Felsőszabolcsi Hírlap, 1917 (30. évfolyam, 1-53. szám)
1917-02-18 / 8. szám
2 FELSÖSZABOLCSI HÍRLAP 1917 február 18 A jegyrendszer azért hozatott be, hogy mindenki egyenlő arányban liszthez cukorhoz, kenyérhez, petróleumhoz stb. jusson, de csődöt mond a rendszer, ha csak testi épség veszélyeztetésével, betegség szerzéssel juthatni a jegyhez és az áruhoz sőt az utóbbihoz a visszaélések sokasága miatt gyakran egyáltalában sem. A főszolgabíró minden igyekezetével azon van, hogy járása szükséget ne szenvedjen, főfogyasztási cikkeinkben nincs is oly hiányunk, mint sok helyen az országban, de a fáradozása a gyatra kivitel folytán kárba veszett dolog. Ezért rendet kérünk és követelünk! A kenyérsütés drágasága. Kisvárda pékéi az elmúlt év folyamán több ízben emelték a mindennapi kenyérsütésének árát. Ennek gátat vetendő október havában járásunk főszolgabirája, — élve törvénybiztositotta jogával, — a sütés diját egységesen kilogramonként 7 fillérben állapította meg. Néhány nappal később megjelent Nyíregyháza város polgármesterének egy hirdetménye, mely a kenyérsütési dijat a kenyér súlya szerint állapította meg és pedig 5 kgr. súlyig 5 fillér és 5 kgr-on felül 6 fillér kgr-kénti egységárban. Noha pékeink ezek szerint nagyobb díjazást kaptak, mint nyíregyházai kartársaik, csak nehezen nyugodtak bele abba, hogy nem tetszésük szerint szabhatják meg a kenyérsütés árát. A kenyérsütés ára azonban más városhoz képest tulmagas és ezért annak újabb megállapítását kérjük. Szatmárnémeti szab. kir. város lakosai ugyanis a pékek versenye következtében sokkal kevesebbet fizetnek, mint mi. Már pedig ha a tűzifa ott talán 1—2 koronával olcsóbb mint nálunk, ezt ellensúlyozza ott a lakbér és a munkások drágább volta. Szatmárnémetiben a legnagyobb kenyér sütési dija Konstantinovics Demeter pékmesternél 40 fillér, Konstantinovics Szófián péknél pedig 30 fillér, mig nálunk másfélszernél is többe jön, mert egy ó kgr. lisztből és burgonyából sütött kenyér 10 kgr-ot nyom és fizetünk érte 70 fillért. Szatmárnémetiben 20 fillérért is sütnek egy kenyeret, nálunk 40 -50 filléren alul kenyérsütés nincs. Indokolt tehát, hogy főszolgabiránk újból revideálja a tarifát és a kenyérsütési dijat leszállítva hozzájáruljon az általános drágaság enyhítéséhez. Nem végezne ezzel meddő munkát. HÍREK. — Jegyző választás. Dombrádon e hó 13-án Dr. Fráter Szabolcs tb. főszolgabíró elnöklete alatt tartott képviselő testületi ülésen adóügyi jegyzővé egyhangúlag Nadrássy Jenő az edigi helyettes adóügyi jegyző lett megválasztva. — Eljegyzés. Fülöp Annuska k. a. Fiilöp Bernát nyirtassi földbirtos bájos leánya jegyet váltott Weisz Béla szabolcs- bákai földbirtokossal. — Köszönet nyilvánítás. Egyházunk egyik jóakarója utján Bállá Gy. József ur Dombrádról 100 koronát juttatott egyházunk javára. Fogadja ez utón az egyház hálás köszönetét. Gör. kath. egyházi gondnokság. — Tanári áthelyezés. A vallás és közokt. minister Sárközy Sándor kisvár- dai áll. főgimn. tanárt az aranyosmaröthi áll. főgimnáziumhoz helyezte át. — Vonatváltozás. A múlt számunkban közölt vasúti menetrend némely része az elmúlt héten változott. így Nyíregyházáról Budapestre Szerencsen át este 9 órakor indul a vonat és reggel ér Budapestre, honnét este 10 órakor vissza Szerencsen át és reggel 7 órakor van Budapestre. — Katonák mütagjaira. Sziklay Árpád az özv. Berger Ignáczné féle német nyelvi tanfolyam tandijában 5 k.-t befizetett a katonák mütagjaira. Rendeltetési helyére juttatjuk. — A vak katonáknak. Szalánczy Bertalan komorói földbirtokos 20 koronát juttatott hozzánk a vak katonák számára. Továbbítjuk. — Protestáns estély. Mához egy hétre f. hó 25-én d u. 5 órakor az áll. főgimn. I. o. termében protestáns estély lesz fényes műsorral. A protestáns estély keretében Mihelics Károly áll. főgimn. tanár fog felolvasást tartani. — Árdrágítás. A vörös kereszt kis- várdai fiókkórháza panaszt emelt Oláh János és Fekete János tornyospálcai kisgazdák ellen mert az erdőből fuvarozó;; tűzifa öléért 60 koronát követeltek. A szolgabiróság a panaszt alaposnak találta és nevezetteket egyenként 15 napi elzárásra és 200 korona pénzbüntetésre ítélte. A fuvar árát a mai viszonyok figyelembe vételével 48 koronában állapította meg és kötelezte nevezetteket a fuvar többlet visszafizetésre. Vonatbeszüntetés. A kisvárda—nyir- baktai vasúti vonalon a személyforgalom a mai naptól kezdve további intézkedésig be lett szüntetve. — Egyházi választás. A kisvárdai ág. hitv. ev. missiói egyház febr. 11-én tartott közgyűlése keretében megtartotta a tisztul itást, mely alkalommal 6 évre megválás-tattak: Barcs Béla kir. közjegyző felügyelővé, Werner Gyula áll. polg. isk. igazgató pénztárossá. Gabos László fő- gimnázíumi tanár jegyzővé, Bencs Mihály ip iros, Ebner Jenő közs. főjegyző, Hibján Dániel kiskereskedő, Hricsovinyi György iparos, Ondrus Mihály főgimnáziumi tanár, Romhalmi György iparos, Tompa Viktor nyug. utász százados, Vrabec Béla posta és távirda s. ellenőr presbiterekké— Árdrágítás A Hadi termény r.-t, albizományosai a szabályok szerint csak a hadi termény számlájára vehetnek és ennek utasítására adhatnak el terményeket. E szabály ellen vétett Krón Farkas dombrádi kereskedő ki az általa maximális áron vásárolt 200 mm. paszulyt a maximális 56 korona helyett 58 koronás árban kisebb tételekben másoknak adta el, a helyett, hogy a Hadi termény r.-t. utasítását kikérte volna. A kisvárdai főszolgabíró mint elsőfokú rendőri büntető bíró e hó 16-án Krón Farkast ezért 2 havi elzárásra és 1000 kor. pénzbüntetésre ítélte. Krón az ítélet ellen felebbe- zést jelentett be. — Névváltoztatás. Kiskorú Schvarz Gábor és Erzsébet kisvárdai illetőségű budapesti lakosok vezetéknevüket bel- ügyministeri engedéllyel Szenes-re magyarosították — A nemzeti áldozatkészség szobra. Ezen szobor végrehajtó bizottsága, mely a háború kezdete óta gyűjt az ínségeseknek és szenvedőknek, elkészítette a nemzeti áldozatkészség szobrának miniatűr kiadását és az eredeti szobor kisebbített fémből készült képmását a közönség között akarja terjeszteni. Egy miniatűr szobor ára 20 korona és Nyíregyházán a főispánt hivatalban megtekinthető. Megrendeléseket a jótékonycélra való tekintettel elfogad a kisvárdai szolgabiróság is. — Párbérek behajtása Egyházaink világi és egyházi vezetői eddig a párbérrel adós maradt hívektől, a törvény értelmében a községi elöljáróságokhoz átküldött egyéni kimutatások alapján, közigazgatási utón hajtották be párbér követeléseiket. A kisvárdai gör. kath. hívek, nem tudni mi okból, de nem igen fizetik a lelkész párbéri járandóságát. Ennek véljük betudni, az egyház szokatlanul uj és a törvényes rendelkezésekkel ellentétben álló gyakorlatot akar meghonosítani, mert számosokat ügyvéddel szólittatott fel párbére és ügyvédi költség fizetésére. Katonai hírek. Uj sorozások. A 26—45 évesek újra való sorozása a honvédelmi miniszter rendelete szerint az egész országban február 26 és március 19-ike között fog történni. Megyénkben mai napig a sorozás napja még nincs megállapítva. A hősök emléke. Dr Baltazár Dezső református püspök a József főhérceg fö- védnöksége és báró Hazai Samu védnöksége alatt álló Katona Otthon elnöke és igazgatósága ezúton kéri fel a Szabolcs- vármegye területéről elesett hősök hozzátartozóit, hogy a hősi halt és megcsonkult tisztek, zászlósok, hadapródok, altisztek és katonák arcképét emlékük megörökítése végett juttassák el a Katona Otthon igazgatóságához (Debrecen, József királyi herceg-utca). Az elesetteknek születési és életrajzi adatai közlésén kívül annak a közlését is kéri az igazgatóság, hogy az illető, ha legénységi állományhoz tartozott is, vagy esetleg idegen ezredhez osztották, melyik ezred és melyik század kötelékében harcolt, mikor és melyik harctéren, illetve ütközetben esett el, vagy csonkult meg. Katonáink szelleme. Egy az orosz frontról Kisvárdára érkezett levélből vettük ki e részt. „Már töbször kifejtettem, hogy mi hazánk, hozzátartozóik és jö- vőink vagy ami valószínűbb az utánunk jövők boldogulásáért harcolunk.“ Ahol a katonák ily tudatban harczolnak ott az ellenség nem vehet erőt rajtunk ha számra erősebb is. Kitüntetés. Gál József a cS. és kir. 101 számú gyalogezred tart. hadnagya Gál Herman kisvárdai mérlegkészitő fia, kinek másodízben történt királyi elismerésben való kitüntetését múlt hóban közöltük, vitéz magatartásáért újabban is nagy kitüntetésben részesült A német császár a II -od osztályú vaskeresztet adományozta neki, a tatárszorosnál az oroszokkal szemben elért sikeréért, A kitüntetés annál értékesebb, mert az ezredben rajta kívül csak Henzel őrnagy birtokosa e rendjelnek