Felsőbányai Hírlap, 1899 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1899-03-26 / 7. szám
TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség: FelsŐbányári. MEGJELEN NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK VASÁRNAP. Kiadóhivatal Nánásy István könyvnyomdásznál Nagybányán. Előfizetési ára: Egész évre 2 frt. — Fél évre i frt. — Egyes számok io krért kaphatók. Hirdetések olcsó árak mellett közöltetnek. Minden a lap szellemi részét illető közlemények és elő fizetések FelsŐbányáia a szerkesztőhöz küldendők. Nyilttér soronkint io kr. Hozsánna I ZFeszitscL meg I LFeltéimacLt a.z TXri A virágvasárnappal a keresztyén világ úgynevezett nagyhete veszi kezdetét. Igazán nagy hét ez. . . . Imádásunk tárgya az Ur Jézus e héten áll az emberektől töm- jénezés, dicsőítés szédítő magaslatán. De itt látjuk a gúnyolódás, megtagadás, elárulás borzasztó mélységein, mignem mind az emberi üres, semmit érő magasztalások- nak, mind a gonosz bántalmazásoknak véget vet az isteni hatalom : Feltámadott az Ur ! Nagy idő választ el minket amaz első virágvasárnappal kezdődő nagyhéttől. S ha nem változott a változhatlan isteni bölcsesség, égi szeretet dicső jellemképe ; de kisért ma is az alacsony jellemek sötét árnya. Ott látjuk a gőgös hatalmukra féltékeny elöljárókat, az áruló Judást, a kezét mosó Pilátust, a hozsánnát és feszítsd meget egyforma tudatlansággal kiáltó ingatag népet, s ezek közt, mint az apró kavicsok közt utólérhetlen magasságban kiemelkedő sziklaóriás, úgy áll az Idvezitö. Azok a szent hajdankorbeli hatalmasok ma is élnek, habár más alakban. — Félre teendő, elitélendő mindaz, mi nekik nem tetszik, mi tán homályt vethet dicsőségük ragyogó napjára. Ok maguk azonban — úgy látszik — nem tesznek ellene. Nekik eszközök kellenek, kik rósz szándékuk bűnös végrehajtására készséggel vállalkoznak. Tudják, hogy vannak emberek, kiknél a nagyok kegye, vagy a pénznek szerelme nagyobb mint bármily ügy szentsége, vagy az igazak ártatlansága semmi arra nézve, hogy azt veszni ne hagyják — Ott van mindjárt jó segítőtárs ügyük, kívánságuk előmozdítására alkalmas eszköz, a kézmosó Pilátus. Ez gonoszabb, mint az áruló. Az igaz ügynek veszélyesebb ellensége Pilátus, mint Judás. Én ugyan — úgymond az előbbi — nem találok benne semmi bűnt: de hát r a ti dolgotok. Am ti lássátok, mit csele- kesztek. A Pilátusi jellem ma is beismeri, hogy neki tennie kellene a jó ügy mellett De az a se ide, se oda ártani nem akarás nem engedi. Azért vész el aztán ma is az árcatlan nem egyszer. Pedig régen meghatott: »Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg, sem hév nem vagy, vajha inkább hideg volnál, mint lágy meleg.« (Jelenések könyve 3. 15.) Az is igaz, hogy az a senkinek ártani nem akarás, mindenkinek tetszelegni óhajtás árt éppen az ártatlannak azzal, hogy határozott fellépésével kimenteni nem kész azt a gonoszság által készített örvényből. Ha e mellé szegődik aztán a judásí árulás, akkor készen lehet a megteste >ült erény a legrosszabbra, judást alkalmas eszközül találták Jézus elárulására. Olcsón vállalkozott a nemtelen tett művelésére. A mai judásoknak se kell sok. Csak érteni kell megnyerésük módját készen állanak a barátság, tanitványi hűség, szeretet álor- czája alatt csókkal jelölni ki az ártatlan áldozatot. Ezekhez jön végül a nép. . . De hát kik ezek? Mindazok, kik oly könnyen kiáltják a Hozsánnát, mint ordítják a Feszítsd meg-et. Hány embert szédít el az a hízelgő' tömjénezés! Jézus rendületlenül áll ezek közt is. Öt nem tántorítja el semmi emberi dicsőítés. Tudta az isteni bölcs tanító, hogy az a kiváló tisztelet nyilvánulás' csak addig tart, mig meg nem tudják: »Az én országom nem e világból való.« Mihelyt nem hajtja anyagi érdekeik malmára a vizet, azonnal elfordulnak tőle, nemcsak, de ellenségeivel szövetkezve fognak kezet vesztére. Azóta is nem egy közügy önzetlen harczosának lett ez ncrrf érdemlett jutalma. Ott akkor emelkedik azért az Idvezitö emberi természetének legdicsöbb magaslatára, mikor nem szédül el a más embert nem illetett tisztelet, szeretet nyilvánulásá- nál. Sőt mikor királyi koronát akarnak fejére tenni, akkor ö korbácsot ragad s megtisztítja a jeruzsálemi templomot, a kufárok lélekre semmit se adó ocsmány hadától. S úgy áll előttünk ott a jeruzsálemi templomban, mint egy csodálandó^ követésre igen méltó, de utolérhetetlen isteni valóság. Van egy szép kép, az Idvezitö fenséges szelíd, alázatos vonásait ecsetelő kép .. . alatta ez áll: Ecce homo! íme az ember! Felséges eszményképünk nekünk az Ur. Álljon előttünk lélekben képzeletünkben e kép mindenütt, mindenkor. Ö nekünk fenséges jellemével, mindhalálig engedelmes voltával örök életet szerzett. Át élte küzdelmes pályáján a dicsőséggel, hozsánna zen- gedezésekkel kezdődő, majd a Golgothán végződő nagyhét borzalmait. Semmi sem ingatta meg. A tisztelgés és megvetés előtte egy jelentőségű volt.. Haladt azon az utón, melyet számára szent atyja kijelölt. S ezen jutott el óhajtott czéljához, hol harmadnap múlva hangzott el a győzelmi szó! »Nincs itt az Ur, feltámadott.« Mi is ezen az egyenes utón érhetünk kívánt végre. Az emberi furfang tekervé1848. márczius 15.*) Irta: Imre Károly. T. K. Kedves kötelességet teljesítek ez alkalommal, midőn a szabadság ébredésének emléknapján visszatekintek az 1848-dik évi márczi- usi eseményekre, a melyekben a szabadságra megérett népeknek szivdobbanása szól, nagy tettekre lelkesítve az utódokat. Hogy mit érez a nép, melynek keblében a szabadság érzetét évszázadokon át visszafojtotta az önző hatalom, midőn az igát lerázva magáról, tágult tüdővel szívja a szabadság éltető levegőjét, ezt az érzelmet kibeszélni, vagy leirni szinte lehetetlen. Tavasz közeledtével melegebben esik a földre az áldó napsugár, a szellő lágyadban suhan a táj felett a folyók csendes morajjal zugnak a roskatag jégpánczél alatt. Egy túlságos enyhe éj után a csendes moraj harsogó zúgássá változik, a bilincsek szét vannak törve, a folyók partjain repedezett jégtáblák hevernek s a hullámok messze kicsapva medrükből elsodornak mindent, mi ut*) Felolvasta szerző a Polgári Olvasókör márcz. 15-iki estélyénjókban áll. íme : halvány képe a szabadság ébredésének. Századok óta hatott bénitólag a magyar nemzet emelkedésére a bécsi kamarilla átkos kormányzata. Századok óta volt a magyar ide- | gén saját hazájában, hol apáink zengzetes nyelvét csak a nehéz munka alatt roskadozó jobbágy- J ság és a sokszor bántalmazott és üldözött alsó j papság óvta meg az enyészettől. Századok óta tett bizonyságot nemzetünk a koronás király iránt tanúsított törhetetlen hűségéről, amelynek bére mindannyiszor a szabadság megnyirbálása J volt. Őseink vére volt azon varázsfolyam, mély- J nek csepjeitöl megszilárdulva, gránit sziklaként j emelkedett fel ezelőtt több, mint másfél század- , dal Mária Terézia királyi trónja, midőn az eu- I rópai hatalmasságok elakarták tiporni az asszony királyt. És mi lett ezért a hála ? Sokféle ked- | veskedés, amelyeknek czélja volt megtörni a ma- ! gyárnak nemzeti önérzetét, és hogy a kegyes i királynő a magyarok kedvéért megtanulta — a latin nyelvet. — Avagy mit szóljak II. Józsefről,' i kinek szigora kötelezővé tette iskoláinkban a | német nyelvet s országunkat gyökerestől németté akarta átalakítani ? ! Jobb ezekről a szomorú időkről hallgatni, mert ily előzmények után, a költő szavaival élve : »Isten csodája, hogy még él hazánk D Azonban azon természeti törvény, hogy a hanyatlás után emelkedés következik, a nemzetek életében is érvényesíti a maga hatalmát, j Hazánk történetében is beállott azon forduló pont, í mely, mint figyelmeztető oszlop, mered a zsarnokság elé, melyre • intő jel gyanánt e rövid szózatot irta fel e népjog : ne tovább ! A hosszú időkön át tartott elnyomás Fran- cziaországban termétte meg először a maga gyümölcseit. 1848 február 23-án kezdődött az u. n. franczia forradalom. A nép, áthatvá a szabadság érzetétől, bátran követelte jogait. A zavargás veszedelmes arányokat öltött’’élannyira, hogy a katonaság a nép' lcözéNőtt. A puskák ropogására a nép bosszukiáltása felelt. Megostromolták a királyi palotát. A király :; Eájos Fü- löp elmenekült és kikiáltották a köztársaságot. Páris tornyaiban a vészharangok zúgták, a nép lelkesedése nem ismert határt. Ez volt 'Európára nézve a szabadság ébredésének hajnala. — A népek jogaik öntudatára ébredvén,' alkotmányt követeltek mindenütt. A magyar Országgyűlések : a jóságóá lelkületű V. Ferdinánd király ' uralkodása alatt több Ízben foglalkozták a haza alkotmányának az újabb idők követelményei szerint leendő' átalaki ■ fásának eszméjével. Már az Tö43—44~dik évi országgyűlés kimondotta, hogy Magyarországon a hivatalos nyelv a magyár .tegyed) továbbá: hogy nem nemes ember is képes bármely hivatalra s birtokot is vehet.' Az lÍ344-47-ig tartott országgyűlésen egy tekintélyes‘part ázj ország- gyűlésnek népképviseleti alapon' yalŐj"rendezését sürgette. 1847 noyémber’!'7-éá . Éerdinánd király *áz országgyűlést' magyar t.rónbészéddel nyitotta meg, mi a rendek között leírhatatlan lelkesedést keltett s az egész nemzét" ejijy szebb jövő kezdetének tekintette.' J • ... . • *