Felsőbányai Hírlap, 1897 (2. évfolyam, 3-22. szám)
1987-10-24 / 22. szám
FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP. És itt nem fogunk megállani.... Lassankint ki fog tűnni, hogy a helyes nőnevelés már az alsó fokon olyan irányba terelendő, hogy kenyérkereső pályákra való továbbképzést tegyen lehetővé s a nőnek nyújtson alkalmat arra, hogy ne legyen kénytelen a szülői háznál bevárni a jó szerencsét egy becsületes házastárs képében. De a küzdő fiatalság is nagyobb bizalommal fog közeledni olyan nő felé, aki hozományul nemcsak szépséget és szerelmet, de diplomát, vagy kenyéradó hivatalt visz a férje házához s megosztja annak küzdelmeit, fáradozásait. Ez a felfogás még egy kissé lehet idegen- szerű s lehet sok rossz éleznek az alapja, de a dolog azért mégis nagyon komoly és okos. A nőkérdés ilyen arányú megoldása áldás lesz a társadalomra. Válasz a „Nagybánya és Vidéke“ tek. Szerkesztőségének. Becses lapjok múlt vasárnapi számában a tek. Szerkesztőség válaszolt a Felsőbányái Hirlap-ban —rr —né úrnő czikke alatti megjegyzésre. E megjegyzés, (hogy t. i. a Nagybánya és Vidéke ritkán szokott zeneéletünkről tudósítást hozni) vezérczikkre adott alkalmat, melyben a szerkesztőség okot keres, hogy a kath. egyházi zenére vonatkozó öt soros közleményemnek miért nem adott helyet lapjában. Okai azonban nem lehetnek valódi okok. Hogy —rr ■—né úrnő czikkeit szívesen vette mindenkor, javára nyugtázom; még az volna a legszebb, ha a t. lap egy oly zenei kapaczi- tásnak, zenekritikusnak czikkeit, minő —rr :—né úrnő ne fogadná el. Arra azonban, hogy —rr —né pártfogása alatt jutott volna a megjegyzés * alá, erre azt felelem: hogy e megjegyzés Nagybányának majdnem egész zeneintelligen- cziáját magába foglaló, mintegy negyven, működő tagot számláló róm. kath. zeneegylet köz- megegyezésével látott napvilágot —rr —né beleegyezésével. Ebben a dologban semmi érthetetlen sincs. A tek. Szerkesztőség azt állítja, hogy zeneéletünkről hirt adni nagy öröme, s mig ezt írja, megfeledkezik, hogy épen a zeneélet azon legnemesebb nyilvánulásáról, az egyházi zenéről szóló rövid tudósítást hagyta ki. — Igaz, hogy szombat délután adtam e tudósítást, de akkor még a lap nem volt lezárva; sőt ugyanakkor lett beküldve az izraeliták panasza is templomukban történt helyek eladására vonatkozólag, továbbá a város kivilágítására vonatkozó tudósítás. A Nagybánya és Vidéke több tudósítójától hallottam, hőgy rövid tudósításokat elfogadnak szombat d. u. 4-ig. Tudósításomat három órakor adtam be s mig ennek végét a toronyzenéről irt czikket bevették a »Hirek« közé, kimaradt az előző tudósítás teljesen és ez nekünk nagyon fájt, mert kath. zenéről volt szó benne s zenevilágunk intelligencziájának neve s működése szorult ki t. lapjából, a melyről épen ezen okoknál fogva, habár csak kath. zenéről van szó, még azon esetben is tudomást kellett volna vennie, ha erről külön tudósítást nem is küldtünk volna. S annál jobban fáj, mert a t. Szerkesztő ur vezérczikkében üres és immár megczáfolt okokat hoz fel, oly okokat, melyeket mi semmibe sem vehetünk. Mert ezen okok csak egyet demonstrálnak, azt: hogy velünk csekély személyekkel igen könnyen akar elbánni. Különben t. Szerkesztő úrral e tárgyban megszakítom a levelezést és egyben ígérem, hogy én magam soha sem fogom b. lapját háborgatni olyatén csekélységgel,, mint az említett czikk. A »nagybányai ének- és zeneegylet» nevében: Szőke Béla. HÍREK. Olvasóinkhoz. A harmadik negyed leteltével tisztelettel kérjük mindazokat, kiknek eló'fizetésük lejárt, vagy kik még az elózó' évró'l is hátralékban vannak, hogy hátralékaikat az eló'fizetés kapcsában kiegyenlíteni szíveskedjenek. Előléptetések. A m. kir. pénzügyminiszter Bittsánszky Ede miniszteri tanácsost az V. rangosztály 2. fizetési fokozatából az első fokozatba, Rónay Gyula bányatanácsost a VII. rangosztály 2. fizetési fokozatából az első fokozatba, Neubauer Ferencz bányatanácsost a VII. rangosztály 3. fizetési fokozatából a 2. fokozatba léptette elő. Személyi hir. Farkas Sándor m. kir. honvédalezredes a múlt héten pár napig itt lakó rokonai körében időzött. Kinevezések. Szmik Antal pancsovai folyammérnök, városunk szülötte, a monostorszeghi apatini ármentesitö társulat által igazgatófömér- nökke naveztstett ki. Gratulálunk! — Am. kir. kultuszminisztérium Kovács Györgynét szül. Zazula Az aradi vértanuk emlékezete. Óhajom: szavakat szentelni a múltnak, szavakat szentelni a magyar szabadságharcz tizenhárom vértanújának. Melyik magyar szivet nem töltene be bizonyos büszkeséggel párosult fájdalom, a dicső múltra való visszaemlékezés által ? Melyik magyar szív nem szentelne nehány fájdalmas gondolatot szabadságunk, ezen legdrágább kincsünk, hős védői emlékének. Oh! a magyar nem felejt, a dicső hősök emléke eltörülhetetlenül él szivében, áhítattal gondol rájuk s nymbussal veszi körül kimagasló alakjaikat. Vannak nemzeti ünnepeink, melyek hazánk dicső bajnokainak szentelvék s a melyeken milliók szive imát rebeg a Gondviseléshez, a dicső halált szenvedett hősökért. Ilyen nemzeti ünnepet ülünk mi is a tizenhárom aradi vértanuk évfordulóján. Szenteljük meg e napot s menjünk vissza gondolatainkban az 1848—49. magyar szabadságharcz idejébe. Egy nagy eszme foglalkoztatja az országok népeit, a szabadság, egyenlőség s testvériség magasztos eszméje. A népek milliói magukévá teszik e nagy eszmét és sietnek lerázni a bilincseket. Mindenki lelkesül a szabadságért, «szabadság« a jelszó mindenütt az egész hazában, Megmozdult a magyar nemzet, hogy kivívja szabadságát. Megunta a rabigát; fel kívánkozik az ellenség ásta sírból, — élni akar. S midőn erélyes felléptével majd-majd elérte vágyát, föltámadnak régi ellenségei, megakarják fosztani a nehezen szerzett szabadságtól. S mit tett a magyar nemzet eme, nehéz körülmények között ? Talán újból békót engedett verni tagjaira? Nem, fegyvert ragadott s végső elkeseredésében halálmegvetéssel harczolt hazája szabadságáért. Nincs ép testű ember széles e hazában, hogy ne sietne feláldozni magát a haza szent oltárán. Ott látni aharezmezön, mint rohannak a gyermeki korból alig kilépett ifjak. Egymás mellett vívnak: az atya és fia. Az anya áldással kiséri egyetlen, csatába induló fiát, a ki talán soha sem tér vissza. A földmives ott hagyja ekéjét, a mester műhelyét, a tanuló iskoláját s mennek mindnyájan a haza hivó szavára s harczolnak, mint hősök. A nagy urak ott hagyják fényes palotáikat, kényelmeikkel, mulatságaikkal, élére állnak a rendezetlen magyar hadseregnek s megverik a gyakorlott rendes hadakat. Egymásután lépnek föl az eddig ismeretlen nevű nagy emberek s ragyogó ékesszólással buzdítják, lelkesítik a nemzetet. Tettel mutatják, hogy kell szeretni a hazát a veszélyben is s ezen fényes tetteik örökítették meg nevüket. Ott áll Kossuth a szabadságharcz élén s mellette számos, lelkes, hazáját igazán szerető hazafi. Köteteket lehetne beírni eme hősök dicső tetteivel, de e napot hivatólag a tizenhárom hős emlékének szenteljük, akiknek nevei vérvörös betűkkel vannak beirva a történet könyvébe. Ezek Kiss Ernő, Nagy Sándor József, Aulich Lajos, Török Ignácz, Pöltenberg Ernő, Knézich Károly. Damjanich János, Leininger Károly gróf, Vécsei Károly gróf, Lahner György, Déssewffy Aristid, Schveidel József, Lázár Vilmos. Nem bocsátkozhatunk fényes tetteik elsorolásába, úgy se lehet mind tudni. Máriát a székelyföldvári leányiskolához rendes tanítónőnek nevezte ki. Gál János boszniai varesi csász. és kir. mérnöksegéd, volt itteni m. kir. bányagyakornok, a múlt héten Selmeczbányán a bányászati államvizsgát sikeres eredménynyel letette. Jó szerencsét. Dr. Láng Lajos köszöneté. Városunk tanácsa szeretett országos képviselőnket valóságos belső titkos tanácsossá történt kinevezése alkalmából táviratilag üdvözölvén, arra a következő távirati választ kapta: »Felsőbánya szab. kir. bányaváros tanácsának szives üdvözléséért fogadják meleg köszönetemet és mély hálámat. Láng Lajos.« * Az utolsó fecske. Pállik Béla festőművész, ki városunkban töltötte el az egész nyarat s az ősznek is fele részét, miután három méter hosszú, másfél méter magas, pihenő kosokat ábrázoló 'képét, Melynek hátterét a Gutin és vadregényes alja képezi, befejezte, e hó 14-én családjával együtt elutazott. Garzó Gyula gyomai ev. ref. lelkész és egyházmegyei tanácsbiró, ki családjával együtt több napokat töltött itteni rokonai körében, hazautazott. Letöri himbó. Kovács Pál városi erdötisA tet és családját megint súlyos csapás érte. Még egy éve sincs annak, hogy 1 és fél éves kis leánykájukat elvesztették, a kérlelhetlen halál ismét megjelent a hajlékban: elragadta e hó 14-én hajnalban egy 7 hónapos kis leánykájukat. A kedves kis gyermeket, kit szamárhurut ölt meg, kinek kis koporsóját gyönyörű virágkoszoruk borítottak, e hó 15-én, d. u. 4 órakor temették el a róm. kath. sirkertben. Béke porai felett! Baleset Dunay János nagysomkuti plébános folyó hó 21 -én, hajnalban hazautazva a kocsi felfordult s oly szerencsétlenül esett balhalántékára, hogy eszméletlenül vitték lakására. A fiatal tetterös plébános balesete fölött egész környékünkön nagy a részvét. Kovács Árpád m. kir. háromszögein főmérnök — befejezve itteni munkáját — hazautazott. A szüret e hó 15-én megkezdődött az egész vonalon. A termés -— mint halljuk jó közepes, — s úgy mennyiségileg mint minőségileg kedvezőbb a tavalyinál. Ezen örvendetes körülménynél fogva reméljük, hogy az uj bor ára is olcsóbb lesz, mint tavaly volt. Óhajtandó is volna már végre vala- hára, hogy olcsóbb bort igyunk, ne olyan drágát, mint a minőt eddig ittunk; mert hiába bor is kell a magyarnak, nemcsak szabadság. Öngyilkosság. Páin János helybeli illetőségű 58-—60 éves magánkőmives-munkás a minap Kap- nikbánya határában önkezével emésztette el magát. Ugyanis egy darabka dynamitot, melyet Mindegyik megtette a maga kötelességét, de többet is, sőt mindent a mit a hazáért dobogó szivük sugallt nekik. Fényesen igazolja azt a mély hazaszeretetei, mely szivüket lengte át Pöltenberg azon mondása : Csak nyelvem német, de szivem magyar és szabadságért dobog.« Bizonyságot tesz a magyar hazához való hu ragaszkodásáról Knézich magatartása, midőn Eszterházy és Nádasy ezredes izgatásai folytán a majdnem felbomlott bácskai sereget ö nyerte vissza a haza szent ügyének. S vajon mely toll Írhatná le hűen Damja- nichnak, ezen magyar mythosi alaknak hősiességét az igaz ügy védelmében: ki tudná elsorolni azokat a fényes ütközeteket, melyeket ö halálmegvetéssel egyik a másika után megnyert ? Katonái imádták, legenda-hőssé emelték, noha származására nézve szerb volt. Vagy ismer-e a történelem egy olyan kimagasló alakot, ki magas születése, a királyi családdal való rokonsága daczára ott hagyja angyal szépségű nejét, gagyogó gyermekeit, hozzászegődik az annyiak által meghurczolt, megalázott szent ügyhöz, hogy — ha nem juttathatja is azt diadalra, dicső halált szenvedjen. Ilyen alak volt a német .származású, de szivében magyar Leininger Károly gróf. Végig harczolták a szabadságharezot, Mind- egyik nevéhez győzelem fűződik s ha nem is mind magyar eredetűek, de lángoló hazaszeretetük azokká tette őket. Damjanich, Vukovics rá'cz, Knézich liorvát, Pöltenberg, Leininger németek, Kiss és Lázár eredetükre örmények s mégis készek vérüket ontani — a magyar hazáért. Fájdalom, hogy hiába ontotta vérét annyi
