Felsőbányai Hírlap, 1900 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1900-12-30 / 26. szám

Felsőbányái Hírlap állását, azt hittem, hogy megkezdődött Felső­bányán] a békeségnek, boldogságnak s az al­kotásnak kora, de hát közbejönnek sokszor olyan emberi érdekek, amelyek azt mondat­ják velünk: »Hív a kötelesség, némulj el szív«, s felkavarodtak a lecsendesült hullámok ismét. De nem is azért szólalok én fel, hogy a még most is sajgó sebeket szakgassam, hanem én úgy hiszem, hogy most még talán nem késő rámutatnom arra, hogy Felsőbánya városa tiszti­ügyészében, főkapitányában két tekintélyes tár­sadalmi tényezőt nyert, akiknek neve akkor lenne ott örök betűkkel feljegyezve, ha eme szavakkal lépnének be oda: bBrkeség tinektek.« És itt legyen szabad megemlítenem, nem mondom, hogy rosszakarat, de nagy tévedés volt az uj tiszti-ügyészt vármegyei képviselő- jelöltül mindjárt odaköltözésekor felléptetni, hogy az, aki odament egyhangú bizalomra, most mindjárt lásson egy ellenpártot, s ha neki úgy tetszik, megkezdhesse a gyűlölet munkáját, amit ugyan fel nem tételezek. Üdvös munkálkodáshoz, haladáshoz, alko­táshoz egészséges és egységes társadalom kell, hol ur és szegény, tisztviselő és iparos, főtiszt és altiszt, pap és "tanító egymást átölelve, együtt működve halad. Ha majd valamikor ez a boldog időszak Felsőbányán is bekövetkezik s nem a legsö­tétebb afrikai etiquette választja el az aláren­delteket, a szellemi- és kézi-munkásokat, úgy, mint ahogy ez már más föllendült városok­ban meg is van, akkor aztán legelső köteles­sége lesz Felsőbánya okos és bölcs vezetőinek, hogy mennél előbb vasúti összeköttetés után néz­zenek. Mert enélkül olcsó lehet bár a csirke, de nem lesz Fillér, amin azt a tisztelt fogyasztó­közönség megvegye s fogyván a fogyasztók száma, elfogy a piaczról a csirke. Ma már vasút nélkül fejlődés nincs. Szat- már városához ma Budapest közelebb van, mint Felsőbánya. Maga a nyaralás érdeke is azt kívánja, hogy Felsőbánya vezetői mindent megtegye­nek arra nézve, hogy vasúti összeköttetésök legyen. A képviselő-testületet illeti e tekintet­ben a kezdeményezés. Keresse fel Kapnikbánya, Mármaros-Sziget képviselő testületéit: mit ál­doznak azok s belépnek-e az engedményesek közé? A bányakerület anyagszállítási és fuva­rozási kimutatásával kezökben keressék meg a pénzügyminisztert. Tétessék meg a mérési előmunkálatokat. Ott van a vármegye, a kor­mány, a posta és a »testvér",-vkvos, mind segít­ségükre jön. De azt ne várja a város, hogy a sült ga­lamb majd a szájába repül. Ha majd egy szebb jövőben Felsőbányá­nak vasútja lesz, azok az eltemetett eszmék mind kikelnek sirjokból. Majd jőnek akkor em­berek, akik az ottani természeti kincseket ki­aknázzák, a város boldogulásáért lelkesülő és busongó fők pedig meg lesznek mentve attól, hogy a folytonosan szülendő hypertrophicus eszméket agyonbizottságolják. Váró De mig ezeket meg nem teszed: nyomo­rult vagy, ha kételkedni mersz, bármily bölcsnek kiáltson is a világ, tagadásnak hitvány gyermeke ! Mert látod, te kétkedő ! az a kigunyolt, az a gyalázatban fogantatott gyermek második vilá­got teremtett — a hit- és erkölcs eszményi vilá­gát; — tudott olyat véghezvinni, amihez hason­lót gyarló ember nem, csak Isten alkothat. Tudod, mit tett ö? Adott neked hitet s a hithez Istent, olyat, amilyenről eddig álmodni sem merél; —- adta neked Jehova helyett a szeretet az irgalom Istenét! Adott neked szivet, szeretetet a szívbe, s az ember — ki eddig duvadként fölfalá egymást — e szeretettel felebarátját testvérként öleli. A bűnös előtt megnyitá a menny bezárolt ajtaját. A koporsó fulánkját megsemmisité. Helyetted kiürité a kárhozat poharát s te kétkedő! jutalmul vérével festéd meg a szörnyű Golgotát ! Enyészet hatalmas szelleme! töröld le hát a századok ércztábláiról a betlehemi gyermek nevét s tetteit, s ha látom azt, hogy a századok ércztábláin kezd megülni a feledés moha : akkor! ? tied vagyok, kételkedés! de addig...? le nem gyözesz! felettem diadalt nem ülsz soha! Ladányi Endre ev. ref. lelkész. Közreadtuk e csikket, mint egy — váro­sunk iránt melegen érdeklődő — olvasónk mun­káját, azon megjegyzéssel, hogy nem az eszmék tultengése itt a baj, mert a felmerült eszméktől sem a jó-akaratot, sem a gyakorlatiságot meg­tagadni nem lehet, az eszmék tulsokasága ellen pedig panaszra egyátalán nincs okunk! hanem sokkal mélyebben kell kutatnunk, ha meg akar­juk tudni, mi áll útjába nálunk sokszor a legélet- revalóbb eszme megvalósításának is ... . De er­ről majd más alkalommal. H?erk Levelek a szerkesztőhöz. i »3108—1900. k. i. sz. T. Imre Károly tanító urnák, a »Felsőbányái Hírlap« szerkesztőjének, Felsőbányán. Miután a »Felsőbányái Hírlap« az utóbbi időben oly hangot kezd használni, mi jobb társa­ságba nem való, tele van folyton személyeskedő és a jobb érzést bontó (talán bántó akar ez lenni ?) közleményekkel, — tudomására hozzuk, hogy a nevezett lapot tanácsunk részére tovább küldeni nem kívánjuk. — Város tanácsa. — Kelt Felső­bányán, 1900. deczember 19. Farkas, s. k. polgár- mester. « Minthogy egy lapra nézve mindig az olvasó közönség kritikája szokott irányadó lenni, ez a közönség pedig a »Felsőbányái Hirlap«-pal szem­ben ezideig szolidaritást tanúsított, remélve, hogy ez a jövőben sem fog megváltozni, a hivatolt levelet minden commentár nélkül átadom a törté­nelemnek. Felsőbányán, 1900. decz. 27. Imre Károly, a »Felsőbányái Hírlap« szerkesztője. II. Felsőbánya, 1900. decz 27. Kedves Barátom! Lapunk legutóbbi száma »Tárcza« rovatában megjelent közleményre vonatkozólag, kérlek engedj, helyet alábbi szerény soraimnak, melyekkel úgy énmagamnak, valamint az igazságnak is tartozom. Azt hiszem, kedves Barátom, miszerint élén­ken emlékszel arra az időpontra, midőn a »Mennye, bizottsági tag,«-választás czimii közleményt fel­olvastad előttem és azon kijelentést tettem előtted, valamint a két jelenlevő, barátunk előtt, hogy: »szellemességénél fogva megjár szórakozás czél- jából szükebb baráti körben, mint sok tekin­tetben találó tréfaság. És én annak is veszem. De egy komoly irányú lapban, mint amilyennek én lapunkat ismerni akartam, napvilágot nem láthat; tehát nézetem szerint nem közölhető.« A szerkesztői hatalom nem az én kezembe lévén letéve, többet nem tehettem a szerkesztői szilárd akarat ellenében. Bizonyára emlékezni fogsz arra is, hogy egy kis, barátságos hangon Írott levélkét küldöt­tem neked, amelyben figyelmeztettelek, sőt óva intettelek arra, hogy ha már e közlemény minden­áron közölve lesz, mindenesetre igénybeveendö az óvatosság és a megkivántató tapintat, hivat­kozással elismert tapintatos eljárásodra, nehogy netalán egyesek részéről sértés legyen kiolvas­ható a sorok között. Soraim vétele után néhány órával találkoz­tunk és ez alkalommal bizonyos meggyőződést szereztél szavaim helyességéről, s a Te bölcs be­látásodnak tudom be, hogy a nyert felvilágosító szavak után a közlemény kijavítása végett már délután Nagybányára fáradni szives voltál. Ez helyes volt, köszönöm! Mivel lapunknak iránya s programmja kizárja az élczelödést, de meg egy oly komoly törek­vésű lapban — milyennek lapunkat ismerni aka­rom —• engedj meg, kedves Barátom, mm volt volna közölhető a szóban forgó ártatlannak látszó közlemény az én nézetem szerint. És ha Te az ellenkező véleményben volnál, akkor nem vagyunk egy gondolaton, mert: midőn a közügy kizáró­lagos érdekében lapunk szolgálatába szegődtünk — hol közvetlen, hol közvetve — azon törekvé­sünk szolgált irányul, hogy akár pro,, akár contra látszattal, de mindenesetre városunk közjavát óhajtjuk vala szolgálni mindenkor és mindenben, még akkor is, ha az elveinkben lefektetett igaz­ság előtt a szerető, valódi barátok között is netalán ellenvélemény nyilvánulna ; még az eset­ben is, ha mindjárt talán a legkedvesebb bará­taink valamelyikének szivében hagynánk is egy kis fulánkot, mi mindenesetre nem kellemetes állapot ugyan, de az igazság lényegére nézve épenséggel mindegy, Kedves Barátom! Ha ismersz engemet, bi­zonyára tudni fogod, hogy én már természetem­nél fogva is csak a komoly dolgok elintézésében, illetve megvitatásában szeretek résztvenni ; és mikor komoly dolgokról van szó, a puszta tény- nyel állok elé erős argumentumok kíséretében s bősz Botond módjára Bizáncznak kapuit dönge­tem ; komoly dolgot tréfával elütni nem szoktam, mivel a tréfának helye az élczlapban van ! A mi lapunk pedig — ismételve mondom — eddigi felfogásom szerint komoly társadalmi lap akarna lenni, melyben minden ügy, mely városunk érdekét érinti, higgadtan megvitatható legyen megfelelő modorban s a megkivántató tárgyila­gossággal. Meggyőződtem az élet során arról, hogy az egyenes, nyíltan kimondott szó, sohasem szokott oly érzékeny sebet hagyni maga után, mint a maró satyra. Nekem ugyan ezen közleményben foglaltakra nézve már semmi megjegyzésem nincs, mivel befejezett ténynyel állunk szemben, melyet már meg nem történtté úgysem tehetünk. Semmi­nemű mentségre sincs szükségem, mivel rászorulva nem vagyok, azonban engedd meg hivatkoznom hozzád intézett soraimra, lapunk szellemének kidomboritása czéljából. Egyebekben biztositlak arról, hogy továbbra is hű munkása leszek a szerkesztésed alatt álló Felsőbányái Hírlapnak, mivel talán felesleges is mondanom, hogy az nem egészen a tied, hanem a mienk is. így tehát, miként beláthatod : érde­künk közös. Továbbra is munkás hived : Magyar László. Ezen levélre tér szűke miatt csak röviden válaszolok. Helyet adtam annak elvemnél fogva, bár a benne foglaltak meggyőződésemmel több helyütt ellenkeznek. Igaz, hogy Magyar László barátom a kérdéses czikknek kéziratban történt elolvasása alkalmával óvatosságra intett. Én meg is tettem, amit szükségesnek tartottam. Azt tar­tom, hogy ha valami a tárcza-rovatban lát nap­világot, az sohasem esik komoly elbírálás alá, ezért közöltem a kérdéses czikket. Szerintem ezáltal a lap komoly iránya megingatva nem lett. Tagadom tehát, mintha élezés volta miatt nem lett volna megengedhető azon tárcza-czikk közlése. Hiszen hová lennénk akkor, ha még a tárcza-rovatban is mindig komoly dolgokkal fog­lalkoznánk ? Én az egész közleményt lokális humora miatt érdemesnek tartottam a közlésre; hogy némelyek tendencziát látnak benne, arról nem tehetek, nekem közlésével ilyen czéljaim nem voltak. III Imre Károly szerkesztő. Tele. Szerkesztő Ur! A folyó hó 16-án megjelent Felsőbányái Hírlap tárcza-rovatában foglalt »Mennyei bizott­sági tag választás« czimii közlemény szerzését minden tagadásom, sőt adott becsületszavam ellenére az ezen tréfás iratban magukra ismert szereplők mindenáron nekem — aki nem álarcz alá rejtőzve, hanem nyílt sisakkal fellépve, szok­tam volt a múltban és fogom a jövőben is úgy Írásban mint szóban mindig és mindenkivel szem­ben megmondani az igazat és egyátalában véve mindazt, amit mondani akarok — mondom én­nekem imputálják, akinek az eféle irányú és czél- zatu közlemény összeállítására sem időm, sem kedvem nincsen, de amit föképen hangsúlyozva ki­emelnem kell : semmi legkisebb indító okot nem adtam. Az e közlemény miatt rám méltatla­nul irányuló gyanú és neheztelés eloszlatása czél­jából ezennel tisztelettel arra kérem t. szerkesztő urat — mint akinek úgy az álarcz alá rejtőző értelmi szerző, valamint a pasquillust componáló kilétéről föltétlenül tudnia kell, — hogy becses lapjában adjon nekem őszinte választ a következő kérdéseimre: 1. Tagja vagyok-e én, amint tévesen többen hiszik, b. lapja szerkesztőségének, illetve ebben annak a szükebb körii bizottságnak, amely az e lapban megjelenendő közleményeket meghányja- veti, considerálja ? 2. Hivattak-e önnek éngemet valaha ebbe a limitáló bizottságba és résztvettem-e én, aki, mint bármely távol lakó, csak külmunkatárs vagyok, a lapszerkesztő-bizottságnak csak egyet­len eqy értekezletén is ? 3. Végre én vagyok-e a kérdéses közlemény eredeti és igazi szerzője, — igen, vagy nem? Tisztelettel: Pap Márton.

Next

/
Thumbnails
Contents