Felsőbányai Hírlap, 1904 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1904-12-21 / 26. szám
s később langyosan etetjük a takarmányt. így igen sok szecskát tudunk megetetni, részint: mert a marha jobban szereti télen a langyos takarmányt, mint a hideget, részint pedig: mert a leforrázott szecska könnyen rágható, mig ellenben a száraznál épen a nehéz rághatóság teszi azt, hogy az állat hamar megunja, mert az állkapcsok igen kifáradnak az evésben. Végre még úgy is fokozhatjuk a marhánál a szalmafelvételt, ha azt és a szénát megszecskázva, egymással összekeverjük s több óráig állni hagyjuk, mely esetben némi szénaszagot nyer a szalma. Csakhogy ez a legkevésbbé hatásos eljárás az említettek közól. Ha elegendő szalmánk van, úgy csak a növendék marhának adjunk szénát, a többinek szalmát és a hiányzó tápértékét abrakkal pótoljuk ez utóbbiaknál. Leginkább gabonát és korpát szoktak etetni abrak gyanánt, most mindkettő igen drága, előnyösebb tehát az olajpogácsa vásárlása, mert bőséges szalmaetetés mellett egy abrakféle sem hat a fejőstehenekre és növendékállatokra oly előnyösen, mint az olajpogácsa. Ebből csak fél- annyit kell etetnünk, mint a korpából, hogy ugyanazt a táphatást érjük el vele. Pedig az olajpogácsa most nem sokkal drágább, mint a korpa. Lehet használni akár lenmag, akár napraforgó, repcze vagy szezámpogácsát. A pogácsákat meg kell daráltatnunk. Az olajpogácsadarát etethetjük szalmaszecskával keverve szárazon, vagy legfeljebb annyira megnedvesitve, hogy a szecskához tapadjon. Ha pedig füllesztett szecskát kapnak az á.latok, akkor ahhoz csak az etetés előtt keverjüií a pogácsadarát, mert azzal együtt fülleszteni nem ajánlatos. Végre azt is tehetjük, hogy forró vízben meglágyítjuk a pogácsadarát, azzal szalmaszecskát forrázunk le. Az olajpogácsából felnőtt állatnak elegendő naponta l’/2 kg., növendék állatnak pedig teste nagysága arányában. — Jó abrak még a szeszmoslék is, melyet a szeszgyárak hoznak forgalomba. E módokon kívül van még többféle, amelyeket azért hallgatok el, mert vidékünkön keresztül nem vihetők. Az elmondottakból láthatjuk, hogy az idén különösen a bőséges szalmaetetésre kell gazdáinknak súlyt fektetni, ahol ez nincs elegendő mennyiségben, ott pótolható fagaiyakkal, szölö- törkölylyel, kukoriczaszárral, kukoriczacsutkával stb. De miután a szalma egymagában nem táplálja az állatot eléggé, abrakkal kell megadnunk azt, ami belőle hiányzik. A növendék állatoknak továbbá szénát is kell adnunk. Azonban ezelc az egyedüliek, melyek nem lehetnek meg széna nélkül, mig ellenben a kifejlett állatok könnyen nélkülözhetik azt, mihelyest elegendő abrakot kapnak. Magától értetődik, hogy ha annyi a szénánk, hogy ezeknek is jut belőle, adnunk kell nekik is egy keveset. így aztán -— bár kissé szükebben és szokatlanabb módon, mint máskor, de elég jó karban juttathatjuk állatainkat a tavaszba, még pedig anélkül, hogy azok számát túlságosan meg- apasztanók, ami pedig a iö, mert Isten mentsen minden gazdát attól, hogy ló és szarvas- marha nélkül menjen a tavasznak ! arra kényszeritette, hogy eladjon belőle egy darabot!. . . meg az a szőlő . . . nyavalyát hozott rá az Isten. Burján bátyánk büszkeségét: a nemes tőkéket, amiket olyan örömmel ápolga- tott, kiette valami komisz féreg. Jöttek a házhoz a finomruhás urak, akik ajánlkoztak, hogy meg- reparálják szőlőinek bajait. Mikor ezek befordultak a Burján-kuriába, megmozdult a rém, mely nagyobb szomorúságot hoz az »ember szivére,« mint a lélekharang hangja. Megmozdult a pletyka nyelve, szúrós az, mint a kés pengéje, minden forgása egy vágás, amely sebet okoz, égetőt, véreset; fájdalmasabb a temetésnél ... a falu szája, A jegyzöné megjárta a szomszédokat. . . . — Tudjátok az újságot? Burjánéknál ott vannak már a zsidók . . . pedig mire tanít a tapasztalás ? zsidó, halottkém soh’sem jár jóban, nagy baj lehet ott. Hiába parancsolta ki az öreg azokat az idegen, jött-ment embereket, akik felzavarják a nyugalmát, hiába hozatta fel a maradéktermést, süttette a ropogós malaczot nagy vendégségre. A szomszédok eljöttek, körülülték az asztalt, a plébános ur dikcziózott szépen, de a pletyka mormolt tovább: — Mégis máskép volt itt azelőtt. Bornak zamatjában, falatnak izében van valami keserű ; nincs bőség a házban, a pohárszék bizonyosan üres már, a pinczében nincsenek már halomra rakva a jóféle borocskák, mintha az utolsót hordanak föl. Felsőbányái Hírlap. A méhek külső testrészeinek rövid leírása.*) Ha áttanulmányozzuk figyelemmel méhészeti szakmunkáink javarészét, arra a tapaszta- talatra jutunk, hogy azok legtöbbjében említés tétetik a méhnek testrészeiről s igy a torról, potrohról is, a melyet sokszor tévesen még hasnak is elkeresztelnek — anélkül persze, hogy a méhek természetrajzának leírására csak röviden is kiterjeszkednének, holott ennek elemeire a méhésznek nagy szüksége van, ha a méhészet gyakorlati részével tisztába akar jönni. Ezért bátorkodom kedvelt zsebnaptárunk lapjain a méhek fontosabb külső testrészeinek rö vid leírására kiterjeszkedni. A méhek, mint tudjuk, a hártyás szárnyú rovarokhoz tartoznak. Testök, melyet kemény bőrszerü chitin-hártya burkol, minden részén sürü szőrrel van födve, mely azonban határt nem ismerő tevékenységök folytán lassankint lekopik és kihull, úgy hogy a méhek öreg korukban feketék lesznek. A méhek teste három, egymástól igen könnyen megkülönböztethető főrészből áll, úgymint]: a fejből, torból és potrohból. A fejen vannak a szemek, a csápok és a szájrészek. A fej az anyánál és dolgozó méhnél sziv- alaku, a herénél pedig gömbölyűA méhnek 5 szeme van, két összetett re- czés szem és három egyszerű pont vagy mellékszem. Az összetett szemek közöl a fej inin- denik oldalán egy foglal helyet- Ha ezen re- czés szemeket nagyitó üveggel vizsgáljuk, azt találjuk, hogy szerkezetűk igen komplikált, mert mindegyik körülbelül 0500 szabályos hatszögalaku egyszerű apró szemecskéből, len cséből áll. Ezen kis lencsék mindegyike önmagában véve is alkot szemet, azaz képes látni s ezért van, hogy a méh látó mezeje nagyobb, mint az emberé. Hogy azonban a méh a sok kicsiny szem által fölvett képek sokasága helyett mégis csak egy tökéletes képet lát, abból magyarázható ki, hogy az egyszerű szemek által fölvett képek a látóideg által egy egységes és tökéletes egészszé, képpé egyesittetnek. Az összetett szemek felülete igen apró szőröcskékkel van födve, amelyek az egyes szemecskék között vannak elhelyezve s igen fontos célt szolgálnak, amennyiben a szemet a napsugaraitól védik meg, hogy ezáltal a látás ne akadályoztassék. A méhnek, mint már említettem, a két összetett szemen kívül, még három egyszerű pontszeme is van, melyek mintegy háromszöget alkotva a homlok felsőrészén, az összetett szemek között helyezkednek el. Az összetett szemek állítólag a távollátásra, az egyszerű pontszernek pedig a közvetlen közelben fekvő tárgyak megkülönböztetésére szolgálnak A két, tizenhárom izecskéből alkotott csáp a homlok közepén áll, erősen szőrözöttek és a *) Mutatvány Pataki Bélának sajtó alól kikerült és a legközelebbi napokban szétküldendő 1U05. évi »Méhészeti Zsebnaptár«-ából. Az épeszű ember szemeit nem lehet bekötni, hogy ne lásson! Lát biz az, hiába feszitget Bur- jánné asszonyom bársonyos pruszlikban. A jegyzöné is látta, mikor a vásárról maga hozta haza az olcsó, szegényes eleséget! . . . Burján is mit téntereg mindig a korcsmában, azelőtt mindig a maga termését itta. És a porta hanyatlott nap-nap után. Adtak azért néha, ha össze bírtak szedni egy kis költséget, névnapi mulatságot, de annnak csak a neve volt meg. Szomorúság volt látni, mint tették fel az asztalra az ócska, szedett-vedett evőeszközt; a tömör ezüstszerszám már oda. A tornyos nyoszolyák mind alacsonyabbak lettek. Burján uram hangja rekedt a rosszféle italok mámorától, a jó nemzetes asszony sáppad, fonnyad, a hangja meg olyan szomorú, . . . Pusztulás van a házon — mondja a gazda egy napon — érted, asszony ? Nyomorúság van minálunk, tudod-e ? Éhezünk, nincs semmi munka, nem tudok dolgozni érted, asszony ? De a falu meg ne tudjon semmit. És felel a párja szomorúan : — Hiába erőlködik kelmed, hiába pompázunk ; olyan a mi állapotunk, mint a lábbeli, melynek fényes és mázos a szára, a talpa meg csupa lyuk, becsurog a viz, meg a sár. így hatolt be a világ szája a mi nyomorúságainkba, látják a lyukakat, hiába takargatjuk. — Hallgass asszony ! — kiált Burján. Nem tudja senki s ne is tudja; dolgozunk szépen, rendesen, aztán majd megmutatjuk karácsonyra, mit bírunk mi csinálni; olyan méheknek igen fontos tapogatásra szolgáló szervei. A fej alsó részén van a szájnyílás és körülötte a szájrészek, melyek külső és belső szájrészekre oszlanak. A külső szájrészeket a felső ajak és a két felső állkapocs alkotja A felső állkapcsok vagy rágok, melyek kemény, szarunemü anyagból állanak, kardalakulag görbültek, késidomuak és igen fontos szerepre vannak hivatva, egyrészt mert védő és támadó fegyverül szolgálnak a méheknek az egymás közötti harczokban, másrészt pedig azért, mert a méhek ezek segítségével hasítják fel sokszor az oly virágok kelyheit, amelyeknél a nektárhoz nyelvök rövidsége miatt hozzá nem juthatnak ; ugyancsak rágóikkal kaparják le ta - vaszkor a mézgát (propolist) is a fák rügyeiről, melylyel azután lakásuk réseit, nyílásait tapasztják be. A belső szájrészek a következők: két alsó állkapocs, két mellék nyelv és az alsó ajak, [ vagyis a nyelv. A nyelv, mely apró szőrökkel van ellátva s a szájban visszafelé hajtva foglal helyet, legfontosabb része a méh-testnék, mert a méh a virágok kelyheiből ezzel nyalogatja j ki a mézet. A nyelv igen hajlékony, ami onnét ; van, hogy számtalan apró gyürücskéből áll, melyek porczogó révén vannak egymással ösz- I szefüggésben. A nyelv leghosszabb a dolgozó ! méhnél, rövidebb a királynőnél, legrövidebb pedig a herénél. A fejjel összefügg a test második főrésze, a tor, mely három együvé nőtt gyűrűből, az elő-, közép- és utótorbói áll. A tor erősen szőrözött, különösen a heréknél és dolgozó méheknél, de a szőrök közöl a tor háti részén levők sokkal hosszabbak, mint a hasi részén levők. A királynő tora csaknem szőrtelen. A tor hasi részén van a három pár láb, a háti részén pedig a két pár szivárványszinek- ben tündöklő szárny. A lábak alakra és hosszra nézve eltérnek egymástól. Az első pár láb a legrövidebb, velők a méh ugyanazon munkákat végzi, mint az emberi kéz. idomítja a viasz-lemezeket, tisztogatja fejét, a csápokat, szemeit, a szájrészeket, összedörzsöli a virágport stb. . . . A hátsó lábak a feghosszabbak s egyúttal a legnagyobb fontossággal bírnak is, mert a virágpor összegyűjtésére szolgáló gyüjtő-ké- | szülékkel egyedül ezek vannak ellátva. A gyüjtő-készüléket két részlet alkotja: a széles lábszárnak kimélyitett alsó része, melyet kosárkának és a lábfejnek kiszélesedett s merev szőrökkel megrakott első tagja, melyet kefécskének nevezünk. A méh egyik lábának kefécskéjével besöpri és benyomkodja a virágport másik lábának kosárkájába. Ezen kosárkák izzadó mirigyekkel bírnak, amelyek ragadós nedvet választanak ki s ez arra szolgál, hogy a virágpor jobban a szőrökre tapadjon s repülés közben a szél le ne fújja. Gyűjtő készülékkel egyedül csak a dolgozó méhek bírnak. A királynőnél és herénél hiányzanak, ami természetes is, mert hisz ők ünnepséget még a jegyzöné sem látott, pedig az Becsből gyütt az urához, — verje meg az Isten a vércseszáját! — Ne azon ügyekezzék kigyelmed, hanem hogy legyen, amit együnk, mert mig maga a korcsmában csilapitotta a szomorúságát, én el-el- hordtam mindent, amit el lehetett adni, hogy teljék a maga borára, meg eleségre is. Most már üres a pohárszék, a szomszédoktól nem mentem kölcsön kérni, mert elhíresztelték volna, inkább elvesztegettem olcsón a zsidó kereskedőnél. Az öreg Burján szomorúan bólintott a fejével : — Ugy-ugy . . . kérni nem szabad . . . meg ne próbáld valaha asszony; akik az asztalunknál ültek, ne adjannk alamizsnát... majd dolgozunk. .. Ment az öreg Burján, de nem a munkára, oda, ahol a magyar vigasztalódni szokott, ut- széli korcsmába; pusztulásba, veszendőbe ment az egész ember. A hideg őszi estéken burgonyát főzött a jó nemzetes asszony a szomorú pitvarban, amelynek ajtaja nem volt már tárva-nyitva, mint a régi jó időkben. A szegénység behúzódik. Fogytán volt a tüzelöfa, hát kiment a szomszéd erdőbe gallyért, amikkel fűteni lehetne. Előszedte a nagykendöt, rávette a ködmenkét, az is olyan elnyűtt, fázós; aztán szapora léptekkel ment ki az erdőbe. Talált is forgácsot, gallyakat, belé- kötötte a kendőjébe. — Jaj!, igy kell végigmennem a falun, ev« vei . . . meglátják . . .
