Felső-Szabolcs, 1920 (1. évfolyam, 1-11. szám)
1920-05-13 / 3. szám
Kisvárán, 1920 1. évfolyam, 3. szám. Iigjtliaik: esitörtölőn is lasárnap* Előfizetési ár: Negyedévre 36 K, Egyes szám 1 K 50 f. Szépirodalmi, társadalmi és közgazdasági hetilap. Felelős szerkesztő: EOHBÁS GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KISVÁBDA, Somogyi utca 1. Halálos Ítélet. Eivégzetetett. Elhangzott az állítólagos utolsó szó, a változhatatlan. Az úgynevezett béke föltételeinek átvételével megérkeztünk a döntő, a végzetes fordulat elé. Az Ítélet halálra szól, akár elfogadjuk, akár nem. Hiá- ban is válogatnánk. Páratlan eset a világon, ahogyan a főtanács bölcseségnélküli, kufárlelkü bírái a béke összetákolása körül eljártak. A vádlottakat ki sem hallgatták. Minket is csak akkor hívtak a stata- riális itélőszék elé, mikor már sajtóhiba nélkül került ki a nyomdából az arculcsapott béke szövege. Ez egyik titka az úgynevezett igazságos békének. A siró, jajgató legyőzőitek életérdekeivel mit sem törődtek a szent önzés lovagjai. A fegyverszünet idejét használták fel rablóhadjáratra. A nagy- képüsködő főtanács ugyanis másfél évig szívta a békepipát, sokszor rágyújtott, sokszor kiverte s megint megtömte. Színpadi hatással úgy csoportosította a huza-vonát, hogy lázas tevékenységnek tűnjék fel. Tudta a közmondások könyvéből, hogy a jó munkának idő kell. Jó munkát akart végezni, tökéletes müvet akart alkotni. De csak látszatra dolgozott, mert az ci odmény^szemfényvesztés, népcsalás, világbolonditás. A szent eszméket, melyeket a háború alatt világgá kürtőit, talán még litániába is szedett, most elsikkaszotta, elárulta. A békeszerződés pontjainak megállapításánál rövidség okáért sommás eljárást vett foganatba. A súlyos fegyverszüneti cikkelyeket emelte békepontokká. Ezeket a föltételeket pedig, tudjuk, még az értekezlet összeülte előtt diktálta a francia generalisszimusz, aki összekötőtisztnek képzeli magát az égi és földi hatalmasságok között. Ez a másik titka a békének, a- melynek összetákolása igy nem sok fejtörésébe kerül a versaillesi bölcseknek. Készen kapták, de addig nem közölték velünk, mig a ma született vicinális „nagyhatalmak“ hazánkban az utolsó falusi bakterig be nem rendezkedtek, nem szólva arról, hogy előzőleg utolsó csepp vérünkig kiszipolyoztak. Ezredéves dicsőségünk ékes koronáját, mely a háború végével önhibánkból hullott a porba, győztes elleneink ezzel a békével még el is tiporták. Mivel érdemeltük meg ezt a kegyetlen bánásmódot? Nyilván azért, mert a hős magyar katona, aki Európa homlokán tombolt, mikor a félvilág ellen küzdött, félelmessé vált. Ez is egyik oka annak, hogy az Ítélet halálos. Érezzük is már tagjainkon a rabbilincseket, nyakunkon a hóhérkötelet. Tudjuk jól, ki akarnak irtani, hogy a bátor vesszen, a derék és müveit nép magva szakadjon, helyette a gyáva virágozzék tovább. Kihez kiáltunk segítségért? Hová fellebbezzük igaz ügyünket? Csörgő láncunk e kérdésre nem felel? Egymásra kell tekintenünk, és összevillanó szemünkből kiolvassuk, lélek a lelket megérti: fel dacos fejünkkel! Mig karunk duzzad az életerőtől, mig keblünket hevíti a munkakedv, mig szivünk az Isten- és a hazaszeretet felkent hajléka, élni fogunk! Dolgozunk, s ha kell, a kard után is nyúlhatunk, de koldusbotot nem veszünk kezünkbe. Bozsenik bói*. A Terület Védő Liga alakuló közgyűlése Kisvárdán. Impozáns, részletekben gazdag nagy gyűlést tartott a Tevéi f. hó 9-én, vasárnap városunkban, egyrészt hogy a békeszerződés ellen az egész országban kirobbant, felháborodó tiltakozását kifejezze, másrészt hogy megszervezze a felső-szabolcsi ligát. Már előzőleg plakátok hirdették az utcákon, Q „Telső-Szabolcs“ tárcája. summ iiijtörai — Kis mese nagyoknak. — A mesebeli királyfi meglátta Százszorszép királykisasszony képét s halálosan belé- szeretett. Bánatos fővel, alig-alig csillanó reménnyel nyakába vette a világot: felkeresi, ha addig él js. Ment-mfndegélt járatlan erdőkön, farkasok orditóján, zsiványok tanyáján keresztül, — félelem nem rettentette vissza; puha pázsit, miljom virágtól tarkáló rét, a tündérkirály szőke, selyemhaju leánya nem csábította maradásra. Tovább bolyongott a csodás képpel szivében. Eltörődött tagjaiba már csak hálni járt a lélek, de fel kell találnia Őt, kinek még csak képét látta s szivét már is rabul ejtette. Hátha majd magát a gyönyörűséges Százszorszép királykisasz- szonyt megleli! Mennyivel szebbnek kell annak .lennie, mennyivel édesebbnek, ha majd gerlenevetését, csicsergő hangját hallja, ha égkék szemebe meríti tekintetét, ha aranyhajával játszhatik, ha dobogó szivét ,k?blére ölelheti. ír-" Ment-mendegélt. Ág megszaggatta, tüske megcsipkedte, eső megverte, nap elsütötte, göröngyös ut feltörte lábát, óriások, törpék, sárkányok, még a vasorrubába is útját állotta. Nem tágított, törhetetlen ereje legyőzte a tengerakadályt. S végre boldog lett .... Feltalálta Százszorszép királykisasz- szonyt. Mennyivel szebb, jobb volt, mint ahogy képzelte, mipt ahogy alakját, egész lényét magában megrajzolta. Lett hegyenvölgyön lakodalom és éltek boldogul, mig csak meg nem haltak. * * * Egy ifjú csalóka álmokkal, bohó ábrándokkal szövögetett rózsaszín jövőt. Nehéz munka után, izzadságos homlokát ha tenyerébe hajtotta, egy fantom jelent meg gyakran behunyt szeme előtt. Messze-messze távolról csodás, vakító fény futott feléje. Amint közelébb-közelébb ért, kékbe, zöldbe, miijó szinbe változva szemébe hatolt s azután feketébe menve át hirtelen eltűnt, mint a szappanbuborék. A rezegve közeledő fénykarikában sokszor egy leánykép jelent meg. Nem is volt olyan szép. Vékony, fejletlen alakja csak sejteté a jövendő karcsú termetet, boglyos fejecskéje hol ide, hol oda forgott, kerekre nyitott kék szeméből a pajzánság sugárzott s piros ajka folyton mosolygásra állott, mintha gúnyolódni akart volna az ifjúval. S a fantóm mind gyakrabban űzte játékát, elmaradhatatlan szereplője lett az ifjú álmainak, ábrándjainak; sokszor még tanulás közben is’hol itt, hol ott tűnt fel és kacagott, mosolygott. Az ifjú szerelmes lett belé. Bolondság, beleszeretni egy képbei De mikor az a vili oly szép, oly kedves, nincs az a tökéletesség, ami meg ne volna benne. Már nem űz többé gúnyt, lesüti két szemét, szemérmesen közlekedik az ifjú felé, nem tolakodik többé, nem zavarja munkájában, féltékenyen őrködik álmai nyugalmán, csak pihenés közben, ábrándjaiban jelenik meg, — félénken, hátha hívatlan vendég; fontoskodó háziassággal, a szerető nő gondosságával veszi körül, aggódik, nem me- ritette-e ki a túlságos dolog s felvidítja az ifjú fáradt agyát. Mily szépen ki is tudja színezni a jövőt a mindent rózsaszínben látó gyermekiélek! Elmúlott az ábrándozás ideje. A kenyérkereső élet rögös utait taposva, mint meglett térti, kutatta a szivében hordott
