Felsőbányai Hírlap, 1907 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1907-04-10 / 8. szám

Felsőbányái Hírlap.

kezett, hogy maga a központ fog eljárni ügyükben. A 7-iki népgyülésen elnöknek megválasztották Sinkulák Istvánt, pénztárnoknak Majdik Istvánt, jegyzőnek Szebeni Mártont. 8-án ismét gyűlést tartottak a baromvásártéren, hol égre emelt kezekkel esküdtek meg, hogy a sztrájk mellett végig kitartanak.

A hámori munkások nem csatlakoztak a sztrájkhoz, ezért őket a sztrájkolók 4-én karhatalommal kergették szét s azóta is csak lopva, vagy fedezet alatt járnak munkára. A sztrájkálók egy része már szeretne menekülni a meggondolatlanul vállalt obligóból. Az ilyeneket terrorizálják, 9 dikére virradó éjjel Dákher János, Kras- sai István és Szabó Sándor aranyászoknak, kik előző éjjel a bányáknál őrszolgálatot teljesítettek, az ablakait beverték. A tettesek közül elfogták Serbán Józsefet, ki a rendőrség börtönében van letartóztatva. 8-án reggel Máriás János zuzda- munkást megverték sztrájktörésért.

A hangulat rendkívül izgatott. A bányászok el vannak határozva, hogy addig, mig fize- tésjavitást nem kapnak, nem állanak munkába, az igazgatóság viszont addig nem bocsátkozik velők tárgyalásba, mig munkába nem állanak. A városon állandóan 25 főből álló idegen csendőrség támogatja az itteni őrsöt, ami azonban, tekintve a város nagy területét, alig számbavehető.

Tájékozásul megjegyezzük, hogy az átlagos kereset 8 órás munkaszakonként ma is 3 korona s csak a testileg és szellemileg gyengébbek keresnek kevesebbet, de ezeknél is 2 korona az átlag, nagyon kevesen vannak, akik még ennél is kevesebbre viszik. Viszont vannak ügyes munkások, akik 4—5 koronát is megkeresnek munkaszakonként. Sok függ természetesen attól is, hogy milyen kőzetben és milyen társsal dolgozik valaki.

Ha a sztrájkolók 14 napon belül, ami e hó 19-én telik le, munkába nem állanak, a szolgálati szabályzat értelmében elbocsátottaknak tekintetnek, mi által 730 ember, 3 — 400 család jövője van tönkretéve. Ha ez bekövetkezik, a mihez a mostani hangulat mellett kevés kétség fér, kiszámíthatatlan bonyodalmakra és zavargásokra van kilátásunk s mi már jó előre ajánljuk úgy a városi, mint a bányászati hatóság figyelmébe a legmesszebbmenő óvintézkedések sürgős megtételét a békés lakosság érdekében.

Amint 8-án Kapnikbányán meggyőződtünk, ott a hangulat teljesen csöndes, a munkások békésen viselkednek s rendesen járnak munkára. Biztosra vehető, hogy a kapniki bánya, zúzó és kohómunkások nem is fognak csatlakozni a sztráj- kolókhoz.

Felsőbányán már annyira fejlődtek az állapotok, hogy a bányamunkások közül még éjjeli őrségre sem mer senki vállalkozni, féltvén úgy a maga, mint a családja biztonságát.

Ez a sztrájk története 1907. április 9-én délelőtt 9 óráig.

A róm. kath. egyháztanács.

Felsőbánya, 1907. április 8. Tisztelt Szerkesztő ur!

Értesítem b. lapjának olvasóközönségét a felsőbányái róm. kath. egyháztanács és iskolaszék megalakulásáról. Az itteni róm. kath. autonom hitközségnek f. hó 7-én volt megtartva Pály Ede esperes-plébános elnöklésével s a hitközségi tagok nem csekély érdeklődése mellett az a közgyűlése, mely újabb három évi tartamra szóló megbízatással választás utján megalakította az egyháztanácsot. Ennek tagjai egyszersmind az iskolaszék tagjaiul is meg vannak választva.

Tagjai lettek az egyháztanácsnak a következő hitközségi tagok s a következő sorrenddel:

1. Csausz István, takarékpénztári pénztárnok (s eddigi egyháztanácsi és iskolaszéki világi elnök.)

2. Szőke Károly nyugalmazott honvéd- ezredes,

3. Farkas Jenő polgármester,

4. Dr. Csausz Károly városi főorvos,

5. lovag Dr. Berks Aurél orvos,

6. Kovács Gyula kir. bányahivatali kezelőtiszt,

7. Ember Péter kir. bányahivatali pénztárnok,

8. Szalui László kereskedő,

9. Tánczel György,bányatársulati gondnok,

10. Müllman Antal kincst. bányaaltiszt,

11. id. Lendeczki János gazdálkodó és

12. Dimund Károly tanító.

Póttagok lettek Buges Károly kincstári

bányaaltiszt, Haldinszki István cipész és Majker József magánzó.

Ha most az, ki e sorokat olvassa, elmélkedni kíván a közlőitek felett, könnyen lehet, hogy legalább is két szempont eszébe fog ötleni.

Bírálatot gyakorolni nem szükséges a jelen esetben dacára, hogy egy lap, mint a nyilvánosság orgánuma, feladatául szokta ismerni kritikai szemmel nézni az eseményeket. Csak a támadás az, amit nem szeretünk, ellenben az érdeklődést mindig örömmel látjuk. Külömben éppen az is, ki e levél alján olvasható álnév alatt lappang, maga is a lehető legközelebb áll az egyházhoz.

Egyik ami felötlik, az, hogy nem kicsiny-e az egyháztanácsi tagok száma, s egy ilyen nagy egyháznál, mint a felsőbányái plebánia-egyház, s amelynek a leány-egyházakat nem is számítva kétezer és egy néhány száz tagja van, nem üd- vösebb, helyesebb és méltányosabb volna-e, hogy az egyháztanács ha nem is 36, de legalább 24 vagy 20 tagból állana ? De erről nem tehet a hitközség, mert ez a szervezete.

Felötlő másodszor és még inkább a bányamunkások eljárása. Az a katholikus választó közönség, melynek túlnyomóan nagy részét, hogy ne mondjuk: zömét munkások alkotják, egyetlen egy tagot sem választott be a bányamunkások közül az egyháztanácsba.

Az uj egyháztanács és iskolaszék, mihelyt tagjai az egyházmegyei hatóságtól megerősítést nyernek, meg fogja választani saját kebeléből világi elnökét.

Szerkesztő urat üdvözli

Arakszyn.

Különfélék.

Lapunk zártakor értesülünk róla, hogy Süss- ner Ferencz m. kir. bányatanácsos kedden d. u 4 órakor meghalt. A boldogult sok éven át volt a felsőbányái kincstári bányászatnak vezető főnöke s egész holta napjáig a »Felsőbányái Takarékpénztárc-nak igazgatója. A városi ügyekben is tevékeny részt vett. Pár év előtt nyugdíjba vonult, de a közügyekkel azóta is kedvvel és buzgalommal foglalkozott. Asztmában szenvedett s hetek óta nagyon rosszul volt már. Egy gyermeke maradt, Papolczy Lajos já- rásbiró neje: Leontin; neje Szaitz Mária, P'elsőbánya egykori polgármesterének leánya. A városban gyászlobogók hirdetik, hogy Felsőbányának nagy halottja van. Temetése csütörtökön d. u. 4 órakor lesz. A család által kiadott gyászlap a következő:

Alulírottak a maguk, valamint a kiterjedt rokonság nevében is, szomorú szivük mély fájdalmával tudatják a szeretett és felejthetetlen jó férj, apa, nagyapa és testvérnek: Süssner Ferenc nyug. m. kir. bányatanácsosnak folyó évi április hó 9-én d. u. 4 órakor, életének 72-ik, boldog házasságának 37-ik évében, hosszas szenvedés után történt gyászos elhunytát. Felejthetetlen drága halottunk földi maradványa folyó hó 11-én d. e. 11 órakor leendő beszentelés után ugyanaznap d. u. 4 órakor fog a róm. kath. egyház szertartása szerint a kápolnai sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Lelki üdvéért az engesztelő szentmise-áldozat pedig ugyanaznap délelőtt 9 órakor fog az Egek Urának bemutattatni. Örök világosság fényeskedjék neki! Felsőbánya, 1907. évi április hó 10-én. özv. Süssner Ferencné szül. Szaitz Mária bánatos neje. Papolczy Lajosné szül Süssner Leontin gyermeke. Süssner Antal, Süssner Konrád, Süssner Ferdinánd, Süssner Emil testvérei. Papolczy Lajos veje. Papolczy László, Papolczy Margit, Papolczy Ilona, Papolczy Jenő, Papolczy Katicza unokái.

Előléptetés Kacsó Károly, a szatmármegyei államépitészeti hivatal főnöke műszaki tanácsossá neveztetett ki.

Bírói kinevezések. Őfelsége a király Nuszer Dezső szatmárnémetii kir. tvszéki albirót ugyanoda bírónak, Papp István szinérváraljai és Szűcs Lajos szatmárnémetii járásbirósági albirókat pedig ugyanoda járásbiróknak nevezte ki.

Áthelyezések a vasútnál. Pfeilmayer Simont, állomásunk vezetőjét Nagysomkutra helyezték át s ott hivatalát már el is foglalta, A derék, előzékeny tisztviselő távozását mindenki sajnálja, mert itteni hivataloskodása alatt fényes példáját adta annak, mint lehet a társulat és a közönség érdekeit egymással összeegyeztetni. Társadalmi életünk is egyik kedvelt tagját vesztette el benne. Utódja Schvarczenberg Jakab lett, kit M.-Szigetről helyeztek át ide.

San Ferenc.

hatott reánk. Önkéntelenül megálltunk, nehogy lépésünk zaja megzavarja az ifjút. Csodálkozásom a legnagyobb fokra hágott. Miképen dalolhat az az egyszerű fiú ily gyönyörűen ... de, főleg, hol vette ezt a mély érzelmű dalt, melyet falusi ajakról még eddig nem hallottam. Az az érzés, melyet dalába öntött, dicsőségére vált volna egy operaénekesnek is.

— Hej! . . . csónakos! — kiáltottam, mikor a strófa véget ért — vegyen föl bennünket csónakába, mi is szeretnénk csónakázni!

— Ejnye, be megijesztett az ur — válaszolt meglepetve, kedvetlenül — miért zavart meg! Azt gondoltam, nincs senki a közelben.

— Ne haragudjék; evezzen ki, vigyen bennünket magával; megfizetünk.

A csónak pár pillanat alatt a parthoz ütődött.

— Hát tessék beszállni. Még egy ideig ráérek, de azután dologra kell mennem.

— Elég lesz az nekünk — szóltam és hirtelen a csónakba ugrottunk.

— Igen szépen énekelt — szóltam kis vártáivá, mikor már csónakunk jól benn járt.

— Szépen? Tudják is az urak, mikor szép az ének.

— Már pedig én jól tudom — szóltam

— mert nekem is az a legkedvesebb dalom, amelyet most énekelt.

— Nem lehet az, uram. Az urak csak elkiáltozzák a nótát. . . pedig csak az tudja szépen énekelni, aki érzi is azt, amit énekel.

— Igazsága van — mondtuk mind a ketten.

— De hát hol vette azt a dalt? Nem hallottam még ilyen legénytől, mint maga.

— Fürödni járnak erre az urak, onnan a faluból, azok énekelték ... aztán én eltanultam tőlük . . . aztán énekelem azóta mindig . . . minden nap, ha senki sem hallja . . . mert olyan igen gyönyörű . . . olyan igaz!

— Aztán érzi is, amit dalol?

— Érzem, hogyne érzeném ! . . . Nagy az én szivem fájdalma ... és ebben az énekben benne van . . . azért énekelem.

— Hát nagy baja van? Nem mondhatná el? Talán segíthetnénk rajta.

— Nem hiszem; mert az én bajom olyan, hogy az urak nem segíthetnek rajta.

— Hátha! Csak mondja el!

— Hej! itt a faluban van egy leány. Nacza a neve. Szeretjük egymást. Szívesen elvenném, ő is örömest hozzám jönne . v. de hát mind a ketten szegények vagyunk . . . azért az anyja nem akarja, hogy párokká legyünk. Oh, pedig anélkül a leány nélkül, meghalok bánatomban.

— Hm — szólt most az én barátom — aztán mennyi pénzre volna szüksége, hogy egybekeljenek ?

— Öh, uram, sok az! Annyit én össze nem kaparhatok. Kellene úgy 25—30 forint. Abból már beszerezhetném, ami az ilyen szegény párnak szükséges. De hát mindhiába! Amit keresek, bizony könnyen megeszem. Meg hát mennyi az én keresetem ! Naczának sincs; árva, szegény . . . anyjával együtt szőlőmunkából él.

— Fiú! — szólt barátom egy kis gondolkodás után — ráérne-e minden reggel igy, mint most!

— Úgy 5 óráig ráérek; de aztán munkára kell mennem.

— Ha minket minden reggel elvinne csónakázni, megfizetnék érette.

— Elviszem uram; hogyne vinném! Már szürkületkor ott leszek, ahová parancsolják.

— Nem kell olyan korán, elég ha 4 órakor itt vár és addig, mig munkába kell állani, velünk csónakázik.

— Meg lesz uram ; itt várom minden reggel.

— Tehát ebben maradjunk. Fáradsága diját egy hónapra előre kifizetem. Itt van 30 forint. De itt legyen pontosan!

A legény mintha kővé vált volna, nem mozdult, evezőjét csak tartotta, a csónak egy helyen megállt.

— Uram! -- kiáltott végre térdreesve a csónakban — ki küldte ide, hogy egy kétségbeesett emberen segítsen? Hogyan köszönjem meg jóságát.

— Csak menjen most munkára, aztán igazítsa el a dolgát Naczával. Holnap reggel elmondja mi történt.

Alig vártuk a reggelt. Addig is az én barátom is elintézte atyjával a 30 forint dolgát. Atyja beleegyezett, gazdag ember volt. Másnap 4 órakor már ott várt bennünket a csónak. A legény levett kalappal, szinte átszellemült arccal sietett elénk. Örömében szóhoz sem jutott, végre keresetlen bőbeszédűséggel elmondta, hogy amint Nacza anyja a sok pénzt az asztalon látta, beleegyezett a házasságba.

— Oh, uraim! — végezte szavait — az Isten áldja meg magukat; adjon maguknak is olyan örömöt, de sokat, amilyent tegnap mi éreztünk.

Két hét múlva meg lett az esküvő.

A legény híven várt bennünket minden regggel a csónakjával. Kedvesen emlékszem azokra a reggelekre ... a legény folyton beszélgetett, énekelt, mesélt, mig evezett . . . nem volt boldogabb ember, mint ő.