Fehérgyarmati Hírlap, 1911 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-16 / 25. szám
L \ Ol\j Társadalmi, gazdasági s szépirodalmi hetilap. Fehérgyarmat, 1911. junius 16. ____________ I ■IMIM— 1WIIIIM—■ f * '. 25. szám. — III. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 kor. Negyed évre 2 kor. Fél évre . 4 kor. | Egyes szám ára 20 f. Felelős szerkesztő és Inptuiajdonos: Dr. Magyarádi Boross Lajos. A lapot érdeklő minden közlemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak dr. Magyarádi Boross Lajos ügyvéd Fehérgyarmat címére küldendők. Nyilítér soronként 30 fillér. A FEKETE RÉM. Körülöleli már fekete karjaival országunkat a fekete rém, a kolera. Nyugatról, délről, keletről fenyeget az irtózatos veszedelem, és mi stoikus nyugalommal, egykedvűen tétlenül várjuk, lessük a percet, amikor halálos karmaival lecsap mireánk is és beleváj, belemarkol testünkbe. Semmi készülődés, semmi előzetes intézkedés, semmi igyekezet a veszedelem elhárítására vagy csökkenésére. A Duna még tavalyról milliószámra hömpölyögteti a kolera bacillusait. Fertőzött vizét százezren isszák Daponta. Veteménye- ket öntöznek vele, melyek aztán országszerte széthurcolják a veszedelmet. A városokban zsúfolt, penészes, fertőzött lakások, falvakban, tanyákon a hygienikus intézmények teljes hiánya. Az ország határai nyitvák. Katonaszökevény, kivándorló nem lel még egérutat sem a határon, de tágas kapu fogadja a fertőzött vidékről érkezőt. Grácnak, Velencének segítségére vagyunk a baj célzatos leta- gadásában. Leadunk minden cáfoló közleményt, minden érdekelt nyilatkozatot, mely „grasztikus zavarának minősíti a fekete rémet. Szolgálatra kész segitői vagyunk az osztráknak, ki tavaly minden vasúti állomásra öles hirdetményeket tett közzé, hogy „Vorsicht“ Ungarn cboleraver- seucht. De mi nem vagyunk ennyire élelmesek. Mi gavallérok vagyunk, Udvariasak és előzékenyek. Mi nem akarjuk bántani sem Ausztriát, sem a kolerát. Mind a két nyavalyát türelmes megadással fogadjuk, pusztítson közöttünk, amíg jól esik neki. Ráérünk majd gondolkozni akkor, mikor már jó mélyen befészkelte magát minálunk e rettenetes nyavalya, amikor majd már az utcán rakásra hullanak az emberek, reáérünk majd akkor gondolkozni a fellett, hogy tulajdonképen hogyan is kellett volna megakadályozni s elejét venni annak, hogy a fekete rém országunkat elkerülje. Most vígan i- runk s mosolyogva olvassuk azokat a komikus intézkedéseket, melyeket épen azok játszanak ki legelőször, akik az intézkedést meghozták a kisebb gondunk is nagyobb annál, semmint gondot okozzon nekünk az ma, a mit a holnap hozni fog. Pató Pál ur országában senki sem törődik a jövendővel, mindenki a jelennek él s megelégedett, ha a mai napot gondok nélkül megúszhatja. Ki fog itt még azzal törődni, mi történik majd akkor, ha a bacilus- sal telitett föld gyümölcsét élvezi a magyar ? ! De nekünk, akik a nyilvánosság, a nagyközönség érdekeire, hivatásunknál fogva őrködnünk kell, nekünk, akik a szivünkön viseljük, ennek a szerencsétlen országnak sorsát s nagyon is érdekel, hogy a fekete halál megtizedeli e lakossait, nekünk fel kell emelnünk tiltakozó szavunkat amaz A KERESZTÚRI FAKIR. (A „Fehérgyarmati Hírlap" tárcája) Tóth András keresztúri földesgazdát mindenki kemény, határozott természetéről ismerte. Ha ő valamit kimondott, akkor annál körömszakadtig kitartott, senki attól elterelni nem tudta. Nyakassága már nem egy kellemetlenséget szerzett neki, de amit most produkált, az még a legkiválóbb indiai fakirnak is — ki pénzért mutogatja a nagy tehetségét — javára vált volna. Tóth András a minap valami csekélységen összekülömbözött hitestársával, született Szabó Zsuzsánnávals mivel az asszony is az idők folyamán elsajátította férjeura természetét, sehogy sem akarta annak igazát elismerni. Tóth Andrást felesége kitartó makacssága annyira kihozta a bóketürésből, hogy kapta magát és elment az asztaloshoz, lemérette magát és díszes koporsót rendelt magának. Az asztalos váltig faggatta,hogy minek neki, a kicsattanásig életerős férfinak ahalá- los nyoszolya. Tóth urain csak egyre hajtogatta: — Kell nekem, szmszéduram, csak csinálja a többire meg ne legyen gondja. Délután megjött a koporsó. Tóth András ünneplőbe öltözött s mint akinek rendben a szénája belefeküdt a rózveretes koporsóba. Aztán a következőket mondotta bámuló feleségének. — Most én meghalok. S mindaddig tel nem támadok, ha Gábor arkangyal fújná is meg örölcéletre riasztó harangját amig te asszony bocsánatot nem kérsz makacsságodért s meg nem Ígéred, hogy »ohatöbbé énvelem nem ellenkezel. Az asszony hatalmas kacagása volt a válasz, de erre már semmit sem szólt a nyakas Tóth András. S most kezdődik Tóth András uram fakirsága. Eljött a vacsorázás ideje. Az asszony a koporsó mellé terített, hogy az izes csiklandó illat egyenest a mozdulatlanul s lehunyt szemmel fekvő Tóth ur orrát birizgálja. De Tóth András feküdt rendületlenül. Másnap is úgy maradt minden. Az asszony munkája után látott, a „tetszhalott* mert hiszen neki tetszett a halottas komédia, pedig ott feküdt a koporsóban. Déli harangszókor már kissé türelmetlenül ült az asztalhoz Tóth Andrásnő. Hívta, édesgette az urát, de az nem válaszolt. Feküdt, némán, szótlanul, mint a kit már semmi sem érdekel a világon. De ennek már a fele sem tréfa gondolta az asszony, s bármint röstelte is, hamar elfutott az orvoshoz, kit lóhalálban hozott haza. Az orvos megvizsgálta Tóth Andrást, az tűrt mindent, de meg nem moccant, választ nem adott, bármit is tettek vele. Az orvos faggatta Tóthnét, hogy mi leli az urát, de az nem mondta el az igazi okot. Ott álltak tanácstalanul. Az orvosi tudomány nem tudott Tóth András makacssága ellen orvosságot. Három napig feküdt igy a keresztúri fakir. Az asszony már kétségbe volt esve, se nem ivott se nem evett, csak naphósz- szant sirt és tördelte a kezeit, TóthAndrás uramat pedig az orvosok mesterségesen táplálták orrán keresztül, mert száját kinyitni semmi földi erővel nem tudták. Az asszony a sok kesergéstől már úgy nézett ki mint egy valóságos hulla. Ott térdelt a nyitott koporsó előtt s imádkozott. Egyik szomszédasszony jött éppen, hogy vigasztalja. Beszédközben végre Tóth
