Felsőbányai Hírlap, 1900 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1900-12-30 / 26. szám
"V". é-vfly&m.26. szám. 1900. deczember 30-V // FELSŐBÁNYÁI TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség: Felsőbányán. MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. Előfizetési ára: Egész évre 4 K. — Eél évre 2 K. — Egyes számok 20 fillérért kaphatók. HIRDETÉSEK OLCSÓ ÁRAK IYIELLETT KÖZÖLTÉINEK. Minden a lap szellemi részét illető köziemén. ek és előfizetések Felsőbányára a szerkesztőhöz küldendők. Nyílt tér so rönkint 20 fillér. Két ünnep között. A keresztény világ legmagasztosabb ünnepét ültük legközelebb, karácsony ünnepét. Midőn a természet ridegen taszítja le kebeléről gyámoltjait; az embereket; midőn a nap sugarai hidegen sütnek alá a megfagyott göröngyökre; midőn mindenütt a halál, az elmúlás szomorú képe tűnik elénk; midőn »tűz mellé, házba szorulunk«: a családi szoba meleg, barátságos levegőjében ragyogó fényesség csillan meg szemeink előtt, mintha a betlehemi csillag megsokszorozva szállott volna alá, körül repkedve eleven, vidám, mosolygó angyaloktól, a világ Megváltóját váró gyermekektől. Ez a karácsony képe nálunk. Ezt a bájos képet láttuk megeleve- nülni ismét. Azt mondják, a karácsony a szeretet ünnepe. Igaz is. Legalább annak kellene lennie. De ha látjuk, mint törnek egymásra az emberek, mint vérszomjas bestiák, mint igyekeznek egymás szájából kivenni a betevő falatot, mint forralnak bosszút es ármányt egymás ellen a szeretet ünnepén ép úgy, mint más közönséges napokon, szétfoszlik az ábránd, mely a karácsonyt a szeretet ünnepének minősítette és keserűség fogja el szívünket ama gondolatra, hogy hiába tűnt fel a betlehemi csillag, hiába született az emberiség megváltója tizenkilencz századdal ezelőtt, hiába hullatta vérét az emberiség bűnéért, mert az emberek őt megérteni ma sem tudják s szeretet helyett gyűlölet uralkodik a legtöbb emberi társaságban. Pedig a gyűlölet meddő munkát végez . . . Szelleme nem az alkotás, hanem a rombolás. Csak elvétve látunk itt-ott egyes alkotásokat, melyek a tél zordon keretébe foglalva, a szeretet meleg ragyogásában a názáreti isten-ember szellemét hintik szét az Ínség és nyomor szánalmas alakjai között. . . . A szeretet ünnepe után a számadás ünnepe ... A vén Sylvester apó nemLegyőzöd-e a karácsony hitét, kételkedés ? A Felsőbányái Hírlap eredeti tárczája. Vedd fel harczi tárogatód s fuvd bele e csatakiáltást: a Krisztust nem hiszem! üzenj hadat e szent ünnepen a hivök millióinak, kételkedés ! Vedd fel szörnyű fegyveredet, a tagadás éles pallosát; villámként sújts vele bár, pallosod éle ma kicsorbul, szégyent hoz reád. Megszégyenít egy kis zöldelö fa-ág s ha talán itt-ott sikerül egyet kivágnod, varázs-erővel fakad a levágott törzsön egy helyett száz. Karácsonyfa nöl, habár magvát földbe soha nem is veted. Vagy zörgesd meg a kunyhók lantornás ablakait s pusztulást hozó lehelleteddel oltsd el a viaszgyertyák bádgyadt fénynyel lobogó lángját: ott is megszégyenülsz. Betlehem csillaga szelíd fényével beragyogja a kunyhó sötétjét s látni fogod, a nyomor gyermeke mily megvetően néz reád, gőgös kételkedés ! Nem . . .! ennek a napnak bűbájos ábrándját, ennek az éjnek álomtalan álmát, millió ajknak zengő zsolozsmáját, repesve örülő földi angyalkáknak csengő kaczagását te nem tudod, nem bírod elűzni . . . elnémítani! sokára bezárja hátú ik megett az 1900-ik év ajtaját. Mi pedig, mint az esztendő fejedelme; a kettős arczu Janus, állunk meg életünknek ez újabb határkövénél, a múlt gondjaitól barázdált arczunkkal a lefolyt év keserűségeire, fájdalmaira, veszteségeire, a remény örömtüzétől ragyogó szemeinkkel pedig a jövőbe, az uj század elejére tekintünk. . . . Sokat tanultunk a múltak eseményeiből, sokszor igen drága volt a leczke- pénz: szivünk ideálizmusa, lelkünk meggyőződései sajgó sérüléseket szenvedtek, de a tanulság sem megvetendő, amit mindezek árán megszereztünk. Megtanultuk, hogy saját erőinket kicsinyíti! űnk sohasem szabad és ahol elvekről, eszmékről van szó, félre kell tennünk minden kicsinyeskedest, feledni kell a régebbi sérelmeket és vállat-vállhoz vetve, tömörülni kell a diadal kivivására. Megtanultuk, hogy midőn a jövőre kiható fontos dolgokról van szó, érdemes az embernek komolyan gondolkozni a következmények felöl és csupán túlságos tapintatosságból sohasem szabad az embernek meggyőződése ellen cselekedni. Sokat, nagyon sokat tanultunk a múltban; és ha nem feledjük el a jövőben a múltak tanulságait, hanem azokat teljes erőnkből hasznunkra fordítani igyekezünk, akkor lesz reánk nézve az 1901-ik esztendő: boldog uj-esztendö. . . Adja isten, hogy úgy legyen! Imre Károly. Hypertrophia idearum. (Eszmék tultengése.) Távol Felsőbánya városától nagy csöndességben élek, mint a Horácz embere. A tisztelt város pártviszonyai csak annyiban érdekelnek, amennyiben a szereplőkhöz régebbi vagy újabb ismeretség köt. — Kivülesem a megáradt Zazar hömpölygő medrén, s igy nyu- j godtan nézem a patak kissé zavaros vizét, mely I köveket s más ékes és éktelen dolgokat sodor I magával. Talán megbocsátja e lap szerkesztője, mivel úgy látom, hogy magának ennek is van Menj be a börtönök fásult szivü lakóihoz. Emeld fel a földről az átkot, jajt, embert.- és Isten- káromlást zörgő lánczokat s nézd meg jól! Gyöngyszemek csillognak rajta. A megbánás, az édes visszaemlékezés gyöngycseppjei, az ártatlan gyermekkornak — a karácsonyfa alatt örömtől hulló — gyémánt-tiszta kónyei. Tudnál te ilyen csodát — nem, többet ennél! — Isteni kijelentést teremteni?! Állj meg az életöröm kinpadja, a kórágy előtt ma! Lásd meg ott a megkínzott férgen, a kórágy haldokló martyrján — ki egykor magát hatalmas embernek hirdeté — lásd meg azt a fenséges nyugalmat, azt a tulvilági békét kifejező szelíd mosolyt, aztán figyelj oda! ajkának utolsó lehellete azt susogja lágyan, szelíden, — mint a fáról lehulló levél halk suhanása: — «immár örömest halok meg, mert szemeim látták az én Id- vezitőmet.» Folytasd utadat tovább. Menj az élet országújára Látni fogsz ott egy vándorcsapatot, kételkedés ! Tudod-e, kik azok . . . ? Az élet szerencsétlen vándorai: a sorsüldözöttek, az elnyomottak, a sebzettszivüek, a lelki fájdalmak keresztjét viselők, a félreértettek, a babérlomb helyett a töviskoronával koszoruzottak, az igazság elnyomott bajnokai, a kenyeröktől megfosztott árvák, a hámost pártállása, hogy én madártávlatból, ne párt-szempontból, hanem pártoktól függetlenül tartsak szemlét ama kis város jelenlegi állapota felett. Azt bizonyosan tudom, hogy az ilyen, pártokhoz nem tartozó ember egyik félnek sem kedves, mivel, úgy mondják, »sem hideg, sem hév«; de én boldog leszek, ha csak egy ember is Felsőbánya hivatott vezetői közöl gondolkozni próbál azok felett, amiket elmondandó vagyok. Amióta Felsőbányán is felderült az ujjá- ébredés korszaka*) és különösen mióta a Felsőbányái Hírlap szolgálja a közügyét, sok volna elszámlálni azokat a városboldogitó eszméket, amelyek ott, pihent talentumok szülötteiként, a város társadalmi, gazdasági, ipari, kereskedelmi, közlekedési érdekeit lettek volna hivatva föllenditeniNem akarok azok közöl a város-boldo- gitó eszmék közöl, melyek ott talán az éles levegő vagy az oxigén-dus forrásvíz Tatása alatt létrejöttek, egyet sem elszámlálni, miért szomoritanók meg az indítványozókat, akiknek nevök igy sűrűn emlegetetté lett, mint eszme- valósitó bizottsági tagoké. Mondhatom talán azt is, hogy csakugyan egy kóros tünet, az eszmék tultengése állott elő Felsőbányán, s az lesz a jó doktor — s arra én is rászavazok, aki ezt a veszedelmes betegséget meggyógyítani képes. Mert most csak születnek az eszmék egyre-másra, ki torz-szülött, ki idétlen szülött, ki tönkremegy az örvös kezén, szóval amily nagy mennyiségben születnek, úgy pusztulnak is el a bizottságok fájón könnyező édes anyai ölében. Várom kéthetenkint a Felsőbányái Hírlapot, látom benne a gomba-módra ujonan született eszméket, sajnálom őket, mert ők is csak napok kérdése, hogy el fognak szenderülni elhunyt testvéreikhez a feltámadás reménye nélkül, s még az sem lesz, aki olykor-olykor a megemlékezés koszorúját sirhalmokra letenné, mivel az édes anyákat elfoglalja az újabb eszme létrehozási lázas törekvés. Én félek — bár lenne aggodalmam alaptalan, — hogy Felsőbánya jelenlegi zilált társadalmi viszonyai között semmi felvetett eszme, ha még a legüdvösebb is az, maradandó nyomokat nem hagyhat. »Inter arma silent musae«. Pedig abban az időben, mikor a város jelenlegi szelíd lelkületű polgármestere elfoglalta *) Thoraa polgármesterré lételétől. zokból kiűzött özvegyek, a hálátlan gyermekeket önvérökkel tápláló szülök, az Isten, világ s önmagukkal meghasonlottak jajongó, bus csapata z. Tudod, hová mennek . . . ? Betlehembe?] Mi vezeti őket az ismeretlen utakon . . , ? Csillagfény, melynek ragyogó világát te nem bírod, nem tudod elhomályosítani. Szegődjél hozzájok utitársul. Menj velők te is a jászol-bölcsőhöz és tedd le az előtt a bölcső előtt, tedd le fegyveredet, kételkedés! — Hogyan? egy porból született gyermek —- egy zsidó poronty előtt — tegyem le fegyveremet ?! Ne tedd! De előbb oszd szét tagadás-szülte műszereiddel a porszemet millió parányra s ilyen millió parányra szétbontott porszemből hordj ösz- sze nekem egy fellegekig nyúló sziklaóriást; — parancsolj a végtelen oczeánnak, hogy a föld egyik széléről a másikra menjen, helyet cseréljen; — tépd le az ég kárpitjáról azt az életet sugárzó tüz-óriást s dobd a semmiség ölébe; — vagy teremts bármit, de úgy, hogy életre is keljen kezeid között; szólaltasd meg a sirok korhadt koponyáit, s ha mindezeket megtevőd: vedd fel a fegyvert ismét s legelőször Ót, a betlehemi gyermeket, a jászol szülöttét, a zsidó porontyot öld meg s igy én is rabszolgád leszek, kegyetlen Heródes, észbontó kételkedés!
