Fehérgyarmati Hírlap, 1912 (4. évfolyam, 1-39. szám), Fehérgyarmat, 1912 (1. évfolyam, 1. szám)
1912-04-26 / 17. szám
'C-.'M 17 szám. — IV. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Fehérgyarmat, 1912. április 26. r Társadalmi, gazdasági s szépirodami hetilap. * ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ..........8 K. Fé l évre................4 „ Negyed évre.... 2 K. Egyes szám ára 20 fill Fomnnhatáps: bortnyik GYÖRGY .... --------;— ág. ev. esperes lelkész. Felelős szerkesztő és kpfulajdonos: Dr. Magyarádi BOROSS LAJOS — Nyiltér soronként 30 fillér. — A lapot érdeklő minden közlemény valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi BOROSS LAJOS ügyvéd Fehérgyarmat, címére küldendők. AZ ALKOHOLISMUS. Hogy minő káros hatása van az emberi nemre az alkoholnak, azt kiszámítani sem tudjuk. Az orvosi véleményekből leszűrt statisztika szomorúan szól az alkohol káros, megdöbbentő hatásáról, mi pedig a kik itt lent a nép élet-világában látunk és érzünk, a legfájdalmasabb eredményt tapasztaljuk. Látunk boldog és szerencsés családi életet, hol férj és feleség, szülők és gyermekek egymásért, egymás boldogitásáért élnek, nem törekszenek másra, mint családjuk s ezzel az egyetemes társadalom boldogitására, előmenetelére, eltűrik békén, a gondviselőbe vetett bizodalommal a sorstól reájuk mért sujtoló csapásokat, megpróbáltatásokat is, hiszen az arany is a tisztitó tűzön keresztül válik igaz arannyá...........de jö n a gonoszság lelke, a megki- sértés s addig-addig mig megpróbálja a gyenge lelkeket, hogy hatalma alá hajtsa. Kicsiny szikrából támad a tűz, kevés ital kell, hogy először megkísértse s rabjává tegye az embert, A kis gyermek beteg, édes apja és anyja, hogy a drága kicsike meggyógyuljon cukorra csepegteti neki a drága nedűt: a pálinkát. Csoda történik, a kis gyermek, ki talán gilisztás volt, jobban lesz. Ismét újabb betegség következik, ez már nagyobb és lázzal jár. Most már fokozatosabb mérvben kell adagolni a menyei nedűt, előbb kenyérkére csepegtetik, de mivel igy sem lesz jobban a kicsike, kicsi pohárkákba adják be az édes gyermekeknek, a drága szentemnek a móregbatásu pálinkát: azt a mérges alkoholt, mely sorvasztja idegrendszerét, meg- tompitja s érzéketlenné teszi lelki élet világát. Ha meggyógyul a drága csöpség, van beszéd a hasznos kúráról és pedig kétszeresen, mert talán a jó apa és mama is élvezte ugyanakkor a boldogító italt, s ajánlják is a legjobb korcsmáros úrral annak mindennapi használatát. De ha elpusztult volna a sűrű adagolásban a drága poronty, mi természetesebb, minthogy megnyugszanak, méljen és szentül az írás rosszul alkalmazott szavaival, „az Úr adta az Úr elvette, áldott legyen szent neve érette*, hát ilyen kényelmes gondolkozásu a mi népünk. Jön azonban a nehezebb próba. A szerető férj igen jó társaságba kerül, sok barát vagyis jó cimbora akad. Valamit adott el a gazda, erre magyar szokás szerint áldomás kell, otthon nincs, mert már régóta be van tiltva a kisüstön főzött szilva, gabona, vagy tengeri pálinka. De most jobb van lezig korcsmáros urnák. Oda kell tehát menni a gazdának. És elmennek. Az első liter igen drága, épen egy korona. Nehezen fogja ki zsebkendőjéből, vagy lajbija, zsebéből a gazda, arra gondolva, hogy mit mond a gazdasszonyka „a jó feleség, a ki minden krajcárt tojásból, tejből, vajból, csirkéből megtakarít. De előáll a jó koma, ki paphoz is beillő ékesszólással magasztalja a komát is, a jelen nem levő, de tán leikével itt levő jó komaasszonyt. Elérzékenyül a jó koma, a gazda és még egy létrát (litert) kér a kocintásra. így megy ez tovább és tovább . . . , sokká — sokká. A korcsmáros ÚTI NAPLÓMBÓL. Irta: VESZVERÉSI LÁSZLÓ. A »Fehérgyarmati Hirlap“ eredeti tárcája. (Folytatás, a 15-ik számhoz.) Egészen szürke lett az idő, amikor a temetőbe értünk. A sírásók levett kalappal várták a menetet. Szegény Zakopani János az utolsó révpartra érkeztél! Még egy bucsuének és nem láthatod, az az téged nem láthat többé Istennek szép napja. És a bucsuének már hangzik is s mihelyt egyik sorról a másikra akarnánk átmenni, a hangos sirás és zokogás egészíti ki a szüneteket. Mert úgy tessék elgondolni az egész dolgot, hogy azalatt mig mi énekeltünk, a végtiszetességet tevő asszonyok felkeresték kedves halottjaikat, az az a sírjukat. Volt ott minden asszonynak. Ki a férjét, fiát, lányát, ki az apját anyját; más meg keresztfiát vagy lányát siratta, szóval minden asszony sirt, de még hogy sirt! Gyászkendőjét mindegyik a fejfa köré csavarta s aztán maga is átölelte azt és úgy hullatta könnyeinek bőséges árját ügy nézett ki a temető az esti szürkületben, mintha mindannyi simák a lakója támadt volna fel. És ez minden temetés alkalmával igy megyen! Ideát Zakopani János mellére hullatják már a földgöröngyöt. Minden siratója lökk egy marék földet, (hogy könnyebben elfelejtse,) azután szépen felhantolják s beállítják a fejfát, melyen következő felirat van: „Itt nyugszik az Úrban elhunyt Zakopani János, ki hűségével és szeretetével oly híven boldogította immár gyászos özvegyét Zasztrel Zsuzsankát és apátián árváit, Zsu- zsankát, Jankót és Miskát. Legyen álma csendes és az örök világosság fényeskedjék neki.“ A harangok ismét zugnak és az egész gyászos közönség, sőt még a falubeliek azon része is, akik nem vettek részt a temetésen, a templomba vonultak. A gyertyák lobogó fénye világítja meg a jókora templomot. Én a kántorral a karban az orgona mellé telepedem. A vének pedig az oltár melleti padsorokban foglalnak helyet, mig a lányok az oltárt állják körül teljes díszben öltözve, legelői a gyászba- borult család és rokonok. Az orgona csendesen bug s kezdődik a gyász istentisztelet. Most már értem, hogy miért nem beszélt hát Dolny tisztelendő ur a ravatal felett. Mert amint elhallgat az é- nek, az oltár elől csengő hangon beszél Őtisztelendősége s ugyancsak boszzu beszédben emlékszik meg a drága halottról. Csak az a kár, hogy Zakopani János már nem hallhatja meg. (De talán jobban van ez úgy, nehogy a más vüégon kérkedjen érdemeivel.) A beszéd után nincs egyébb hátra, minthogy énekléssel fejezzük be a szertartást, miközben a „stóla“ is felgyűlik, mivel kezdve a legidősebbtől a legfiatalabbig körüljárják az oltárt s áldoznak ezüsttel és rézzel a perselybe. Nem kevesebb mint 95 korona és 40 fillért hagytak ott. És most következett a pap és a kántor aratása. Három részre osztották a pénzt, két rész a tisztelendő űré, egy rész a kán- tortanitó nré. És hogy én se legyek megrövidítve, 6 koronát kaptam a nemes czélra, aminek ügyében fáradoztam. És most azt hiszem, jó tort csaphatunk mi is, mert van miből I (Nem illik a gyászos cselekmény után igy nyilatkoznom, de megtörtént, melyen a biró ur is kitett magáért.)
