcsönzik táncaikat. Ámde a tánc, mint. a Rómába menekült minden más művészet is, elfajult. A századok múltával, amelyek a nagy népet megbomlasztot- ták, a tánc eltűnik, hogy egyidejűleg szülessék újra a művészettel teljes költészetével, rythm kus mozdulataival és lépéseivel, a Mediciek f nyes korszakában. Akkoriban egész Itália én kelt és táncolt. Venezia az ünnepek városa vo a virágzó boldog város. Amint Franciaország egy kicsit felépült re tenetes politikai kríziséből, a művészetek vissz; kerültek az őket megillető helyre és a tánc megjelenik királyainak fényes, ragyogó palota ban. Táncosok és táncosnők a páva-táncot já ják a királyok, hercegek, nagy urak előtt. Ünne díszt öltenek és nagy köpenyeiket vetik a vá laikra. XIV. Lajos idejében a pávatánc a kivá hölgyek kedvenc táncává lesz. Lassú, kétlépési ütemben lejtik és van valami buskomor jelleg akárcsak a komoly ősöknek, akik a régi képei ről tekintettek le unokáikra. XIV. Lajos, római harcosnak öltözve, máj is megjelenik a színen. A táncznak igy bizonyt fenséget kölcsönöz. A tánc igazi költészete XV. és XVI. Laji korában virágzik. A finomult elegáncia légkört ben a tánc nő, fejlődik, mint az élővirág, amelyi a tavasz üde, csillogó napja ragyog le. A g; votte és menüett virágzó kora ez, melyet Wa teu örökít meg utolérhetetlen tökélyü pastelljeii Minden bája és kedvessége dacára is tánc a régi régime alatt olyan volt, mint i egész társadalom. Nem volt természetes, ner volt fesztelen Inkább mesterkélt volt, müvéss tökélylyel, de nem volt kedvteljes mulatság.