Felsőbányai Hírlap, 1903 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1903-12-23 / 26. szám
V III. évfolyam. 26. szám. 1903. deczember S3. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYEST ART ALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK SZERDÁN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetések Nagybányára, Nánásy István könyvnyomdájába küldendők. ‘ A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. A betlehemi csillag. Az a fényes csillag, mely a betlehemi mezőkön levő pásztoroknak hirdette amaz első karácson éjjelén a minden képzefetet túlszárnyaló örömöt, az ó*világot minden rossz szokásaival, bűneivel együtt lerombolni s az összetört romok felett uj világot - uj eget s földet — építeni volt hivatva. Ez elvesztett paradicsom ismét tulajdona lett az emberiségnek, hitték, remélték az egyszerű pásztorok, minekutána angyal szólott: »Hirdetek nektek nagy örömöt ........... Sz ületett nektek a Megtartó, ki az ur Krisz- tus a Dávid városában.« Tudták, hogy a kigyónak fejét meg fogja törni a Dávid családjából való asszonynak magva. S a jászol bölcsőjében fekvő gyermek, kit az a fényes csillag mutatott s odavezette a pásztorokat, hogy miután látták, ^jysztességet tegyenek előtte: lett a világnak ragyogva-ragyogó napja, hogy áldott világával, melegével eláraszsza e világot. Születése, élete s halála az emberiségért, ennek javára, üdvére lett Istentől rendelve. Számanélküli templomokban ezermillió lélek borul le előtte, hogy imádva, tisztességet tegyen Isten egyszülöttének »ki lett Istentől bölcseség, igazság, szentség és valóság.« Az ur Jézus szeretetével átölelte az egész világot. Hirdetett, tanított oly boldogító tudományt, mint sem előtte, sem utána senki. Élt, cselekedett mindenben, mint egy tökéletes szentség, ártatlan, bűn - nélkül, élhet, cselekedhetik. Születésének emléknapját megünnepeljük évenkint. Most is ahhoz készülünk. Fel- virad mindjárt a nagy nap. Tanítványainak, híveinek valljuk magunkat. S hol állunk tőle? Van-e csak egy is az egész föld kerekségén, ki képes volna csak megközelíteni? Hiszen még azt is, ki közel képzeli magát hozzá, ég és föld távolság választja el tőle az Üdvözítő egyik legszebb s tán nem is oly nehéz erényének követésében. — Hát az átalános tulajdona : a szeretet gyakorlásában ki merné mondani, hogy csak jótevőivel szemben is követi Mesterét. Ellenséget szeretni, kő helyett kenyeret adni, ki hallott ilyet az emberek közt? Az emberiség legkiválóbbjai, hazáért, egyházért vagy más szent eszméért küzdők életűket s vfjyöket feláldozó dicsők mind messze alant maradnak az Üdvözítő ur Jézus Krisztus által hirdetett s követett erények — ezek közt a legfőbb : a szeretet gyakorlásában. Békeséget hozott e földre ... S tenger vér folyt századokon át épen a tudományért. A különböző hiten levők, ahogy tudták, üldözték egymást. Az erős a gyengét elnyomni ügyekezett. S avagy meg- szünt-e az üldözés ma. is végleg? Talán csak fegyverszünet!? A betlehemi csillag oly fényesen ragyog ma is. Fényénél örvendenek az ismert világ műveltjei. Egyes vállalkozó, merész hittérit&k munkája után behat a világosság a- különben örökös szellemi sötétségben sinlödő pogányok közé is. De mit ér, ha az az ezer-megezer csillagokon áttörő nap nem bir lelkűnkig hatni, ha csak testünkig ér, .de szivünk jegét nem birja felolvasztani. Lehet-e igazán boldog karácson-unne- pünk, ha Krisztus urunk tudománya csak addig él bennünk, mig ünnepi ruhánkban buzgón énekelünk s imádkozunk? S aztán ? Levetvén az uj ruhát, elmúlván a szent ünnep, a mi szivünk is marad a régi, legjobb esetben is várunk egy másik évben újból megjelenő karácsonig, hogy igy évről-évre örvendjünk Urunk születésének s mi pedig maradjunk olyanok, mint akiknek még nem született Krisztus, kik világitó fénye nélkül sötétben járnak. Bizony akkor nekünk is csak olyan a betlehem fényes csillag, mint a szeme- világát veszteit vaknak a ragyogó nap. Isten óvjon minket a lelki sötétségtől! Kövessük hát az Üdvözítő tudományát cselekedetben, hogy bennünk híveire ismerhessen, Nagy Lajos A méh haszna és rendelteté*se*) (Irta és a megyei gazdasági egyesület méhészeti szakosztályának Szatmár-Németiben 1903. évi deczember 2-án tarto’tt alakuló gyűlésén felolvasta: Pataki Béla.) I. Az imént elhangzott lelkes megnyitó-beszéd után, melyben a nagytiszteletü elnök ur a jelen értekezlet összehivásának czélját előadva, oly élénk sziliekkel ecsetelte a nemzetgazdászat egyik igen fontos ágának, a nagyközönség által még ma sem kellőleg méltányolt, mert mig mellékfoglalkozásként is csak szűk körben ápolt méhészetnek hasznos voltát: ezek után a lelkes szavak után — mondom — talán fölösleges munkára vállalkoztam, midőn jelen igénytelen felolvasásom keretében én is a méhészet hasznos voltáról kívánom meggyőzni a mélyen tisztelt hallgató-közönséget. Minthogy azonban ugyanazon tárgyaknak különböző nézőpontból való tekintése különböző képet tüntet szemünk elébe, s mithogy én — nem akarva ismételésekbe bocsátkozni — egy oly nézőpontból szándékozom bemutatni a méhészet — tulajdonkép a méh — rendkívül hasznos voltát, melyet maguk a méhészet legbuzgóbb követői sem igen szoktak méltó figyelembe venni, minthogy továbbá azon kérdés, melylyel a méhészet okozati kapcsolatba hozva, Szatmár- Németi városnak és vidékének, illetve Szatmár vármegyének intelligens gazdálkodó közönségére nézve épen most, a megyei gazdasági egyesület pár hóval ezelőtt oly szép erkölcsi eredménynyel bezárult kertészeti kiállítása után, különben is fölötte aktuális, s minthogy végül a legkisebb szerénytelenség nélkül is szabad talán remélnem, hogy a tervbevett méhészeti szakosztály megalakulására s ezáltal vármegyénk s közvetve hazánk méhészeti ügyének nagyobb mérvű föllenditésére vagy legalább egy hatalmas' lépéssel való előbbrevitelére igénytelen szavaim is lesznek egy kevés befolyással: azt *) Ezen érdekes és különösen vidékünk gyümölcstermeléssel foglalkozó közönségére nézve kiváló actualitással bíró tanulmányt a szerző szives beleegyezésével a »Gazdák Lapjá«-ból átvéve, múlt számunkban tett Ígéretünkhöz képest közöljük. Egy menyasszonynak. — Irta: Dombi Lajos,. — Közel vagy a révhez, hol a remény lombja Áldást hozón borul lágyan homlokodra., Mikor a szerelem gyémánt tüzű fénye Boldogsággal ölel, szív oltárán égve .... Nemcsak keresed majd az öröm virágot: Az élet kertjében virulva találod; A hajnal bíbora s alkony lenge fátyla Családod körében nem borulhat gyászra . . Kies tájon járni segítsen az Isten, Ahol szivet vérző tövis, hozót nincsen, S örömdalt csicsereg a madár a bokron, Mikor lengő szellő suttog a lombokon. Ahol ragyog a nap felhötelen égen, Hogy szived oltárán hála lángja égjen; S áldást küldjön reád jó atyád szelleme, Mikor azt áhitva, tekintesz a mennyre. Menj a temetőbe, borulj rá a sírra, Az öröm és bánat igaz gyögyét sírva, így oszlik a felhő s kiderül az égbolt, Fénylő nap ragyog ott, ahol előbb éj volt. Mikor szeretettel csüggesz férjed keblén, Valósággá válik, mi most még csak remény, S látva boldogságod, az élők és. holtak, Mindenkor örömmel emlékeznek rólad . . Férjed legyen oszlop, te körülte repkény, Mig ö éltető nap, te hold élet-egén . . . Legyetek ibolya s nefelejts szép csokra, Bánat zivatara ne tiporjon porba . . . A béke angyala, hit, remény, szeretet, Tegye édenkertté nektek az életet . . . De akármi legyen sors könyvébe Írva, Ne csüggedj, higy, remélj »bízva bízzál« [Irma ! Magyar Remekírók IV. Sorozat : Kuruc; költészet', Kisfaludy Sándor munkái, I. kötet; — Széchenyi István gr. munkái, I. kötet; — Vörösmarty Mihály munkái, IV. kötet; — Tompa Mihály munkái, II. kötet. — Kiadja a Franklin-Társulat, Budapest, 1903. Az a nagy és értékes gyűjtemény, melyben a Franklin-Társulat összegyűjteni vállalkozott a magyar nemzeti géniusz legjelesebb alkotásait, ismét öt szép kötettel gyarapodott. Kapóra jelent meg a »Remekírók« e negyedik sorozata épen karácson előtt : mert aki könyvet szokott ajándékozni annak, akit szeret vagy becsül, — s ilyenek sokan vannak —. bizonyára nem talál maradandóbb becsű könyveket a »Magyar Re- mekirók«-nál. Ennek a negyedik sorozatnak, a Kisfaludy Sándor, a Vörösmarty és Tompa munkáinak egy- egy kötetén kívül, két igen nevezetes, szinte azt mondhatnék : egyetlen kötete van, Az egyik a »Kurucz költészet« s a másik Széchenyi István gróf válogatott munkáinak első kötete. Mind a kettő régen érzett hiányt pótol irodalmunkban, s épen ezért különösebb figyelmünkre érdemes. A »Kurucz költészet« — talán mondanunk sem kell — a magyar nemzet szabadság-kultuszának hű tükre, s egyúttal a Rákóczy és Thököly dicsőségének örökös emléke. Amióta Thaly Kálmán, a kurucz korszak fáradhatatlan búvára és az ő nyomán Toldy és Erdélyi, a két jeles irodalomtörténetiró, fölkutatták és közreadták a vitézi énekek és elegyes dalok gyűjteményét, egyre jobban bebizonyosodott, hogy a »kurucz költészet» voltaképen nem izolált fejezet irodalmunk történetében, hanem alkotó része, illetőleg láncz- szeme annak a népies magyar költészetnek, mely a századok során soha meg nem szakadt, hanem egyre öltés fejlődött. »Egy része a történeti nép- költészetnek — Írja Erdélyi Pál, a kötet ismertető előszavában — harmincz-negyven esztendőnek (1670 -1711) költői formában való megnyilvánulása. Nem önálló, hanem ez idő szerint a legjobban képviselt és ismert fejezete a népi költészet történeti fejlődésének.
