Felsőbányai Hírlap, 1902 (7. évfolyam, 1-16. szám)
1902-08-10 / 16. szám
"VII- ésrfolyeLxrL16_ szám. 1902. £LU.g"U.SztTJLS 10_ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. |------- § El őfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona | Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és ■ Kifizetési dijak a kiadó : Nánásy István könyvnyomdász czimére Nagybányára küldendők. 1 A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. Nemzetgazdasági tanulmányok. — Irta: Tomasovszky Imre. — 3. A kivándorlás. A kivándorlás jelensége hazánkban is év- ről-évre növekedő arányokban mutatkozik. így pl. az amerikai följegyzések szerint Magyar- országból Amerikába 1901-ben vándorolt ki körülbelül 150-ezer ember, holott 1891—5-ikben átlag évenkint csak 25-ezer ember, tehát 10 év alatt meghatszorozódott a kivándorlottak számaA 2. pontban elmondottak után azt kellene következtetni, hogy hazánkban a nép annyira elszaporodott, hogy hazánk földje nem képes már azoknak megélhetést biztosítani. Ez azonban csak látszat; mert például a sűrűbb népességű Ausztriából, hol a föld minősége is rosszabb a mienknél, a nevezett időben évenkint átlag sokkal kevesebb ember vándorolt ki. Ezen jelenség okai egészen máshol keresendők. A sok tényező közöl csak a főbbeket említjük itt föl, ilyenek: az államnak, a megyének, a községnek és egyéb közterheknek ránehe- zedése a földmivélö osztályra, illetve az őstermelésre ; a rossz törvények, a birtok-testek között levő nagy különbség és aránytalanság; az extensiv gazdálkodási rendszer; az ipar hiánya, a bevándorlás és annak nyomában felburján- zott kapzsiság; a földmivélö néppel való nem- törődés és végre — amit fontosságánál fogva legelső helyen kellett volna fölemlítenem — a pénz vagyis a pénzintézetek. Talán az egész világon viszonylagosan nem nehezednek a közterhek oly sulylyal a föld- mivelésre, mint Magyarországon. Végelemzésében az állam összes bevételeit az őstermelésből (földmivelés- és bányászatból) fedezi. Mert jóllehet, hogy az állam bevételeihez épen úgy hozzájárul, adót fizet a kézműves, a kereskedő meg a napszámos, mint az őstermelő; de mindezeknek módjokban van ezen adót másokon megvenni, magukat kárpótolni. A kézműves ugyanis drágábban csinálja készítményeit; a kereskedő pedig nagyobb-nagyobb százalékkal adja áruit; ebben őket semminemű factor nem akadályozhatja. A napszámos is — természetszerűen — akarja fölemelni a napi bérét, hogy megélhetését biztosítsa: de ez már nem megy oly könnyen, oly simán, mint a két elóbbenié, különösen nem mehet az őstermelő munkásnál, mert az őstermelő munkaadó az innen származó többletet nem teheti át senkinek a vállára, mint a kézműves vagy a kereskedő. — Megjegyzendő azonban, hogy itt is, különösen a gyári munkaadók között, sok a kapzsiság meg a %p0ltánytalansdg. Innen származnak aztán a sztrájkok, melyek annyi gondot adtak és a jövőben is adni fognak úgy a munkaac/óknak, mint az államnak is. Azt mondják, hogy Magyarországba a sztrájkot külföldről hurczolták be. Megengedem, hogy maga a puszta név onnan származik, de magát a sztrájk lényegét az itteni viszonyok idézték elő. Ha itt a talaj nincs elengedőképen elkészítve, hiába ültetik belé a külföldről importált palántot, mert az bizony nem fog megeredni. Ezeknek a viszonyoknak az alakulását pedig főképen a fogyasztósi adók meg a korcsma idézték elő. Ugyanis annak a szegény napszámosnak is csakúgy van gyomra, mint a gazdagnak, amelyet naponkint ép úgy kell kielégíteni, mint amazét. Ha tehát egy pohár szeszes-italt akar meginni, ami a munkásembernél nem luxus, vagy egy pohár kávét akar elfogyasztani, vagy egy falat húst megenni, épen annyit kell fogyasztási adó fejében fizetnie, mint a gazdagnak ; mert ennek is, annak is csak egy gyomra van. Miután tehát az ■diám a munkásnépnek minden betevő falatját megdrágította, az eddigi napszámbérből nem leven képes megélni, kénytelen magasabb napszáubért kérni: ha pedig ez nem használ, követelni, sztrájkolni vagy végre kivándorolni. Nem áll az tehát, mint azt némelyek hiszik, hogy a sztrájk csak olyan múló baj, mint akár- mely járványos betegség, amely kitombolta magát, azután magától is elmúlik. Nem lehet azonban mondani, hogy a munkás nép is nem megy túlzásokba, hibákba, tévedésekbe, hogy el nem ragadja az áram,hiszen tudatlan, műveletlen. Már pedig minél tudatlanabb a nép, annál inkább lehet félrevezetni, kiváltképen, ha üres a gyomra. Nagy ur ám ez a gyomor! Minden körülményt tehát összevonva, látjuk, hogy a sztrájk különösen két kutforrásból táplálkozik: az állami fogyasztási adóból és a munkaadók pénzkapzsiságából. Ehhez — úgy hiszem — nem kell kommentár. A dolgon nem könnyű, de lehet segíteni. Térjenek átalában az emberek a valódi krisztusi szeretethez, amelynek alaptana: »Szeresd az Istent és szeresd embertársadat.« Tehát úgy a közönség, mint az állam tegye lehetővé a szegény embernek is a . megélhetését, boldogulását. Tekintsen minden nemzet tagjának, részének, mely nthkijéfá Jtemföf nem létezhet, épen úgy, mint az kéz vagy láb nélkül, vagy egy hadsereg közlegénység nélkül. Igyekezzék annak úgy szellemi műveltségéről, mint anyagi jóllétéről gondoskodni. Szóval: a nemzettest többi magasabb részeivel harmóniába hozni, magához méltóvá tenni, hogy az ne tekintse a műveltebbet, gazdagabbat ellenségének. — Ez lesz a 20-ik század egyik megoldott problémája. 4. Az őstermelő' osztály pusztulása. Az 1890. évi népszámlálás szerint van a szorosabb értelemben vett Magyarországon (Fiume és Horvátország kivételével: a) földmiveléssel foglalkozó 9,040,000 b) bányászattal » 100,000 c) napszámmal » 2,423,000 Összesen 11,563,000 ember. Vagy százalékban kifejezve: földműveléssel foglalkozó 59’36°/o bányászattal » 0'60% napszámmal »______15'91% együtt 75-87%, vagyis kereken 76%. Tehát az összes népesség 76 százaléka él directe az őstermelésből és igy a fogyasztási adók (80 millió írtnak’) %-edrészét fedezi. A mi fejenkint 9 koronát teszen ki. — A hátralevő V4 részének nagyobb része (az iparosoké, a kereskedőké, meg a hivatalnokoké) — mint már fentebb láttuk — szintén az őstermelés vállaira indirecte nehezedik. Ez is egyik föoka a magyar földbirtokososztály pusztulásának. A kis- és közép-földbirtokos, ha még százszor oly takarékos és szorgalmas lesz is, nem lesz képes üzemét úgy felszerelni, hogy birtokán intensiv (belterjes) gazdálkodást folytasson s ennélfogva nagyobb jövedelemhez jusson; mert a ránehezedő terhek olyanok, hogy évi jövedelmét (normális viszonyok között is) nemcsak teljesen fölemésztik, hanem sok esetben, főkép ha valamely elemi csapás is közbejő, a zárlatok deficzitre reducálják, úgy, hogy a *) *) Lásd Stat. évk. 1897. Égjen a kis mécses. — A Felsőbányái Hírlap eredeti tárczája. — Égjen a kis mécses, lobogjon a lángja, Olyan legyen fénye, mint az izzó fáklya, Mely a viharb\ néz, bátran daczos fénynyel, Tüzes sziporkáit lobogtatva széjjel!! — Égjen a kis mécses, ne csak kis szobádban, Szived közepében, lelked bíborában, Olyan legyen fénye, mint az izzó fáklya, Szerelmünk hevétől tüzesedjék lángja !! — Sz. Margit. Uti-naplómból. Gyermek-koromban hallottam, tanultam valamit a magas Tátra fellegekbe nyúló hegy- lánczairól, hallottam honunk örök fehérbe öltözött magas havasairól, anélkül, hogy ezek mélyebb benyomást tettek volna reárn, ki különben is naponkint láttam a mármarosi hegyeket, melyekről hajdanában úgy tanultam, hogy »érik majd az eget«. De mikor egy alkalommal, mint a sáros- patak^ főiskola növendéke, egy forró júniusi nap délutánján az ott elterülő »Hegyalja« egy részén tanulás közben egy szepesvármegyei tanulótársammal szamóczáztunk, elbeszélte barátom, hogy nálok most is havas ám a Kriván, Lomniczi csúcs és a többi. Beh jó volna most — gondolám — a nyári rekkenő hőség elöl oda menekülni, beh szeretném azokat a magas havasokat szinröl-szinre látni! S e vágy mindekkoráig élt lelkemben. Utam azonban soha sem vezetett oda. Hogy pedig puszta kedvtelésből menjek arra, ahhoz hiányzott az anyagi tehetség. De most, mikor családi körülményeim Gömör megyébe parancsoltak, gondoltam, hogy ha már Ungon, Beregen és még több más megyén keresztül ama ritka természeti szépségekben bővelkedő megyébe megyek, tovább haladok még egygyel s felkeresem Szepes vármegyét is s csinálok egy kis körutat, leányom mellé véve fiamat is, hogy igy a szükséges a hasznossal, a hasznos a kellemessel legyen összekötve. A magas Tátra volt utazásunk végpontja, hová Münnich Sándor, azon vidéken otthonos barátom adta meg az utiránjdtó tanácsot. Utasítása kapcsán jul. 3-án reggel Szatmárról elindulva, az nap estve Poprádra érkeztünk s itt egy, a vasut-állomás szomszédságában levő vendéglőben szálltunk meg. Mindenütt azt hallottam, hogy azon vidéken drága minden. Én igazán nem állítom azt. Élelmi-szer, kocsi és szoba tapasztalásom szerint sehol nem volt tuldrága. Csakhogy természetesen, ha az embernek nem otthon vetnek ágyat, ha nem saját asztalánál ül ebédhez, ha egésznap kocsin vagy vasúton ül harmadmagával, az 4—5 nap alatt is olyan csinos összeg, hogy otthon szobában ülve, két hó alatt is megéri vele. Poprádon két ágygyal s minden más bútorral szépen ellátott szobában 2 frtot fizettem 24 órára. Ugyanott 8—9 óráig tartó kocsizásra 6 frtot, Poprádtól Dobsinára pedig 10 frtot. Mondhatom, hogy olyan kocsiért nálunk is kellene annyit fizetni. Poprádtól a csorbái tóhoz vasúton akartunk menni. Azonban az innen másnapra Dobsinára fogadott élelmes bérkocsi-tulajdonos 6 írtért felajánlotta kocsiját. S ennek nagyon örültünk, hogy igy történt. Ezzel mind nyertünk. A bérkocsi a pénzt, én az utat, nekem igy sem került többe s aztán gyönyörű utón haladva keresztül, utaztunk Tátrafüred és Széplak pompás nyaralóin s egész utunkban gyönyörködhettünk ama vidék természeti remekeiben, egésznap előttünk állottak a Kriván, Nagy-Szalók, Lomnicz, Gerlach- falva stb. égbe nyúló havasai s nagy elragadtatással csodáltuk, amint a felettük elterülő sötét fellegekkel úgy összevegyültek a magas hegy- lánczok, hogy alig tudtuk megkülönböztetni a felleget a hegyektől s még nehezebbé lett azáltal, hogy kelet felöl a nap oda lövelvén fénysugarait, a fehér fellegek most a hegyeket borított vastag hórétegekkel olvadtak össze.
