Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-06-20 / 25. szám
2-ik oldal. FEHÉRGYARMAT 1913. junius 20. ■ NEM MESE! JZEPLŐJE ami“ HEZj CSODA szappanunktól el nem múlik, úgy pénzét kötelesek vagyunk visszaadni. 1 drb. „HEZ“ csodaszappan 2 kor. 50 fill. 3 drb. „HEZ“ csodaszappan 7 korona. Használati utasítás hozzájár. A pénz előzetes beküldésénél portó 30 fillér, utánvételes küldésnél portó 84 fillér. Diszkréten küldi: „HEZ“ illatszertár Budapest, Vili. Losonci-utca 13. Nagy árjegyzékünk ingyen és bérmentve. M. T. A hosszú élet. Ki ne ismerné még gyermekkorából az elemi iskolában tanult kis verset: Az öreg és a halál. Rövid tartalma a következő: Egy vén, a gond terheitől és a munka terheitől meggörbedt aggastyán az erdőbe ment fát szedegetni. A keserves munka közepette az a kivánság fakadt ajkairól: vajha a halál megjelenne előtte és szabadítaná meg terhes életétől. — A halál meg is jelenik és midőn a megrémült öreget megkérdezi, mi a kívánsága, ez akadozva rebesgeti: „Ók, légy irgalmas velem és segítsd ezt a batyu fát a hátamra.“ Ez a kis mese elég élénken illusztrálja, mennyire ragaszkodunk az élethez akkor is, ha a megélhetés körüli viszonyaink még oly mostohák is. És ép ez okból igazolva van ama törekvés, mely az emberi élet meghosszabi- tását tűzi céljául. Nézzük csak, hogy egyik modern tudósunk, Bückner Lajos dr. tanár, miként vélekedik, az emberi élet meghosszabitásának művészetéről. Mielőtt azonban e tárgyat közelebbről szemlélnék, első sorban ama kérdés áll előttünk, vájjon egyáltalán érdemes-e ezen tárggyal behatóbban foglalkozni? Ha valaki néhány évvel tovább él mint az a rövid idő, mely a halandónak adatott, mi annak előnye, ha valaki jár-kel, -- mint ezt Schakespeare mondja — látás hallás, érzés és fogak nélkül, szóval minden nélkül, mi szükséges, hogy életünk kellő értékkel is bírjon. Egészséges tevékeny élet, ez az alapföltétel karöltve jár tehát azon művészettel, mely az emberi élet meghosszabbítására törekszik. És ha valaki 70 éves korában még teljesen jó egészségének örvend, elég munkakeddvel bir, mig más valaki már 20 évvel előbb elveszté teste és lelke minden erejét és e- rélyét, úgy bizonyos, hogy hasznos foglalkozás mindazon körülményeket kutatni, melyek a jó erővel járó előrehaladottabb kort eredményezik. Igaz, hogy e téren is fordulnak elő különlegességek és kivételes esetek. Büchner egyes ol/ eseteket említ fel, hol korosabb embereknél csodálatos, regenázó az ifjúság megújulása mutatkozott, amennyiben egyesek oly korban, a melyben már mások életök végén vannak, uj fogakat kapnak, hajuk újra kezdett nőni, arcuk redői elsimultak, látásuk, hallásuk erősebb lett. Meg kell jegyeznünk, hogy azon számos titkos szer s mesterséges tanácsok közül az élet meghosszabbítására egy sem felel meg céljának. Azon kérdés megoldása tehát : hogyan lehet életünket meghosszabbítani, eszerint természetesen csak az lehet, hogy legelsösorban iparkodnunk kell életünket meg nem rövidíteni, másodsorban, hogy életmódunk mérsék- letes és szabályszerű legyen. A régi tudósok igy szólnak: „Életünk nem rüvid, önmagunk rövidítjük meg. — Még erősebben és rövidebben fejezi ki ezt Thomrak P. francia tudós, ki azt monoja: „Az ember nem hal meg, hanem megöli magát!“ Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az emberek legtöbbje nem természetes halállal végzi életét, ameny- nyiben céltalan és rossz életmód a- vagy a legegyszerűbb egészségtani szabályok mellől tévesztése által idő előtt rövidítik meg életünket. Igaz ugyan, hogy legtöbb esetben szegénység és betegség karöltve jár de jóval nagyobb számmal vannak és veszedelmesebbek is azon betegségek, melyek a fényűzéssel és dús fogyasztással járnak, mint a milyenek: köszvény, elhájosodás, cukor, máj, vesebaj stb. Salamon, a bölcs azt mondotta: A gége több embert öl meg, mint a kard! Nagyon jelentékeny a bölcs király eme mondása, ha meggondoljuk, hogy oly időből származik mikor az élet még nem volt oly fényűző, mint manapság. Hasonlóan nyilatkozott a párisi orvosi fakultás elnöke, dr Helydt hires orvostanár már a 17-ik században. Nagy szatírával moriöott az orvosi fakultás nevében köszönetét a szakácsoknak és konyhamestereknek, megjegyezvén, hogy ezek nélkül az orvosok koldusbotra jutnának. tart a katonák fölött, majd besprechungra hívja össze a tiszteket, kiknek az aznapi gyakorlat lényegét is elmondja, azután imára rendeli az ezredet. — Zum Gebet! — rivalnak a parancsnokok, mire a katonaság letérdel, s ezalatt a katonazene a Gotterhalte-t játsza. Most ismét komandö. — Vom Gebet 1 A katonák egyszerre felugranak térdelő helyzetükből. Most megindul az ezred, élén a katonabnadával. * * * Aznap csak Rimaszombatig kellett gyalogolnunk, de közbe egy formális ütközettel kellett megmérkőznünk. Nyolc óra körül pihenőt tartottunk egy közeli faluban. Itt megkezdtük a csatározás előmunkálatait. Rimaszombat felé, honnan az ellenséget vártuk, minden irányban elő- őrsök küldettek ki, a csapat igy biztosítva magát, rendes menetben előrenyomult. Én szakaszommal egy jobboldali előőrsöt képeztem és embereimmel az országuttal párhuzamos vonalban elterülő erdőségben haladtam előre. Félórát mehettünk az erdőben, mikor egy előre küldött emberem jelenti, hogy a már látható tisztáson a messzeségben ellenséges katonákat lát. Megállottunk. Az erdő szélein egyedül előre mentem. Ott egy fára másztam fel, hogy as ellenség álláspontját megfigyelhessem. A homokbuckákon túl körülbelül ezer lépésnyire egy patak űrjét láttam és ennek partján tényleg az ellenség abceichnis sipkáját véltem meglátni. Legnagyobb bosszúságomra látcsövemet nem hoztam magammal. Odaintettem egy altisztet, ki szintén a fárakuszva aggályomban megnyugtatott. — Ismerem én azt a patakot — mondá — ritkán van benne viz, biz az most ki van száradva, jelentem alásan. Bizonyára ott van elbújva az egész ellenséges csapat. A múlt heti ezredgyakorlaton is ott bujt el a besztercei batalion. Magam is igy kezdtem gondolkozni. A fáról lemásztunk és jelentést tettem a főcsapatnak. Ellenség a szalatnyi patak partján, látszat szerint egész bataillon, megfigyelési hely: az ostgyáni erdőszél 142 magassági pont. Tiz perc múlva már az egész ezred az erdőbe húzódott. Egy század előre jött és megkezdte a csatározást. A századdal együtt a tisztásra rohantunk és szvarmlineákba feloszolva lövöldözni kezdtünk. Majd ismét előre nyomultunk. Eözben a főcsapattól újabb és újabb századok érkeztek erősbitésünkre. Körtileblül hatszáz lépésnyire lehettünk az ellenségtől, midőn egyszerre a tüzelést beszüntető jelzést adatja az ekkora odaérkező ezredes. — Feier einstelienl hangzik erre mindenfelől a komandó. Ugyanekkor mintha a föld alól jöttek volna, kétoldalt is előbukkan az ellenség, erős tüzbe veszi csapatunkat. Pár percnyi csatározás után az ütközetet elvesztettük. Mindegyik ámul-bá- mul. Nem értik az összefüggést, miért hagyták abba az előttük levő ellenség lövöldözését és igy módot nyújtottunk az ellenségnek csapatunk leverésére. Az ezredes dühös, káromkodik. A közéje csoportosult tiszteknek hadonáz- va magyaráz valamit és élénken integet a patak partja felé, a hova most látcsöveikkel fordulnak: mind elszörnyüködnek. Most megpillant engem és magához int. Odamentem, ezredesünk ime megismételtette velem előszóval az ellenségről küldött jelentésemet, azután ideadta a látcsövet, hogy nézzek a patak partja felé. — Szent Isten 1 mit tettem én ? katonasapkának néztem fehér szallaggal a zöld fűre terített gyolcsdarabokat, melyeket bizonyára szárítás végett terített oda egy mosónő. — Acht Tage Zimmer-Arest, — mondja az ezredes. Szalutáltam és megszégyenítve távoztam. Aznap este tudtomra adatott, hogy a manőver alatt kocsi felügyelő leszek. Ennek az anyám fog legjobban örülni, ha megírom neki, hogy egy lépést sem megyek gyalog, mert kocsifelügyelő lévén, a manővert átkocsikázom.
