Felsőbányai Hírlap, 1905 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1905-12-20 / 26. szám
XL. évfolyam. S6- SiZátm.. 1905. Deczember SO rr FELSŐBÁNYÁI HI TÁRSADALMI, KOZGAZDASAGI US VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 koro a Egyes szára ára 20 fillér. Hirdetések és lőfizetések Nagybányára, Nánáky István könyvnyomdájába küldendők. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czi, Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. RT »Békesség tinektekcc Karácsony ünnepén! Mindedddig páratlan esemény színhelye lón századokkal előbb a kicsiny város Bethlehem. Az elvesztett paradicsomot visszaszer- zendő, az Ínség helyén jászolban született az Idvezitő. Egy jászol bölcső szülöttjéhez kelet bölcsei és a mezőknek egyszerű pásztorai sietnek, hogy neki tisztességet tegyenek. S az a gyermek, kiről jövendőt próféták mondtak, a világnak uj ábrázatot adni volt hivatva. Az ó világot lerontani s ennek romjain újat kellett alkotni. Jövetele a hatalomnak halál, az igénytelen elnyomottnak élet volt. De minő hatalomnak volt ellensége O ? S minő nyomornak hozott örömöt O ? — A hatalmában, méltóságában elbizakodott, ke- vély, önző, rendeltetésétől messze távozó kényurnak, a bűneiben megrögzött, rossz szokásaiban megátalkodottnak ostorozója s az Isten törvényeiben járt, annak engedelmeskedő, az Ur utaiban gyönyörködőknek vigasztaló őrangyala lett a názáreti gyermek. Születéseinek évfordulója méltán öröme az emberiségnek. Ahol őt imádják, ahol ő szellemével, tudományával él a lelkekben, világol a szi - vekben, ott a föld édenné, paradicsommá alakul. Ott az indulatok, nemtelen szenvedélyek háborgó tengerének hullámai lecsöndesülnek, a lelkekben békesség honol. Rendkívüli születése, csudálatos gyermekkora, isteni földi pályafutása. Ki ügyelne egy jászolbölcső szülöttjére ? Ki figyelne egy 12 éves gyermek minden emberi tudományt túlszárnyaló tanítására? Ki mondta a sok Istent hivő pogány- nak, hogy betegeiket a Názáretből származó Jézushoz vigyék? Tizenkét éves korában Jeruzsálemben, az ország főtemplomában, a zsidó tudósok ámulatára, minden képzeletet felülmúló jártassággal magyarázza az Írást. Aztán 30 éves koráig életét az evangélium^ ,áltaT fel nerr derített titok fedi. Mígnem vnyil\Híhos^n fellép, mint tanító. Isteni szónoklararV'á^ielrázza hallgatóit. Bűnösöket térit, jobpiÉ bátorít. Betegeket gyógyít. Halottakat táíhaszt. Isteni szavaiban, csodatételeiben egyfelől élet, másfelől halál van. Miként a hajnali fény elűzi az éj sötétjét, úgy kellett előtte pusztulni az ármánynak, a gonoszságnak. De előbb mennyi harcz, mennyi szenvedés! Azonban még a kereszten sem csügged, csüggedni nem enged? Mint ö maga életében szembeszáll semmi ellenállást nem ismerő bátorsággal, úgy küzdenek követői századokon keresztül isteni tudományának ellenségével. A hozzá tántorithadan ragaszkodás égi békét önt a lelkekbe., S minő különbség jézus és más ember között ! Jézus harczol másokért, a világ nyugalmáért, lelki békéjéért. Feláldozza magát, életét embertestvéreiért. Az emberek küzdenek önönmagukért, nem egyszer szennyes érdekeikért. Mások romjain keresnek maguknak jóllétet. Még a szent ügyért, eszmékért har- czolók is mily távolságban maradnak mögötte ! Igazán Istennek egyszülöttje, igazán Isten-ember volt Ü, Valóban mondhatta : »En és az Atya egy vagyunk * S bárha lépten-nyomon látnunk kell is, hogy a Jézus evangéliuma XIX századon át sem volt képes az emberiséget töméntelen fogyatkozásaiból kivetkeztetni, ha uton-utfelen látnunk kell, hogy a nevéről nevezettek. Ég s föld távolban állanak az általa hirdetett s megbizonyitott tökéletességtől: hogy még a nevét viselők között is mennyi az önzés, szeretetlenség, úgy hogy a keresztyén társadalomban járva, akárcsak a pogány világban képzeli az ember magát: mégis soha meg nem hálálható áldása Jézus az Égnek. Hová menne, meddig száguldana az önző világ, ha Jézus szavát olykor-olykor felrázott lelkiismeretében nem hallaná? Hová sülyedt volna a világ, ha az Isten-ember nem született volna!!? Mily irtózatos volna tudománya nélkül a nemcsak földi, anyagi, de sőt inkább a lelki és erkölcsi nyomor? Nincs nyelv, mely kibeszélhetné. Nincs elme, mely gon- dolóra venni merné. Vajha születésének emlékünnepe békét öntene a szivekbe! Vajha ledöntené immár ama magas válaszfalakat, melyeket ember és ember között a gőg, a nagyravágyás, önzés, hatalmi szomj emelt! Vajha megszállná a lelkeket, hogy hazánk határán belül megszűnnék immár az az áldatlan pártviszály, mely ha nemzetünknek nagyobb bajt nem okoz is, de bizonynyal zavarja haladásában, fejlődésében! Vajha nemzet és Istentől rendelt, Isten kegyelméből álló király vállvetve munkálna e hon javára. Vajha ne csak a templomok hirdetnék a Megváltó születése feletti örömöt, de az az Égi béke bevilágolna a legkisebb kunyhóba s meggyőzné a világ szerint legszegényebb embert is afelől, hogy a Beth- lehemben született csecsemő szegény volt földi javakban s mégis az egész világnak Karácsonyest.- Irta: KÁRPÁTI ENDRE. Megkondult az esti harangszó és az ma sokkal ünnepiesebben hangzik, mint máskor mintha figyelmeztetné az embereket, hogy ma nagy ünnep van: az Üdvezitő születésének ünnepe. Sok millió ember szive hevesebben dobog, ha azt meggondolja. Mert ősidőktől fogva a legkedvesebb ünnep a karácsony. A szülők már hetekkel előbb a legnagyobb gonddal készülnek, hogy e szép estét gyermekeiknek mennél örvendetesebbé tehessék; sokan a legutolsó fillérjüket adják ki, hogy a karácsonyfa mennél fényesebb, mennél gazdagabb legyen ... A gyermek minden gondolata, minden kívánsága a karácsonynál állapodik meg . . . Vájjon mit hoz a kis Jézus? . . . vájjon meghozza-e mindazt, amit tőle kér; . . . vájjon elég jól viselte-e magát, hogy azzal érdemet szerzett Jézuska szeretetére és bő ajándékára ? Mennyi dolga is van ilyenkor a kis Jézusnak, hogy a gyermekek kívánságát teljesíthesse! Nagy nap, örvendetes szép ünnep ez! Csak egy a hiba, még pedig igen nagy hiba .. . hogy ez a szent este is minden örömével, minden boldogságával hova-tovább csak egyszerű divattá válik, melynek egyedüli czélja, hogy a családnak, de főleg a gyermekeknek egy kedves estét szerezzen. Elmúlt már az az idő, mikor a szülők e szent estén a valódi czélról, jézus születéséről megemlékeztek ! Elmúlt már, hogy ennek kapcsán a szülő gyermekének az Isten jóságáról, szeretetéről, rólunk való gondoskodásáról csak pár szóval is említést tennének. Egyszerű mulatságszámba megy az est: a szülők gyönyörködnek gyermekük örömében, boldogságában; a gyermekek örvendenek Jézuska gazdag ajándékának. És fájdalom ! mennél gazdagabb a karácsonyfa, annál távolabb marad annak czélja, jelentősége. Hanem azért öröm, vigság van mindenütt. De mégsem ! Sok, igen sok család van, amely a karácsonyestének csak akkor örvendhet, ha a jó- szivü emberek róluk meg nem feledkeznek. Mert amit a szigorú téli időben kezük munkájával megkeresnek, életük föntartására is alig elég, sehol nem jut abból karácsonyfára, nem jut ajándékra. Hát még, ahol nincs kenyérkereső ! De ezeknél sem hiányzik a karácsonyest; sőt elmondhatjuk, hogy épen ezek között találjuk föl a valóságos karácsonyestet, úgy, amint azt a régi időkben megünnepelték, úgy, amint most is kellene megünnepelnünk. Egy félreeső ház ablakai sötétek, ott nincs karácsonyfa, mely gyertyácskáival tündéries fényt árasztana a szobában. Az asztalon egy szál faggyugyertya ég. Máskor a kis mécs is elég világosságot ad, de ma nagy nap van. Az asztal mellett egy 80 éves asszony ül, leányával és öt apró unokájával. Talán az apróságok nem viselték jól magukat . . . vagy a kis Jézus megfeledkezett róluk, hogy a karácsonyfát, a kedves ajándékot hiába keresik! A jó Jézusnak ezekre is volt gondja, és ma különös meglepetést készített számukra. Mert a szegény család még nem is régen jobb napokat élt; de az apa, a jó apa meghalt, itt hagyta őket szegénységben, nyomorúságban. Az öreg anya, rendes szokása szerint, fölnyitotta ócska ládáját, előszedte abból azt a kevés diót, melyet hetek óta összegyüjtögetett, hogy kis unokáit e szent estén megörvendeztesse. Mindeniknek 10—10 szem jutott. Mikor mindenik elrakta a magáét kis zacskójába, melyet anyjuk nekik e czélra varrogatott, s igy szólt az öreganya: — Most először imádkozzatok, azután játszhattok, mig éjféli misére nem harangoznak. Az anya előbb megtérítette fehér abrosz- szal az asztalt, arra, régi szokás szerint, kenyeret egy tányérba, sót, paprikát és vöröshagymát tett, azután a kis család térdreborult, áj- tatosan imádkozott, hálát adott Istennek, hogy a megváltót elküldte: kérte a kis Jézust, hogy szegénységükben ne hagyja el őket. — Most már játszhattok — szólt imádság után a nagyanya — de csak szépen, mert a kis Jézus csak a jó gyermekeket szereti. — Nagyanya! — szólt játék közben a nagyobb fiú — mire való az asztalon az ennivaló ? — Édes csibém — válaszolt az öreg — a kis Jézus szüleivel együtt igen sokat szenvedett,
