Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)
1913-06-20 / 25. szám
Fehérgyarmat 1913. II. évfolyam. 25. szám. junius 20. FEHÉRGYARMAT I $ Társadalmi hetilap. Előfizetési árak: Egész évre .... 8 kor. Negyedévre.... 2 kor. Félévre ...... 4 kor. Egyes szám 20 fillér. Lelkészek és tanítóknak egész évre 6 korona. Felelős szerkesztő: Dr. HUNWALD IZIDOR. Megjelenik minden pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: »KOSSUTH«-NYOMDA, FEHÉRQYARMAT. Hirdetések díjszabás szerint és előre fizetendők. Nyilttér soronként 40 fillér. A vizsgák hetében. A tanuló ifjúság a jövő reménye. Az a virág, a melyről a költő énekel, mikor aggodalmaskodva kérdi, hogy lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága, s mindjárt hozzáteszi: „virág vagy te hazám ifjúsága?“ Az a szorgalmi időszak, a tanév, az iskolai év most ér véget. Nemcsak korban, időben tesz egy lépést az ifjúság, hanem értelmi, erkölcsi felfogásban is közelebb jut ahhoz, a mely az életbe lépésre alkalmassá teszi. Nem csoda tehát, hogy nem csak az a kisebb-na- gyobb kör, a mely a család- és hozzátartozók közül kerül ki, nemcsak a szakszerű foglalkozást űző és kötelességet teljesítő tanító és tanári testület, hanem a társadalmi életjcknsógeket szemlélő szociológus is megfeszített érdeklődéssel, figyelemmel kiséri azokat a jelenségeket, melyekből a jövő reménységének a fejlődésére következtetést vonhat. Meggondolatlan és könnyelmű nyilatkozat lenne merész kijelentéseket tenni és apodiktikus állítással keresztül siklani az eredmény fölött, de kicsinyesség számba menne és egykönnyen végzetes következtetésekre vezetne a kákán is csomót keresve, doronggal menne neki, mikor simogató kízre, beczéző szóra van szükség. Nem is szakhozzászólás ez a párszó, még kevésbbé irányítás, hanem egyszerű megfigyelés, amelyet bárki — közvetlen környezetében — észlelhet, kinek nincs dugva a füle, nincs bekötve a szeme. Ez a megfigyelés pedig az, hogy a mai tanuló ifjúság túlérett, gondolkodása tulmodern, erkölcsi nézete közel jár az immoralitáshoz. Nem állítjuk azt, amit a világhírű Foerstner hirdet, hogy a mai fiatalság morális elsülyedése egyenesen bűnözési hajlam, hanem aggódva látjuk azokat a tüneteket, melyek a betegség félreismerhetetlen symptomái, olyanok, mint amit Tarde Gabriel mond a bűncselekményese vonatkoztatva: kiütések a társadalom restén. Nagy és vitatott kérdés lehet, vájjon oknyomozólag visszahaladva hol és miben keressük a hibát? Az egyéniségben, a tanulási rendszerben, a környezetben? Nem tévedhelünk azonban, ha ezt a hármas felsorolást egybehalmozva azt merjük kimondani, hogy együttes okai a jelenségre alapított megfigyelésnek. Ezzel beérni, még inkább megnyugodni azonban szűk látókörre vallana. Ha eddig jutottunk nemcsak megállapítani kell az okokat, hanem javítani is a helyzeten. A javítás pedig önként kínálkozik azon eredmények szakszerű és elfogulatlan mérlegelésével, mely mint tapasztalat minden iskolai év végén, a vizsgák elérkeztekor adva van. A felhasználás és értékesítés azonban nem kis dolog. Hiszen sokszor a gyógyszerben van a hiba, a mi a szervezet erejét megtámadja és nem kevesebbszer rosszul alkalmazott kezelési mód idéz elő ellentétes eredményt. A gyógyszerek előírása, a kezelési mód alkalmazása első sorban a szakemberek dolga. Nemcsak a hitet döntené meg bennük vállalt kötelességük betöltésénél, ha laikus elem ebbe bele- koníárkodnék, hanem vakmerő kísérletezés számba menne is. De másrészt a jelenségek és tünetek figyelmességre hívnak fel mindenkit és azt szabják elő, hogy félretéve kicsinyes tekinteteket csak a célt szolgálják, a mely cél a társadalom fennállhatásának feltételével összeesik. Ezt nyomatékosan és alkalomsze- rüleg most, a vizsgák hetében hangoztatni nem céltalan, hiszen a tanuló ifjúság a jövő reménye, az iskolából kikerült fiatalság a nemzet jövője. Feslő, bimbó, rügy, virág a fán, a melynek termést is kell hozni. A termést óvni, fejlődését biztosítani pedig kötelesség. a „fehérgyarmat“ tárcája. Hadgyakorlatok. Manőverre készültünk. A hornista szomorúan futta utolsó este a cappenstreichot, mert neki el kellett marsiroznia Losonc városából, mialatt az ő Katáját más veszi majd pártfogás alá. A kaszárnya udvarán szokatlan csend van. Az ezredes szigorúan meghagyta, hogy a legénység még kilenc óra előtt feküdjék le, mert a másnapi abmarsch nagy übunggal lessz egybekötve. A kantinban még egy két zupás őrmester szürcsöli az árpalét az ott levő regruta altisztek jóvoltából, a miért aztán egyet-mást elmondanak neki a manőver rejtelmes világából. Azonban a cappenstreich utolsó akkordjai zendülnek meg, mely távozásra készteti őket is. Ekkorra már a kaszárnya hatalmas vaskapui is bezárulnak és a teljes csendet csak a scbnárpost egyhangú topogásai zavarják meg. * * * Másnap már hajnalhasadtakor ébren voltam és a kaszárnyába készültem. Szegény jó anyám, &z Isten soká éltesse, szobámnál várt reám. Mégegyszer lelkemre kötötte, hogy vigyázzak az egészségemre, ne igyák vizet, ha melegem lesz stb. e fajta jó tanácsot osztogatott. Megnyugtattam. Sohse féljen édes anyám: van nekem hála Istennek elegendő eszem, ki nem maradok én sehol az ecetes hordóban. Ő azonban mégsem vigasztalódott meg, féltett a három hétig tartó gyaloglástól. Elbúcsúztam tőle, gyorsított léptekkel igyekeztem a kaszárnyába. Ott már nagy volt az élénkség. Az óriási udvar tele volt katonákkal. A százféle ruházatú rezervisták kaleidoskop- szerü képet varázsoltak a nézők elé. A kantinból szinte özönlöttek ki a bakák, szalonát, pálinkás bütyköst, vagy fehér cipót szorongatva kezükben. Az udvaron levő egyetlen kutnál pláne majd agyonlapitották egymást. Kezükben az ismert pléh kulacscsal nyomultak előre. Mindegyik első akart lenni, friss vízre van szükségük, nagy az ut, nagy lesz a fáradtás. — Szegény bakai — kevés terhet cipel a vállán, mellére egy nehéz kulacsot is kell akasztania, mely aztán menésközben bizony nem kíméli: üti, veri mellét, úgy, ahogy nagyböjtkor a legigazibb zsidó hivő sem teszi különben. A megszokott látványt figyel menkivül hagyva századomhoz siettem. Szakaszomba érve a legénységet már sorakozva találtam. Még maradt időm őket megvigasztalni, mert megérkezett kapitányunk. — Kapitány ur jelentem alásan minden rendben van, volt az ón sablonszerű jelentésem. — Ausrücken — hangzik néhány perc múlva a kapitány büszke parancsa. Nagy sürgés, forgás támadt erre. Mindenki a maga szakaszába siet. Magára veszi a brodzsákot, kulacsot, borjut és fegyvert; meg-meg rázza vállán a terhet aztán kiáll a sorba. A szakaszvezető figyelmesen megvizsgál minden katonát, vajon tisztán öltözött-e, egyiken-másikon igazit egyet, azután az udvarra vezeti őket, a hol ugyanily eljárás mellett szakaszonkint gyülekeznek a többi századok is, alig telik bele egy negyed óra, az ezred együtt van az udvarban. Legutóbb érkezik a katonabanda. Ennek láttára felpezsdül vérük a fáradt katonáknak. Mindmegannyi mozgolódik, csak az utolsó század áll Jehorgasztott fővel. Hozzájuk már nem fog elhallatszani a zene. — Gewehr heraus — kiáltja el magát most a schnárpost. Az ezredes jött. A kapitányok haptákba komandirozták századjukat és jelentést tesznek a megérkezett ezredesnek, hány ember vonult ki, hány maradt itthon és köztük hány a maródi. Az ezredes rövid szemlét
