Felsőbányai Hírlap, 1904 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1904-12-21 / 26. szám

MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN.

Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 koro .a Egyes szám ára 20 fillér.

Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők.

' A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimcre Ij Felsőbányára küldendők.

HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK.

Mikor lesz e földön igazi karácsony?

Földünk «iö^Levén napkörüli szokott évi útját, pár nap múlva ismét itt lesz a kedves karácsonyi ünnep, mely nagynak és kicsinynek, királynak és koldusnak annyi örömet hoz. Mert hiszen gazdagnak és szegénynek éreznie kell amaz evangyéliumi igazságot: » U%y szerété Isten e világot, hogy az ö egyetlen egy szülött fiát adná érette, hogy minden valaki, ö benne hiszen, el ne veszszen. hanem örök életet vegyen.«

A betlehemi csillag fényt lövelt palotákba s kunyhókba egyaránt. Áldás, üdv, élet áradt nyomában mindenütt. Elmúlt a sötét éj, boldog égi világosság támadt utána A börtönök megnyíltak, a rabbilincsek szétszakadtak, szabad lett a zsarnokság igájában nyögő, úrrá lett a szegény.

így álmodta, igy várta ezt az a nép, melynek kebeléből állott elő az Idvezitő. S lelkileg úgy is lett. Az a Jézus, ki azt mondá: »Az én országom nem e világból való«, felállította lelki országát e földön. De hát a bűnök rabigájában gyönyörködő emberiség jobban szerette a sötétséget, mint a világosságot, ez az oka, hogy lelki országába azok sem ügyekeztek bejutni, kik szem- és fültanui voltak áldott, dicső életének.

Ez az oka, hogy még ma is többen vannak a keresztyénségen kívül álló bolyongók, mint az Ur Krisztus világánál járók. És azok, a kik tiszteletére kötelezték magukat ?! Oh! be boldog volna a világ, ha a keresztyének mind keresztyének volnának ! Ha elmondaná a keresztyén világ s eleiével is azt igazolná: »Élek többé nem én, hanem él én bennem a Krisztus.< De mit látunk ?

Lelki országot állított Jézus. S minő ország alapításán fáradoznak a magukat keresztyénnek csúfoló földi fejedelmek? Földi országot, mennél nagyobb országot akarnak alapítani, ezt kívánja uralmi vágyuk, hatalmi szomjuk Ezért irtó háborúkat folytatnak, népek százezrei hullanak el az irtó csatatéren, nepek milliói bánatára, szívfájdalmára, az ur ézus áldott születésének 1904. évét is minő érzelmek közt üli meg a vérengző háborúban szenvedő orosz és japán nép! Egyik embertelen háború alig ér véget, kezdődik a másik az ur Jézus tudományának szégyenére, gyalá- zatjára. Ha pedig vak ki erre azt mondja: hja! emberek vagyunk s azok maradunk, hát legyünk emberek, vagy jobban vad állagok, de ne dicsekedjünk keresztyén voltunkkal, ha gondolkozásban, szóban és cselekedetben rosszabbak vagyunk a pogá- nyoknál.

Akkor lenne hát igazi karácsonya a föld népének, ha Krisztus eszméi világítanák be valahára a XX-ik században a fejedelmek fényes termeit és nem a hatalom-, uralomszomj lidérczfénye vakítaná el őket, hogy mint ők, úgy - a többi lélekben és anyagiakban erősek, igazi atyai jótevői lennének a gyengének, ha az ur Krisztus nevéről magár keresztyénnek hazudott ember ne a mások fosztogatásában, zsarolásában, mindenféle álnokságban törné a fejét, hanem a jótevésben, a könyörület, a szeretet, a jóságban lelne igazi örömet. Ha volna az ember igazán ember — a teremtő képmására teremtett lény s nem a vadállatnál is pusztitóbb, vérengzöbb valami.

Állítják sokan, hogy az emberiség keresztyén államai erkölcsi tekintetben sü- lyednek. Nem állítom, hogy ebben nincs túlzás. De már maga az állítás is szégyenitő nemünkre. Mit ér akkor nekünk a karácsony ünnepe, ha tudománya szivünkig vérünkbe nem hat.

Akkor lesz tehát a föld népének igazi karácsonya, ha a világ olyanná lesz, mint az ur Krisztus akarta. »Arról ismernek meg, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek«, mondá isteni urunk. Mikor lesz ez?

Vájjon addig ne ünnepeljünk? De sót inkább ünnepeljünk közelebb is azzal a szent örömmel, hogy Istenünk világujjászü- löt, lelki megváltót adott földi gyermekeinek. Ünnepeljünk azzal a szent lelkesedéssel, hogy isteni eszméi megvalósítására mi is szívvel törekszünk. Erre segélje a nyájas olvasót is az Égi hatalom, az égi jóság s örök szeretet. Adjon az Ur mindnyájunknak üdvösséget, boldog karácsonyi kedves ünneplést! ^agy l.

Házi állataink idei teleltetése

(Folytatás.)

Egyszerűbb, de kevésbbé hatásos módja a szecskajavitásnak, mely azonban csak akkor alkalmazható, ha répát, burgonyát, vagy répaszeletet, szóval : valami vizenyős takarmányt etetünk, hogy a szecskát és a vizenyős takarmányt jól összekeverjük s az egészet garmadába hányva, 8-10 óráig állani hagyjuk. Ezen idő alatt fölmelegszik a takarmány s a szecska jobbizüvé is lesz, de miután nem sokat puliul, nem eszik belőle a marha annyit, mint a két napig füllesztett takarmányból.

Ellenben igen hatásos puhitó, de nem any- nyira az ízletességet növelő eljárás az, ha a szecskát leforrázzuk, vagy ha azt gőzöljük, mely utóbbit azonban csak a módosabb gazda,követheti, mert csak annak van gőzölője, mig ellenben a leforrázást a szegény ember is megteheti. Ez utóbbit úgy eszközöljük, hogy a szecskát kádba téve, forró vízzel öntjük le, aztán lefödjük a kádat, hogy a viz egyhamar ki ne hüljön

Karácsonyi halott.

Hildácska meghalt. Mint egy szép Ígéret. Mit a rideg természet visszavont.

Kiszállt a kedv házukból és az élet, Maradt helyén bú, temetői gond. Cziprusfa lett az ő karácsonyfája, Hóharmat fénylett szúrós levelén,

Egy kis keresztet és egy nagy koporsót Hoztak neki karácsony éjjelén.

Emlékezetté vált ő már azóta,

Mint teste rommá, nyirkos föld alatt. Emléke pár dal, ahogy ő dalolta,

Emléke néhány gyermek-gondolat A tört játékok egy-egy rész belőle,

Ki mindörökre széthullt, elveszett, —

Kit percznyi uj életre visszahívni Kontár művész a bús emlékezet.

Akáczfák nőttek sírján a homokból,

S himbálja lombjok’ nyájas esti szél.

Es a korán kioltott öntudatból Egy hang, egy érzés ide visszatér.

A lomb között fölcsendül kaczagása, Köré siet a vig madársereg,

Az ő árnyát hintázza ott a szellő,

Keze nyomán Sárgult levél pereg.

Oh, hát nem tudtatok még várakozni ? Bólongató, szelíd sirhanti fák 1 Kik ott kezdtek viiulni, sarjadozni,

Ahol nekünk bezárul a világ.

Ifjak füzéből, aggok szive romján Egykép kizöldül csüggedt lombotok: Mindegy tinéktek: a halál homokján Vagy 1 ashmir völgyein virulnotok.

Zempléni Árpád.

Régi emberek.*)

— Irta: Halmi Bódog. —

A lelkemben él a falu, fehér tiszta házikóival, meg az ódon erkölcsével, ahová fiatal korunk ábrándja, meg az első csók édes romantikája csábit vissza. Kemény, durva munkám között gondolok az emberekre, akik leikök minden érzésével, képességük egész erejével csüggtek a falun s a falu becsületéért, azért a kis szeretetért, amit emberi szív adhat, feláldoztak mindent. Az elvesztett tekintélyt siratták akkor is, mikor már üres volt a pitvar és puszta földre sülyedt a nyoszolya. A falu szeme meglát mindent, kemény, kegyetlen ; enyhíteni, kérlelni kell a nézését, ez volt ezeknek a naiv, régi lelkeknek az axiómája.

Roskadozó porták között járva, jutott eszembe az én jó földim, nemes Burján István, akinek egykoron nagy volt a becsülete, csakhogy az az idő már rég elmúlt.

Nem volt Marosházán módosabb polgár Bur- I ján István vargamester uramnál, kinek munkái az országos vásárokon is ismertek voltak; házá*) Az Érdekes Könyvtár deczemberi füzetéből.

nak hire pedig elterjedt az egész megyében. Mialatt a műhelyben erős legények dolgoztak napestig, addig a szobában úri vendégek ülték körül az asztalt és a vidám pohárcsengésbe ha beléve- gyült a munkások lármája, az öreg Burján ezüstgombos dolmányában feszítve, büszkén mondta:

— Odakünn készül az élet.

A vendégek el-eldicsérgették a nemzetes asszony föztének, gazduram borának kitűnő za • maiját. Folyt a kínálás:

—- No még, szomszéd!

A jó nemzetes asszony — régi Garay-kuri- ából hozta Burján uram — nem fáradt belé az unszolásba, úgy hogy a vendégek is megsokal- ták, de gazd’uram büszkén rándított egyet a vállán : — Nyúljon csak bátran hozzá szomszéd, a sírba csak nem viszem velem a keserves munkám keresményét; gyerek sincs, aki elkeltse.

Nem is vitte. Könnyelmű, lágylelkü magyar volt szegény, egy csepp önzés nélkül, a szive tiszta volt, mint a kristály, csak fajának úrhatnám gőgje vitte a pazarlásra. Nem voltak szenvedélyei, csak a falu tekintélyét szerette, akarta magának megtartani és nem gondolt a jövőre. Nem gondolt arra, hogy furcsa portéka a pénz, szök- dös száguld; az egyik nap még ott csillog a ládafiában, a másik nap már csak a sárga deszka üres gyomra tátogat felénk, amely éhes, rakni kell bele újat. Rakott is, mig lehetett, de egyszer csak változott a sors, a Burjánék dolga roszra fordult. Ott kezdődött a hanyatlás, mikor a föld lett hütelen. Az aránykalászos föld apadt; a rossz termés, meg a folytonos dinom-dánom