Felsőbányai Hírlap, 1905 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1905-12-20 / 26. szám
Felsőbányái Hírlap hozott örömöt s minden gazdagságot felülmúló boldogságot. S előtte, kinek országa nem e világból való volt, rengeteg földi birodalmak királyai hajolnak meg. Önkényt eszembe jut itt a XIX. század egy hatalmas uralkodójának egyik tábornokához intézett szózata, ki midőn igy szólt császárjához: Meg nem foghatom, hogy egy oly nagy ember, minő Felséged, hogy hiheti, hogy a legfőbb Lény valaha emberi alakban jelentette ki magát az embereknek. ................Ha Jézus lelkesedéssel töltötte el a sokaságot, én abban csak a szellem hatalmát látom, mely legyőzi a világot, mint anyagi hóditó — Sándor, Caesar,| Felséged és Mohamed — a karddal tette. « Napoleon igy válaszolt a többek között: »Én ismerem az embereket és mondom önnek, hogy Jézus Krisztus nem ember. Csak felületes elmék látnak Krisztus és a birodalmak alapitói közt hasonlóságot.« »Lykurgusban, Numában, Mohamedben pusztán törvényhozókat látok, kik a legelső rangot foglalják el az államban, de semmit nem látok, ami Istenséget árulna el. Nevezetes dolgokat vittek véghez a maguk korában, mint én. De semmisem mutatja őket istenieknek. Ellenkezőleg számos hasonlóság van köztem és köztök, gyengeségek és tévedések, melyek velem és az emberiséggel egyesitik őket.« »Nem igy van Krisztussal. Nála minden bámulatot kelt. Közte és bárki más között lehetetlen az összehasonlítás. O valóban egyedül álló lény. Eszméi, gondolatai, az igazság, melyet kinyilatkoztatott, meggyőzési módja nem fejtetnek meg sem az emberi szervezetből, sem a dolgok természetéből.« »Születése és élete története; tanának mélysége, evangéliuma, országának az időkön és birodalmakon való átvonulása, mind csuda előttem, megoldhatatlan rejtély, mely ámulatba ejt. Rejtély áll itt előttem, rejtély, mit sem nem tagadhatok, sem meg nem fejthetek. Itt semmit sem látok emberit.« »Sándor, Caesar és magam, birodalmakat alapítottunk. De mire alapítottuk szellemünk alkotásait? — Erőszakra Jézus Krisztus egyedül a szeretetre alapította or szágát és ebben az órában milliók halnának meg érette. Elmondja aztán a Szent-llona-szigetére számkivetett császár, hogy ki volt O, s mi most? Miért? Mert nem a szeretetre alamég éhezett is, mikor üldözői elől menekülnie kellett. Azért annak emlékére mi terített asztallal várjuk, megosztjuk vele, amink van. Nem sok ugyan, amit elébe teszünk, de ő megelégszik jó szándékunkkal. — Szegény Jézuska! — fohászkodott a űu — hát sokat szenvedett, már akkor is, mikor még kicsiny volt? — Sokat ám! — Példát adott nekünk, hogy ha szenvedünk, békésen tűrjünk mi is, mint ő, mikor üldözték. — De, ugy-e, most már nem szenved; nincs szüksége, hogy a mi kenyerünkből egyék ? — Most már mennyországban van, nincs szüksége földi eledelre; csak emlékezetül és tiszteletből terítünk neki asztalt; meghívjuk őt és a mi jóindulatunkat szívesen veszi, áldásával viszonozza. Hirtelen kopogtatnak az ajtón, belép egy szolgáló. — No, te vagy, Trézsi? — szól meglepetve az anya: — Talán a komámasszony küldött? — Igen. Azt üzente, hogy a két nagyobb fiú jöjjön el mindjárt, mert a karácsonyfát már meggyujtották — és hirtelen, amint jött, elsietett. — No hát csak siessetek, gyerekek, — szólt a nagyanya — ott láttok ám szépet! A két űu vette sapkáját és elsietett. Áldott jó szivéről városszerte ismert úrnő a keresztanya. A szegények soha el nem mennek tőle segítség nélkül. Különösen keresztfiai pitotta országát. S kicsoda Jézus XIX század után ? Az egész világ lelki királya. O tegnap s ma s mindörökké ugyanaz marad. Birodalma napról-napra terjed. Követői egyre szaporodnak. Trónja soha meg nem inog. Szereteten épült, szerereten áll. Bizony ezen biztos egyedül a földi királyok trónja is. Az a fejedelem, kinek koronáját szeretet tette fejére, a szeretet meg is tartja, ha népének atyja, boldogítója! Ilyen a mi lelki királyunk. Örvendjünk tehát születése áldott ünnepén, érezzük és mondjuk: »Békesség tinektek!* Nagy L. Levél. Lapunk igen tisztelt munkatársának alábbi levelét, melyet Farkas Jenő polgármesterhez intézett, érdekesnek tartjuk közölni, amennyiben becses ígéretet foglal magában a jövőre nézve, melynek beváltását érdeklődéssel várjuk úgy a polgármester úrtól, mint a levél Írójától. Kedves Jenő öcsém! Hát úgy látszik mind a ketten egyformán kerestük a módot, hogy miképen szólítsuk egymást ebben a czimkorságos világban. Most már rátaláltunk. Az én kis öcsém megmaradt öcsémnek én meg egy helyivel több felől nyertem bátyám nevet. . . Sajnos, hogy úgy bátyámosodik az ember. Jobb az öcsém czim ! De azzal kellett volna kezdenem, hogy ma-holnap már a múlt esztendő számba megy az idő, mikor kedves levelével megörvendeztetett. Ne haragudjék, hogy ily későn válaszolok, sok mindenféle akadályozza az ilyen öreg embert az írásban . . . meg a nyugalmazott emberek fő tulajdonsága a restség . . . majd tapasztalni fogja Édes Öcsém; adja Isten mennél későbben. Soraiból alig tudom megállapítani, hogy melyikre válaszoljak, oly lekötelezők azok, hogy szinte félrevezetnek és rozsdás toliamat majdnem kicserélni akarom, hogy fényes tollal, mellemet verve, vastag betűkkel ide írjam, hogy: Ugy-e milyen . . . ilyen, meg olyan ember voltam én akkor . . . régen. De nem teszem, tudom, hogy csak egy becsületes ta- j nitó kötelességét teljesítettem. Hogy a szép ünnepre irt megemlékezésem oly kedves viszsz- j hangra talált, az az illetőket dicséri, akik nem hódolnak a jelen idők divatának, hanem eszükbe j tartják a múltat ... a jövőt is. Örömömre j szolgált meggyőződnöm, hogy abból a kis fé- : székből oly derék emberek kerültek ki ... j örömmel olvasgatom, hogy mik lettek kedves tanítványaimból . . . azokból a földhöz ragadt j szegény fiukból ! Ha aztán egy kis elismerést juttatnak nekem is, ha boldogságukban eszökbe jut az a kis porszem, melylyel megelégedettséés leányai részesülnek jótéteményeiben. Ilyen pedig száznál is több van. Mert a szegény családok csak őt kérik föl e szép tisztségre és tud- j ják, hogy kérésüket nem veti meg; tudják, hogy szükségükben nem hagyja el őket. ■ - No, itt vagytok? — szólítja meg a fiukat. — Nem tudtatok nappal jönni? Most már mit adjak? Mondjátok meg édesanyátoknak, hogy haragszom rá. Jól tudja, hogy szívesen adok, ami tőlem telik ; de túlzott szegénysége nem engedi, hogy néha-néha eljöjjön hozzám. Most melegedjetek meg, mig egyet mást összeszedek. A fiuk jól érezték magukat a meleg szobában. A házi gyermekek teletömték zsebeiket mindenféle ajándékokkal, amelyeket a karácsonyfáról szedegettek le. Pali, a nagyobbik, elejénte nem akarta elfogadni, de keresztanyja biztatta, hogy csak tegye el, amit Erzsiké ad neki, mert hiszen a karácsonyfa arra való, hogy annak mások is örüljenek, mások is kapjanak róla. — Most már haza mehettek — szólt kis idő múlva. — Itt van két csomag; de vigyázzatok, amint viszitek, nehogy elveszítsétek. Mondjátok meg édesanyátoknak, hogy ha valami baj érné, csak jöjjön, ne szerénykedjék. Mig nekem lesz, juttatok belőle. Isten veletek ! Örömtől dobogó szívvel köszönték meg a fiuk a gazdag ajándékot s siettek haza. Szinte izzadtak, mire hazaértek a nehéz csomagokkal. gük épületéhez járultam: csak köszönetét mondhatok érette azon hő óhajtással: Isten vezérelje továbbra is őket! A jövő összejövetelkor, ha Isten akarja és ha a kasza (70) le nem kaszál, gyönyörködni fogok egykori tanítványaimban ... de előbb is ott leszek régi kedves városomban, ha Isten segít, a jövő szünidőt is ott akBrom tölteni. Addig is majd a tavasz utóján egy kis ismertetést eresztek meg az itteni lapokban, talán majd vonz egy-két családot maga után. A tervbevett czikkeket legközelebb megkezdem. A műkedvelőkről tessék megindítani a tervbe vett czikkeket. Szinte örülök, ha nekem is marad belőle, ha én is hozzáfűzhetek egy-két jelenetet. A velem közölt névsor elém tárja az akkori társadalmat.*) Hányról feledkeztem meg már! és most itt sürögnek-forog- nak előttem, még hangjukat is hallom. Szép napok voltak azok ! Az igazi testvéri szeretet napjai. Most . . . alig találnék . . . legalább a múlt ízben nem tapasztaltam. Majd egyenként tollhegyre veszem a jelentősebb egyéneket. Stb. Kárpáti Endre. *) A polgármester közölte levélíróval az itt lakása idején szereplő felsőbányái egyének névsorát, mikor visszaemlékezéseinek folytatására kérte őt. Felsőbánya sz. kir. r. t. város nyugdíjintézetének alapszabályai. (Első rész megjelent a f. é. 15. számban.) A szolgálatképtelenség megítélésére, a Tanács felhívására a városi főorvos hivatott, kinek véleményét a vármegyei főorvos minden esetben felülvizsgálja. A képviselőtestületi közgyűlésnek jogában áll azonban az orvosok véleményeivel szemben eltérőleg is határozni. Nyugdíjazás büntetésből nem történhetik. 10. § A nyugdijképesség a városi szolgálatban! első eskületétel napjától számittatik. A végleges alkalmazást közvetlenül megelőzőleg ideiglenes alkalmazásban töltött szolgálati idü azonban a szolgálat időtartamának megállapításánál számba veendő, vagyis betudandó a nyugdíjalapot illető járulékok befizetése mellett. A nem rendszeresített, p. o. dijnoki, városi állomáson töltött oly szolgálat, mely a beszámítható szolgálatot közvetlenül megszakítás nélkül is megelőzte, az ezen nyugdíjalapból való ellátásnál, illetve nyugdíjazásnál semmi körülmnéyek között tekintetbe nem vehető. 11. §. Nyugdíj kiszabásánál csak azon idő vétetik alapul, melyet az illető a város szolgálatában töltött; a másutt töltött idő tekintetbe nem jön. 12. § Ha valaki 10 évi szolgálati idő előtt önhibája nélkül esnék ki hivatalából, de később ismét a város szolgálatába lépne, előbbi szolgálatideje a nyugdíj kiszabásánál beszámitandó még akkor is, ha annak idején a várostól végkielégítést kapott volna, mely végkielégítés ez esetben kamat nélkül 12 havi részletben visszatérítendő. 13. §. A nyugdíj az élvezett legmagasabb iörzsfizetés után szabandó ki. Sok mindenféle volt azokban. Alig győzték számonvenni. — Ez a kabát a tied, Pali! ... ez meg Andrisé ! . . . Nini! itt Juliskának való meleg felöltő is van . . . meg czipő . . . nagykendő . . . meg mennyi hús . . . kenyér meg liszt is! . . . Oh Istenem, be nagy a te hatalmad! — fohászkodott a nagyanya, mikor a csomagokat bontogatta Még soha ilyen gazdag karácsonyunk nem volt! — Lássátok, kis gyermekeim — szólt az anya — a jó Isten nem feledkezik meg a szegényekről, árvákról; küld nekik egy-egy jótékony angyalt, aki szükségükben segítsen rajtuk. Jöjjetek, adjunk hálát az ő jóságáért és imádkozzunk áldottszivü keresztanyátokért, hogy Isten őt sokáig éltesse. — Öreganyám! — szólt susogva a kis Juliska. Tegyük a kenyér mellé azt a húst is, amit a keresztanyám küldött. Hátha a Jézuska mégis eljön az éjjel. Ne csak kenyeret találjon az asztalon. Oda tesszük, kis csibém, oda. Most csak jöjjetek imádkozni. És a kis család boldogsággal eltelve imádkozott, mig csakhamar éjféli misére harangoztak. Ekkor ezen fohászszal »Dicsőség mennyben az Istennek, békesség a földön a jóaka- ratu embereknek!« — nyugalomra tértek.
