Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1911-02-03 / 5. szám

5. szám. — III. évfolyam.

Megjelenik minden pénteken.

Fehérgyarmat, 1911. február 3.

9

48-as függetlenségi s pártonkivüli politikai és társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap.

Egész évre Fél évre .

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

8 kor. Negyed évre 2 kor. 4 kor. Egyes szám ára 20 fii.

Felelős szerkesztő ér laptulajdonos:

Dr. Magyarádi E-oross Lajos.

A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Borosé Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Nyilttér soronként 30 fillér.

A sajtó ellenségei.

Alig múlik el nap, hogy a sötétség berkeiből ne hangoznék egy-egy bősz üvöltés a sajtó ellen. Nemcsak nálunk, hanem Angliát s Franciaországot kivéve, mindenütt Európában. Ez a dühöngés a sajtó ellen, emberi szempontból nagyon is megérthető. Gazdag, nagy urak, mindenható politikusok, akiknek egy szavától megrendül a börze s kétségbeesik a parlament, hatalmas férfiak, akiknek parancsára szuronyerdők indulnak útra s ágyuütegek bömbölnek, akik rendelkeznek az erő, az erőszak és tekintély minden eszközével gyámoltalanul vergődnek a redakció müasztalán. A szürke, kis ujságiró, akinek ad personam annyi tekintélye sincs, mint egy bankpénztárosnak, az ösmeretlenség homályában dolgozó senki tolla hegyére veszi a nagyokat és erőseket és ez fáj, sokszor nagyon fáj. Minél megAZ ÉN KIS SÁNTA VEREBEM.

— Egy színész naplójából. —

A „Fehérgyarmati Hírlap“ tárcája.

Mint rendező és jellemszinész egy jobb nevű vidéki társulathoz szerződtem.

Másnap 9 órakor egy vígjátékból volt a főpróba. A darab szinésznyelven szólva állott, csak egyes részeket kellett simítani, »fésülni.« Mikor a próba megkezdése előtt bemutatkoztam a tagoknak; tekintetem a sugólyukba tévedt, hol nem kis meglepetésemre egy szép, üde, hamvas arcú lánykát pillantottam meg, ki nagy buzgalommal forgatta a súgó példányt és komoly szakértelemmel nézte, vizsgálta, kékceruzás húzásomat. Atyai leereszkedéssel nyújtottam kezemet.

— Magácska bizonyára a súgót helyettesíti?

— Nem helyettesítem, de ténylem képviselem.

— Ilyen arccal ?

— Igen . . .

— De hiszen ilyen fejet nem szabad eldugni. Ilyen fej arra van hivatva, hogy hódítson, ünnepeljék, Ilyen szemekkel csak egy Duse dicsekedhetik. És az orgánuma is milyen meleg, rokonszenves.

— Pedig én csak ülve vagyok szép.

— Nem értem.

győzőbb az igazság, mely az újságíró tollát vezeti, annál jobban fáj. Minél becsületesebb az újságíró lelke, annál kiinéletlenebbül pellengérezi ki a hatalmasok és erősek hibáit. Minti inkább elragadtatja magát az elbizakodott hatalom, annál liaisányabb vévót bug feléje a rotációs. És pedig ő győz, a rotációs. Mert a szén, a- melylyel ezt a masinát fütik, kalória dolgában fölülmúl minden más tüzes matériát. A rotációsokat a közvélemény ereje mozgatja. Ezrek és százezrek véleménye, akarata szabadon szólal meg az újságíró tolla által. A közönség az ujságbirálat révén tudja meg az igazságot, ebből okul, formál véleményt, vonja lem következtetést. A közönséget az újság oktatja ki a gondolkodásra és a közönség az újság által gondolkodik. Mondják az ellenpárton : de hány ilyen becsületes újság van? Feleljünk erre: hasonlíthatatlanul több, mint becstelen. Az újságnak a sa— Mindjárt megérti. Apám, anyám i- gazi miivészpár volt s én talán örököltem tehetségüket is, de nyolc éves koromban — mint az iskola legpajkosabb gyereke — játszás közben elestem s nem tudtam felkelni, a lábam eltörött, megsántultam.

— A névtelen hősök, az igazi hősök!

—- Oh azért jól érzem magam. Mindenki szeret, mindenki becsül és mindenki csak »rám hallgat!«

— Magában igazi müvészvér folyik. De kezdjük el a próbát.

Próba után a vendéglőbe mentem, Közös asztalnál ültek a kollegák s nekem az asztalfőnél, a sugónő mellett szorítottak helyet. Fehér lelke és naiv lánysága csak csak úgy sugárzott belőle. Kis rövid lábáról meg úgy beszélt, mint valami hibás kis játékszerről, melyet neki dédelgetni, szeretni kell. Erről és egy kis sánta verébről érdekes történetet mondott el, egyszerű gyerekes apróságot.

— Tizenöt éves voltam — igy kezdte

— mikor nővéremet — ki két évvel idősebb

— elvitték az első táncvigalomra. Engem otthon hagytak egy kis szürke veréb társaságában. A veréb úgy került hozzánk, hogy udvarunkon, velünk egy házban lakó vásott kamasz fogta. Lágy szivem van, s látva ezt, addig könyörögtem atyámnak, mig elvette tőle. Az volt a célom, hpgy addig nevelem, mig újra kinőnek szárnyai s akkor összes barátnőim jelenlétében ünnepélyesen visszáját egzisztenciája érdekében »okkal inkább becsületességre és igazmondásra kell törekednie, mint a hatalmasoknak, ezerés egy eszközük van arra, hogy pozíciójukat a közönség ellen is megtarthassák. De az újság a közönség számára és tisztara csak a közönségből, az olvasók jóhiszeműségéből él. Amelyik pillanatban az előfizető észre veszi, hogy az újság becstelen útra tért, sutba dobja és a kiadó még azt sem mondhatja, hogy: kukk! Természeti igazság, hogy az újságírónak még akarata ellenére is becsületesebben kell írnia, mint a hatalmasoknak ural- kodniok.

Istenem, mi lenne abből a szuronyokat, ruganyos törvényekkel kormányzott világból, ha nem lenne újság! A forradalmak ára kivívott emberi és polgári jogok hova sülyedtek volna az ujságiró- szemnélkül? Kultúra, humanizmus, fejlődés, a nagy eszmék, melyek az emberiség megváltásáadom szabadságát! Röviden a veréb hozzánk került, de egyiK lábára biccentett. Rokonlel- kek találkozását láttam ebben és még jobban megszerettem. Anyai gyöngédséggel becéztem ápoltam, mig teljesen megszelídült. Hívásomra jött, csiripelt, kezemből evett, ivott, szóval úgy összebarátkoztunk, hogy valóságos kjs pajtásommá vált. Hát szépen otthon maradtunk. Másnap nővérem annyit beszélt a táncestélyről, frakkos fiatalemberekről, ró- zsaarczu irigykedő lányokról, hogy alig vártam a legközelebbi alkalmat, mindezekről személyesen meggyőzüdhetni, Az alkalom nem késett soká. Addig kértem, rimánkod- tam, mig végre beleegyeztek szülőim. Bár atzám szomorúan mondta:

— De kis lányom, mit fogss itt csinálni, hiszen nem táncolhatsz ?

— Sebaj, majd nézni fogom!

És magukkal vittek.

A csillogó fény, a kábító zene s a forgó, ringó párok elkápráztatták szememet. Szivem úgy dobogott. Képzeletben veliik repültem s éreztem, mint száradnak ki ajkaim a belső láztól, mely véremet fölkorbácsolta, ereimet a szétpattanásig feszitette. Majd leszédültem a sarokban álló falmelletti karos- székről. Egyszerre csak elém áll egy simára fésült, hosszú hórihorgas szőke fiú, kissé raccsolva mondta.

— Szabad kérném egy túrra.

— Bocsásson meg ura,m, soha nem táncolog, csak nézni jöttem.