Felsőbányai Hírlap, 1902 (7. évfolyam, 1-16. szám)
1902-03-23 / 6. szám
MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Eélévre 2 koro iá Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések és előfizetési dijak i a kiadó : Nánásy István könyvnyomdász ! czimére Nagybányára küldendők. 'i A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő czimére Felsőbányára küldendők. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTETNEK. átok és szitok közt, förtelemtöl tajtékzó szájjal gyalázza meg. Oh, ö mindezt negyon jól tudta. .. . Mi nem tudjuk, helyesebben: nem akarjuk tudni. És ez nagyon jól van igy. Mert ugyan mi is lenne a közügyek vezetésével, ha mindenki a dísztelen bukásra, a népkegy elvesztésére gondolna munkája közben. Ha pedig vannak a közéletnek olyan önzetlen munkásai, akik nem feledték ki számításukból a legrosszabbat sem, de azért rendületlenül törnek előre még akkor is, midőn a virágvasárnapi fényre már ráveti sejtelmes homályát a nagypénteki keresztfának szomorú árnyéka, pedig vannak ilyenek is; akkor ezeké legyen tiszteletünk és elismerésünk babérja! Tiszteljük az ilyen emberekben az isteni vonzást. A Megváltó alázatos volt akkor is, midőn más a büszkeség hibájába esett volna. Tanulhatunk tehát az ö jeruzsálemi injából bölcs mérsékletet. A gyarló embert gyakran elkapja a világ. Ha szerencse, fjény, hatalom, tisztelet környezi, mindezeket könnyen eljátszhatja esztelen büszkesége által. Tanulhatunk, sokat tanulhatunk a ná- zárethi Jézustól, midőn az ő rövid, de magasztos életének fordulópontjai felujulnak előttünk. A vallástalanságukkal kérkedök kevé- lyen hangoztatják, hogy nekik nincs szükségük Istenre, Krisztusra, megélhetnek náluk nélkül is. Igaz, megélhetnek, mert hiszen élni bizonyos ideig mindenkinek kell. Csakhogy élet és élet közt óriási különbség van. Aki olyan életrajzokat olvas, aminö a Megváltóé is, az sok ballépéstől menekülhet meg az életben, amit máskülönben elkövetne. Természetes, hogy ezen eredmény eléréséhez nem felületesség, hanem gondolkodás kívántatik. A virágvasárnapi diadalmen et is sok becses tanulságot rejt az olvasni tudók számára. Ám ezen tanulságok nem a betűkben, hanem a szellemben rejlenek. »A betű megöl, lélek az, mely megelevenít.« Bern-kanton. (Naplómból.) — Irta: Tomasovszky Imre. — (Folyt, és vége.) Az iparágai közül különösen kiemelendő a famüfaragás, mely kiváltképpen a felsővidéken (Oberlandban) van elterjedve. Interlahen- ben'van e czélra közép szakiskolája (Secun- darscule), ez olyan forma, mint a mai polgári iskolánk- (Hiszen a miénk is arra a mintára van szervezve). Kisebb tanműhelyek vannak : Brienzhen, Mairingénben stb. Mindezeknek a lelke azonban a kantoni mérnöki (földmérési és építészeti) hivatal, amely ezeket az iskolákat rajzmintákkal és a legzseniálisabb tervekkel látja el. Brienzben láttam egy. nyoszolyát, amely Párisba volt megrendelve 40 ezer frankért ; Mairingenben pedig egy óratartót, illetve órát (372 méter magas), amely szinte Francziaor- szágba készült, értéke 35 ezer frank. De ezek nagy müvek ; sok ember több évig dolgozik rajtuk. Ezeken kívül megszámlálhatatlan különféle mű zenével vagy óraművel készül 1 franktól fölfelé. Igaz, hogy ezen szép és virágzó iparnak van piacza: müveit és nagyon gazdag Fran- cziaország meg Anglia. A közművelődés előmozdítására rendkívül sok tanintézete van a kantonnak. Bernben van egyeteme csillagvizsgáló observatoriummal ; több szak-, közép- és elemi-iskolája. Azokon kívül nrnden községben primár-(elemi), nagyobb községekben még secundár-iskolák is vannak, továbbá gazdasági és ipari szakiskolák. De ami a legfeltűnőbb, az a szegénysorsuak neveltetésének fölkarolása. Húsz (20) ilyen intézete van a kantonnak, melyekben 1000 szegény gyermek nyer menedékhelyet és kiképzést. Nevezetesen van: 2 siketnéma intézet, 1 vakok intézete, 11 árvaház és szegényház, 5 menház ésjavitóház, 1 pedig árvatanitó képző. Ezeken kívül a kantonnak van több kórháza és menháza, ahol a szegény betegek, illetve a munka-képtelenek gyógyítást, illetve ápolást nyernek. Azért nincs koldus. Miután pedig— mint Jézus mondotta: V irágvasárnap. A keresztény világ ünnepet ül ma. Az örök szeretet apostola, a bűnbe sülyedt emberi nem Megváltója, a názárethi Jézus tartotta e napon dicsőséges bevonulását Jeruzsálembe. A könyvek-könyvének leírása nyomán csodás kép tárul lelki szemeink elé: az első Virágvasárnap képe. A nagy eszmék harczosa »Hozsánna«-kiáltások között királyt megillető hódolattal vétetik körül. Azt hinnők, hogy e magasztos jelenet betetőzése egy nagyszabású valláserkölcsi küzdelemnek. Oh, dehogy! Hisz az valami szokatlan lenne. Önzetlen, önfeláldozó munka vájjon terem-e gyümölcsöt annak számára, ki azt végig küzdötte. Ritkán. S ha terem is, keserű, annak ize . . . Itt is hátra van még a borzalmas finale. A »Hozsánna« kiáltások között szinte hallani véljük már a fanatizált, vérszomjas tömeg »Feszítsd meg!« ordításait. Mit neki eszme, igazság? Ingatag lelkét már megmételyezték a papi fejedelmek, neki csak vad látványosság, az ártatlan vér kiomlása keli ... A lelkfismeretet könnyű elaltatni. Mily fennen hangoztatják Pilátusssal szemben: »Az ö vére mirajtunk és a mi fiainkon . . .« Beh sok életpályának szomoiu képe ez. Ha nem várakozik is a keresztfa, bitó, az eszmék lelkes apostolára, de ott hordja azokat lelkében, mint a félreértésnek vérző töviseit. Midőn az élet napja a zenithen áll, midőn diadalmámorban üdvkiáltás tör felé s babérkoszorú övezi homlokát, vájjon ki gondol akkor a Golgothára? Kinek jut eszébe a virágvasárnapi örömünnepen a nagypénteki gyász és fájdalom? . . . A Mesternek eszébe jutott. O már tudta a következendőket, tudta nemcsak isteni bölcsességénél fogva, de tudta ember-ismereténél fogva is. Tudta, hogy a nép kegye ingatag. Akit ma felemel, holnap porba dönti. Akit ma imádattal környez, holnap Ima márcz. 15-én. Mindenható Atyánk! Magyarok nagy Istene, vezérlő szelleme! Népek ezrei borulnak elődbe e szent napon, népek milliói emelkednek fel égő trónzsámolyodhoz megköszönni jóságodat, e nemzet örömeiben s küzdelmeiben egyaránt éreztetett határtalan szerelmedet. Népek ezreivel borulunk le mi is e szent helyen, e nagy ünnepen, esedezve kérünk tekints alá reánk csillagtrónusodból. Szabaddá tetted magyar népedet egykor egy ilyen napon. Ha örömmel rázza le rabbilincsét a sokáig szenvedő rab; ha örvend a sötét éj utvezetőjében bolyongó vándor az útjára fényt lövelő áldott nap feljöttének; oh hogy ne örvendett volna magyar nemzetünk mikor megnyilt hosszas rabsága után szabadságának ajtaja, hogyne örvendett volna szabadság-napja felderültének. A nap mint tüztenger önti ki sugarait, szétlövellett fényözöné- ben millió meg millió teremtvény fut rendeltetési czélja felé, a szabadság isteni világánál igy halad egy sokáig elnyomott, annyi balsorsot átszenvedett nép dicső, magasztos pályája utján nemes feladata felé. Ugye jó Atyánk! a természetben tél után jő a tavasz. így kell ennek lenni a népek világában is. Előbb tél, aztán tavasz. Előbb sötét éj, majd ébredő hajnal. Előbb rabság, aztán szabadság. Tavaszt ért a magyar nemzet is. Most 54 éve oh mily ragyogó tavasz lehetett az, a magyar nép szabadság, egyenlőség s testvériségének szép ragyogó tavasza ! Oh mit adjunk neked e drága jókért, nekünk közlött ily sok jótéteményeidért, miként köszönjük meg, hogy mint a tél fagy-bilincsét széttöri szavadra a tavaszi nap enyhe sugara, úgy zúztad össze a népedet fogva tartott rablán- czokat. Ki szent Fiad az Ur Jézusban az egész emberiségnek atyjává lettél, miként engednéd meg, hogy e nép fiai osztály s rangkülönbségeket állítva egymás közt — testvérként ne szeressék egymást? Lehetne-e különbség e nemzet tagjai közt ott, hol akaratod teherviselésben, jogok gyakorlásában egyenlőséget mond ? Oh méltók vagyunk-e mi e sok véren szerzett kincsekre ? Megtudjuk-e mi ezeket tartani, megérett-e több mint ezer éve e tejjel s mézzel folyó Kanahánban lakó magyar nemzetünk e megbecsülhetetlen javakra? vagy talán vannak, kik most is rablánczot csörgetnek, hogy a hatalmasak elnyomják a gyengét, az erősek az erőte- lent. Oh gyújts világot az erre vállalkozó, az ezt akaró sötét lelkekben. Lobogtasd itt e drága hazában mindenütt a szabadság, egyenlőség, testvériség háromszinü zászlóját. Cselekedő, hogy e fénylakodból alá szállt kincsek ne csak névleg, de valóságban éljenek e virányos hon határain belül mindenütt, hegyek, halmok, rónák ezt harsogják, Duna, Tisza közén kunyhókban s palotákban egy- iránt terjedjen a keresztyéni hit szentháromsága mellett a sokszor hangoztatott szabadság, egyenlőség s testvériség dicső háromsága is. Magyarok nagy Istene! hogyan köszönjük meg neked, hogy a honalkotó Árpádok mellé annyi honát szerető hazájáért élni, halni kész dicső hőst adtál Te e nemzetnek! Ha jött vész, vihar, ott álltái segedelmeddel, bátorságot erőt adtál a nemzet fiainak, hogy honszereimük lángjával harczoljanak, küzdjenek ennek igazaiért. Mily szép, mily dicső volt az az 54 év előtti márczius 15. Ihletett költők, tüznyelvü szónokok álltak elő, hangzott a költő ajkán »Talpra magyar, hi a haza, itt az idő, most vagy soha« utána zúgta a lelkes sereg: »Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.« Felébredt szavadra nagy álmaiból a régóta alvó nemzet, hogy lerázza válairól a súlyos rabbilincset. De az öröm nem sokáig tartott, ismét nehéz idők, váltságos napok következtek, önkény és erőszak fogtak kezet, hogy újból elnyomják a magyart. Az igazaiért harczolók elvérzettek, idegenbe bujdostak. Te rendeléd mindezeket igy sorsunknak mindent bölcsen intéző hatalmas Ura ! De ekkor is velünk voltál nagy Isten! Elhullottak legjobbjaink, de a szent eszmét meg nem ölhették lelketlen gazok. Kitört az szavadra a koporsóból s Egekre kiáltott hozzád. Dicsővé,
