Felsőbányai Hírlap, 1907 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1907-04-10 / 8. szám
TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetések jv Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimé Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. A félre vezetett nép nem tudja mit cselekszik. Amit gondolni se mertünk volna, az történt. A nagybányai bányaigazgatóság területén levő nagy- és felsőbányái kincstári bánya, zúzó és más munkások, a ma már nagyon is mindennapi fogáshoz folyamodtak, felmondták a munkát. Ahelyett, hogy okosságuk szavára, vagy más jó tanácsra hallgatnának, lelkiismeretlen izgatok után indultak. Nem áll módunkban sérelmük forrását kutatni, sem sebüket orvosolni, de hogy nem tudják mit cselekesznek, annyi bizonyos. Az eszköz, melyhez folyamodtak, még mindenütt gyengének bizonyult, úgy itt is. Jaj lenne az emberiségnek, szegénynek, gazdagnak egyaránt, ha másként volna. Mindenkinek, aki munkája jutalmazásával nincs megelégedve, természetes joga van nagyobb fizetést vagy bért kérni s ha kérését nem teljesitik, vagy tűr, vár tovább s huzza az igát jobb jövő édes reményében, vagy ha várni nem képes, abban hagyja a munkát. De hogy egy egész testület egymást megfélemlítve, összebeszélve, együttesen álljanak sztrájkba s igy mintegy terrorizálva kényszerítsek a munkaadót nagyobb béradásra, nem gondolva semmi következménynyel: az minden körülmények közt menthetetlen, sőt elitélendő cselekedet. Itt ugyan semmi nagyobb veszedelem nem származik az összeesküvésből, a legjobb esetben is csekély haszonnal dolgozó kincstári bányaüzem szüneteléséből. Úgy de ez éppen azért csak enyhítheti a helytelen tettet, de eredményre, sikerre nem vezeti a munkát felmondókat. Az mindig megoldatlan kérdés marad, mennyi fizetést érdemel egy hivatalnok, mennyi bérhez van joga egy munkásnak. Az sok esetben függ ezer meg ezer körülménytől. Függ p. o. a teljesített munka eredményétől, hasznától is. Tegyük fel, hogy a kérdéses munkások - nak panaszuk jogos: nem az lett volna-é az eszélyesség követelte önmaguk iránti kötelességük, hogy illetékes helyen sérelmeiket ^ elÖRdj%Jc, vagy elóadatják s úgy várják sebiik jö^yeíslását. Ha teljesíthetik s teljesíteni akarják kéréseiket, úgy is megadják kívánságukat. Különben csak magukat rontják. Mindenki maga terhét érezi, a maga baját ismeri. Az egyszerű munkás irigységgel nézi az úgynevezett úri osztály sorsát. Arra nem ügyel, hogy az a hivatalnok 16 —18 évi sok testi s lelki töredelemmel járó tanulmány után, nehány ezer korona elköltése után jut kenyérhez. Azt nem tudja, hogy ennyi tanulmány után kezében diplomájával hónapokig ingyen szolgálja a magyar államot nem egyszer igen sok tanult ifjú. Csak évek után jut szerény fizetéshez. Az azért kérésünk Felsőbánya józan gondolkozásu, értelmes bánya-s más kincstári szolgálatban levő munkásaihoz: ne hallgassanak a tévútra vezető lelketlen ámitókra, menjenek jobb meggyőződésük után. Ha nehéz helyzetük, kérjenek, zörgessenek tisztességes eszközökkel. S ha tán nem valósul óhajtásuk most, várjanak, mint a társadalom sok más osztálya vár türelemmel. Munka, szorgalom s takarékosság legyen jelszavunk, akkor nem lehet, hogy ne boldoguljunk! N. L. Bányász-sztrájk Felsőbányán. E hó 2-án a nagybányai veresvizi, 3 án a kereszthegyi bányamunkások beszüntették a munkát. bérfelemelést követelve. 3-án átjöttek többen Felsőbányára, hogy az itteni munkásokat is rábírják a munka beszüntetésére. A munkások engedtek társaik felhívásának s a munkát úgy a keleti, valamint a nyugoti az irányaknában beszüntették, csatlakoztak ho zájuk a zuzómunkások is. A sztrájkoló bányász« száma itt 700-on felül van. 4-én reggel mintej 200 an átmentek Nagybányára, hol az otta munkások várták őket s csatlakozva, a bány igazgatósághoz vonultak s Neubauer Ferenc bány igazgató elé terjesztették kivánalmaiakat, melye nek tartalma az, hogy egy 8 órás munkaszak 4 korona minimális szakmánybért igényelnek. A bányaigazgató azt felelte a munkáso nak, hogy ő sztrájkolókkal nem tárgyalhat. Á janak munkába s akkor terjeszszék elő kiváns gaikat, ö azokat illetékes helyre felterjeszti rajta lesz, hogy méltányos elintézést nyerjem A vezetők ebbe bele is nyugodtak volna, de n dön a künn várakozó nagy tömegnek tudtul a ták az igazgató válaszát, felhangzott a kiáltá »Nem fogadjuk el! Nem fognak bennünket i£ retekkel kifizetni!« 4-én távirati megkeresésre 16 csendőr i kezett Felsőbányára a d. e. 10 órai vonatt 5-én ismét érkezett egy csapat, úgy, hogy főből álló csendörség cirkált állandóan a vár« ban s őrizte a bányák bejáratát. A szolgálati sí bályok szerint az a munkás, aki 14 napon igazolható ok nélkül elmarad a munkából, élt csáttatik a szolgálatból. Neubauer bányaigazgí kijelentette a küldöttségnek, hogy 4-dikét m nem számítják be. Tehát akik e hó 19 ig mi kába nem állanak, el lesznek bocsátva. Ho mekkora csapás lenne ez, kiszámítani sem leh Nagybányán 5-én Tarczai Lajos nemzetközi s: ciáldemokrata, 6-án Varga Pál keresztény szoc lista tartottak népgyülést. — 6-án és 7-ér felsőbányái bányamunkások küldöttségileg kér ték fel Baumerth Károly bányatanácsost s ti az összes munkásság jótállása mellett 300 köre társpénztári kölcsön kiutalását kérték egy — pénzügyminiszterhez küldendő — küldöttség c jaira. Baumerth tanácsos a kérelemnek helyt n adhatott, miután felsőbb rendeletre a sztrájkoli kai tárgyalnia nem szabad, mivel ők ez idő s rint munkásoknak nem tekinthetők. 7-én délután a bányászok gyűlést tartotl a baromvásártéren, hol 40 fillérenkint pénzt g> töttek magok közt a Budapestre vezetendő k döttség számara. 8-án azonban már lemondta küldöttség vezetéséről, mert a budapesti szoc listák központi vezetőségétől az az értesítés A Balaton mellett, — Irta: Kárpáti Endre. — Még messze vau a nyár. Hiszen az idén oly mostoha időjárásunk volt egész télen át, mintha a föld. sarka eltért volna rendes állásából. Alig várjuk a természet ébredését, hogy a szabadban, a véghetetlen természetben gyönyörködhessünk. De tudjuk, hogy majd csak elérkezik az is és számlálgatjuk, igaz, hogy most még csak a hónapokat, mikor utrakelhetünk és tervezgetünk, hogy majd igy lesz, meg úgy lesz. Ilyenkor az öreg embernek eszébe jut a múlt, elvonulnak lelki szemei előtt az évek, mikor gond nélkül, csak a jelennel törődve folytak le napjai és visszaóhajtja az elmúlt kedves időket. Tanuló koromban a mi kedves tengerünk, a Balaton mellett töltöttem egy vakációt. Régen volt, nagyon régen; abból az időből már kevesen élnek. Akkor még nem volt szokásban a nyaralás, a fürdőre járás. Talán nem is volt akkor annyira szükséges az ilyen drága komédia. Egészségesebbek is voltunk: nem nyomorgatott bennünket az a sokféle cifra betegség, járvány: a diftériát, az influenzát, meg más pusztító betegséget nem ismertük. No meg, ami fő, az anyagi gondok távolabb álltak tőlünk, mint most. Mert ismert közmondás volt, hogy: »A magyar saját zsírjában fül meg.« Az ember egészségét, erejét nem merítette ki az ember- fölötti munka : tehát nem kellett azt holmi fürdővel, vagy klimatikus gyógymóddal foídozgatni. Hanem azért el-ellátogattunk; ismerőseink, jóbarátaink, rokonaink el nem engedték volna, | hogy őket időnkint föl ne keressük és náluk egy-két napot ne töltsünk. Ez természetesen legcélszerűbb volt a nyári hónapokban, mikor a hosszú napokban a rendes munka elvégzése után maradt elég idő, hogy magát az ember kimuláthassa, a természet szépségében gyönyörködhessék. Mert akkor máskép mulattak, máskép szórakoztak az emberek, mint most. A kártya, az éjjelezés, a versenyivás, a pezsgő a legnagyobb ritkaságok közé tartozott. Hiszen megittuk askor is a jó bort, meg megettük a szép asszony főztét; de hát mindent csak okkal-móddal. Nem az ilyen mulatságokat kerestük, hanem a szabad természet-adta gyönyörűségeket: a halászat, vadászat, labdázás, kirándulás, nagyobb séták, a nap keltének megfigyelése, a holdvilágos estékben való gyönyörködés és más ilyen ártatlan mulatságok közt folyt le az idő; ezeket kerestük kirándulásaink, látogatásaink alkalmával. Es fölfrissülve, tapasztalatokkal gazdagon tértünk vissza napi munkánkhoz . . . Tehát, mint mondtam, egyik szünidőt a Balaton mellett egyik iskolatársam családjánál töltöttem. Gyönyörű birtokuk a Balaton mellett terült el. Legtöbb időnket a Balaton partján töltöttük. Nem is csoda: a vetések, a szőlők pompája, a tó bájoló szépsége, a madarak zenéje elég szórakozást nyújtott nekünk, nem szorultunk a szoba fülledt, pipafüsttel telt levegőjére. Én, hacsak valami kiállhatatlan idő nem volt, már napkeltekor a parton sétáltam. Barátom, kinek már évek óta volt része az élvezetben, nem mindig jött velem, kissé hosszab nyújtotta reggeli álmát. Egy gyönyörű reggelen mind a kettei parton sétáltunk. Az épen fölkelő nap súg: megaranyozták a tó tükrét. Minden csőn volt, csak itt-ott hallatszott egy-egy vizima élénk kiáltása, amint reggeli imáját a lé szellő szárnyaira vette. A part hosszában ser sem láttunk. Hanem amint a tó tükrén le£ tettem szemeimet, a távolban egy csóna vettem észre. A csónak felénk tartott. Egy em ült benne, aki lassan, unottan evezett. An a csónak közelebb ért, kíváncsian néztük ani gazdáját. Mintegy 20 éves, gyönyörű szál leg« volt. Arcának finom vonásai, szénfekete szén nek ragyogása, magas, nyílt homloka, jól g dozott haja és egyszerű, de tiszta ruházata n árulta el, hogy az egy szegény halászlegé aki mindennapi kenyerét nehéz munkával resi meg. A legény nem vett észre bennünket, c evezett-evezett, az alatt szemeit az égre szege mintha ott valamit keresne. Részvéttel, kíváncsian vártam, mikor \ észre bennünket, hogy vele beszédbe er< kedjek. Egyszercsak gyönyörű tenorhangon lolni kezd : Szeretlek én egyetlenegy virágom ; Szeretlek, mint senkit e nagy világon ; Szerelmem oly tiszta, mint nap, Amelynek hő fényétől Elolvad a tél vad fagya Kis ibolyák' tövéről . , . A dal a halotti csöndben véghetetle
