Felsőbányai Hírlap, 1904 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1904-05-11 / 10. szám
TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTAR TALMI] LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 koro a Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. ;i A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére ':j Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. J ó kai \Tő r 1825—1904. A költő szive megszűnt dobogni. Nagy lelke, mely pazarul szórta kincseit porhüvelyének agg korában is, visszaszáll! Alkotójához. Jókai Mór, nemzetünk büszkesége, kinek sirhalmára a világirodalom is a veszteség igaz érzetével küldi a részvét koszorúit, testi értelemben nincs többé. Ott pihen már a többi nagyok között a Kerepesi úti temetőben. Ki nemzetének a nehéz napokban vigasztalója, a jobb időkben vele együtt érző igaz barátja volt. annak sirja felett méltán hullatja a fájdalom könveit a honfi és honleány. Virágfakasztó május minden pompája kevés ahhoz, hogy gyó- gvitó balzsamot csepegtessen a veszteséget sirató nemzet szivére . .. A nemzet költője a nemzet halottja volt. Nagy nevéhez méltó pompával kisérte őt a hivatalos Magyarország utolsó útjára. De a sirgödör csak testét fedte el tőlünk, szellemét nem zárhatta koporsóba semmi hatalom. . . . Egész hatalmas könyvtárt betöltő müveiben tovább él ő közöttünk és tovább is int, buzdít a jóra, a nemesre, az igazságért való küzdelemre. Költőtársával, a szabadság lánglelkü dalnokával: Petőfivel már együtt tekint le égi honából viharok közt hánvkodó szegény hazánkra, kérve a magyarok hatalmas Istenét, hogy óvja, védje meg ami szegény hazánkat külső ellenségtől, belső villongástól. Kinek dallamos nyelvén sirtunk és neveltünk, ki a kősziveket is könyörületre inditá zengzetes szavával: oh hallgasd, meg őtet magyaroknak hatalmas Istene! Minket pedig vigasztalj meg mindenre elégséges hatalmaddal és taníts meg bennünket, hogy nyugodjunk meg a te bölcs végzéseden . . . Aggasztó tünetek. Hazánk egén vészfelhők tornyosulnak. Az erőszak minden téren fölébe akar kerekedni a törvényes rendnek. A munkás nép azáltal akar segíteni nehéz anyagi helyzetén, hogy egyre-másra sztrájkok horribilis összegekre rugó károkat okozván ezáltal fejlődő mezőgazdaságunknak és iparunknak. Sót erre a veszedelmes térre már az intelligens elemek sem borzadnak rálépni, mint a vasutasok közelebbi munkabeszüntetése bizonyítja. Lelketlen izgatok szítják az elkeseredés tüzet országszerte és munkájokat rettenetes siker kiséri. El van hintve a nép lelkében a konkoly, mely immár helylyel- közzel vérvirágokat is terem. Soha nem tudjuk: mit hoz reánk a holnapi nap. — Nem elég a gazdasági bajok miatti zúgolódás, hazáik határain köröskörül a nemzetiségi gyűlölködés tüzei is mindjobban kezdenek lángra lobbanni. Az elámítottak szentül meg vannak győződve róla, hogy csak ők szenvednek, a magyarnak rózsalevélből van megvetve a feje alja. Pedig ha nyitott szemekkel vizsgálnák a helyzetet, csakhamar be kellene látniok, hogy a baj, a veszedelem, a szenvedés mindnyájunkkal közös, ki e haza polgárai vagyunk. Tagadhatatlan, hogy a megélhetés minden téren felette nehéz. De ha ennek okát vizsgáljuk, nem csupán az intéző köröket kell vádolni, hanem a hiba oroszlán- részét önmagunkban kell keresnünk. Azt mondja a köznép : sok az ur, azért nem tud élni a szegény ember. Ez nem igaz, de van benne mégis valami. Azonban lássuk ; ki az oka annak, hogy sok az ur, helyesebben a hivatalnok? Magunk vagyunk [ az okai: családapák és anyák. Avagy nem mi rontjuk-e meg gyermekeink lelkét azáltal, hogy kicsiny koruktól fogva belénevel- jük a nagyra vágyást ? Ritka apa az már manapság, akinek fiával magasabb tervei ne volnának, aki megelégednék azzal, ha saját mesterségét vagy hivatalát szánná neki örökségül, hanem valamennyi jobb foglalkozást igyekszik biztosítani számára, melyből kevesebb gonddal élhessen. Igaz, hogy ebben semmi megróni való nincs. De ha ezt az elvet a végletekig viszszük, akkor utóvégre nem lesz munkás, iparos polgára e hazának, mert mindenki a hivatali pályákra veti magát. Hogy azonban az úrtól nem tud élni a szegény ember, az nem tökéletes igazság, mert ha annak fogadnók el, akkor esetleg helyesnek bizonyulna az efajta következtetés is, hogy : az asztalostól nem tud élni a kerékgyártó. Hiszen egyik sem foglalja el a másik munkakörét, nem veszi el kenyerét. Nem tud élni sok ember, akár ur, akár paraszt, mert komája a dolog. Aki reggeltől napestig lelkiismeretesen. végzi a maga dolgát, bizony Isten áldása van an - nak munkáján s meglátszik annak 'sikere. Vegyük csak a legközelebbi példát. Vasutunk építéséhez idegen helyről hozták az ácsokat és azoknak háromszor akkora napibért fizettek, mint nálunk szokásos. Miért? Azért, mert ezek lelkiismeretet csinálnak a maguk dolgából es valóban háromszor annyit is dolgoznak, mint a mi bennszülött munkásaink, Avagy mire menne egy magyarországi ember idehaza azzal az óriási munkaerő kihasználásával, amit Amerikában megkövetelnek tőle? Bizonyára itt is megkereshetné vele naponkint a maga munkabérét oly mérvben, mint a tengerentúl. De hát idehaza a legtöbb ember csak arra törekszik, hogy Felsőbánya első okmánya. 1555. aug. 1. Kiadja a pozsonyi káptalan Csep Felsőbánya-városi bírónak azon okmányok másolatát, melyek eredetijét nevezett biró a káptalannak bemutatta. Ezek tulajdonképen Felsőbánya és Nagybánya városnak három király által megerősített ősrégi szabadalmai voltak. Magyarországon nemcsak a városok egyen- kint, de ha egy törvényhatóságot képeztek, együttesen is megkapták a szabadalmat vagy annak megerősítését. Miután 1347., 1376., 1393., 1464. és 1482-ben két bányaváros együttesen — ámbár időközben külön-külön is, mert másképen önálló városok voltak — megnyerték a kiváltságlevelet, mindenesetre egy közös törvényhatóságot képeztek egy ideig, mig a zavaros időkben, ahelyett hogy egyesült erővel küzdöttek volna a számtalan veszélyek ellen, különváltak. Igaz, 1347-ben Nagybánya és Za- zarbánya a szabadalmazott két város, de a többi években már Nagybánya és Felsőbánya elő fordulnak, mint ama két város, melyek az önállóság szabadalmát együttesen megkapták. így nagyon közel fekszik azon feltevés, hogy Za- zarbánya tulajdonképen a régi medius mons, azaz Felsőbánya, hacsak világos okmányok nem szólnak az ellen, mert az 1347-diki »inter montes« Kapnikbányára, Fernezelyre, Lápos- bányára, azaz az egész szabadalmazott nagybányai kerületre vonatkozhatik és nem csak Felsőbányára. A három király: I. Lajos, Zsigmond és Mátyás voltak egy dicső korszak képviselői, egy hatalmas Magyarország uralkodói. Henslin biró, Grobgolth János és János a jegyző Nagybányáról. Felsőbányáról pedig Hekman és Péter a nótárius megjelentek I. Lajos király előtt, de már mint két »Civitas« | önálló városnak polgárai, kérvén hogy mint bányászok, polgárok és vendégek — tehát három rendbeli lakosságból állott a két város — ama jogukat, amelyek őket illetik, adományozza. I. Lajos helyt adván kérésöknek, 10 czikkben meghatározza jogukat, mintegy tisztázva a viszonyt az állam és az önkormányzás közt és rendezvén az adórendszert. Ebből is látszik, hogy egységnek vették a két várost a megyei közigazgatással szemben, mert a lakosság csak a külső jogi életét szabályozza és a király kinevezett főnöknek a mindenkori kamaragrófot teszi, aki - az 1347. okmány szerint — az egyes városok beléletére befolyást nem gyakorolhatott, de igenis, igazgatja a törvényhatóságot, mint közös főnök. Az okmány 1376-ban márczius 8-án lett kiadva. Ezen okmánynyal 1393. február 1-én Herbei Nagybányáról és Linkher András főbíró Felsőbányáról Zsigmond király színe elé járulnak és kérik Lajos szabadalmának megerősítését. A király megerősítő levelében nem csak I. Lajosra hivatkozik, de dicsőén uralkodó elődjeire is, miből világos, hogy Nagy- és Felsőbánya-régen I. Lajos előtt már léteztek, virultak és önálló községeket alkottak, ami nagyon is természetes, mert ősidőktől fogva mivelték itten a bányákat, a XV. és XVI. században már virágzó bányászat létezik itten, mi egy független, tőkével biró polgárság nélkül el nem képzelhető. 1464-ben Nagybányának különös baja lehetett, mert csak nagybányaiak kérték Mátyás királytól a régi,okmányok megerősítését. Jakab biró, Antoni Adám, Lakatos, Rácz Tamás és Cbolefel Miklós esküdteivel meg is kapja az oklevelet, de ebben is felhozza Mátyás, hogy a szabadalmak nem csak Nagybányának, de Felsőbányának is szólnak és hogy e kettő egymástól el nem választható. Alkalmasint a kamaragróf túlkapásai ellen védekeztek, mi abban az időben nagyon sokszor előfordult. Azért azon voltak, hogy bér utján mennél több jogokat szerezzenek, hogy egy bizonyos ösz- szeg lefizetése után függetlenek legyenek a bá-
