Felső-Szabolcs, 1920 (1. évfolyam, 1-11. szám)
1920-06-06 / 10. szám
Felső-Szabolcs 1920. junius 6. vasárnapi HÍREK. — Országos gyász a békealáirásakor. A megsemmisítésünket célzó békeszerződés aláírásának idején, f. hó 4-én d. e. 10 órától kezdve fél órán keresztül a gyász jeléül minden munka megszűnt: a vonatok útközben megállották, a gyárak és üzemek abbanhagyták ármunkát, a kereskedő bezárta boltját, az iparos letette szerszámát, a hivatalokban a dolog szünetelt, az iskolákban abbanhagyták a tanítást. A félórán keresztül szólt a harang a gyász jeléül, talán temetésre ! mert hogy ez a békeszerződés halálunkat jelenti, az bizonyos. De tiltakozva zúgott a harang hangja, hogy élő temetése bűnös elbizakodottság a hatalmas Isten ellen, akinek kegyelméből mi élni fogunk, mert élni akarunk, s ebbe a szerződésbe bele nem nyugszunk, nem, nem, soha. — A kisvárd;« állami főgimnázium beszüntetése ? ügy látszik, hogy a főgimnáziumi tanárok lakásügye mégis csak elintézést fog nyerni, mert amint debreczeni tudósítónktól értesülünk, a kultuszminisztérium több gimnáziumot be akar szüntetni, köztük a nagykálló t és a kisvárdait is. Bár ez a hir még egyelőre megerősítésre szorul, mégis valószínűnek látszik, ha figyelemmel kisérjük azon sajnos körülményt, hogy megmaradt kis államunk már most sem tud gondoskodni felgyülemlett sok tisztviselőjéről, s igy a további tulprodukciónak útját akarja vágni. Másrészt inkább ipari és gazdasági iskolákat szándékozik létesíteni mindenfelé, ami a csonka Magyarország társadalmi és közgazdasági helyzetének jobban meg is felelne. Bizonyára a kisvárdai gimnázium beszüntetésénél is ez az intenció vezérelné. S ha itt ipari és földmives szakiskolákat létesítene a kormány helyette, a helybeli és környékbeli lakosság, mely javarészt kisiparos és gazda, örülne annak leginkább, és a gyakorlati célokat szolgáló iskolák mellett a szegény lakástalan tanárok sem alkalmatlankodnának többé a lakásbizottságnál. — Hímen. Reizman Sándor kisvárdai földbirtokos eljegyezte Timár-Komlósi Margitkát Budapestről. (Minden külön értesítés helyett.) — A hadsereg a kaszálásnál kisegíti a gazdákat. A kormánynak az az értesülése van, hogy sok helyütt kevés a munkaerő a kaszálásra. Ezért úgy határozott, hogy mindenütt, ahol földmives munkásokban hiány mutatkozik, katonákkal pótoltassák. A honvédelm miniszter rendeletet bo- csájtott ki, mely szerint mindenki, aki a kaszálásra bizonyos számú katonát alkalmazni kiván, a legközelebbi katonai parancsnoksághoz fordulhat kérelmével, ahol a vonatkozó szerződés is megköthető. A kaszálandó terület tulajdonosa a katonai parancsnoksággal megeg)ezik abban a szénameny- nyiségben, amelyet munkadij címén az illető katonai alakulat részére ki kell szolgáltatnia. Ha valaki egész ízénatermését óhajtaná igy betakarittatni, a katonaság bérbe veszi, de ez esetben az odatartozó hadosztály hadbiztossághoz kell fordulnia. — Barátságos football mérkőzés. Ma délután a Testedzők Mária-utcai pályáján barátságos mérkőzés lesz a debreczeni vasutasokkal, amely a jelzett 6 óra helyett fél 5-kor veszi kezdetét, úgy hogy mérkőzés után az érdeklődők még az ugyancsak ma délután tartandó programmbeszéden ott lehessenek. — Magánvizsgálatok rendje a kisvárdai áll. főgimnáziumban. Múlt számunkban közöltük az évvégi magánvizsgálatok rendjét. Mivel azonban a deb- reczeni tank. kir. főigazgatóság a szóbeli érettségi vizsgálatok idejét julius első három napjára tűzte ki, az I—VII osztályos magántanulók vizsgálatának ideje szükségkép megváltozott. Julius 5-én lesz az Írásbeli a vidéki és helybeli magántanulóknak, 6-án és 7-én szóbeli a vidékieknek, 8-án szóbeli a helybelieknek. A magánvizsgálat dija egy-egy tárgy után 50 K, összevont vizsgálat esetén a vizsgálati dijak osztályonként külön fizetendők. A tanári testület felmentheti a magánvizsgálati dij fele alól azokat a tanulókat, akik mint tisztviselő gyermekek féltandijmentességre jogosultak, továbbá azokat, akik megszállott területről jönnek magánvizsgálatra. Természetesen mind a két esetben igazolni kell a vagyon- talanságot. — Nemzetgyűlési képvislőjelöltek a nyírbátori választókerületben Somos- sy Zoltán nyug. kir. ügyész, keresztény nemzeti egyesülés párti, Birtha József ref. lelkész és Szabó Lajos ref. esperes kisgazda- földmivespártiak. Dr. Szilágyi József fogorvosi rendelőjében (Szent László utcza 4—6) fogbetegeknek d. e. 10—1.-ig. d u. 3—5.-ig rendel. — A posta- és távirdadijakat a kereskedelemügyi minisztérium junius elsejei hatállyal következőkép módosította: Levél 1 K belföldre, Ausztriába, Németországba, Jugoszláviába és az általa megszállott területekre 20 grammig; minden további 20 gramm 20 fillér; — egyéb külföldre 2 K 50 f, 20 grammon felül minden gramm 1 K 50 f. Levelezőlap 60fillér belfölre és a fentebb említett országokba, egyéb külfölre 1 K. Ajánlási dij 2 K 50f minden viszonylatban, expressdij 3 K belterületen levélért, értéklevélért és postautalványért, 10 K csomagokért. Postautalványért 80 f 100 K-ként belföldre. A táviratok szódija 40f belföldre, táviratonként legkisebb dij 4 K. Távirati postautalvány és utalványtávirat kiállításáért újonnan megállapított dij 1 K. — Katonai nyilvántartás összeállítása céljából reggel l/i8 órától kezdve kötelesek közbirtokossági iskola épületében jelentkezni f. hó 7-én az 1891-92, 8-án 1893-94, 9-én 1895 és 10-én 1896 évi születésűek. — Szélhámos falusiak. Terjed a kultúra, legalább arra mutat az alábbi eset, hogy szenzációs szélhámosságokkal már nemcsak a nagyvárosok apacsai, jasszai lepik meg az embereket, hanem a jó falusiak sorából is ki-ki válik egy-egy, közfeltünést keltő agyafúrt csalásával. A múlt héten egy falusi asszony a kisvárdai főutcán keserve- panaszkodott a körülötte összesereglő asz- szonyoknak, hogy meghalt az unokája s most nincs pénze, nem tud venni neki koporsót. A részvéttel körülálló asszonyoknak úgy virágnyelven célzást tett arra, hogy pedig volna neki két vagy három mázsa lisztje eladó. Az asszonyok kaptak a liszten, rögtön részvénytársaságot gründoltak a tésztaliszt átvételére. Összegyűjtöttek körülbelül 2000 K-át s azután bementek a koporsóraktárba s vettek közösen koporsót a drága halottnak. A falusi asszony még más boltokban is tett bevásárlást, s azután haza akart menni a lisztért. Hogy jobban megbízzanak benne, ott hagyta zálogban a koporsót Tamás Ica néni gondjaira, aki különben a konzorcium vezérigazgatója volt. Ica néni viszi haza a koporsót. Találkozik özv. Danes Istvánnéval, akinek Szintén egy kis koporsó van a karja alatt. Ai .flRgy?:; részvéttől elcsukló hangon érdeklődnek egymástól a szegény halott kiléte utánzóiéiig végre kisütik, hogy mindakettőjüket aj^p^-r^ san belisztelte az ügyes falusi széíáamos... Állítólag még vagy négy kisvárdait Csapott be igy az agyafúrt csaló, kinek kiléte után erősen nyomoz a rendőrség. — Liptay Béla képviselőjelölt ma d. u. fél 6-kor tartja programmbeszédét az iparbank erkélyéről. Ez alkalommal gr. Vay Gábor, Szalánczy Bertalan és dr. tialászy Caesár is beszélnek érdekében. ' — Személyi hir. Dános Miklós főid- ' mivelésügyi államtitkár f. hó 9.-én a Tisza- társulatot meglátogatja és a románok’ által . megrongált védmüveket és töltéseket: jnpgtekinti- inalhom — Vívó akadémia. Múlt hő,29.-én délután a Casino nagytermében tártótták Komoróczy Péter tanárnak a főgirtm, ifju-i ságából kikerült tanítványai évzáró viyó akadémiájukat. A bíráló bizottság tagjai K#zoít' foglaltak helyet dr. Mayer György igazgató, Füzesséry Elemér alazredes, Arnhold; Zoltán főhadnagy és Vigh Ernő tart. főhadnagy. Az akadémia sportértéke kielégítő, a szakszerű vezetés és helyes training dicséretre méltó. Szép látványt nyújtott a Weisztjerger Vili o. t. — Kun VII o. t. és Weiszberger VIII o. t. — Komoróczy Vili o. t. pár szabad- vivása. Kár, hogy elbírálásnál mértékül az érdekességet, plaszticitást, az akciók keresztülvitelének szépséget vették. Pedig a vívás mégsem művészet, legfeljebb határállomás a sport és a művészet között. Viszont he- , lyes, hogy a versenyszerüségnek még á„ látszatát is kerülték. Az értékelés a következő sorrendre vezetett: 1. Nagy Lászlói o, t., 2. Heller László V o. L 3 Kun András VII o. t., 4. Moskovitzi István VI o. t. — K. T. E.—K. D. Cs. F. hó 3.-án délután zajlott le a K. T, E. és a diákcsa- pat közt a mérkőzés 2:1 (0:0) eredménynyel aj K. T. E. javára. A diákesapat mind- ‘ két félidőben többet támadott, ami a diákok tekhnikai és összjátékbeli fölényének meg is felelt. Csak fizikai alárendeltségük miatt nem tudták támadásaikat goalokká értéke- y siteni, pedig lelkes és agilis játékukkal rászolgálták. A K. T. E. játékosai báckrugá- ' sokkal dolgoztak. Második goaljuk offseid ■ volt. A biró rakásszámra nézte el mindkét csapatnál az offseidállásokat, egypár komért, sőt ländset a 6-os vonalon. Meghívás. A Kisvárdai Villamossági és Műmalom Részvénytársaságnak ,3 1920 évi junius hó 13-án d. e. 10 órakor Kisvárdán a Gazdasági és Kereskedelmi Hitelintézet R.-T. helyiségében megtartandó III-ik rendes közgyűlésére. T árgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése és az 1919 évi mérleg megállapítása. 2. Határozat a tiszta nyereség elosztása, az elnökség, igazgatóság és felügyelőbizottság dijainak megállapítása, az osztalék megállapítása és a felmentvény megadása tárgyában. 3. Az igazgatóság és felügyelőbizottság kiegészítése. 4. Igazgatóság javaslata az alaptőke felemelése és az alapszabályok megfelelő •» módosítása tárgyában. 5. Alapszabályszerü indítványok tárgyalása. Kisvárda, 1920 évi junius hó 4-én. * Az igazgatóság. A Hangya szövetkezet pénztárosi állásra megfelelő képzettséggé:! és garanciával biró nőt felvesz. A pályázók a szövetkezeti üzletben (Zakár-féle ház) _________jelentkezzenek. Ny omatott Klein Gyula könyvnyomdájában Kisvárdán.