Felsőbányai Hírlap, 1907 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1907-03-27 / 7. szám
Fel sóbányái Hírlap. szedtek össze mintegy 14 kg.-ot s azt temették ül másnap. Más verzió szerint Deákné rendszeres üzletet folytatott a fia által kincstári rák- árból lopott dinamittal, mig végre most utól- írte végzete. A vizsgálat lesz hivatva megállapítani, hol az igazság. E rémes eset szolgáljon ;anulságul arra, hogy e veszedelmes robbanószerrel nem jó annyit manipulálni, mint városunkban szokás. A magyarországi munkások rokkant- és lyugdijegyletének felsőbányái fiókja f. hó 26-án :artotta 9-ik évi rendes közgyűlését. Elnök a gyűlést megnyitó és 1906. évről szóló jelentésében örömmel konstatálta, hogy a fiók ez ívben már fennállásának 9-ik évét tölti be és mmár csak egy év kell ahhoz, hogy itt is jzen jótékony egyesület áldásos működésének gyümölcseit a tagok élvezhessék. Megemlékezett Smillár Mihály mint volt pénztárnok és egyik buzgó tag elhalálozásáról, valamint a nult év folyamán elhalt tagokról. Ezután a gyűlés napirendre térve, tudomásul vették ellök jelentését, valamint a pénztári állapotról szóló jelentést s a tisztviselőknek a felmentést negadni határozták. Pénztárnokká Marcsics VLenyhért tagot, ennek helyébe a választmányba fj. Szabó Károly kereskedőt választották meg. \ folyó évben Budapesten tartandó küldött gyü- ésen a fiók képviseltessék, elhatározza. Ezután 1 később elhalt három tag özvegyeire a külön ilap terhére fejenkint 30—30 korona segélyt illapitott meg az utódokra. Nem jó a puskával játszani. Párizs Ferenc, 14 éves zsarolyáni fiatal ember ijesztgetésként •áfogta fegyverét a kovácsmühely előtt egy 15 íves fiúra. A fegyver véletlennül elsült s a ko- /ács 15 éves fiát, Lakatos Józsefet találta, ki a szenvedett sérülés miatt, belső elvérzés következében egy negyedóra alatt meghalt. A tettes inként jelentkezett a f.-gyarmati szolgabirói hivatalnál. A vizsgálat folyamatban van, a tettest szabadon bocsátották. Rendellenes időjárás. Ritka az olyan tartós :él, mint az idei. Március 15-dikén még egészen .éli képe volt a természetnek 40— 50 cm.-es lóval, az erdőn pedig a hó magassága az 1 mtr-t s meghaladta — József napja, márc. 19-dike ledig oly pocsék időt zúdított ránk, hogy az j itcán alig lehetett járni. Reggeltől d e. 11 óra :ájig hó és havas eső, majd eső esett, az utcákon j —10 cm. mély volt az olvadó hóból képződött atyak s valósággal patakokban folyt a viz. 20-án iélig körülbelül 10 cm.-es hó esett, 23-án reggelre smét 32 cm. Az átázott vastag hóréteg a há- :ak fedelét már összeroskadással fenyegette. Azóta csendesen halad az olvadás, de alapos kilátásunk van rá, hogy még a husvétunk is fehér lesz . . . A gazdaközönség megtévesztését célozzák az dén (többnyire a morva Bjsenzből) általánosság- jan tartott plombok alatt szállít ott répamagvak- | ml. Mint értesülünk, e plombokra többnyire ez van rányomva: »Originalzüchtung Quedlinburg«, vagy »Original Norddeutsche Saat«, természetesen a termelő megnevezése nélkül, mert hamis lév nyomtatása bűnvádi eljárást vonna maga itán. A gazda sohase tudhatja, hogy ily névéiért és egyenesen megtévesztésre irányuló plom- jok alatt mi rejlik és miféle magnak jutott bir- okába. Ez alkalommal megemlítjük, hogy éppen 1 múlt napokban fejtettük ki a takarmány répamag ermesztésére szolgáló anyarépák gondos megválasztásának és az impregnálásának nagy jelen- sőségét. Most nyilatkozik azé téren első korifeus- iák elismert Linharb György magyaróvári tanár is, ki a »Köztelek«-ben egy kérdésre azt feleli, hogy: »Az impregnált répamag, melynek el- árusitásával hazánkban Mauthner Ödön budapesti cég foglalkozik, már hosszú idő óta jó hírnévnek örvend ;mert e mag gyorsan és egyenletesen kel ki s a répanövények gyorsabban és erőteljesebben fejlődnek, ez oly elvitathatatlan tény, amelyet tagadni nem lehet.« Körültekintő és tapasztalt gazdáink különben ezt már nagyon jól tudják. Nagy havazás. Horgospatakán és Oláh- láposbányán f. hó 20. és 22-én óriási havazás volt, melyhez hasonlót a legöregebb emberek sem láttak. A községben igen sok épület a nagy hó súlya alatt teljesen összeesett, köztük a bánya- kincstárnak két igen nagy épülete, mely még a múlt év folyamán épült, a kár nagyságát még az is növeli, hogy nemcsak a fedélzet szakadt le, de a falazat is rommá lett, minek kevés hija, hogy emberélet is nem esett áldozatul. A közlekedés minden vonalon szünetel. Betiltott italmérés. Az iszákosság egyik oka annak, hogy a köznép, különösen a munkás- osztály nem tud boldogulni, mert hat napon át keservesen keresett filléreit elnyeli a korcsma. Nagyon helyesen gondolkoznak tehát azon községek képviselőtestületei, melyek lehetetlenné teszik vasárnaponkint a korcsmák látogatását, mert ezáltal valódi nemzetmentő munkát teljesítenek. Közelebb rövid időközökben két avasi község tiltotta be a vasár- és ünnepnapi pálinkamérést: Avasujfalu és Kőszegremete. Helyesen tették, bár valamennyi község követné jó példájukat ! A szegényápoidában a felvigyázói állás megüresedett. Javadalma évi 196 K, lakás, fűtés, világítás, étkezés. Jelentkezni lehet e hó végéig a polgármesteri hivatalnál. A hernyófészkek irtását minden gazda tartozik e hó végéig foganatosítani, különbeni súlyos pénzbírság terhe alatt, mint ezt a közönségnek tudomására hczza a polgármester ezen rendelete. Ilyen időjárás mellett azonban a haladékadás indokolt volna. A hernyóirtás leghelyesebb módját lapunk más helyén közöljük olvasóinkkal Petrovits István tollából, a Bihír- vármegyei Gazdasági Egyesület hivatalos köz- : lönyéből. Felelős szerkesztő: Imre Károly Kiadótulajdonos: Nánásy István1099 —1907. tkvi sz. r Árverési hirdetményi kivonat. A nagybáuyai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Felsőbánya város kórházpénztára végrehajtatónak, Nagy János és társai felsőbányái lakos végrehajtást szenvedők elleni 140 K tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szatmári kir. törvényszék, illetve a nagy-bányai kir. járásbíróság területén fekvő, a felsőbányái 171. tjkvi, 183. hr. sz. házas telekre az árverést 1240 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1907. év junius hó 6. napján d. e. 9 órakor Felsőbánya városházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10"/n*át készpénzben vagy az 1881 -ik évi LX. t.-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november 1-én 3333. sz. a. kelt I. M. rendelet 8. jyában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881: LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál elöleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Nagybánya, 1907. évi március hó 14. A kir. járábiróság, mint telekkönyvi hatóság. Dr Makray, kir. aljbiró. ^agraria" Benzinmotorok Benzincséplők jlKaloinberenőezések Kérjen minden gazda árjegyzéket U Levélczim AGRARIA“ Budapest, fci-ÉZl 2-it SZ. l4> élőkerítés. Gleditschia, élösövény. Bármily talajban gyorsan fejlődik, sűrű, nagy töviseivel embernek és bármily állatnak ellentáll, kitart 70—S0 évig, nevelhető oly sűrűn, nogy apró csirke, malac stb. sem mehet át; ez a legolcsóbb örökös áthatlan kerítés. Főelőnye még az is, hogy egész május közepéig a jegjobb eredménynyel ültethető, mert a csemeték felásva leges pincében tartatnak. Ezer darab 12 korona, rendesen ültetve 50 méter kerítéshez elég. Nyomtatott ültetési és kezelési képes utasítást minden rendeléshez adok. Akinek élőkerités nem felel meg, szállíthatok sodrony-szövetet, a legtökéletesebb gáyrtmányt, olcsón 100, 150 és 200 cm. széleset. Szölölugas minden háznak legszebb dísze, egy gyűjtemény 8 fajból 20 tő, egy tő' 2—300 fürtöt terem. Szölöoltványok táblás ültetések és hiányok pótlására, 60 legkiválóbb bor- és csemegefaj, szigorúan válogatott, tökéletes forradásu cs fajtiszta, dusgyökerű pédlányok. Delaware sima vessző, minden szál megfakad, csak az a legnemesebb faj, melyből én 18 év alatt 40 holdat ültettem, 35 hektót terem holdanként, bora édes, erős, oltani, permetezni nem kell és kezeléséhez semmi tudomány sem kell, ezért ellensége sok tudományos szőlőintéző. Bővebb leírást és képes árjegyzéket tanulságos tartalommal és mindenhez teljes tájékoztatóval ingyen és bérmentxe küld: NAGY GÁBOR szőlőnagybirtokos NAGY-KÁGYA. Levelezés minden nyelven.------------- ------------------- «1 Bu dapesten A tlen Független EUenzékl NAGY NAPILAP , Z ÚJSÁG“ Előfizetési ára: Egész évre.................................20 K — f Fél évre......................................14 K — f Negyedévre...................................7 K — f Egy hónapra..................................2 K 40 f Me grendelési cim: AZ ÚJSÁG kiadóhivatala. Budapest, VII., Rákóczi-ut 54. m Nyomatott Nánásy István könyvnyomdájában Nagybányán.