Fehérgyarmat, 1913 (2. évfolyam, 2-51. szám)

1913-06-06 / 23. szám

2-ik oldal. FEHÉRGYARMAT 1913. jüníus 6. Fontos volna ez városi szépészeti szempontból; egy viszonyainkhoz mér­ten monumentálisnak nevezhető bírósági épület jelentékenyen emelné a város külse­jét. De fontos gazdasági szempontból, mert az építkezés jelentékeny összegéből nagy rész a mi iparosaink s munkása­ink kezébe jutna, ami a mai rossz gaz­dasági viszonyokra való tekintettel iga­zán örvendetes volna. De nem ütközne semmiféle nehézség­be a telek megszerzése sem, hiszen a főutca bármely részén válogathatna az állam a szebbnél szebb telkekben, más községi viszonyokhoz mérten igazán kedvezményes árban. Reméljük, hogy dr. Róth Ferencz kir. törvényszéki elnök ur s az igazságügy- minisztérium kiküldöttje dr. Záborszky István miniszt. tanácsos ur, kik az elmúlt hétfőn a bíróság helyiségeit megtekin­tették, illetékes helyen oly előterjesztést fognak tenni, mely városunkra kedvező­en javasolja elintézni e ránk oly fontos ügyet. Ne pihenjünk azonban magunk se, igyekezzünk odahatni, hogy a miniszté­riumban a mi óhajunk, egy uj járásbi- rósági épület emelése rövidesen teljese­désbe menjen. PIPVFT FIIT „HEZ“ arckrémé 80 fillér r ill I ülliülM I MHEZ“ arcszappan 80 fill „HEZ“ arcpouder 80 fillér 3 drb. bármelyikből egyszerre rendelve a pénz előzetes beküldésénél bérmentve. Diszkréten küldi: „HEZ“ illatszertár Budapest, Vili. Loson­ci-utca 13. Nagy árjegyzékünk ingyen és bérmentve. December 3. Ma jól érzem magamat. A feleségem sóta- koesikázni vitte a nővérét és én lelhasználom az alkalmat, hogy rendbe szedjem a följegyzé­seimet. HMelenül meghalhat az ember és ne mondhassák rólam, hogy gyerekes, szeszélyes, ingadozó jellemű ember voltam. . . . Először „Margaretha“ szerepében lát­tam Giidát a színpadon! Lebilincselt! Megbü- völt! Azután minden szerepében megcsodál­tam . . . Amikor bemutattak neki, menthetetle­nül beleszerettem — feleségül kívántam — és megkértem a kezét. Bevaljam-e, hogy a mindennapi érintkezés kissé kiábrándított. Már nem csodáltam annyi­ra a színpadon, sőt a játéka kissé egyhangú­nak ős a változatlanul egyforma kacagása egyenesen ellenszenvesnek tetszett előttem. De ez a szerelmemet nem csökentette. TANÍTÓ urak! 5 Igen szép, kétszínű jj vizsgalap kapható: unt' IMMlil. Pályaválasztás. Ilyentájt egy csomó diák kiveszi részét az Isteni szabadságból, mert a tizhónapi iskolaesztendőt felváltja a nagy vakáció, amikor megszűnt minden izgalom, tanulás, fegyelem, félelem és sok egyébb, ami a fiatal­ságot a zabolázatlanságában korlá­tozza. Igen, a nagy szünidő a leg­boldogabb időszaka az ifjúságnak, kivált azoknak, kik lelkiismeretesen fogták fel hivatásukat, kötelességet- tudóan megfeleltek az iskola-kivánta követelményeknek, tanultak, ponto­san végezték el a rájuk rótt felada­tot és nem tunyáskodtak. Megér­demli a szorgalmas és hivatását szem előtt tartó diák a vakációt, a- mikor a kellemeset a hasznossal egybekapcsolhatja. Pihen, üdül, a test fejlesztése mellett azonban a szellem megfelelő fejlesztésérőlsem feledkezik meg. Játszás, tornázás, úszás egyrészt, jó, tudást, értelmet növelő könyvek olvasása másrészt kell, hogy alkossák a diák napi programját. A rest, lomha tanulónak viszont vagy pótolnia kell az elmu­lasztottakat, mert egyik vagy másik Gyakran mond olyan szavakat, amiket a sainpadon is hallottam tőle, — ha legalább más­kép hangsúlyozná őket. Legjobban bánt a ne­vetése, — de nem mondhatom neki, hogy ne nevessen! . .. Kínoz, anélkül, hogy tudná. Még az egybekelésünk napjára is árnyék borult. Amikor magunkra maradtunk és én magamhoz ölelhettem gyönyörű feleségemet, szerencsétlenségemre eszembe jutott ama fran­cia festő agyoncsépelt festménye, az „Enfin seuls . , . “ aláírással ős szivszorongva vártam, nem rebegi-e el Gilda szavakat. Emlékszem, hogy akkor elfordultam tőle. Agyrémeim van­nak! Avagy igaz-e, hogy egy színésznő, aki­nek naponta sok idegen érzelmeket kell kife­jeznie a színpadon, képtelen egy való, igaz érzelemre ?! Rém, amely folyton gyötör. Karácsony estéjén. tárgyból is méltó vizsgálatot kell fennie és igy a szép vakáczió helyett 8 kinos tanulással kell ide­jének legnagyobb részét eltöltenie. Nálunk régi betegség az urhat- námság, amikor mindenki (még a kevésbbé tehetősek is) urat, diplo­más embert akar a fiából nevelni, még akkor is, ha a gyereknek erre a legcsekélyebb hajlandósága nincs. Á ki az iskolai éveket nem fordít­ja a komoly tanulásra, a ki a ké­sőbbi években is, midőn már dön­teni kell a pályát illetőleg, nem ta­nul, immel-ámmal forgatja a köny­veket és csak nógatásra, unszolás­ra tesz eleget feladatának és aki végül megbukik, — az ilyen fiút kár továbbra is kényszeriteni a tanulás­ra, mikor már elérte azt a kort, hogy vagy a középiskolák felsőbb osztályaiba kerül, vagy ipari pályá­ra lép. Ha nincs kedve, tehetsége és hajlama a tovább tanuláshoz, kár az oly szülőnek áldozatokat hozni érette, sőt még annak a szü­lőnek se kell a tovább tanulás mellett kardoskodnia, kiknek mód­jában van a tanítás. Hisz amúgy is még mindig elég nagy számmal vannak a diploma után törtetők, még mindig tultengés van a latei- ner pályákra vágyók terén. Pedig elég szomorú statisztikák regélnek arról, hogy hány ügyvéd, orvos, tanár, stb. nyomorog, nem jut ke­nyérhez, álláshoz és kénytelen vé­gül a rengeteg tanulásra szánt ide­jét más foglalkozással felcserélni, ha nem akarja szaporítani a koldu­sok, vagy kegyelemkenyéren élők számát. Aggódó, szomorú arccal nézett reám. Na­gyon megsajnáltam szegénykét. Már többször leintettem, hogy ne beszéljen. Amikor reámnéz, én lehunyom a szemeimet és a fejemet az ö fejébe támasztom . . . Ilyenkor boldognak érzem magamat . . . Milyen csodaszép volt ma Gilda! Gyöngéd, figyelmes és engedelmes ! De ez nekem nem elég 1 Hiányzik valami a boldogsághoz . . . Nagyon dicsérték Gilda utolsó portréját, a melyet még be sem fejeztem. Főleg a csábító­an édes mosoly tetszett rajta, amely állítólag, oly vonzóvá teszi a feleségem szép arcát / Gyű­lölöm ezt a mosolyát. — Szivnélküli arcfintor. — egyformán mosolyog reám és a többiekre is . . . Január 27. Bűnösnek érzem magamat. Nagyon brutális voltam Gildával szemben. Egy apró, jelenték­telen hazugsága annyira felbőszített, hogy ököl­lel fenyegettem meg és megvetően ordítottam reá. — Hazug 1 . . . Színésznő 1 Azután ott­hagytam és elrohantam hazulról. Csak késő éjjel kerültem haza. Szégyeltem, hogy ok nél­kül inzultáltam. . . . Láujjhegyen surrantam be . . , Az ebédlőben ült szegényke, sápad­tan, kisírt szemekkel te vitt reám. Amikor bemutattam Gildát a szüleimnek, kedvesen, graciózusan hajtotta meg magát, ami láthatólag tetszett az öregeimnek. Én ellenben arra gondoltam, hogy ugyanígy hajtotta meg magát a színpadon is, sőt még a mosolya is ugyanaz, mint volt. Csúnya gondolat volt, hogy Gilda most is szinószkedik, — de nem tudtam — Ma egyedül voltunk Gildával. Együtt di- szitettük fel a karácsonyfát. Gilda megajándé­kozta a cselédséget. Az ajándékaim látható örömet szereztek neki. Én másnak képzeltem ezt az ünnepet, öregszem. Már nem tudok örülni a karácsonynak ... Ma szigorúan rá­szóltam Gildára: — Kérlek, ne neves ilyen

Next

/
Thumbnails
Contents