Felsőbányai Hírlap, 1901 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1901-06-30 / 13. szám
~V"I_ évfolyam. 13_ szám 1901- junius 30. // FELSŐBÁNYÁI TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP Szerkesztőség: Felsőbányán. Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Előfizetési ára: Egész évre 4 K. — Fél évre 2 K. — Egyes számok 20 fillérért kaphatók. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK MELLETT KÖZÖLTÉINEK. Minden a lap szellemi részét illető közleménvekés előfizetések Felsőbányára a szerkesztőhöz küldendők. Nyilttér soronkint 20 fillér. Eszmefuttatás a tanév végén. A diáksereg apraja-nagyja vegyes érzelmekkel siet a szülői házhoz, hogy kipihenje 10 hónapi verejtékes munkájának fáradalmait. A legtöbben viruló arczczal, örömmel telve szivükben, alig várják, hogy a szerető szülői karok ölelésében részesüljenek s felemelt fővel bemutassák fáradságuknak gyümölcsét: a jól megérdemelt bizonyítványt. Ezek a szerencsés halandók. Némelyek azonban, kik reményükben csalódva hagyják el a tudmánynak csarnokát, remegve várják az első találkozás leverő pillanatát, melynek jóleső következménye: a csendes napirendre- térés, aminek előbb vagy utóbb be kell következnie, mivel a megtörtént dolgot meg nem történtté már úgysem teheti az emberi hatalom. Az ilyenek lelkiállapota épen- séggel nem irigylendő. Öröm és szomorúság váltakozik épen úgy, mint minden e világon ! A kiengesztelődés és a sorsban való megnyugvás nyomában uj, vérmes remények támadnak a bánatos szivekben. De a legrosszabb esetben sem szabad csüggedni, mert az ember csak akkor valódi ember, ha csüggedést nem ismer s minden gátló akadálylyal szembe néz, föképen ha meggondolja, hogy az ember nélkülözhetetlen s minden nyomasztó körülmény között is nyílik tér a nagy társadalomban kisebb- nagyobb állás betöltésére. Munkás kézre mindig és mindenütt szükség van. Az ember a társadalomé, mivel a társadalomnak született. Rendeltetése azonban többféle. Józan világnézleti szempontból: hogy testi erejét a szellem szolgálatában használja fel s az állatok tulajdonai közöl kimagasló szellemi erejével megismerje, érezze és óhajtsa létesíteni az igazat, szépet, jót és nemest; törekedjék egyéni jeles tulajdonságai által a hazának hasznos polgárává lenni. Az ehhez megkívántaié tehetségekkel felruházva, a józan ész adja meg az irányt, mely a kitűzött czélho:: vezet. Hazafias irányban rendeltetése a társadalomnak bizonyos szolgálatot tenni, tehetsége szerint, hogy annak hasznos polgára lehessen. A társadalomban mindenki bizonyos űrt lévén hivatva betölteni, ennélfogva elmondhatjuk, hogy az ember nem önmagának, hanem a társadalomnak született, következésképen nem önmagáé, hanem a nagy társadalomé. Ámde egy ember saját szükségleteit önerejéből nem fedezheti, mivel ugyanaz mindama sajátságokkal és tehetségekkel nem rendelkezik, melyek a társadalmi életben megkívánhatok; szükségképen meg kell osztani egymás között mindazon hivatásszerű teendőket, melyeknél fogva a társadalomban bizonyos állást foglal el foglalkozását illetőleg. Innen van, hogy egyik, hivatását követve, a tudományos pályára lépvén, tudománya által teszen hasznos szolgálatot a közjónak: a társadalomnak; másik mint kereskedő, iparos, avagy mint egyszerű mun- i kás. fejt ki kisebb-nagvobb tevékenységet; de azért ők mind a társadalomnak félreismerhetetlen kiváló tényezői. Honnan szé- rezné be szükségleteit a tudományra született tudós, ha iparosaink nem volnának?! És igy tovább . . . Sokan vannak ifjaink közöl, kik a végtelenség tengerébe lemerült tanév befejezése után pálya után néznek, hol a mindennapiakat megszerezni feltétlen szükség. Nehéz dolog a pályaválasztás, és egy hirtelen meggondolatlan ballépés sokszor megkeserít egy egész életet. Az életpályának megválasztásánál tehát vessünk számot önmagunkkal, tehetségünkkel és képességünkkel, de önmagunkat túl ne becsüljük, nehogy keseiü csalódás érje a vérmes reményekkel táplálkozó sziveket. Sokan mindenáron urat akarnak nevelni gyermekeikből (mert nem illik, hogy urnák gyermeke ne legyen ur) anélkül, hogy számot vetnének a gyermek tehetségével és hajlamaival. A hasonló észjárás már sok keserű csalódásra vezetett, mert, miként a tapasztalat igazolja, sok esetben sokkal jobban megállja helyét a társadalomban a hivatott iparos, mint akárhány kényszeritett ur. Magyarország régebben kizárólag őstermelő, földmivelő ország volt, okszerű gazdálkodás nélkül; de ma már be kelle látnia, hogy az őstermelés fenn nem tarthatja az államot a rohamos fejlődés mellett s mintegy kényszer alatt állva, az ipar és kereskedelemmel karöltve, fejleszteni iparkodik a közjó előmozdítására irányuló törekvéseket. ’, Nagyobb helyet az iparnak! Le a kalappal az ipar előtt. Nem szabad lenézni a magasból (Vagy talán még nem is olyan magasból) az iparral foglalkozókat, mert az ipar méltó díszes helyet foglal el a nagy társadalom koszorújában a tudomány mellett. Hogy pedig hivatásunk czéljától soha el ne térhessünk, álljon szüntelen előttünk azon arany-szabály: »A társadalomra vagyunk teremtve mindnyájan, hol nem azt nézik : minek születtél, hanem annak látszol-e, ami vagy.« A végzetteknek megelégedést, a kis és nagy diákoknak pedig kellemes vakácziót! Magyar László. Csont- és gyöngyházgomfa-gyár Kolozsvárt. A »Magyarország« f. hó 18-án megjelent számából veszszük át szóról-szóra a fenti czim alatti közleményt: »Egy szorgalmas és agilis férfiú, a csehországi származású s harmincz év óta hazánkban lakó Duchek Antal kézimunka tanító minden Patakparton. Irta: Bereczky László. — A Felsőbányái Hírlap eredeti tárczája. — Patakparton, vadvirágos Patakparton járok én, Elmerengve a kis patak Rengő, ringó tükörén. Part ölében, csalit árnyán Kis nefelejts mosolyog. Körében a bujdosó hab Édesdeden zsong, susog. Mit susog a bujdosó hab, Nefelejtsnek mit cseveg? Szerelméről susog neki, Hű szerelmét vallja meg. Haj! de viszi csobogó viz, Messze viszi a habot; Nefelejtsnek alig egy pár Ede- szavat súghatott. Visszatér ám boldog kis hab Egy bíboros reggelen; Mint örömtől fénylő harmat Nefelejtsnél megjelen. . .. Óh, csak nekem nem jön el a Boldog reggel, kikelet. . . Hozzá csak bus sóhajom száll: Fájó szívtől üzenet. RAJZOK A MÉHEK VILÁGÁBÓL. — Irta: Paczek Béla. — IV. Ha beható figyelembe veszszük, hogy az e vidéken egyedül használatban levő ingatlan szerkezetű, u. n. paraszt-kasba befogott rajnak — hogy az anya a fáradalmas munkája közben szünetnélküli pusztulásnak kitett dolgozó nép hiányát uj peterakással folytonosan pótolhassa s amellett a munkás-népnek is legyen hová helyeznie a kikelő fiasitás táplálására szükséges, valamint a télire való mézkészletet — mindenekelőtt a kellő mennyiségű léppel kell a köpüt kiépítenie, s ez még állandó kedvező időjárás mellett is hosszabb időt vesz igénybe, mig a nem ritkán beálló esőzések a munkásokat az építésben nagyon hátráltatják: belátjuk, hogy a késői rajzás, mely az anyatörzset természetszerűleg okvetet- lenül meggyengiti, magára a rajra pedig szintén fölötte hátrányos, elegendő ok arra, hogy méhállományunk — ha teljesen ki nem pusztulna is — mennyiség és minőség tekintetében hanyatlásnak induljon. És ez annál természetesebb, mivel az ingatlan szerkezetű parasztkasokban nem okszerüleg méhészkedők a fösulyt a törzsek létszámának szaporítására, tehát a mennél nagyobb mérvű rajoztatásra fektetik s amellett még kamatjövedelmet is akarnak huzni méhészkedésökből, tehát legmézdusabb törzsöket kegyetlenül lekénezik, legjövedelmezőbb tőkéjüket szándékosan elpusztítják, — mig a gyenge családok természetesen maguktól is elpusztulnak. Ez volt a nagybányai méhészetnek megölő betűje. Pedig minő szép mellék-jövedelmet szerezhetnének önök — tisztelt Uraim ! — a méhészettel, s azáltal, hogy önök a méhészetet pangani hagyják, minő rendkívüli nagy haszontól fosztják meg magukat önök még egy más tekintetben is, mig annak föllenditése által közvetve milyen figyelemre méltó hasznot biztosítanának maguknak és az egész vidéknek! Szász János gazd. egyl. kertész ur ugyanis 1898. évi deczember hó 22-én a gyümölcstenyész- tésröl tartott gazdasági előadásában panaszkodva említi, hogy Nagy-Bányának és környékének nincsen kifejlett gyümölcs-kereskedelme, mert nem terem elegendő gyümölcse; s ezen baj orvos-
