Felsőszabolcsi Hírlap, 1917 (30. évfolyam, 1-53. szám)
1917-05-27 / 22. szám
XXX. évfolyam Kisvárda, 1917. május 27. ____________________22.|gzám. Telefon szám 35. Társadalmi és közgazdasági hetilap. — Megjelenik hetenként egyszer vasárnap. Telefon szám 35 Előfizetési dijak : Főszelkesztő : Or. GYÖRGY FERENCZ. Hirdetések egész évre 6. félévre 4 korona. Postatakarékpénztári csekkszámlánk száma 37262. Felelős szerkesztő: CSÁSZY LÁSZLÓ. tslvStstnsk lapunk kiadóhivatalában és az Összes magyarország hirdető Irodákban. A nyllttér dija soronklnt «0 fillér. * Várjuk a Szentleiket! A gyötrődő emberi léleknek semmi nem adhat nagyobb enyhülést, mintha hittel olvassa az írást. Ez megnyugtat, vigasztal, biztat és éltet. A mostani idők meg különösen alkalmasak arra, hogy a sok keserűséggel teljes, a bánat tépő viharától megsebzett emberi szív minél többször felkeresse ezt az üdítő forrást s annak lebilincselő varázsa felébressze újra már-már kihalni kezdő reménységét. A mai sivár, lelketlen, zűrzavaros világfelfordulásban a hit birodalmában van az egyetlen megpihentető oázis. Valahányszor azért egy-egy nagyobb ünnep következik s ennek közeledése felébreszti bennünk a múlt kedves emlékeit, a rokoni, baráti összejöveteleket, amelyeket ilyen alkalmakkor szinte képtelenek lettünk volna nélkülözni, hacsak közönséges hétköznappá nem akartuk volna tenni az ünnepünket, még nyomasztóbbá válik amúgy is sivár hangulatunk, mert szeretteink messze földek idegen mezőin, az ünnepi hangulatból teljesen kivetkőzve, az ünnepi békességgel homlokegyenest ellenkező cselekedetben töltik napjaikat. S ilyenkor a hivő ember fokozottabb mértékben kívánja megzavart lelki egyensúlyának helyreállítását s „ha vagyon szeme a látásra és füle a hallásra“ elzarándokol oda, ahonnan csak megtisztult lélekkel, megújult reménységgel lehet a mindennapi életbe visszakerülni: a Szent- iráshoz. Megvagyon pedig Írva az Apostolok cselekedetei 2. részében, hogy „tészek csudákat az égben odafenn és jeleket a földön idelenn, vért tüzet és füstnek gőzölgését. A nap sötétséggé változik és a hold vérré, minek előtte eljön az Urnák ama nagy és fényes napja.“ A büntetés és a bűntől való megszabadilás Ígéretével való megbiztató szavai ezek. Az emberek sokasága bábeli zavarral verve meg, küzd még a „békesség ama nagy és fényes napjáért“, még „vér és tűz“ tombol a földtekén s nem akar a „sötétség“ világossággá változni. Aki üres lelkű, alig tud már hinni a világ megjobbulásában s a pünkösdi „kettős tüzes nyelvek“ megjelenésében nem bízik. A sok csalódás, szárnyaszegett reménység miatt nem veszi észre „a sebesen zugó szélnek zendülését“, amely közelebb hozza az időt, amikor „mindenki a maga nyelvén“ hallja megszólalni a békesség igéjét. Pedig az írás azt is mondja, hogy „minden, aki az Urnák nevét segítségül hívja, megtartatik“ s lesz idő, hogy ellenségeink „a lábaink zsámolya alá“ vetve eljön hozzánk a Krisztus békessége, eljön az idő, mikor az emberek elszakasztják magukat „a gonosz nemzetségtől“ és mindenek együtt lesznek, egy akarattal és részesülnek a megértés eledelében „örömmel és tiszta szívvel.“ Nincs ok a csüggedésre! Ha ma még, immár a harmadik pünkösd ünnepén is fenekedő agyarkodással tör egymás ellen az emberi világ, már felébredt az emberi szivekben a „félelem s az Ur mindennap szaporítja vala a gyülekezetei az üdvözlőkkel.“ Biztat az írás, közeledik a megtérés napja, jönnek a „jelek“, várjuk tehát igaz hittel a megígért Szent- leiket ! —y- — A gyöngyösi tüzkatasztrófa. Minden igaz magyar szív számára megdöbbentő hirt repített szét a múlt héten a táviró : Gyöngyös, a virágzó hevesi magyar város immár másodszor húsz esztendőn belől, a tűz martaléka lett. Sok milliónyi vagyon s ki tudja mennyi emberélet lett az emésztő lángok prédájává. Ok gyanánt az eddigi megállapítások az okszerűtlen építkezést, vízhiányt és a tűzoltóság szervezetlenségét hozzák fel. Mind régi magyar betegség. S amikor a súlyos csapást regisztráljuk s mindenek tekintetét odairányitjuk az elhamvadt Mátraalji városka szomorú sorsa felé, amikor hívunk és kérünk mindeneket, hogy segítő támogatásukkal minél gyorsabban álljanak a hajlék és élelem nélkül maradt magyar testvérek mellé, szinte elkerülhetetlennek látszik, hogy a gyöngyösi eset kapcsán rá ne tereljük a figyelmet arra a sok nemtörődömségre, amely a köz és vagyonbiztonság tekintetében a mi egész magyar világunkat, k^jötte a mi kis városkánkat is jellemzi. Szeretünk kérkedni kultur-mivoltunk- kal, büszkén verjük a mellünket, hogy messze mögöttünk maradtak már azok az idők, amikor sátrakat verve kóboroltunk puszta mezőkön az állataink számára dús füvet nyújtó legelő után, pedig valójában úgy áll a dolog, hogy a kultúrának a legelemibb követelményeit nélkülözzük leginkább. Rendszeres építkezés, tisztaság, kellő számú és jól felszerelt kút, veszedelmektől óvó intézmények olyan mostoha elbánásban részesülnek nálunk is, hogy egy nagyobb veszedelem végzetes kimenetelű lehelne a mi számunkra is. És ami a legfőbb baj, még a magunk nyomorúsága sem tanít meg soha. Ott van e tekintetben is Gyöngyös példája. Tűzfészek századok óta és a századok tanulsága még sem teremtett egészségesebb állapotokat. Magyar bűnök ezek, amelyek felett elmélkedni nem hiábavalóság s reájuk visszatérni int a sok szomorú eset parancsszava. Nem is fogjuk ezt elmulasztani. Most azonban nem az elmélkedésre van idő. Baj történt egy belső csatavesztés. Megjelent a színhelyén résztvevő szivével a magyar király és királyné is. Jöjjön minden magyar szív s karolja fel áldozatos szeretetével az éhező hajléktalanokat, küldje el adományát az arra nagyon rászorult sorscsapástól nyújtott szegény gyöngyösi magyar testvéreknek ! SZÍNHÁZ. Amikor igy nálunk is beköszönt a rövid színi szezon, van helyén, hogy a mi gyarló színházi állapotaink felől kissé elmélkedjünk. Kisvárdának, más hasonló vidéki városkák mintájára van egy úgynevezett Nagyvendéglője s annak udvarán egy nagyobb terem, amely a színi előadások célját is szolgálja. A tapasztalat igazolja, mennyi sok nehézséget támaszt ennek rossz beosztása, gyönge fölszerelése színésznek, mily sok bosszúságot a
