Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-11-23 / 46. szám
Társadalmi hetilap. Egész évre .... 8 kor. Félévre ...............4 kor. El őfizetési árak: Negyedévre. . 2 kor. Egyes szám 20 fillér. Lelkészek és tanítóknak egész évre 6 korona. Felelős szerkesztő: Dr. SZŐKE SÁNDOR. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztség és kiadóhivatal: »KOSSUTH.-NYOMDA, FEHÉRQYARMAT. Hirdetések díjszabás szerint és előre fizetendők. Nyilttér soronként 40 fillér. A lejtőn. (Folytatás.) Vérvád és pogrom. Mintha valami nagy lidércnyomástól szabadult volna meg a világ, minden igazi kulturember föllélegzeít a kievi vérvád befejezésén. Ez az epilógus talán örökké- tartó erővel fedüdt rá a vérvád középkori, bornirt meséjére és betemeti, mint ahogy a mérgezett kutakat betemeti földdel, a nép. Mi a vérvád ? Gennyes váladéka az immár ezredévek óta tartó fajgyűlöletnek, amely ember és ember között még mais lényeges külömbséget ismer. Megcsúfolása az emberi törvényeknek, a- melyek mindig ós mindenkor érvényesülni tudtak, mert nincs az a mérhetetlen fantizmus és nincs az a két ellentétes világnézet, amelyet át ne hidalnának az ősi ösztönökből fakadó érzések. Ma, a huszadik században, amikor a fajok keveredése szinte rohamosan frissíti föl a kulturált népek vérét, az emberi butaságnak utolsó, csúf feliobba- násaként hatott a vérvád, amely immár nem a zsidóság ügye, hanem minden felekezeté, kivétel nélkül. Október 8.-tól harminchárom napon keresztül úgyszólván megszakítás nélkül tartott ez a rettenetes bünpör, amely sokáig szégyene fog maradni nem Oroszországnak, hanem az orosz igazságszolgáltatásnak. Akadt ügyész, aki szinte becsületbeli kérdésnek tekintette, hogy a zsidóra rásüssék, amitől a vallási törvények és faji jelleme egyaránt eltiltják, hogy vért, rnég hozzá emberi vért vegyen a húsvéti kovászos kenyér előállításához. A rosszindulatú tudatlanságnak ez a szörnyszüleménye sehol sem talált olyan hálás talajra, mint éppen Oroszországban, ahol alig múlik el év, hogy piros zsidó-vér ne öntözné a házak küszöbét, az országutak hosszú, fehér csíkjait, a zsinagógák mór-stilusban faragott, barna köveit. Ha áll, hogy az igazságnak mindig vannak mártírjai, akkor ez a nép, a zsidóság még mindig vérrel fizet azért a nagy igazságért, amellyel először ajándékozta meg a világot: a monothoizmus- ért. Oroszországban, ahol még ma is a legfőbb kormányzati érveknek tekintik a nép sötétségben tartását, a hatóság legfőképpen az örökké nyughatatlan zsidó néptől fél, amely minden más kultur- népnek rengeteg értéket, sok ragyogó tehetséget nyújt. Akár nálunk, akár a külföldön nézünk körül, mindenütt azt találjuk, hogy az emancipáció óta a zsidóság rohamosan foglalt tért a társadalom minden rétegében és ha e térfoglalásnak voltak kárai, ezek a károk elenyészően csekély méretűek a haszonhoz, amellyel a népek haladásához hozzájárultak. E viíázhatatlan tények ösztön- szerű megérzése sziíotta az orosz nép zsi- dógyülöletét, amely azonban nem emelkedett volna sohasem a kitörés stádiumáig, ha az orosz hatóságok leplezetlen munkája nem ad tápot, merészséget a pogromnak. A pogrom nem népmulatság és nem a fajgyűlölet spontán kitörése, hanem a hatóságok által támogatott véres fosztogatás. És a vérvád, a mai orosz formájában, nem az évezredek óta lappangó és időnként testet öltő szörnyű gyanú, hanem előjátéka, megalapozója az elkövetkező pogromnak. Soha fényesebben nem igazolódott ez az állításunk, mint most, amikor a följelentéssel kapcsolatban már tornyosultak a fekete felhők az orosz zsidóság feje fölött. És mégis lesz valami, ami útját állja az újabb vérzuhatagnak. Az orosz felvilágosultak halálos szégyenkezése, mely nem fogja tűrni, hogy Oroszország nevének hallatára a civilizált emberek undorral gondoljanak mindenre, ami orosz. Ma az orosz felvilágosultak mindegyre hatalmasabb tábora talán meg tudja állítani a fölizgatott néptömegek gyilkosságra készülő kezét és a vérváddal együtt elmúlik a pogrom veszedelme is. A világosságnak és a sötétségnek ez lesz az igazi erőpróbája Oroszországban. Még ezelőtt néhány évvel nem is olyan szomorúan szólt a magyar nóta. Nem a fehérgyarmati kerületben megejtett képviselő választásokra gondolok, a midőn megszólalt a kortes nóla mellett a jó magyar nóta is, de inkább a párttüzekben megedzott boros vagy egyéb szeszes italokkal inpregnált torkokon, hanem az én jó magyar munkás népein szép s megható népdallaira gondolok, a midőn igazi bájjal szólalt meg úgy aratás napjain legkivált, de máskor is jól végzett munka után a jó fülbemászó kedélyt ós kedvet deritő magyar nóta. Tömegesen, de szép sorjába jöttek elől a leányok, hátul a legények sarlóval, kaszával s oly szépen énekelték» a fonóba szól a nóta“ . . . „felszántottam a kölesei Nagy utcát“ ,a kölesei iskolába szól a muzsika* (Jaj ha ezt a szigorú tanfelügyelő meghallaná, rögvest baj volna az iskolaszéki kréta körül) aztán, no, hogy kiengeszteljük a tanfelügyelő urunkat is, biz eldalolták azt is (t. i. az ő nótáját)„Rácsos kapu rácsos ablak.“ És szólt a nóta oly meghatóan oly andalitóan, hogy mikor a fiatalság a falu végére ért, mi is bele zugtunk „K“ barátommal, „nem sokára itten hagylak“. De ez már régen volt, talán 3 éve. Azóta nincs aratás, nincs kereset, kifogyott az ifjú lelkekbői a nóta. Valamikor — úgy a múlt század, 19-ik század elején, 30-as évéiben itt hallgatta a nagy koszorús költő Kölcsey Ferenc a Túr partján levő lakban (most Dienes Dezsőók háza) hallgatta estón- kint a magyar legények és leányok szép rithmusu daliásait s ez oly fogékony hatással volt mélyen érző , (ÉglSteaté villanyszerelési üzletekben, villanytelepeken és • «pmSÖEMilSíBÍWlftVtt-i«, M«Mt, ^Urte-wrut U. SjU-bIh« % • legjobb és a legtartósabb drótszáias lámpa. 9 » Uuw» árttesáüal 75*/# árammefifakaniás. .
