Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1911-03-17 / 12. szám

12. szám. — !II. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Fehérgyarmat, 1911. március 17. Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 kor. I Negyed évre 2 kor. Fél évre . 4 kor. j Egyes számára 20 fii. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. Magyarádi Boross Lajos. ; A lapot érdeklő minden közlemény, valamint as j előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Baross \ Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Nyilttér soronként 30 fillér. Március idusa. Dicső, szép nap, eljöttél ismét közibünk, elhoztad magaddal azt a csodás fényt, azt a vakitó ra­gyogást, melylyel bevilágitsz egy országot és időtlen időkig kell,hogy tündökölj, ragyogj egünkön. Tudjátok-e, mi március 15-ike? A rabigába szorított, földhöz ra­gadt, istenadta magyar népnek ki- szabadulása a rabláncok közül. Sejtitek-e március 15-ének örökké bevilágitó fényét, dicsősé­gét?! Erzitek-e, hogy annak tün­döklő fáklyája mindéiig bátoríta­ni fogja a lankadozókat és elnyo­mottakat? És hiszitek-e, hogy március 15-ének magasztos esz­méje örökké forrongásban fogja tartani az emberi elméket. Március 15 ! Léted világit, mint a nap, de szemünk belé nem tekinthet! Te örök eszményi igaz­ság vagy, mely az elnyomottakat felemeli és az ellene vétkező hi­tetleneket darabokra töri, porrá morzsolja ! Te vigaszt nyújtasz a sebzettek szivébe, erőt adsz a lan- kadozók, a roskadozók vérébe, életre fakasztod a bimbókat és elnémítod mindazokat, kik az em­ber örök jogát, a természet örök törvényét és igazságát a szabadsá­got -tiporni akarják ! Legyen szabadság ! Ez volt március 15-ének mindent beara­/ nyozó csillaga ! Es szabad lön a magyar! Lehullottak a rabláncok mert azokat a nép vasmarokkal törte szét! Szikra ütött ki a szi­vekben, lángra lobbant a szun- nyadózó honfiúi érzületnek tüze, mert a nép megizmosult, tett erőt nyert, hogy utat törjön munkája örök dicsőségének. Igen, a legfensógesebb, a leg­értékesebb, a legnagyszerűbb volt a mit nekünk adtát március 15-ike, az isteni szabadságot, az emberek, a gondolatok, az írás szabadságát, Es független, szabad nemzet lett a magyar: lánglelkü fiai, élü­kön Petőfi Sándorral kivívták a mennyei ajándékot, A béklyók, rabláncok letör­deltettek, a lelkek felszabadultak a nehéz bilincsek alól, a szivek íennen doboghattak, a szemek ra­gyoghattak és a gondolat szaba­don röpülhetett és csaponghatott, Megvolt a sajtószabadság ! Eszmék, gondolatok nem marad­tak elrejtve, elfojtva, meghalva a szivek legmélyén; felszínre kerül­hettek és a toll szárnyán szaba­don száguldhattak. A nagy évfordulókor az egész nemzet ünnepel; ünnepli a fényes nap csodás vívmányait; ünnepli a halhatatlan szellemeket, kik egy nap alatt kivívták azt, a mit év­tizedeken át nem sikerült kivívni. Megszerezték a sajtószabadságot, nemzetünk legféltettebb kincsét. Ünnepeljünk e napon! Ünne­peljük március idusát, az újjá ébredt munka magasztosságát. Ebből merítsünk erőt, bizalmát a jelenben és a jövőre. Mert szük­ségünk van erőre, öntudatra a je­len szomorú pillanatai között. Ne csak ünnepeljünk, hanem fohász­kodjunk a magyarok Istenéhez, MMiisaisiieiiiiii ifimi—i i>iwin)ii[ii t i ~ i wmmmmzu Ä MUMUS­Szécsi Ferencz beleegyezésével (A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája) ""■ (Folytatás ) Nemes, de állítólag nem mindig igazsá­gos felháborodása nem annyira cifra károm­kodásban, mint inkább választékos Ízlésre valló és határozattan kecsegtető ígéretekben szokott megnyilatkozni. — Majd megtáncoltatom ! — Röktön kidobatom ! — Tüstént lecsukatom ! — Letöröm a derekát! — Kitöröm a nyakát! Ezeket a kedvenc kilátásbalielyezéseket pedig mindazokkal a díszes megszólításokkal szokta tarkítani, amelyekkel — a himpellér- től kezdve, a csirkefogón és a bitangon ke­resztül, a gazemberig — édes anyanyelvűnk zamatossága, leírhatatlan jelzőkkel vegyest, oly dús választékban szolgál és teljes joggal szokta átkozni a modern finomkodó civilizációt, mely bizonyos részben mégis csak megnehezíti azoknak a kecsegtető birói ígéreteknek a gyors és alapos beváltását. Katonás, recsegő trombitahangon szo­kott rárípakodni a megfélemlítésre szánt em­berekre : — Azt hallottam magáról-------— r-YY- ■■ ™iti—r—rt-'-tíif - ri’—'ir~- - - -mfwm TiTTnrWTig~imíniwÉi Így szokta kezdeni. De ez csak aféle szeretetreméltó túlzás, mert köztudomású, tehát perrendszerüen nem is bizonyítandó dolog, hogy Rettenetes Ignác őkádisága sü­ket, mint az ágyú. Ez az ágyú pedig arra emlékeztet, hogy a »mumus« gyakran és szívesen szo­kott beszélni az ő dicsőséggelteljes katonai múltjáról, büszkén emlegetve azt a fényes, de nem egészen valószínli diadalát, melyet egy alkalommal a szekerészek és a katonai pékek közt lefolyt ádáz korcsmái csatában aratott. Egyszóval a »mumus« minden irány­ban adta a kemény legényt, még pedig olyan kiváló sikerrel, hogy azt a lelkes közutálatot melyet rosszindulatú gyötréseivel és vesze­kedő, irigykedő akadékoskodásával vivott ki magának, csakhamar túlszárnyalta a közret­tegés, aminek a dermesztő hatásaiban a ke­délyes »mumus« pokoli módon gyönyörkö­dött. Ez a csoklandozó gyönyörűség volt az ő egyetlen szórakozása, öröme és életcélja. És igazán csúnyaság volt a kádi fészkelődő alattvalóitól, hogy nagytitokban, gonosz mo­hósággal lesték azt a kellemetlenséget, ami­be a »mumus«-nak esetleg mégis csak belé- törhetik majd a müfoga. Erre egy kicsit sokáig kellett várakoz­tok, mert az értelmes kádi — rossz nyel­vek állítása szerint — amilyen kemény hát­gerinccel kezelte lefelé a pasáskodás félel­mes rendszérét, épp oly kigyóemberszertt hajlékonysággal gilisztázta ki magának oda­fenn a sokáig konokul megtagadott előlépte­tést. Végre a belátást nem ismerő véletlen egy furcsa kis esettel ejtett sajnos csorbát a rettenességnek azon a nimbuszán, melynek a »mumus« éveken keresztül hábortiátlanul örvendett Egy sárteleki »tekintélyes« kereskedő, aki nem bőrrel kereskedik ugyan, de azért a főkönyvének viszkető kis tételeit mégis csak vakarással szokta helyesbiteni — ami­ért természetesen takarékpénztári vezérigaz­gatónak választották — uj segédet fogadott és ezt a cingár fiatal egyént hivatalos szám­lával küldte el a »mumus«-hoz. Klein Mór, tiszteletteljes kopogtatás u- tán, alázatos meghajlással lépett a rettene­tes kádi elé. — Mi kell ? — Bátor vagyok a számlánkat bemu­tatni, nagyságos uram. — Micsoda szemtelenség 1 Jöjjön más­kor 1 — Bocsánatot kérek, már többször----­— Szót se! — Engedelmet kérek, a főnököm-----­— Pogja be a száját 1 — Kérem alássan, nagyságos ura« — — Hordd el magad, impertinens vigéc mert tüstént leesukatlak 1 Mars kl 1

Next

/
Thumbnails
Contents