Felsőszabolcsi Hírlap, 1910 (23. évfolyam, 27-52. szám)
1910-07-31 / 31. szám
1910 Julius 24. FELSŐSZABOLCSI HÍRLAP 3 — Az újságírás szenzácziója Az Est, ez a fővárosban naponta korán délután megjelenő Ízléses, bátor, szabad és becsületes lap. Az Est uj színekkel, uj formákkal vág utat az események áradatába és mindenütt ott van, a hol szükség van a gyöngeség vagy az el nem ismert érdem védelmére és a hol szüksége mutatkozik a bűnök leleplezésének. Az Est újságírói gárdája a legneveseb újságírókból áll, a kik mindent odaadnak a közönségnek a mit csak független, tiszta kezű és a nagy emberi ideálokért küzdő újságírók odaadhatnák : szivüket, eszüket és munkájokat; cserébe csak a közönség szeretetét kérik. „Az Est“ mindennap a legelső délutáni gyorsvonattal indul Budapestről szerteszét az országba és igy az ország minden tájára legalább fél nappal előbb viszi mag az aznapi események hírét, mint a többi fővárosi napilapok és azért előfizetési ára mégis havonta csak 1 kor, 40 fillér. Előfizetést akármelyik postahivatal elfogad. — Megrendelhető Kisvárdán Berger Ignácz és társa könyvkereskedő cégnél — Uj betéti társaság. Leopold Gyula hirdetési irodája Budapesten, melynek nemcsak -a beilöldi, hanem a külföldi nagy hirdetők is állandó üzlelíelei és mely a legtekintélyesebb és legnagyobb apparátussal dolgozó vallalat e szakmában, betéti társasággá alakult. A törvényszéki bejegyzés julius Ü-án megtörtént. A betéti társaság egyedüli b.ltagja Leopold Gyula, k- a vállalatot kiváló szaktudásával és elismert agilitásával továbbra is vezeti. Mint értesülünk, Leopold Gyula több nagyobb vidéki lap kiadójavai egyesülve a vidéki lapok részére egész külön szakosztályt fog létesíteni, mely csak a vidéki lapok hirdetési ügyeivel fog foglalkozni. — Orvos tiongressus. A magyarországi orvosok és természet vizsgálók ez évi vándorgyűlése Miskoiczon augusztus 21-IŐ1 lesz megtartva. — A nyíregyházai huszárok közül a 14—ik közös huszárezred 15-ik eskad- ronja két altisztjével együtt megunta a „gyöngyélettel“ járó nyomorúságot, ^e különösen Dulovics László „őrmester ur“ tűrhetetlen basáskodásail, miért is felkerekedtek és elhagyták állomáshelyüket, majd Hajdudorongon a csendőrőrsön jelentkeztek ahol a rédáilák őket. Ezen ügyben a katonai hatóság szigorú vizsgálatod indított. — Telefonra vonatkozó újabb rendelet Kereskedelemügyi ui. kir. Miniszter urnák folyó évi nxárczius hó 19-én 2232 V sz. alatt kelt és a „M. kir. posta- és távirda rendeletek tára“ folyó évi 14 számában közétett rendeleté szerint a távbeszélő „Szabályzat“ 42. pontjában foglalt ama kedvezmény, hogy az előfizető tévbeszélő állomását dijtalan használatra másoknak átengedni csakis a helyi forgalomra terjed ki. A távolsági (in- terérbán, környékbeli törvényhatósági) forgalomban, tehát az előfizető állomását az évi átalány ellenében, csakis az állomás tulajdonosa használhatja. Az ezen viszonylatokban az előfizetői állomásokról mások részéről kezdeményezett beszélgetések díjkötelesek s ezen dijakért az állomás előfizetője szavatol. Minthogy ezen rendelet értelmezésére és végrehajtására vonatkozólag több oldalról kérdés merült föl s e tárgyról egyes hírlapokban oly czikkek jelenlek meg, amelyek félrétéseket idézhetnek elő ezeknek elkerülése s a közönség tájékoztatása végett a m. kir. posta- és távirda Vezérigazgatóságának folyó évi június hó 22-én 7683 szám alalt kelt rendelete alapján a következőkéi Kívánom közölni. Az a rendelkezés, hogy az előfizetői állomásokról az állomás tulajdonosán ki- vüi mások részéről kezdeményezett távolsági beszélgetések díjkötelesek, csakis idegenekre, nem pedig az előfizető hoz- zálorlozóira a családtagok és alkalmazottjaikra (hivatalnok, tisztviselő, cseléd stb.) vonalknzik: Önként érlelődik tehát, hogy a pénzintézetek, részvénytársaságok, hivatalok, vállalatok stb. részére bereit állomásokról nemcsak maga a felelős előfizető, hanem az illető intézet társaság, vállalat, hivatal stb. összes alkalmazottjai is jogosultak az állomás használatára. Az egyletek, társaskörök, vendéglők, kávéházak és egyéb nyilvános helyiségekkel rendelkező előfizetőknél berendezett állomások hasznaiatb a helyi forgalomban nincs korlátozva. Minthogy azonban ez a használati jog a fent idézett rendelet értelmében a heivi forgalmon tűi nem terjed, a távolsági forgaimban az előfizetési díj fejében beszélgetéseket ilyen állomásokról is csak maga a felelős előfizető (az egyleíi megbízott a vendéglős, a kávés stb.) és alkalmazottjai folytathatnak, ellenben az egyletek, társaskörök tagjai, illetve a vendéglőben, kavéházban megforduló vendégek stb. részéről kezdeményezett beszélgetések dijkötelesek. Azuk az előfizetők, akin. e korlátozás miatt távbeszélő állomásukat a távolsági forgalomban használni nem kívánják, az ezért járó kapcsolási dij további fizetésének kötelezettsége alól a föl mondásra megállapított egy hó elteltével fölmentéinek, M. kir. posta- és táv. igazgatóság Nagyvárad. — Rendkívüli árelőnyt nyújt lapunk minden olvasójának Glück Jenő bútoráruháza, Nyíregyháza Pazonyi-utca lü. szám, ha lapunkban megjelent hirdetésére hivatkozik — Menyasszonyok vőlegények ! ne sajnáljuk a csekély uii költséget Debrecenbe! Bőven visszatérőt az, tia Magyarország legnagyobb, legmegbízhatóbb ékszer, óra, ezüsinemü üzletében a Löf- kovits Arthur és Társa cégnél szerezzük be szükségleteinket Debrecenben Piac- uica 38. Felülmúlhatatlan, mert asszonyok, leányok tiszta, fiatal, üde arcot kapnak pár nap alatt, ha a máramarosi liíiom-arczkenőcsöt használják. Nem szabadna oly háznak lennie, a hol este, reggel nem a csodás hatású máramarosi liliom-szappannal Szappan 80 fillér. mosakodnának. Kis tégely jj Nagy tégely I 1 korona. |j 2 korona. | Liliom-púder (3 színben) 1 korona 20 fillér. Egyedüli készítő: Dr. REISMAN ÖDÖN tíYÓüYSZERTÁRA,MARAMAROSSZI<iET,ERZSÉBET-TÉR 10 Postai rendelések még aznap eíiníéztetnek! CSARNOK. A csirke ára. (Párbeszéd egy kisvárdai bankhivatalnok és felesége közölt otthon vacsora után.) A férj: Édesem, én ugyan bölcsen tudom, hogy a marhahús a szolid, polgári élet szimbóluma, de mégis szeretnék már egyszer egy kis csirkehúst is enni. A feleseg: Te az én uram és parancsolom vagy és én minden áldozatot meghozok a kedvedért. Csak arra kérlek, hogy holnap kelts tői engem hajnalban 3 orákor Azután fogadj meg egy fiakert reggel 4 órára ... A férj: (ijedten) Az Istenért, csak nem akarsz elutazni ?! A feleseg : Eszembe sincs édesem. De hiszen az előbb mondtad, hogy holnap csirkét szeretnél enni! Egyúttal kérjek, légy szives a iürdőpénzedet még ma délután előre kivenni. .. A térj: (fokozóüő ijedtséggel) Kérlek,: ne tretálj drágám. Nem értem az egészet hajnali töikeies, fiaker, fúrdőpénz ... Úgy latom, valami puccsot tervezel ellenem es csakugyan el akarsz utazni. (Eiérzeke- nyülve) Meg akarsz szokni tőlem. Hát oiyan nagy bún az, hogy csirkét kívántam egyszer egy esztendőben ? A feleseg : (dacosan) Pedig tévedsz, ha azt hiszed, hogy én még egyszer ki logok menni egyedül, gyaiog a „Hármas“ uug es kiteszem magam a kofák és pa- rasztlegenyek durva inzultusainak, Utö- vegre mindennek megvan a maga határa. A térj: (bosszúsan) De kérlek, te nem értettél meg úgy latszik ... A feleség: ... A múltkor is, amint ott álltam a keresztutnál és megszólítottam egy parasztot, azt mondta, hogy szóba au velem, de csak egy föltétel alatt. Érted? Egy föltétel alatt. Ha... (elpirul I es köny szökik a szemébe.) ,M|»Jfel Mi liszilih Kisvárdán (Csillag-utca saját ház)------------------- Interurbűn telefon 34. ■■ ■ Ajá nlja az uj szeszkoníingenst nyeri uradalmaknak szabadalmazott s aranyéremmel kitüntetett uj és jó karban lévő hasznait teljes szeszgyár berendezéseit. — Mindennemű rézműves munkát és javítást jól, olcsón és gyorsan végez. — Fürdőberendezési vállalat. WEISZ és BERKOV1TS —SZESZGYÁR BERENDEZÉSEK— I