Felső-Szabolcs, 1923 (4. évfolyam, 27-48. szám)

1923-08-30 / 35. szám

2 Felso-Szabolís 1923. szeptember 20, csütörtök. Ä szárazság lehetetlenné teszi a vetést. Az állandó száraz idő miatt mezőgaz­daságunk állapota kétségbeejtő. A homo­kon még csak lehet szántani és porba vetni, azonban a kötöttebb talajok rendes meg­művelése egyáltalán lehetetlen, pedig már itt is a vetési idő küszöbén állunk. Repce, őszi árpa vetéséről is kénytelen volt a leg­több gazdaság lemondani, mert a talajt előkészíteni nem lehetett, vagy ha lehetett is, a teljesen kiszáradt talajba vetésük koc­kázatos volt. Augusztus hó elején volt ke­vés csapadék a homoki vetésekre jó ha­tással volt ugyan, de ennek hatását is le­csökkentette az utána következő szeles időjárás. Megakasztotta a szárazság a tengeri, cukor és takarmányrépa, burgonya fejlődé­sét is. A tengeriszár a legtöbb helyütt mát elsárgult, a csőszein fejlődése hiányos. Egyedül a mélyebben fekvő és őszi szán­tásba vetett tengerik állták jobban a szá­razságot, mely azonban már szintén érés­ben van, helyenkénCmár törését is megkez­dették. A burgonya indája teljesen elfonnyadt, elvétve gumó van alatta, azonban sok az apró gumó. Szedését a jövf- héten megkez­dik, minthogy már javulásra remény nincs. 5k,.­Mózer Ernő nemzetgyűlési képviselőnk a cseh­magyar közeledés szükségességéről. Bethlen István gróf miniszterelnök genfi tárgyalásai Magyarország minden irá­nyító rétegében aktuálissá teszik a magyar- cseh megegyezés kérdését, amelynek ked­vező megoldását a magyar gazdasági élet oly régen óhajtja. Azt hisszük, hogy a magyar nemzet­gyűlés külügyi bizottsága előadójának, Mó­zer Ernő nemzetgyűlési képviselőnknek alábbi nyilatkozata nem kevéssé fog hozzá­járulni ahoz, hogy a bizalmatlanság és a féltékenység szellemét felváltsa a kölcsönös megértés és a.barátságos tárgyalások őszinte hangja : „Bethlen István miniszterelnök legutóbb Benes cseh külügyminiszterrel folytatott tárgyalásai a bákülékenyscg, a kölcsönös megértés szellemében folytak le. Hogy ezen tárgyalásoknak mik lesznek az eredményei, arról még konkrétumot mondani nem lehet, valószínű azonban, hogy ha előre nem lá­tott események közbe nem jönnek, hatásuk nem fog elmaradni. Mindenesetre sajnálható tény, hogy egyes, a cseh kormányhoz kö­zelálló lapok is oly hangon Írnak, amely alkalmas a magyar közvéleményben meg­erősíteni a csehek őszinteségébe vetett hitet, mert hiszen a magyar közvélemény, amely az utóbbi időben oly sokszor és so­kat csalódott, inkább hajlandó a rosszra gondolni. Nem akarunk most másra utalni, mint a Pravo Lidu cimü lapra, amely a szocialisták orgánuma, megjelent cikkre, amelyet Winter képviselő a magyarkölcsön- rői irt és amely cikkben Magyarország bel- ügyeibe való beavatkozást, kiván és a köl­csön megadását olyan feltételekhez kívánja kötni, amely feltételeknek esetleges tényle­ges felállítása a kérdés megoldását elrnér- gesitené. Megállapítható, hogy amennyiben a prágai kormánynak őszinte óhaja a kö­zeledés, az ilyen hangú cikkek ezt nem szolgálják. Magyarország ismételten bebizonyí­totta békés szándékait és Bethlen annak­idején a Times-hm megjelent nyilatkozatá­ban őszintén feltárta Magyarország szomorú gazdas gi és pénzügyi helyzetét, amelyet a végromlástól úgyszólván csak a külföld­nek sürgős anyagi segítsége menthet meg. A legutóbb érkezett információk szerint Bethlen miniszterelnöknek az ország meg­mentése érdekében történt tárgyalásai nem maradtak eredménytelenül és sikerült a kis- antant eredeti álláspontját is megvá|toztatni a kölcsön tekintetében. Ha a kisantant a kölcsön ügyében Magyaroiszágot ténylege­sen támogatja, úgy ez bizonyos tekintetben mutatni fogja azt, hogy Magyarországgal szemben a kis-antant r széről bizonyos irányváltozás állott be, amely befolyását éreztetni fogja a közöttünk és szomszédaink közötti viszonyra is. Szinte azt monhatnám. hogy ez egy uj etappe, a békülekenység szellemének első megnyilatkozása a magyar nemzettel szemben. És ha az utódállamok, különösen pe­dig Csehország és annak politikai irányító tényezői egyszer annak a tudatára ébred­nek, hogy a kérdések egész tömkelegében az érdekek sok tekintetben kiegészítik, vagy fedik egymást, akkor itt lesz az ideje, hogy a a mesterségesen felátlitott gátak, amelyek úgy Magyarország, mint az utódállamok gazdasági vérkeringését megbénítják közös megegyezéssel lebontassanak. Természetes ez azonban csak abban az esetben lesz lehetséges, ha az utódálla­mok elvetik a győzők álarcát és mint egyenlő érdekeltséggel biró tárgyaló felek ülnek le velünk a tárgyaló asztalhoz, amelynél a magyar nemzet, mely a békét és bizalmat őszintén kívánja, ily érzelmekkel fog meg­jelenni". HÍREK. — Ä vörheny járvány szűnő félben van. Ezidáig 20 megbetegedés történt, ab­ból 3 eset végződött halállal. Az utóbbi héten már csak két megbetegedés történt. Az. iskolák bezárására, az ovodák kivételé­vel, — előre láthatólag nem fog sor kerülni. — A házhelyek kiosztása folyó hó 15-én történt a községházán sorshúzás ut­ján. Ezúttal azok részesültek házhelyekben, akiket az Otszágos Földbirtokrendező Bí­róság ítélete igényjogosultaknak állapított meg. A természetben való átadás idejéről az érdekelteket értesíteni fogja az elöljá­róság. — Kisiklott a záhonyi tehervonat. Szombaton reggel a Záhony felé haladó te­hervonat az ottani temető mellett kisiklott. A száz kocsiból álló vonatnak egy kocsija összetört, hét megrongálódott, s ugyancsak megsérült a pályatest is vagy 60 méter hosszúságban. A kisiklást az egyik kocsi kereke alá került féksaru okozta. — Szüreti mulatság. Mint már em­lítettük a Kisvárdai Iparos Sport Egylet október hó 14-én a nagyvendéglő színház­termében saját felszerelése javára szigorú zártkörű szüreti mulatságot rendez. Értesü­lésünk szerint az előkészületek nagyban folynak. A mulatság iránt nagy az érdeklő­dés az egész városban. A rendezőség min­dent elkövei, hogy a KISE által rendezendő szüreti mulatság az idei mulatságoknak egyik fénye legyen. — Máriapócson a szokásos őszi bú­csún az idén feltűnően sokan vettek részt. A zarándokok száma csaknem elérte a bé­kebelit. A csonka országnak úgyszólván minden részéből eljöttek, hogy lerójják a kegyelet adóját a pócsi kegyhelyen. Min­den tárgyilagos szemlélőt csak örömmel tölthet el ez a jelenség, mert azt bizonyítja, hogy az utóbbi időkben sajnálatosan meg­gyengült vallásos érzés kezd újra úrrá lenni a lelkekben. Ez pedig olyan valami, ami egyik első feltétele a magyar talpraállásnak. — Az Országos Földbirtokrendező Bíróság nyári szünete folytán Ítélet az el- I múlt hóban nem érkezett, azonban a tár- 1 gyalások itt a megyében minden szünet nélkül teljes eréllyel folyhattak. Póttárgya­lás tartatott és részben folyamatban van Nyirkércs, Ófehértó, Nyirbértek, Kékese, Nyírtass, Büdszentmihály, Kiskálló, Gyula­háza, Ajak, Tornyospalca, Kemecse, De- mecser, Fényeslitke, Rohod, Nyirábrány, Kisvárba, fvlyirmihálydi községekben. Most már az eddigi ítéletek alapján a birtokba- hefyezés is megkezdődött. A vármegyében lefolytatott birtokrendezési eljárás alapján birtokbahelyezés megtörtént 4 községben, ítélet hozatott 31 községre, a tárgyalás fo­lyamatban van, illetve ki van tűzve 46 községre, a tárgyalás még nem tartatott meg 12 községben. A megváliási eljárás még nincs engedélyezve 1 községre és a í tárgyalás alapján a bizottság javaslata dön- j tés végett felterjesztetett az OFB-hoz 56 községre vonatkozóan. Ezek a számok iga­zolják, hogy vármegyénkben a földbirtok­politikai törvény végrehajtása intenziven folyamatban van és mint értesülve vagyok, az összes vármegyék között Szabolcsban van a legeiőrehaladottabb stádiumban. — Oktober 31-ig kedvezményesen lehet befizetni a földadót. A kormányzat .végre tudatára ébredt annak, hogy az adók , nagy súlya ellenére is a pontosan fizető gaz- j dákat valaminö kedvezményben kell része- | siteni azok mellett, akik késedelmesen, ren- \ detlenlil fizetik le adójukat. A töldadótör- I vény értelmében az az adózó, áki valamely j költségvetési év október 31-ig egész évi földadóját előre fizeti, a kivett évi földadó 5 százalékának elengedésében részesül. Ez a kfcdvezniéuy a kataszteri tiszta jövedelem nagysága szerint lehet 20 vagy 30 százalék. Ez a kedvezmény akkor is fennál, ha.októ- ber 31-ig az évi földadó felét egyszerre be­fizeti, a hátralékot pedig március 31-ig. A törvény rendelkezése értelmében tehát föld­adót kedvezményesen csakis a julius—októ­ber hónapokban kivételesen pedig az előbbi évről valami adótartozása fennál, akkor ter­mészetesen kedvezményről szó sem lehet. Felhívjuk a gazda közönség figyelmét arra, hogy október 31-ig 30.000 koronás árban fizethetik be a kedvezményes földadót. Ennek letelte után azonban már csak jóval később megállapítandó árban róhatják le földadóju­kat. Ezen kívül még pótilletéket is szednek. Mindenki tehátja saját jó felfogott érdekében cselekszik, ha földadóját október 31-ig be­befizeti. — Az állami elemi iskola estélye. A kisvárdai áll elemi iskolai épületében át­alakítással létesítendő igazgatói lakás mun­kálati költségeinek fedezésére, a korai ősz folyamán táncmulatsággal egybekötött mű­soros estélyt kiván rendezni a nagyvendéglő színház termében. Hisszük, hogy e 47 éves áll. el. iskola tanítótestületének ebbeli tö­rekvését az erkölcsi mellett kiváló anyagi siker is fogja koronázni. — Tanítói összértekezlet. A kisvár­dai tanítók összértekezlete f. hó 19-én d. u. fél 4 órakor tartja meg e tanévi első tanács­kozását. Az ülésnek egyik tárgya lesz özv. Plessáné áll. tnö előadása. Hogyan tanítsa meg az iskola tanitvánnyait tanulni c. tételről.

Next

/
Thumbnails
Contents