Felső-Szabolcs, 1920 (1. évfolyam, 1-11. szám)
1920-06-10 / 11. szám
Kisvár da, 1920. I. évfolyam, 11. szám. Vasárnap, junius 10. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ár: Negyedévre 36 K, Egyes szám 1 K 50 f. Szépirodalmi, társadalmi és közgazdasági hetilap. Felelős szerkesztő: BORBÁS GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: kisvArda, Somogyi utca 1. sz. Pásul! összittMi. Kisvárda mintha szántszándékkal ki volna kapcsolva abból a kevés összeköttetésből is, amely gyarló közlekedési viszonyaink mellett még megmaradt. Pedig ez a község békében is jelentékeny kereskedelmi gócpont volt. Ezt lehetett nevezni északkeleti Magyarország és a Nagy-Alföld tiszántúli része ütközőpontjának, ahol a kereskedővilág üzleti érentkezéseit lebonyolította. Állítólag nagyobb forgalom volt békében itt, mint Nyíregyházán. Könnyű elképzelni, hogy ha a vámsorompókat felállítják, mivé kell fejlődnie kereskedelmi szempontból Kis- várdának, mely a békeszerződés ismeretes döntése folytán a határra esik. Annál érthetetlenebb az a mostoha bánásmód, melyben Észak-Sza- bolcs ez a fontos helye vasúti összeköttetés szempontjából részesül. Ha a kisvárdai utas reggel 6.37-kor felül a Nyíregyháza felé menő vonatra, megérkezve 8.37-kor Nyíregyházára, egyedül Budapest felé kap csatlakozást, mert a többi vonalon a vonatok már mind elfüstöltek előtte. így teljes egy napot kénytelen ott rostokolni, meg kell hálnia s csak másnap folytathatja útját tovább, amint ez az alábbiakból látható. Nyíregyházáról az indulás ideje: Rakamaz felé reggel 8.07 (kedd, csütörtök), Mátészalka felé reggel 7.16 (hétfő, szerda, péntek), . Tiszapolgár felé reggel 5.14 (hétfő), Nyiradony feté reggel 7.50 (csütörtök), Vásáros- namény felé reggel 8.10 (kedd, csütörtök, szombat). Még a Kisvárdáról hétfőn, szerdán és pénteken d. u. 2 32-kor induló vonat sem valami célirányos, mert megérkezve d. u. 5.25-kor Nyíregyházára, a Debreczenbe (vasárnap kivételével mindennap) éjjel 4.31-kor induló vonatig is fél éjszakát kell Nyíregyházán tölteni. Visszafelé már szerencsésebbeknek mondhatók a csatlakozások. A Nyíregyházáról este 7.20-kor induló vonathoz, (mely közvetlen összeköttetés Budapestről,) a következőkép csatlakoznak a többiek: Az érkezés ideje Nyíregyházára; Debreczenből d. u. 4.20 (közvetlen vonat Debreczenből vasárnap kivételével mindennap), Rakamazról d. u. 3.33 (kedd, csütörtök), Mátészalkáról este 8,13 (hétfő, szerda, péntek), Tiszapol- gárról d. u. 5.06 (kedd), Nyiradonyból d. u. 5.26 (csütörtök), Vásárosna- ményból d. u. 5.26 (kedd, csütöitök, szombat). Látható, hogy a Mátészalkáról érkező vonat kivételével, mindegyikről fel lehet szállni még aznap Kisvárda felé, igaz, hogy rendesen várni kell 2-3 órát. Viszont a Kisvárda felé hétfőn, szerdán, pénteken reggel 8.07-kor induló vonathoz egyik sem csatlakozik. Igen kedvezőtlen a kisvárdaiakra nézve a nyirbaktai vasút menetrendje is. Már egyszer említettük, hogy ez a vonal azért épült, hogy azt a vidéket összekösse Kisvárdával. A baktavidé- kiek hivatalos ügyes-bajos dolgaikban eljárhatnának, magánügyeiket elintézhetnék, s még aznap vissza is mehetnének, ha a vonat reggel érkeznék ide és este térne vissza. Igen üdvös volna az egyik járatot csütörtökre tenni, hogy hetivásár alkalmával jöhetnének be annak a környéknek lakói, ez az általános drágaságot enyhítené, mert egy „egész vidéket kapcsolna be Kisvárda élelmezésébe. Reméljük, hogy ezeken a bizonyára a kényszerítő szükség diktálta mostoha összeköttetéseken, melyek oly nehézkessé teszik a kisvárdiak vasúti közlekedését, a viszonyok általános javulásával, segíteni fognak. Ez |^em csak Kisvárdának az óhaja, hanem Szabolcs felső részéé is, amely ezekben a nehézkes összeköttetésekben szintén osztozik.! fl „‘Telső-Szabolcs“ tárcája. A nagymama aranyos kisleánya. Irta: Sirius. Kékszemti, szőke leány ül a zongora mellett. Révedező szemmel néz a fehér billentyűkön végiksikló kezére. Nem tudja, mit játszik. Lelke belészállott a bánatos hangokba, mintha azok siratnának zokogva valakit, vagy talán valamit . . . A halványpiros csipkefüggönyön át- szürődik a fény s rózsaszín fátyolba burkolja a leány sápadt arcát, amint a leáldozó nap elkésett sugarai öltöztetik biborkön- tösbe az ég alján tanyázó bárányfelhőket. A varázslatos ragyogásban egy kis sárga kanári dalol versenyt szomorú úrnője játékával. Szabadon jár-kél, ide-oda száll, — hisz ez kettejük birodalma. Mindenkép magára akarja terelni a leány figyelmét, de ez nem hajt csicsergésére, trillázására. A madárka hirtelen rászáll vállára s hízelegve arcát kezdi csipkedni, mintha csókolgatná. A leány észreveszi, két kézbe fogja a bizalmas kis jószágot s hamvas arcával simogatja picziny fejét. Idegességében véletlenül megszorítja, mire a madár fájdalmában ajkába csip. A leány összeborzad, elereszti, az pedig ijedten a függőlámpára repül. Rászorítja vértől serkedzö ajkára fehér zsebkendőjét, majd azzal hessegeti a madarat. — Te csúnya, igy kell bánni Irénkével, megállj, megállj .... Most egyszerre, mintha eszébe jutott volna valami, az ajtóra veti tekintetét, mig ujjai tovább futnak a billentyűkön, talán keresik, melyik lenne fájóbb hang. Úgy látszik, vár valakit. Izgatottsága nőttön nő, eddig fénytelen, kifejezésnélküli szemébe valami különös tűz gyűl, arca kipirul. Ezerszer rá ránéz az ajtóra, meg elfordítja fejét. Ha egy kis nesz hallik a másik szobában, abbanhagyja a játékot és vár. Nem jő senki .... Újra zongorázni kezd. A kismadár a lámpán csőrével rendbehozta a megtépázott tolláit s aztán szárnya alá dugta fejecskéjét duzzogva. A leány félbeszakította a játékot. Ráborult a zongorára és sirt. Könnyei meg- enyhitették fájdalmát. Viharzó kedélye kissé lecsillapult. Körülnézett. Észrevette a gub- baszkodó kis madarat, megsajnálta, azt hite, valami baja van, mert, hogy ő bántotta, arra nem emlékezett. Nagy nehezen magához édesgette s most már vigyázva simogatta, csókolgatta kezében. Mi bajod, kicsi Mandim, miért vagy szomorú, mint Irénke ? Majd mesélek valamit, ahogy régen szoktam, te meg hallgatod. Az oktalan kis állat mintha megértette volna a beszédet, csipogni kezdett s szeme csillogott, mint nyári este a szentjánosbogár. — Igen-igen, kicsi Mandim mesélek, monda a leány, kis gyerek módjára gügyögve s beszéd közben százszor, meg százszor megcsókolta ; — meghallod, hogyan ismerkedtem meg Bélával. Ugy-e tudod, ki az a Béla ? Az, akit még nálad fis jobban szeretek. A Mandi Irénkéé, de Irénke Béláé. A kanári csipogott valamit, helybenhagyta a mondottakat. — Szép este volt, mikor először láttam. Nagymama elvitt sétálni a korzóra. Találkozott ott egy ismerősével, kit fiatal ember kisért, Mikor megpillantottam, úgy dobogott a szivem, Talán már akkor megszerettem. Azután bemutatkozott s mi előre mentünk
