Felsőbányai Hírlap, 1907 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1907-03-27 / 7. szám
IX.IX- évfolyam. T. szám. ISO*?'. ZMIáircivis S'T'. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. j Hirdetések és előfizetések Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona Egyes szám ára 20 fillér. Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. ‘ A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimér ‘ Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Nagy hét. Kegyeletes gondolatok támadnak lelkűnkben, ha a világ Megváltójának nagyhetére emlékezünk. Rövid, de dicsőséges közpályájának utolsó hetében az események egymásra torlódva siettették a végkifejlö- dést, mely az isteni erény szilárdsága miatt nem a királyi trónra, hanem a keresztfára vitte a Mestert. A Betániában történt látogatás, a diadalmenet Jeruzsálembe, az utolsó vacsora, az elfogatás, a keresztfára feszítés mind oly kiemelkedő mozzanatok, melyek méltán avatják Jézus életének utolsó hetét »Nagyhét«:-té. És ami legnagyobbá teszi ezt a szent hetet: a diadalmas feltámadás, az élet győzelme a halál felett, az igazságé a gonoszság felett! Ha soha nem olvastátok is a könyvek- könyvét, vegyétek azt kezetekbe most, a nagyhéten, keressétek ki abból a Megváltó élettörténetének eme megrázó, de egyszersmind felemelő részletét, s lehetetlen, hogy azt olvasva, ne ébredne fel szivetekben a megbánás bűneitek felett s a szent elhatározás egy jobb, egy tökéletesebb életre. Mert egy oly tökéletes jellem hatása alatt, minő az Idvezitöé, még a hitetlen embernek is javulást kell fogadnia, nemcsak a hivő keresztyénnek. A napjainkban dúló társadalmi bajok, az osztályharezok, az egymás iránti bizalmatlanság, a fajgyűlölet, a felekezeti türelmetlenség, a közvagyon lelkiismeretlen kezelése, a lelki szegények bujtogatása, tévútra vezetése, egy ujabbkori forradalom előkészítése mind, mind a jellemgyöngesé- gen, a szeretetlenségen alapul, mindeme bajoknak legfőbb szülőoka: hogy az emberiség messze eltért arról a helyes ösvényről, melyet ezelőtt majdnem 2000 évvel az Isten fia megszabott. Avagy nem tapasztaljuk-é saját életünkben, hogy egy szikrányi szeretet többet ér egy garmada törvénytudománynál, a jellem, a becsület többet a ragyogó tehetségnél, hogy az erőszak és körmönfont paragrafusok mitsem érnek; a tánig^lalmi béke és boldogság megteremtekSSen, ha nem hatja át azokat a szeretet, nem támogatja a megalkuvást nem ismerő becsületesség. Jöhetnek idők, még pedig nem is olyan sokára, mikor mindezeknek igazságáról a maga rettenetes kárára fog meggyőződni a társadalom. Törődni egymás bajaival, gyámolitani közöttünk a gyöngéket, szeretettel kapcsolni magunkhoz embertársainkat, erre tanított bennünket az Isten ember, ki az emberiség örökkévalóságáért, tudománya igazságáért kész volt elszenvedni a legborzasztóbb halált, a keresztnek halálát is. Tehát szenvedett! Vájjon képesek vol- nánk-é mi, nem halált, csak méltatlanságot is szenvedni az emberiség magasabb érdekeiért ? Kevesen vannak köztünk ilyenek. Az a hiba, hogy korunk gyermekei nem neveltetnek önmegtagadásra, nem sze- retetre, megbocsátásra, hanem az önérdek tultengése,, a szeretetlenség, az irigység, a bosszuállás uralja társadalmi életünket. Magunk hibáit legyezgetjük, mások gyöngéinek, bűneinek kegyetlen bírái vagyunk. . . . Avagy halljuk—é napjainkban a gyarló, megtévedt emberekkel szembe is: »aki nem bűnös közületek, az dobja rá az első követ.« Avagy találunk-é csak elvétve is példát az isteni megbocsátásra: »Atyám bocsásd meg nekiek, mert nem tudják, mit cselekesznek!« A nagyhét története hasonló gondolatokat ébreszt a szivekben s reá vezet bennünket arra az örök igazságra, hogy a mindenség kormányzója, mozgatója az örök sze retet, mely nélkül el kell pusztulnia mindé szervezetnek a nagy világegyetemben. 1. K. Emiszis IMI március lizuitHilíriT) — Irta: dr. Moldován Ferenc. — Mélyen tisztelt hölgyek és urak! Ünnepre gyűltünk össze! Hogy lelkür két fölemeljük a haza oltárához s annak tüzé ben megtisztulva acélozzuk hazaszeretetünkel Nagy ünnepe van ma a magyarnak! legendás idők legfényesebb napjának évfordi lója. Idők múlása nem homályositotta, feledi nem borította, közöny nem mellőzte ezt í ünnepet, mely jelentőségében és tanulságaiba szinte csodálatos ! Örömmel látjuk visszatérésé elmerengünk a múlt eme dicső emlékein, mi lyekhez hasonlót talán megélt a magyar, de m: gasztosabbat soha, mert van-e valami lélel emelőbb, mint a szabadság ünnepe, midőn elnyomott nemzet hirtelen talpra áll, széttö rabbilincseit, jogokat ad és jogokat követe midőn leomlanak a rendi korlátok, s az egyel lőség és testvériség egymás karjaiba vezeti legkülönbözőbbeket! Márczius 15-ike a szabadságharcznak nag szerű prologja! Verőfénnyel, dicsőséggel ke dődött, vérben, gyászban fűlt el; de a szabai ság elvetett magva ki kelt, igaz nem úgy, hogy a dicső elődök elvetették! Az absöluti mus fojtó levegője, a korszellem sorvasz szele, a megalkuvás, az Opportunismus a sz badságnak egy kétes értékű növényét nevelté Mintha minden erejét kiadta volna a nemzet ébredésben és küzdelemben; mintha ez a na£ fellobbanás kimerítette volna s kapott a nyn tott békejobb után, mely nemcsak engeszte de fogott és fogja ma is a magyart! De hát csoda-é az, hiszen a nemzet évsz zadokon át barbár hordák és zsarnokok önk nye alatt senyvedt! Szívták a vérét egyszer két oldalról is; a szolgaságban szinte elves tette eszméletét! Mi voltunk az idegenek zsc dósai, élés kamrája és gazdasága! Ám az elnyomatásra fényes kor követi? zett! Rákóczy kora! Mely először rázta fel *) Felolvastatott a f. hó 15-én tartott alkalmi ünnepély A méh és a lepke. Egyszer egy szép derűs volt nyári reggelen, — Még barmatcsepp rezgett fűn, ágon, levelen S lágy szél ölén ringott a virágok kelyhe Egy rózsán összejön egy kis méh s egy lepke. A méh elfáradva — virágpor terhével Megpihen s nem gondol mit se a lepkével. Azaz dehogy pihen folytatja a dolgát, Mit látván a lepke, — szól — kérdi szomszédját: Ugyan mondd csak kis méh, mért vagy botor kába ? Minek gyötrőd magad’ folyton a munkába ? — Oly rövid az élet, mit kell leélnünk itt . . . — Élvezd munka nélkül — mint én — a napjaid. Lásd, — én nem dolgozom és mégis megélek. Virágon éldelek s más-másra röppenek. Gond és munka nélkül élem a világom’ — Amíg rövid éltem útait lejárom! — Oszt’ meg nem is tied szorgalmad gyümölcse!? — Az ember rád tör, hogy mézedet elköltse ! — Mi édeskeveset kapsz tőle úgy néha: Nem több mint koldusnak egy kis alamizsna. A kis méh felröppen, terhével utrakész S büszke önérzettel lepkém szemébe néz. Bár szólni nincs kedve, — nagy a teher rajta, — A válaszra mégis megnyílik az ajka; Én — bár megtehetném — de ám nem henyélek. Amíg Isten éltet: a munkának élek. Hogy kié lesz az én összegyűjtött mézem ? Tarka lepke, hidd el, én azt sohse nézem ! A munkaszeretet a rugója ennek: A jövőnek élek én s nem a jelennek. Szorgalmamnak van még egy másik forrása : Lesz sok raj utódom : éltem folytatása. Lásd ez az öntudat oly jól esik nekem : Megfüszerzi éltem’, megsózza kenyerem’! — Oly édes a munka, hogy van kikért élnem . . . — Nem is tudnék élni munka nélkül, tétlen! Az emberek közt is annak van értéke Csak, ki fajsúlylyal bír s teljes e mértéke. Köztök is csak az nyom a mérlegen, latban: Ki küzd, munkál, alkot s a köz javára van. A munka gyönyör, élv s hidd : nem botor, kába, Ki életét tölti a hasznos munkába’; Mert az élet célja nemcsak épp’ meglenni: De éltünk’ másokra nézt hasznossá tenni. Tény, az élet rövid s nem más csak hangulat, Annak is ki munkál, annak is, ki mulat; De míg napsugarat áraszt ránk a jó Ég: Hasznosan dolgozni, tudd meg — kötelesség! A felsőbányái intelligens közönség tag legtöbbjének szivén fájó sebet ütött egy me döbbentő értesülés, mely tegnapelőtt, hétfőn reggeli órákban nyil-gyorsasággal terjedt el városon : Harencsár János meghalt. Itteni társaséletünknek egy igen-igen ke veit tagja volt Harencsár János bányagyaki nők, ki a múlt nyár óta lakott városunkbí Megható, hogy barátai, valamint az ismerősi ifjak és öregek, nők és férfiak, mindnyájan m lelkűkből tudták szeretni ezt a szelíd lelkű, dott szivü, nemes érzésű, szerény, rokonszem fiatal embert. Valósággal csókolni való ked fiú volt szegény »Hári.« Mily fájón esik bele rödni abba a tudatba, hogy a mi kedves, a jó »Hárink« halva fekszik, ez a kellemes, ügy szimpatikus fiatal ember! — Mily igaz, tn benső részvét veszi körül koporsóját ! Vasárnap este egy úri háznál nagy tár ság volt együtt, 20-nál is többen voltak. De zony a hangulat csak nem tudott olyan ig lenni, pedig a ház úrnőjének nevenapja is v< mindenkinek Harencsáron járt az esze, ö é aggódott mindenki. Pap Márton. K. Riedl E.-CÉ! női és férfi-divat, vászon, szőnyeg és rövidáru-üzlete (Ezelőtt Hanzulovits K. és Fia) Jjjjjjj ||2jj|jjj[| Alapittatott: 1850. évben. Ujinnan Irntell Jt»lt Halira inlézels. Olcsó, jó és szolid bevásárlási he!
