Felsőbányai Hírlap, 1906 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1906-10-24 / 22. szám
ii TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN.« Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona ; Egyes szám ára 20 fillér. > Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő cziméi Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Jönnek a kuruczok! Dicsőséges múltnak drága emlékei újulnak fel lelkűnkben. Alkotmányunk és szabadságunk nagynevű vezére: II. Rákóczi Ferencz fejedelem hosszas számkivetés után hazatér pihenni az áldott anyaföldbe, amelyért feláldozva ifjú kora boldogságát, rengeteg fejedelmi vagyonát és utoljára bujdosója lett a nagy világnak. Hazatér Magyarország választolt fejedelme s vele jönnek bujdosó társai, kik vele együtt ették a számkivetés keserű kenyerét. Nagy Török országban, de ahol legalább »ablakokra titkos poroszlók nem jártak . . .« Ez évben ért véget ismét hazánkban egy ádáz küzdelem, melyet ősi alkotmányunk megtartása végett kellett a nemzetnek ismét megvívnia. Azon, hogy talán véget sem ért, csak pihennek a küzdő felek . . . S ezen ujabbkori, bár vér nélküli küzdelem után szállítja haza a nemzeti kegyelet ama véres küzdelem vezérének és társainak szentelt hamvait. Óh, bár a most felujuló történelmi reminiscenciók, járulnának hozzá e nemzet testén ezer év óta rágódó ősi betegség: a pártoskodás csökkentéséhez, hogy tanulnék megérteni és megszívlelni azt a szomorú igazságot, hogy elég a magyarnak az őt környező külső ellenségek ellen védelmeznie magát, ne gyöngítse hát erejét az egymás elleni végtelen, ádáz lusákban! Rákóczi leikéből a sötét emlékű Kol- lonics nevelési rendszere sem bírta kiölni az alkotmány és vallás szabadságáért rajongó lelkesedést. Ö, aki fejedelmi vagyonnal, földi dicsőséggel rendelkezett, mindezt feláldozta amazok védelméért. Meghallotta egy ország népének kiáltó szavát s kibontá zászlóit »pro deo et libertate«: Istenértés szabadságért! És folyt a küzdelem változó szerencsével hét hosszú éven át, rengeteg vér- és vénzáldozatot követelvén a hős lelkű kuruczoktól. Végre midőn ég és föld összeesküdött ellenök, Károlyi Sándor megkötötte a szatmári békét. A hazája szabadLóvágás Pesten. Ismert dolog, hogy Bécsben és a külföld nagy városaiban már régen vágják a lovat, de a magyar természet sehogy se veszi be ezt a dolgot, nálunk hát ismeretlen volt. Végre is egy éve már a főváros is meghonosította e dolgot, csakhogy nagy elővigyázattal, monopóliumot csinált belőle, csakis ő a jogosított s megbízható embereivel áruitatja, nehogy marhahús ára alatt árulja valaki s csalja a publikumot. A Soroksári utón levő hirneves sertésvágó téren, melynél szebbet, jobbat a modern világ sehol sem tud felmutatni, egy uj épületet emelt e czélra a melléképületekkel. Rendre néztem mindent, az intéző főtiszt szives kalauzolása mellett. A tisztaság és rend bámulni való. Persze, csak egészséges lovakat vágnak le, naponkint 10—20 közt ingadozik a szám. Orvosrendőri ellenőrzés, felügyelet nagy, állatorvosok szigorú vizsgálatán megy át a levágásra szánt ló. Mindennek a feje az intéző, egy igen finom, de szigorú s hivatása nagy horderejét jól ismerő ur, ki a nagy telepen, a sertés, juh és lóvága- tásnál felmerült dolgokban végrehajtás nélkül oszt igazságot a feleknek. Leginkább idősebb, jóhusban levőket vágnak le. A nagyobb állatokat leölés előtt régente nagy taglóval fejbe kollintották, mitől az leeset, ma már csak látni lehet ott a nagy csákányokat, mint a régi idők ságának elvesztése fölött kesergő fejedelem nem fogadta el annak feliételeit, nem kellett neki a bocsánat, hanem hozzá a végsőkig hű társaival ki bujdosott hazájából, előbb Franczia, majd Törökországba menekült, hol Rodostóban hunyta le örök álomra szemeit. Most megzavarják csendes álmát az emlékéért rajongók, hogy hazahozzák e honnak földébe, melynek törvénye hazaárulónak bélyegezte őt a kislelküek gyáva meghunyászkodása miatt s újabb törvénnyel orvosolják a réginek igaztalan- ságát. A nagy fejedelem példájából példát vehetünk mi is, ez önző kornak gyermekei, miként kell megőriznünk lelkünk szabadságát az azt elnyomni akaró törekvésekkel szemben. Megtanulhatjuk az ő fényes, de szomorú élettörténetéből, hogy egyesek lelkesedése nem elegendő a haza megvédésére, hanem mindnyájunk erejére van szükség, ha eredményes munkát akarunk végezni. — A fejedelmi Rákóczi vagyon pedig kiáltó példa előttünk arra, hogy a nemzeti küzdelmek alapja az anyagi hatalom, tehát ebben kell nagyra nőnie nemzetünknek, amely most épen az ellenkező oldalán halad a lejtőnek . . . A franczia király álnok hiíszegése, kinek csak addig volt szüksége Rákóczira, mig az ónodi országgyűlés határozata megszületett s azután eldobta őt, mint kifacsart czitro- mot, tanulságul szolgálhat számunkra, hogy csak addig vagyunk számottevő tényezők, mig érdekek érvényesülése függ cselekvésünktől . . . Sok, nagyon sok az, amit a kuruczok dicső küzdelmeiből tanulnunk lehetne és kellene, ha meg tudnók tagadni fajunk ősi hibáit és nem mindig vásár után lenne okos a magyar! Csak nehány nap már ős jön a fejedelmi gyászmenet. A nemzet szivének hangos dobogása, az arczokon tündöklő lelkesedés, külső fény és pompa fogadják a szentelt hamvakat. Az országon átvonaglik egy szent és magasztos érzelem, a szabadmaradványait, ma már egy vastag szöggel lyukasztják be a fejét, mely az agy velőbe megy, ott megforgatják s az állat nem szenved úgy s elesve nyakát vágják. Persze a fejsze alakú szerszámban úgy áll a szög, mint a fejsze nyelén a fejsze. A lóhust főként, vagy jobban mondva csakis a szegényebb néposztály veszi s kilója oly olcsón kapható, hogy a marhahús 3—4-szer annyiba kerül. Különben is szokás itt minden. Ha a kedves tehént nem sajnáljuk levágatni, a ló se különb, a húsa is ehető, akik eszik, dicsérik is, csak édesebb a marhahúsnál. Szó sincs róla, hogy idővel a vidék is ne kövesse a fővárost. Ne csak előítéletből lennénk ellene, semmi egyéb, mert apáink nem ették. Éppen az intéző beszélte, hogy egy fővárosi ur jó barátja kiment hozzá, végig nézte az egészet, helyeselte is, de hozzátette, hogy ő már csak meg nem enné a lóhust. Napokkal később egy este ott van vacsorán. Virslit hoznak fel, roppant jóízűen pakol s nem tudja eléggé dicsérni, csak úgy áradozik, hogy ő még ilyen jót nem evett. — Hát tudod mit ettél? — Hogy ne tudnám, pompás virslit! — De tudod, hogy lóhusból van s én is csak miattad ettem most először ? — Ne bolondoz már! — Becsületemre lóhusból van! — De a derék ur is úgy adta ki egyszerre, ahogy bevette majd a szeme is kiugrott utána ság lángja lobog a szemekben . . . Aztá elhamvad a tűz, kialszik a láng és foh tatjuk tovább a testet lelket lenyűgöz prózai életet . . . Pedig 1906. október 29-nek emléke nem szabadna oly könnyen felednünl Majdnem két századnak mulasztását,bűné vezekli le e napon a magyar nemzet nag fiaival szemben, emlékezzünk azért mindé év október 29-én II. Rákóczi Ferenczre é a vitéz kuruczokra! A felsőbányái ev. ref. egyház arany könyvéből. Ismét gazdagabb lett e könyv egy jóltev nevével. Asztay József, a nyáron Budapesté elhunyt pénzügyi számtanácsos ez év februs havában kelt végrendeletével irta be ide névé hágván a szülővárosában levő ev. ref. egyház nak 2000 (kétezer) koronát. Megvallom, kec vesen lepett meg e végrendelet. Nemes szív« ben, jó lelkében egy perezre sem kételkedten De azért tőle ez adományt nem vártam. lg gondolkodik az Ur az ő dicsőségét munkák terjesztő egyházakról. Pretestáns, közelebb re egyházaink maguk tartják fenn magukat. Var nak egyházak, hol a hívek vallása óriási terhe — állami adójuknak 200—300 %-át meghalad köteles egyházi adók vannak s viselik az eg) ház tagok, ha nehezen is, de viselik, mert mái ként mint egyháztagok fenn nem állhatnak, ezek közt vannak oly egyházak, hol önként« adakozás, egy az Asztayéhoz hasonló végrer delet egy nemzedék életében elő sem fordu Vannak ismét egyházak, hol a hívek a kötél« — még az különben csekély — egyházi adc se hordozzák készségesen, kik az egyház feni tartásához éveken át egy fillérrel se járulnál de itt meg az önkéntes adomány megy soki s abból gyűl a fenntartási alap. Ilyen a n felsőbányái ev. ref. egyházunk. Itt nálunk elégg nem dicsérhető szokássá lett az önkéntes ad« kozás. A mint arany könyvünkből látom 188: év óta részint ingatlanokból, részint értékpapi: ban, részint készpénzben 26 822 (huszonhatezei nyolcszázhuszonkét) korona önkénytes adó mányban részesült egyházunk. Ide nem értve város évenkénti pénz és fa járulékát. Valamir a templom építésre annak idejében adott 200' koronás segélyét. Bizony nem tudom, mit mond; nának híveink, ha ezt az ő adójukból kellett volr s két napig nagy beteg volt a lóhustól. Ilye a szokás. Ha meg nem tudja, boldog, hogy iga: jót evett, igy meg beteg lett tőle. Egy nag teremben trancsirozza több ember a lóhus fe léket, nagy mennyiségű fokhagyma van ot ennek erős illata elfojtja a kellemetlen párolgá: s szinte jól esik ott bent lenni. Csak egy kies a háta borzong az embernek, mikor a lónyuzás látja s bár szent, hogy én is megeszem, ha ner tudom, mi az, de igy a látottak miatt a marhap« csenyét sem tudtam megenni vacsorára, mindi attól retegtem, hátha lóhus lenne és czikorny; san nyeritne a gyomromban. Hja, a szoícr természetté válik, de ami még nem szoká attól félni szokott az ember. A levágásra valók egymás melletti jászo hoz kötve állanak, oldalt két fiatal csikóló var az intézőé mindkettő, az anyjuknak pardon adott, mig a két szép csikó világra jött. A k« szép ifjú állat oly kedvesen nézett rám, miko megezirógattam őket. Dr. Dunay Jáno Fele se bolondság. A néhai ur egy alkalommal egyenruh nélkül jót mulatott s borközi állapotban b« állít a központi pályaudvar péntárához s kitév egy ezeres játékpénzt, jegyet kér Amerikáb;
